Energy Top


HÍRMONDÓ 2005-11

Tartalom

Irattár



Világjárvány fenyeget?

Erősítsük immunitásunkat az Energy készítmények segítségével!

Dr. Jan Stránský sebészorvos, természetgyógyász, az Energy Nemzetközi Társaság régi munkatársa és céglektor egy újságcikk hatására nemrégiben érdekes vitát indított a rettegett vírusos járványokról.

“Semmi esetre sem szabad lebecsülnünk a szakemberek figyelmeztetését, legyen szó akár a már ismert madárinfluenza által fenyegetett világjárványról, akár egyéb vírusos eredetű megbetegedésről,” – állítja Dr. Stránský. Habár egyelőre semmi nem utal arra, hogy idén nagyobb veszélyt jelentene a már említett madárinfluenza, mint az elmúlt öt évben. A tudósok véleménye szerint egy világjárvány esetében csak Csehországban ötmillió ember betegedne meg. Szinte hihetetlen, de mindannyian ismerjük e szörnyű betegség veszélyeit. A történelemből ismert 1918 és 1919 között pusztító spanyolnátha, valamint az 1957 és 1968 között támadó influenza vírusok több százezer emberi áldozatot szedtek. Szakemberek szerint mindkét esetben a mai madárinfluenza vírus egyik változatáról volt szó, és annak idején a betegséget egy, a vadmadaraktól származó vírusállomány okozta. Köztudott, hogy éppen ez a fajta vírus egyelőre nehezen terjed állatról emberre, ám ha átjut, akkor az általa gerjesztett betegség az emberre nézve halálos. A vírust vizsgáló és útját nyomon követő szakemberek szerint azonban fennáll annak a veszélye, hogy egy köztes hordozó szervezetében, például a sertésben, mutálódik, és úgy könnyebben átjut az emberi szervezetbe (a világjárvány kitörésének egyik alapfeltétele ez). Mindez a kutatók feltételezése és prognózisa, akik minden tudásukat latba vetve dolgoznak a probléma megoldásán, hiszen a legutóbbi világjárvány kitörése óta immáron negyven év is eltelt, így egyre nagyobb a valószínűsége, hogy egy újabb járvány üti fel a fejét.

Neves magyar állatorvosok szerint a madárinfluenza – mint annak már Romániában is megjelent H5N1-es törzse – madarak között terjed, illetve nagyon közeli és tartós madár-ember kapcsolat / amihez különösen alkalmas a délkelet-ázsiai párás, cseppfertőzésre ideális környezet / esetén emberre is átterjed.

Óvintézkedések foganatosítása, valamint az orvosok és más szakemberek készenlétbe helyezése tehát szükségszerű. Másrészről viszont minden igyekezet ellenére sem sikerült még előállítani a megfelelő, megbízható oltóanyagot, többek között azért sem, mert most még nehezen lehetne megállapítani, hogy a vírus mely típusa indíthatja el a járványt. Szakértők feltételezése szerint egyelőre az ismert, a hétköznapi influenza legyőzéséhez használt vírusölő készítmények lehetnek hatásosak.

Az Energy termékei azon erős, természetes vírusölő készítmények csoportjába tartoznak, amelyek egyúttal az immunrendszert is erősítik, és sikeresen harcolnak a különböző eredetű fertőzésekkel szemben. Elsősorban a Vironal-nak és a Drags Imun-nak van jelentős antibakteriális, antimikrobiális és vírusellenes, illetve gombaölő és antioxidáns hatása. A hatékony Energy készítmények kínálata rendkívül széles. A nemrégiben megismert kiegészítő készítmények is, amelyek remek társai a már bizonyítottan hatásos Pentagram© termékeknek, csak jót tehetnek a szervezet megnövekedett terhelésének időszakában. Klubjainkban dolgozó szakemberek a Supertronic segítségével minden esetben személyre szólóan tesztelik, hogy melyik készítményt kell adott esetben alkalmazni.

Vásárlóink a bizonyítottan pozitív hatású Pentagram© koncentrátumokhoz hasonlóan előszeretettel használják cégünk egyéb termékeit is. Az alapkínálatot kiegészítő termékek között található több készítmény mellett a Flavocel, amely ásványokat és természetes C vitamint tartalmaz.

A madárinfluenzában megbetegedettek száma egyelőre igen kevés, de minden páciensemnek azt javaslom, erősítse immunitását,”- tanácsolja Stránský doktor. “Ez a legmegbízhatóbb módja annak, hogy szervezetünk kellőképpen ellenálljon a rettegett betegségeknek, beleértve a civilizációs kórokat is. És éppen ilyen esetekben segítenek legtöbbet az Energy készítményei, - teszi hozzá Dr. Jan Stránský.

Tartalom


Lenyűgöző újdonság – Grepofit

Magyarországon már december elején megvásárolható lesz a cég legújabb egyedülálló készítménye, a Grepofit. Ennek az egyedülálló készítménynek rendkívül pozitív hatása van olyan vírusos és bakteriális fertőzések esetében, mint az influenza, a torokgyulladás, a nátha, de kiváló segítséget nyújt húgyúti fertőzések során is. Csillapítja a köhögést és a torokfájást, aktiválja az immunrendszert, és lerövidíti a betegség lefolyásának idejét. A szintetikus antibiotikumokkal ellentétben a Grepofit-nek nincs semmiféle mellékhatása!

Tartalom


Bizonyítjuk termékeink kiváló minőségét!

Annak érdekében, hogy vásárlóinknak minél jobb minőségű termékekkel szolgáljunk, társaságunk vezetősége úgy döntött, hogy a fejlesztés, a gyártás és a forgalmazás területeihez megszerzi az ISO 9001 jelzésű bizonyítványt. Ez a certifikátum, amelyet csak a legszigorúbb nemzetközi előírásoknak megfelelve lehet elnyerni, garantálja a legjobb minőséget. Minősítő intézetnek a BVQI-t (a szakterület egyik legelismertebb intézete) választottuk, és a bizonyítványt a legtekintélyesebb cseh és brit minősítők állítják ki. A rendszeres éves ellenőrzések, amelyeken készítményeinknek át kell esniük, garantálják termékeink jövőbeni kiváló minőségét is.

A fejlesztés újabb támogatásokat kapott

Az Energy kutatási és fejlesztési részlegének munkáját egy újonnan, Sanghajban kialakított modern központ segíti, amelynek tevékenységéhez olyan sikeres készítmények fejlesztése fűződik, mint a Celitin és a Vitamarin, valamint az elmúlt hónapban piacra került Probiosan, és a várva várt Grepofit. Az új pénzügyi befektetések biztosítják a cég kínálatának bővítését, a termékek újítását, illetve fejlesztését, vagyis az Energy márkanév piacvezető helyét.

Tartalom


A fejlődés ötödik éve

Alapállásként úgy gondolom, bátran megállapíthatjuk, hogy ismét egy sikeres évet fogunk zárni, ez évben is folytatódik cégünk fejlődése, növekszik azok száma, akik egészségük, életerejük megőrzését az ENERGY készítményeitől várják.

Általános céljaink ez évben is az Energy-filozófia, az ennek megfelelő készítmények minél szélesebb körű ismertetése, taglétszámunk és forgalmunk növelése. Ennek érdekében szorgalmaztuk tagjaink képzését és továbbképzését, számos kiállításon és vásáron vettünk részt, hirdetés sorozatban mutatjuk be a Pentagram-termékeket a Paramedica folyóiratban és szakmai televíziós műsorban is részt vettünk / Béky László műsora /.

Kiemelkedő esemény volt Dr. Lubomir Chmelar, az Energy Nemzetközi Társaság Kutatási és Fejlesztési Igazgatójának előadása a budapesti központunkban, de minden hónapban szerveztek regionális Energy Klubjaink is eredményes előadásokat, szakmai foglalkozásokat. A szakmai képzések mellett háttérbe szorult az üzleti rendszer ismertetése, mely hiányosságot az év végéig igyekszünk pótolni.

Próbáljunk meg a konkrét mutatókból és jellemzőkből mérleget készíteni.

Mérlegünk pozitív serpenyője:

  • Cégünk árbevétele az 1 – 10 hónapok során több mint 30%-kal nőtt,
  • Nyereségünk lényegesen nőtt, növekvő költségek mellett,
  • A fentiek alapján cégünk gazdálkodását ez évben is a stabilitás jellemezte, a prémiumokkal kapcsolatos fizetési kötelezettségeinket mindenkor maradéktalanul teljesítettük,
  • Tagjaink száma havonta jelentősen növekszik, és az Energy Nemzetközi Cégcsoport tagjainak száma jelenleg meghaladja a 40000 főt,
  • Új, egyedülálló termékek jelentek meg, melyek nemzetközi szakrendezvényeken a megjelenésüket követően már díjakat nyertek: a Celitin, a Vitamarin, a Probiosan, és még ez évben várható a Grepofit,
  • Tagjaink tapasztalatai továbbra is igen kedvezőek, számos esetben sikerült a betegségek megelőzése mellett konkrét egészségi problémák megoldását is hatékonyan segíteni!

Mérlegünk negatív serpenyője:

    • Javult ugyan az áruellátás, mégis sok esetben – a megnövekedett forgalom hatására - fordult elő áruhiány, ami nehezítette munkánkat,
    • Tagságunk létszámának látványos növekedése mellett még mindig viszonylag alacsony az üzletileg aktív tagok aránya / kb. 40 % /,
    • Tanácsadóink képzettsége sok hiányosságot mutat, tapasztalataink szerint főként az új készítményeknél vannak hiányosságok

Mérlegünk pozitív serpenyője egyértelműen nehezebb, és ezért méltán illeti meg a magyar Energy hálózat minden tagját elismerés, hiszen ez az eredmény az ő áldozatos munkájuk eredménye.

Tekintettel arra, hogy a klubok számának növekedése, a hálózat bővülése a készletek dinamikus növekedését eredményezi, a továbbiakban hatékonyabban kell foglalkoznunk a készletgazdálkodással, mert az áruhiány sok esetben a készletek egyenletesebb elosztásával jelentősen enyhíthető. Hasonlóan fontos feladatunk lesz a képzés további javítása, tagságunk fokozottabb aktivizálása. Ehhez kérjük minden klubtagunk segítségét!

Marosi László, Kereskedelmi Igazgató

Tartalom


Az Energy internetes oldalainak látogatottsága egyre nő

Weboldalaink látogatottsága napról napra növekszik, ráadásul a mi oldalaink a leglátogatottabb oldalak közé tartoznak a cseh interneten. Legutóbbi felmérések szerint havonta 40 ezer látogatóval büszkélkedhetünk, akik ily módon több mint 180 000 oldalunkat látták.

Ugyanilyen iramban nő a letöltött adatok és oldalak száma Magyarországon is, ami azt bizonyítja, hogy óriási az érdeklődés a letölthető szakmai anyagok iránt.

Érdekesség számba megy az is, hogyan találnak ránk a felhasználók. A nagytöbbségük közvetlenül a mi webcímünket írja be, a maradék felhasználói csoport pedig kettéoszlik az internetes portálokra és a keresőprogramokra. 40%-uk a Google-n keresztül, 40%-uk a Startlap keresőjén, a fennmaradó százalék pedig a Yahoo és az MSN keresőjén keresztül talál ránk.

Tartalom


A Probiosan és a Grepofit pont jókor kerül piacra

A Probiosan már kapható az Energy Klubokban, a cég legutóbbi újdonsága pedig, a Grepofit, december elején lesz megvásárolható.

A Probiosan édesvízi Chlorella pyrenedoisa algát tartalmazó, hatékony probiotikus anyagokkal - Lactobacillus acidophilus és Enterococcus faecium baktériumokkal, és inulinnal gazdagított bioinformációs készítmény. A készítmény jótékonyan hat elsősorban az emésztésre, valamint elősegíti a bélmikroflóra regenerálódását antibiotikumokkal és szteroidokkal való kezelés után, vagy akár hormonális fogamzásgátló használatát követően is. Korlátozza a bélgyulladást, székrekedést vagy hasmenést okozó patogén baktériumok tevékenységét. Erős detoxikáló hatása van, és hatékonyan alkalmazható a különböző allergiákkal és a fáradtsággal szemben. A készítmény kiválóan használható továbbá a bélműködés javítására, az aerob (hasznos) baktériumok növekedésének stimulálására, a bélben levő méreganyagok felszívására, a normális perisztaltika fenntartására. A táplálékkiegészítő készítmény fogyasztását elsősorban azoknak ajánljuk, akik a szokottnál több aminosavat (fehérjét) és különböző rostokat fogyasztanak, különösképpen bizonyos diéták alatt. Továbbá a még növésben levő gyerekeknek, kemény fizikai munkát végző felnőtteknek, vegetáriánusoknak.

Olvasóink részletesebben már a Hírmondó októberi számában is megismerkedhettek a Probiosan-nal.

A Grepofit a vírusos és bakteriális fertőzések által fenyegetett időszakban, azaz pont mostanság lesz népszerű készítmény. Ismét egy bioinformációs készítményről van szó, amely ezúttal grépfrútmag-, Echinacea-, Szudáni Hibiscus-, és orvosi zsályaillóolaj-kivonatot tartalmaz. Vírus- és baktériumellenes hatása mellett mindenféleképpen ki kell emelnünk, hogy segítségére van a szervezetnek gyomor- és bélpanaszok, fekélyek, valamint hasnyálmirigy-gyulladás esetében. Kiváló segítséget nyújt húgyúti fertőzések során, és jótékonyan hat némely ginekológiai problémára, elsősorban a gyulladásokra és folyásokra.

A Grepofit nem bolygatja meg az egészséget biztosító bakteriális flórát (szemben az antibiotikumokkal), hanem ellenkezőleg, elnyomja a káros bélbaktériumok hatását. A Vironallal kombinálva, amely kíméletesen és végérvényesen begyógyítja a szervezetben fellelhető betegségek utolsó nyomait, ideális párt alkot majd.

A piacon kapható konkurens termékekkel szemben mindkét készítmény az összetevők eredeti kombinációjával, bioinformációs elemekkel, valamint rendkívül előnyös fogyasztói árakkal büszkélkedhet!

Tartalom


Nem mindenki számára könnyű, hogy higgyen a természetben

Amikor ránézünk egy kisgyerekre rendszerint kutatni kezdjük, és általában meg is találjuk a szülőkkel azonos vonásait. Vitathatatlan tény, hogy a gyermekek valójában szüleik “keverékei”. Generációról generációra öröklődik ugyanaz az orr, hajminőség, ugyanaz a testfelépítés, sőt, ugyanaz a gondolkodásmód. Vajon hányszor történt már meg önnel is, hogy szüleihez hasonlították, vagy hányszor megesett, hogy a családi fényképek nézegetésekor önmagát vélte felfedezni a fotón, pedig az valamelyik elődjét ábrázolta? Szüleinktől és nagyszüleinktől sok mindent öröklünk, többek között a termetünket, hangunkat, jellegzetes tulajdonságainkat, ám ezzel együtt sajnos a betegségeket is.

Megdöbbentő, igaz? Ebben az összefüggésben azonban még érdekesebb lehet számunkra magának az életnek a születése. Egyedülálló véletlen az a pillanat, amikor a spermium találkozik a petesejttel, és fáradhatatlanul belekezdenek a szülők és a korábbi generációk információit is hordozó új élet kialakításába. Néhány hónap leforgása alatt létrejön az új emberke, aki magán viseli édesanyja alakjának, édesapja természetének, nagyapja hajának jegyeit…

De honnan jönnek ezek az információk? Hiszen gondoljunk bele, hogy csak az apa felmenői részéről micsoda információmennyiség áramolhat abba a pici, alakuló testbe! És képzelje el, mi lenne, ha ezeket az adatokat össze kéne írnia – milyen a csontok minősége, a bőr színe, milyen a fogak állapota, mennyire tudja féken tartani magát, milyen gyorsan lehet kihozni a sodrából, mekkora a szíve, stb. – több száz ív papír sem lenne ehhez elegendő.

Hol vannak tehát ezek az információk feljegyezve? A spermium farkában? A felszínén vagy a belsejében? Erre a kérdésre valószínűleg a szakember sem adna érthető és elfogadható magyarázatot. Pontosabban mondana valamit – azt állítaná, hogy a választ a DNS adja, az a rejtélyes sav, amely mindenhol ott van körülöttünk. Megfejtéséhez, nekünk laikusoknak rengeteg időre lenne szükségünk. És kétlem, hogy sikerülne DNS mintát vennünk akár egy spermiumból vagy egy petesejtből. Ám a természet képes hasonló dolgokra.

Számtalan tény létezik még azonban a világon, amelyet a természet nem leplezett le előttünk. Sok olyan dolog van, amiről tudunk ugyan, de nem is sejtjük, hogyan, miért működik. Ezért gyakran kételkedünk. Csak “néhány év” telt el azóta, hogy az embereket kegyetlenül megbüntették azon állításukért, hogy a Föld kerek. Ma ezt már kétségtelen ténynek vesszük, és ugyanolyan természetességgel beszélünk róla, mint amilyen természetesen hallottam nemrégiben beszélni egy művelt embert, programozót, arról, hogy nem hisz a homeopátiában, a bioinformációk működésében, és a természetgyógyászatban úgy általában. Talán csak azért, mert nem is akar hinni benne. A történelem szüntelenül ismétli önmagát. Az új gondolatok úttörőiben kevesen bíznak, és sokan gyakran elítélik őket. Manapság már ugyan senkit nem ítélnek e miatt halálra, ennek ellenére a bizalmatlanság lelassítja a fejlődést, és ékes bizonyítéka annak, hogy az ember soha nem tanul a hibáiból, mert ma is csak azt hiszi el, amit látni vagy tapintani képes. Elismeri azt a tényt, hogy a spermium és a petesejt, azaz csak a mikroszkóp alatt látható sejtek felelősek az élet keletkezéséért, de azt nem hiszi el, hogy egyetlen növényi információ pozitívan befolyásolhatja az immunrendszer működését. Ismerek olyan embereket, akik sarlatánizmusnak tartják a kézzel vagy a puszta akarattal való gyógyítást. Ugyanezek az emberek viszont fenntartás nélkül hisznek annak a harminc másodperces reklámszpotnak, amely állítja, hogy a termékben vagy akár a multivitaminban található elpusztult baktériumok jó hatással vannak az emberi szervezetre. Ennek kapcsán sokszor elgondolkodom azon, hogy a “sarlatánizmus” egyszer tudomány, és a bioinformációkkal való gyógyítás tudományág lesz. Addig azonban minden homeopatának, természetgyógyásznak és a hozzájuk hasonló terapeutának végig kell járnia a történelemből oly jól ismert el nem fogadottak és kirekesztettek útját.

Jozef Černek

Tartalom


Egészség A-tól Z-ig Az Energy kis szótára

Atopiás ekcéma – olyan allergiatípus, amely már gyakran gyermekkortól jelentkezik. Olykor asztmás panaszok kísérik. Különböző formái vannak (kortól függően), később a könyök- és a könyök alatti mélyedésekben, illetve a csukló környékén lokalizálódik. Másfajta betegség az allergiás nátha, a hörghurutos asztma, a csalánkiütés, az élelmiszerallergia, angioma (allergiás reakció által, a test különböző részein létrejött daganat).

Orvosi szótár Kiadva: Maxdorf, 1995

Tartalom


A gyermekgyógyász internetes tanácsadójából jelentjük

Hétéves unokámnál atopiás ekcémát diagnosztizáltak. A bőrgyógyász nem javasolt allergiavizsgálatot, és csupán kenőcsökkel, illetve Diazepammal kezeli a problémát. Én már régóta használom az Energy készítményeit, és szívesen segítenék az unokámon a cég készítményeivel. Tanácsát előre is köszönöm.

V.K.

Tisztelt asszonyom! A hámréteg mindig a szervezet belső működésének tükre. Az atopiás ekcéma az anyagcserezavar – főleg a cukor, a zsír és a fehérje rossz anyagcseréjéről van szó – következménye. Gyakran előfordul, hogy a vastagbélben elszaporodnak a candida erjesztőgombák, és ez a vastagbél dysbiózisához vezet. Adjon unokájának először Regalent, az első három hétben csak esténként naponta egyszer 3 cseppet, majd az egy hetes szünet után naponta 2x – reggel és este 3 cseppet, amíg az üvegcse tartalma el nem fogy. Ezután a Renolt szedje, ugyanolyan adagolásban, mint a Regalent. Pozitív hatása van a Biotermal só-fürdőnek is. A Podhajská forrás vizét gyakran alkalmazzák atopiás ekcéma kezelésére, de most az előre csomagolt só segítségével otthon is használhatja ezt a fürdőt.

Mindenféleképpen fontos, hogy unokája változtasson a táplálkozási szokásain is. Étrendjéből hagyja ki a koncentrált, finomított cukrot és a különböző édességeket, valamint a sok hozzáadott, ún. “E-s” készítményeket és élelmiszereket.

Jó egészséget kívánva üdvözli önt Dr. Maria Butkovičová

Tartalom


Az egészséges életmód mellett a Cytosan és a Probiosan is sokat segíthet a székrekedés leküzdésében.

A különböző bélproblémák egyre több embernél ütik fel a fejüket, és nem kímélik a fiatal generációt sem. A panaszok okozója legfőképpen a helytelen, felbolydult életmód, a munkahelyi stressz vagy a rossz étrend lehet. A székrekedés kórismerettani tüneteivel (opstipáció) ma már talán mindenkinek meggyűlik a baja. A kőkemény széklet, amely csak rendkívül erős nyomás árán ürül ki a szervezetből, a heti három alkalomnál ritkább székelés, valamint az a kellemetlen érzés, hogy a belek nem ürültek ki kellőképpen, mindez olyan kellemetlenség, amely megkeseríti életünket.

Maga a székrekedés nem biztos, hogy életveszélyes jelenség, ám, ha a széklet túl sokáig van a belekben az feltétlenül káros az egészségre. Mindenféleképpen előnyös, ha a székrekedés okát keresve orvosi vizsgálat segítségével ki tudunk zárni olyan betegségeket, mint pl. a pajzsmirigy hipofunkciója, a daganatos megbetegedések, a diverticulosis, vagy az aranyér. A belek átjárhatatlanságának egyik oka a belek helytelen mozgása is lehet. Ilyenkor a bél nagyon lassan szállítja tartalmát a végbél felé, ezért az a szállítás közben olyannyira megkeményedik, hogy ürítése akár fájdalmas is lehet. A széklet gyakori nagy erejű kinyomása károsíthatja a záróizmokat, és ez az aranyér kialakulásához vezethet.

A megoldás első lépését az étrend összeállításában kell keresni. Szakértők javaslata szerint naponta körülbelül két liter folyadékot érdemes fogyasztani, mert normális ürítés mellett elegendő folyadék marad a belekben ahhoz, hogy a széklet lazább, illetve az ürítése könnyebb legyen. Ezenkívül pedig sok ballasztanyagot kéne fogyasztanunk. Ezek megtalálhatók, pl. a zabpehelyben, a búzában, a zabkorpában, a lenmagban, a teljeskiörlésű kenyérben, a gyümölcsben és a zöldségben. Minél több emészthetetlen készítményt fogyasztunk, annál nagyobb a széklet, és annál intenzívebb a székelési inger. Ezzel függ össze a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel is, hiszen, ha elegendő mennyiséget iszunk, akkor a ballasztanyagok kellőképpen megduzzadnak, és így képesek teljesíteni feladatukat. A ki nem választott tápanyag fennmaradó része a bélmozgás segítségével ürül ki. Étkezések után inkább sétáljon egyet, mintsem aludjon, mert így elkerülheti a kellemetlen felfújódást.

Székrekedést káliumhiány is okozhat. Deficitjének fizikai jelei lehetnek az abnormálisan száraz bőr, a pattanásos hám, a felismerési zavarok, az idegesség, a depresszió, de a hasmenés is, vagy a rossz reflexfunkciók, az ödéma, a magas koleszterinszint, az alacsony vérnyomás, és további olyan panaszok, amelyekre a kálium tartalmú Cytosan pozitívan hat. A készítmény képes a mélyebb rétegekben is méregteleníteni a szervezetet, valamint regenerálni azt. A szervezet kitisztítása után a kiválasztás folyamatát megbízhatóan rendbe hozza a probiotikus kultúrákat, chlorellát és hasznos inulint tartalmazó Probiosan.

Tartalom


Neves kiállítók között képviseltük az Energy céget

2005. október 22-án nyitotta kapuit Budapesten a már évek óta megrendezett VitálWord, Szépség és Kozmetikai Kiállítás.. A nagytermekben két nap alatt divatbemutatók, előadások, konferenciák színesítették a programokat. Az alsó szinten fodrászok és kozmetikusok mutatták meg a hölgyeknek, hogy számukra milyen az előnyös frizura és smink. Lehetőség volt aurafotózásra és annak kielemeztetésére, Irisz diagnosztikára, horoszkóp készíttetésére, kineziológiai oldásra, tenyérjóslásra, és még sok egyéb másra is. A mi standunknál a hajdiagnosztika rejtelmeit, a fejkoronánk problémáit ismerhettük meg az oda látogatókkal. Célunk az volt, hogy tudatosítsuk az emberekben mindazt, amit sokan még nem fogadtak el: minden ”probléma” alapja szerveinkben, lelkünkben található. A Supertronik segítségével kimutattuk a meridiánokban lévő energia áramlásának a szintjét, mely után ajánlani tudtuk az Energy készítmények valamelyikét. A vásár végén pozitív következtetést tudtunk levonni, miszerint az oda látogatók megelégedéssel tértek haza. Mi is így éreztünk! Reméljük a tavaszi kiállításon újra jelen lehetünk, és még több segítséget nyújthatunk!

Üdvözlettel: Nagy Renáta, Klubvezető, Hacsek Ildikó, hajgyógyász

Tartalom


Fogyasztóink tapasztalatai az Energy készítményeivel kapcsolatban

Mindig hűséges maradok az önök kiváló termékeihez

Nem szabad, hogy kifogyjanak – mindig jók nátha, torokgyulladás, influenza, gyulladások esetében …(Flavocel, Vironal, Spiron, Audiron), na meg persze a nőgyógyászati gondjaimra (Gynex, Cytovital). Különböző betegségekre hoznak gyógyírt, orvoshoz nem kell járnunk, mert az Energy készítményei mindig megbízhatóan gyógyítanak.

A legnagyobb fejlődést az egészségmegőrzés terén a hat éves Lukáš fiamnál tapasztalom. Születése után átesett egy gyermekparalízisen DMO (spastikus forma), és a Český Těšínben praktizáló doktornőnek köszönhetően, aki megismertetett minket az önök termékeivel, a fiam állapota sokban javult. Egy éves kora óta naponta 3x kapja a Korolent, és idén kezdtük el a Celitin szedését is (reggelente 1 kapszula). Az orvosok úgy vélték, hogy a fiamnak egész életét tolókocsiban kell leélnie. Három éves korában azonban elkezdett beszélni, felülni és lefeküdni, a következő két évben pedig olyan sokat fejlődött, hogy ma már folyamatosan beszél, dalokat énekel, és emlékszik. Ami a mozgását illeti, ma már lábra áll, és segítségünkkel önálló lépéseket tesz!

A legutóbbi orvosi vizsgálatok szerint Lukášnak minden esélye megvan arra, hogy képes legyen önállóan ellátni magát, és normális életet élni. Az orvosok is csak csodálkoztak a fejlődésén. Mindezt az Energy készítményeinek köszönhetem, és ígérem, életem végéig hűségesek maradunk hozzájuk.

Jana Morávková, Ostrava

Tartalom


Nincs jobb az Energy krémjeinél

Szavakat sem találok dicséretükre, oly sokszor segítettek már rajtam. Nem ismerek náluk jobbat. Először a Cytovitalt kezdtem használni, amely sokban javított a bőröm minőségén. Később a Ruticelit segítségével megszabadultam a visszértágulatoktól, de legtöbbször az Artrint használom – a túlerőltetett izmaimra, de vese-, gyomor-, vagy fejfájásra is. Jelenleg a Droserint alkalmazom, hogy megerősítsem a tüdő és a vastagbél pályáját.

Az Energy készítményeit nem csak én, de az egész családom és ismerőseim is nagyra értékelik. Némelyek közülük ugyan eleinte nem hittek bennük, de amint kipróbálták, nem akartak semmi mást.

Mgr. Renata Kozlíčková
Hostákov u Třebíče

Tartalom


A legkedvesebb Energy készítményem

Már három éve használom az Energy készítményeit, és ez alatt az idő alatt olyan tapasztalatokat szereztem, amelyeket szeretnék másokkal is megosztani.

Az Energy készítményei visszaadták az egészségemet

Lányom néhány héttel ezelőtt véletlenül a bal karjára öntötte a lábasban lévő forró olajat. Elsősorban az ujjai, a kézfeje és a tenyere sérült. Jeges vízben Droserin krémet oldottam fel, és a lányom ebben az elegyben áztatta kezét majdnem reggelig. Legnagyobb meglepetésünkre a keze másnap már nem fájt és a hólyagok is eltűntek. Szövetei olyannyira rendbejöttek, hogy a mai napig el tudja látni fodrászi hivatását (természetesen védő és PVC kesztyűben). Sérült szöveteit még több napig Droserinnel kenegettük. A keze egy hét múlva, tartós károsodás nélkül begyógyult.

Tartalom


Az Energy készítményei segítettek a mi kis házi kedvencünkön

A tizenhárom éves törpeuszkárunk, Filip, egy nap sántítani kezdett, és egy idő után a jobb hátsó lába elsorvadt, így három lábon szaladgált. Vizébe naponta 1 csepp Renolt, 1 csepp Regalent és 1 csepp Fytominerált adtam. Három hét után szünetet hagytunk, és két hónap elteltével Filip ismét négy lábon közlekedett. Sérült lába láthatóan még mindig gyengébb ugyan, de ez nem okoz neki semmiféle gondot. Sőt játszás közben úgy tűnik, mintha megfiatalodott volna.

Tartalom


A Drags Imun egyszerűen csodás!

Jitka barátnőnk faaprítás közben angol szavakat tanult, nem figyelt oda, és a bal kezének második ujján körmével együtt levágta a distális ujjperc egy részét. A Drags imun rövid idő alatt elállította a bő vérzést. A sebet naponta egyszer átkötöztük, és Drags imunnal bekentük. Három nap múlva a hiányzó szövet kiszemcsésedett, és ekkor vettük elő a Ruticelitet. A mutatóujjat egy hét múlva már nem kellett kötöznünk, de továbbra is használtuk a Ruticelitet. Jitkának ugyan még egy kicsit várnia kell a körmére, de a gyógykezelés nem hátráltatta a munkában, nem lett magatehetetlen, nem alakult ki fertőzés, vagy bármilyen traumatikus változás. A Drags imun és a Ruticelit kiváló kombináció a különböző sérülések esetében.

Jana Landová, Nové Dvory u Kutné Hory

Tartalom


A divat, a trendek túlzó, károsító hatásainak kivédése.

A mai világban az emberek a divat, a trendek, a tömegszellem hatására jobban elvesztik egyéniségüket, mintha egyenruhába bújtatnák őket. Azt hiszik és hangoztatják, hogy önállóak, szabadok, miközben önként és dalolva dugják fejüket a hurokba, lesznek a pénz, a fogyasztás, a trendek rabszolgái – nem mernek igazi önmaguk lenni.

A divat nem azért van, a reklámokkal többnyire nem azért bombáznak bennünket folyamatosan, hogy nekünk jó legyen, hanem azért, hogy akik ezt csinálják, jól megéljenek belőle. A divat csak keveseknek áll jól, de a “trendiség” miatt szinte senki sem akar (mer) kilógni a sorból- fél, hogy megszólják Bármilyen divatosnak is tűnik valami, csak akkor hordjuk, használjuk, ha ízlésünknek, alkatunknak megfelel és jól érezzük magunkat benne, kényelmes is, így nem nyomorít el. A jó öltözék az előnyöket kiemeli, az alkati hátrányokat fedi, tompítja. Alkalmanként elmegy a kényelmetlen viselet is, de ha ez gyakori, vagy állandósul, betegséghez vezet. Ne viselkedjünk saját ellenünkre csak azért, hogy mit szól a szomszéd, a haver, vagy mások. Döntsük el, kinek akarunk megfelelni, tetszeni – a közönségnek, a divatnak, vagy magunknak és társunknak, ez ugyanis ritkán esik egybe.

Néhány példa a divat káros hatásaira:

- Top: a vese-derék-köldök vonalat, a test energetikailag legfontosabb részét hagyja szabadon. Ha ez a rész fiatal korban megfázik, vese, derék, hát, alhasi, emésztési, kiválasztási gondokat okozhat az egész hátralévő életben.

- Állandóan hangosan dübörgő diszkózene, villogó fények: az agy megzavarodik, a legmagasabb erkölcsi szűrő kikapcsol, az idegrendszer és ezzel együtt az egész szervezet lassan de biztosan- szinte észrevétlenül- károsodik.

- Ékszerek, testékszerek, mobiltelefon, elektromos órák: megzavarhatják a test energiaáramlását – főleg az érzékszervek, vese, szív és a köldök környékén elhelyezettek, valamint a szoros gyűrűk. A mobiltelefont ezért mindig táskában hordjuk, sohasem testen. Az elektromos órákat, szoros gyűrűket legalább éjszakára vegyük le.

A mértéktelenül használt szépészeti “mű”- szerek –lakkok, lemosók, festékek, izzadásgátlók, stb.- a káros testi hatásaikon túl- ideg, máj, tüdő, bőrkárosítás az arra hajlamosaknak- szinte észrevétlenül lelkileg is könnyen “műembereket” formálnak használóikból.

Kerüld a “Jövő sokk”-ot, a nagy rohanást érzékelési szinten, (kerülni a villogó, dübörgő zaj- és fényhatásokat, más zajokat is csökkenteni, esetleg füldugót használni; kellemes, nyugtató zenéket hallgatni, stb.) információs szinten, (kerülni a negatív híreket, a mindent elöntő reklámokat, tévéfüggést, stb.) és döntési szinten, (kevesebb feladatot vállalni, kevesebb döntést hozni) is.

A természet sohasem siet!

A divat túlzó, károsító hatásainak kivédése, mindenki számára hozzáférhető, mellékhatásmentes, ingyenes – sőt megtakarítást eredményező – gyógyszerként hat.

Nagy divat most a különféle táplálék-kiegészítők, vitaminok szedése is. Ezekkel óvatosan bánjunk, mert ha túlzásba visszük, a fel nem szívódó anyagok feleslegesen terhelik a szervezetet. Én az általam ismert sokféle gyógyhatású termékek közül legjobbnak az Energy termékeket tartom. A legtöbb termék hatása csak a szedés idejéig tart, az Energy termékek viszont hosszabban, mélyebben hatnak - sokszor elég csak emlékeztetni a szervezetet és már reagál. A nyáron műszeres teszt hatására Vitamarin kúrát tartottam. Jó hatását legjobban a visszereimen érzem, amik ugyan megvannak, de a szokásos húzó – feszítő fájdalom, a nehézláb-érzés közel két hónapja egyáltalán nem jelentkezik. Nekem jól bevált a Fytomineral és a Flavocel használata, főleg klímaváltáskor ősszel és tavasszal, mikor az időjárás átmegy melegből hidegbe, illetve hidegből melegbe. Jobban elviseli szervezetem az átmenetet, könnyebben alkalmazkodik.

Sándor Ferenc - Kazincbarcikai Energy Klub

Tartalom


A Nagyi tanácsai: November, a narancssárga hónap

Nem tudom, ki hogy van vele, de én imádom a narancssárgát. Egyszerűen jól érzem magam tőle. Felébreszti bennem azokat az illatos-édes érzéseket, mint amikor beleharapunk egy zamatos, nappal átitatott sárgabarackba, aminek a leve lefolyik az ujjaink között, és a szánkban sokáig érezzük azt az édes ízt, amely visszarepít minket a gondtalan gyermekkorba… Egyszerűen süt a nap! Imádom! A narancssárga ízzel, illattal és színnel engem mindig meg lehet fogni.

És a november… az teljesen más. Először is állandóan félhomály és hideg van, a fekete, lefelé hajló csupasz ágak drámai hatást keltenek, valami mindig esik, csepereg, és a szél kellemetlenül állandóan az arcunkba vagy a gallér alá fújja a jéghideg vízcseppeket. A másfél méternél magasabb emberek többsége mindig bosszúsan, mérgesen néz a világba, idegesek, lefagytak a lábujjaik és a lelkük is, szemben a másfél méternél alacsonyabb illetőkkel, akik szégyenkezés nélkül nézegetik a kirakatokat, és hangosan várják a karácsonyt. Imádom! Imádom ezt az időt, amikor még nincs igazán itt a tél, de már elmúlt az ősz, amikor eljött a romantikus költők által hordott fekete pelerin ideje, ez mindig megfog engem.

A novemberben az tetszik legjobban, hogy óriási teret ad a kontrasztoknak. Tudni kell azonban hogyan keverhető narancssárga minőség a szürke időbe.

Igyon sok teát narancssárga bögréből, tegyen bele szárított mandarin- vagy narancshéjat. Így nem csak testét, de lelkét is felmelegítheti. Vegyen egy narancssárga gyertyát, és egyik este csak szeretteivel legyen. Oltsa el a lámpát, gyújtsa meg a gyertyát, és beszélgessenek. Mi a lányaimmal mindig a túlzások játékát játszottuk – ki tud nagyobbat mondani? És higgyék el, kedves szülők, hogy a füllentős játék leple alatt sok olyan dolog napvilágra kerül, amelyet gyermekeink egyébként nem osztanának meg velünk.

Ezen kívül, mindenki tudja, hogy a boldog nevetésnek is narancssárga jellege van. Főzzön narancssárga színű ételeket, kapcsolja be a sólámpákat, és csepegtessen rájuk citrus- és bergamottolajat. Hordjon narancssárga alsóneműt, sálat, sapkát, nézzen családi vígjátékokat. Lakását díszítse szárított tökkel, majszoljon szárított sárgabarackot – és figyelje meg, a szürke szín, a hideg és a sötét egyszer csak csupán ellentétei lesznek a narancssárga életérzésnek!

Higgye el! Kipróbáltam.

Gyönyörű, két színű novembert kíván mindenkinek a Nagyi!

Tartalom


Vaj vagy margarin? Attól függ, mit tartunk szem előtt!

A címben szereplő kérdés a szerint válaszolható meg, hogy mit tartunk szem előtt: az íz világot, az árakat vagy az egészséges életet. Az egészségügyi szempont többnyire csak akkor kezd el érdekelni minket, ha már felütötték a fejüket a szívműködéssel, illetve az érrendszerrel kapcsolatos problémák, és a szakemberek étrendváltoztatást javasolnak. Nem mindenki igazodik el ebben a kérdésben, ezért néhány információ biztosan nem árt.

A zsírok különböző zsírsavak forrásai. Ezek közül némelyek hasznosak, mások viszont kifejezetten károsak. A zsírsavakat az alábbi kategóriákba sorolhatjuk:

  • telített – emelik a koleszterinszintet (megtalálhatóak a szalonnában, a zsírban, a vajban, a zsíros húsban, felvágottakban stb.);
  • telítetlen – nem emelik a koleszterinszintet (repceolaj, mogyoróolaj, stb.)
  • többszörösen telítetlen – csökkentik a káros koleszterin szintjét (olivaolaj, napraforgóolaj, mogyoróolaj, kukoricaolaj, szójaolaj, halolaj…)
  • ide tartozik a transz-zsírsavak kategóriája is – ezek ugyanolyan károsak, mint a telített zsírsavak (vaj, chipsek, sós rágcsálnivalók, pálmaolaj, marhahús…). Korábban a margarinokban is viszonylag sok volt belőlük, ami igencsak csökkentette az értéküket. A zsírok ugyanis pontosan a folyékony növényi olajak sűrítésekor jöttek létre. Az egyre tökéletesedő előállítási technikáknak köszönhetően azonban a transz-zsírsavak számát sikerült a minimálisra csökkenteni.

Tavaly a csehországi Természettudományi Főiskola kémia-technológia tanszékén érdekes tesztet hajtottak végre. Tizennyolc, általánosságban kapható ún. mesterséges zsírokat hasonlítottak össze. Emulgeált zsíroknak nevezett tisztán növényi zsírokról, valamint vajjal kevert, azaz vegyesen emulgeált zsírokról volt szó. A szakemberek olyan tulajdonságaikat hasonlították össze, mint az íz, a kenhetőség, és a szívre, valamint az érrendszerre gyakorolt hatásuk. Minket most elsősorban az érdekel, milyen eredményeket mutatott a teszt egészségügyi szempontból.

A cseh kutatások szerint végül tehát nem marad más hátra, mint hogy elismerjük: ami finom az egészségtelen, de legalább is hízunk tőle.

Ivana Karpenková

Tartalom


Energy Group – Társaság határok nélkül

Cseh Köztársaság:

  • Október 15. és 16. között került megrendezésre az Energy legutóbbi továbbképző szemináriuma a cseh Orlíkon. A szaklektorok az alábbi témákban tartottak előadásokat: hagyományos kínai orvoslás, az Energy készítményei, a Pentagram© készítmények jelentősége, az Energyvel való együttműködés, intuíció, Supertronic, valamint a cég üzleti rendszere és az eladás pszichológiája.
  • Az érdeklődők október utolsó hétvégéjén tökéletesíthették a Supertronic használatával kapcsolatos tudásukat. A haladó tanfolyamot MVDr. Lubomír Chmelař tartotta.
  • A cég vezetősége december 11.-n, vasárnap szeretné megtartani a menedzserek és lektorok idei utolsó munkamegbeszélését, amely társasági összejövetel is lesz egyben. A találkozó helyszíne a Prágához közeli Průhonice lesz.

Szlovákia:

  • Október 7. és 9. között, Stará Lesnában került megrendezésre a tanfolyammal, valamint az immár hagyományosnak mondható sport és társasági programokkal egybekötött munkatalálkozó.
  • Szlovákiában már októberben kezdetét vette a “Nagy karácsonyi játék”. A készítmények vásárlásakor nyújtott árengedmények, valamint az értékes ajándékok célja, hogy a karácsony előtti időszakban minél jobban motiválják a tanácsadókat.
  • Októberben az Energy két rendkívül népszerű lektornője tartott előadássorozatot Szlovákiában, név szerint: MUDr. Alexandra Vosátková Třebíč városából és MUDr. Marie Butkovičová Eperjesből. A két előadó hölggyel a stará lesnai tanfolyamon résztvevő tanácsadók is találkozhattak.

Magyarország:

  • A Hungary Energy társaság 2005. 09. 30. és 10. 02. között részt vett a zalaegerszegi kiállításon és vásáron. Készítményeink iránt nagy volt az érdeklődés, amit mi sem bizonyít jobban, mint a taglétszám gyarapodása.
  • Az Energy Klubok vezetői október 3.-án találkoztak Budapesten, és közösen megbeszélték ez év harmadik negyedévének feladatait.
  • A magyar tanácsadók a múlt hónapban kezdtek megismerkedni a Probiosan-nal. Várhatóan a magyar piacon is óriási érdeklődés lesz e termék iránt.

Lengyelország:

  • Az Energy Poland társaság 2005. 11. 11. és 13. között részt vesz a Lodźe városában megrendezésre kerülő XI. Egészség Fesztiválon.
  • A lengyel Energy társaság kiállítóként vesz részt a Toruńban, november 19. és 20. között megrendezésre kerülő Homeopaták és Természetgyógyászok Kongresszusán. Dariusz Szymanski doktor úr itt szakhallgatóság előtt mutathatja be az Energy Pentagram készítményeit. Tavaly ezen a rendezvényen a Drags Imun készítményünk díjat nyert.

Tartalom