HÍRMONDÓ 2006-3
Tartalom
Irattár
Márciusi Energy készítmények
A március a tavasz első hava, ami jókedvre derít ugyan minket (hosszabbak a nappalok, és rövidülnek az éjszakák), de ami az egészségünket illeti, be kell látnunk, hogy ez az év legveszélyesebb időszaka.
Felülkerekedik rajtunk a tavaszi fáradság. Ennek oka nem is annyira a vitaminhiány, mint inkább testünk pH értékének (megnövekedett savasság) alacsony szintje. A problémák gyakori okozói a tavaszi vírusos fertőzések, amelyek intenzívebb ellenanyag termelést provokálnak. Energetikai szempontból ez igen megterhelő folyamat, ezért érezzük úgy, hogy nincs erőnk, és fáradtak vagyunk, habár ezen kívül semmi más bajunk nincsen. Napjaink Közép-Európájában mindannyian harcolunk a vírusokkal, amelyekkel szemben testünk ellenanyagot termel, néha több, olykor kevesebb sikerrel.
Márciusban, az éves periodicitás hatására csökken az ellenanyag immunitás és növekszik a sejtimmunitás. Ezen v áltozások ideje alatt a szervezet legyengül, nem képes ellenállni a betegségeknek, és ilyenkor gyakori jelenség az influenza járvány is. Ez a veszélyes időszak még áprilisban is folytatódik. Segítségként használhatjuk ugyanazokat a készítményeket, mint februárban, de csak akkor, ha az előző hónapban nem alkalmaztuk őket.
A tél és a tavasz közti átmeneti időszakban segíthet a Gynex használata is, nők és férfiak esetében egyaránt (5-0-5, 3 héten át). Az enyhe toxicitást előidéző metabolitok káros hatása ebben az időszakban csúcsosodik ki. Eljött a tisztító kúrák ideje, érdemes külön figyelmet szentelni a májműködésnek. Ebben az esetben segítség a Regalen (3 héten át) és a Cytosan (3. hétig). A krémek közül javasoljuk a Cytovital, valamint a kozmetikai szerek használatát és a Caralotion testápoló alkalmazását. Az immunrendszer működésének támogatásához megfelelő segítséget nyújt a Vitamarin (2 héten át) és a King Kong (3 héten át).
Tartalom
Regionális Energy Klubvezetők és kiemelt értékesítők találkozója Budapesten
A Hungary Enenrgy Kft. vezetése kibővített klubvezetői értekezletet tartott 2006. február 20-án, ahol a klubvezetőkön kívül az általuk meghívott sikeres tanácsadók, bizományosok is részt vettek.
Marosi Zoltán ügyvezető igazgató értékelte az elmúlt év eredményeit, mely értékelés igen kedvező képet mutatott, hiszen cégünk továbbra is átlagon felüli dinamikus fejlődést ért el:
- árbevételünk 44,9 %-kal növekedett a 2004. évihez viszonyítva,
- 2005-ben 4 új klub nyílt / Bp-en 2, Zalaegerszeg, Komárom /,
- siker es új termékekkel bővült az Energy kínálat / Celitin, Vitamarin, Probiosan, Grepofit/,
- tagjaink száma 30%-kal növekedett, és még ennél is jobban az Energy termékeket fogyasztók száma.
Az értékelést követően ügyvezetőnk felvázolta a sikeres üzletépítés mó dszerének lépéseit, követelményeit.
Ezt követően Marosi László kereskedelmi igazgató foglalta össze az Energy Klubok létesítésének és működtetésének tartalmi és formai követelményeit, a “saját üzlet” szemléletű működés követelményeit. A felvetett kérdések megvitatása egyetértéssel zárult.
Jelenlévők a következő feladatok végrehajtását fogadták el:
1. Dr. Czimeth István szakértő irányításával a Tanácsadók részére képzési tematika készül, melyben a követelményszint is meghatározásra kerül.
2. Az Energy Klubok legalább fél évre előre képzési és rendezvény tervet készítenek, melyben megtervezik a teljes tagság részére tartandó tájékoztató előadásokat, a Tanácsadók képzését és az ismeretanyag elsajátításának számonkérését.
3. Az Energy Klubok megtervezik a különféle szakmai konferenciákon, kiállításokon, vásárokon való részvételt, a reklám tevékenységet.
4.A cég vezetése meghatározza az Energy Klubok kialakításának és működtetésének tartalmi és formai követelményeit.
A cég vezetése arra törekszik, hogy az Energy t ermékek forgalmazása, az egészség megőrzésére kialakított filozófiánk terjesztése a továbbiakban még szervezettebben, egységesebben és hatékonyabban történjen. Ehhez szükséges a klubvezetők és a tagság aktív támogatása.
Hungary Energy Kft.
Tartalom
Chlorella – a Probiosan detoxikáló eleme
A Probiosanban található chlorella a szervezet méregtelenítését, valamint az immunrendszer megerősítést segítő egyik jelentős összetevő. Azon kívül, hogy javítja a bélműködést, fontos forrása a biológiai kötésű, az emberei szervezet számára nélkülözhetetlen ásványoknak, amelyek az alga sejtjeiben kelát kötésekkel kötődnek az aminosavakra, ezáltal a testben könnyen felszívódnak és felhasználódnak. A B vitaminokon kívül a chlorella gazdag C és E, valamint az A vitamin provitam injában (bétakarotin).
Publikált tudományos tanulmányok bebizonyították, hogy az chlorella stimulálja az immunrendszer működését, illetve, hogy a származékai gátolják a rákos sejtek burjánzását. Bizonyítást nyert az is, hogy az alga növeli a szervezet influenzavírussal szembeni ellenállóképességét. Az immunrendszer influenzavírussal szembeni ellenállóképességének vizsgálatát 1971-ben 1000 japán tengerészen végezték el. A kísérletben résztvevő férfiak közel fele naponta két gramm chlorellát kapott, míg a cso port másik fele nem fogyasztotta az algát. A három hónapos hajózás alatt az algát nem fogyasztó tengerészek körében 41%-al nagyobb volt az influenzás megbetegedések előfordulási aránya, mint a chlorellát használók csoportjában.
Japán kutatók által 1975-ben publikált cikk azt állította, hogy az étrendbe beillesztett chlorella nem csak a vérben, de a májban is csökkenti a koleszterinszintet. A chlorella a klorofil segítségével védi a toxinokkal terhelt, elzsírosodott, ásványokban deficites májat. A klorofil ug yanis tisztítja a belek szöveteit, és segít a vér megfelelő hemoglobintartalmának megteremtésében. Stimulálja továbbá a bélműködést, javítja a bélkiválasztást, amely így több koleszterint és zsírt képes elvezetni a megemésztett anyagban, illetve meggátolja az emésztett anyagok bejutását a véráramba.
A chlorella közvetlenül hat a májszövet regenerálódására, támogatja a máj méreganyag-kiválasztásának képességét, és ennek köszönhetően jelentős mértékben hozzájárul a véráram tisztításához. A tiszta vér pedig a szervezet megfelelő ellenálló képességének egyik legfontosabb alapja. (re)
Tartalom
A tél szellemei végre valahára visszavonulót fújtak
Márciusban csuda jól érzem magam! Nagy fekete kutyámmal kényelmesen sétálgatok a reggeli utcán, már nincs sötét, a levegő telve van a tavasz összetéveszthetetlen illatával, bár még hideg, csontig hatoló szél fúj. De a remény, hogy nemsokára kirügyeznek a fák, hogy a barnás gyep felveszi a divatosabb zöld öltözékét, hogy kivirágzik az első sáfrány, hogy az elolvadt hó által felszínre hozott rendetlenséget elrejtik a bimbózó bokrok.
A tavasz előtti napokban egyszerűen ez a remény a legszebb! A nappalok nemsokára ismét hosszabbak lesznek, mint az éjszakák, a tél szellemei egy időre ismét elvonulnak, a fáradság és a rosszkedv pedig eltűnik. Minden újságból az folyik, mit tegyünk, hogy három nap alatt karcsúbbakká, fiatalabbakká, szebbekké és aktívabbakká váljunk, tele vannak a szoláriumok, és többségünk lezserebben öltözik, mint kéne, mintha a megfázás előrébb hozná a tavasz bekö szöntét.
A reklámok hirtelen tele vannak kis macskákkal, kölyökkutyákkal, csibékkel, és mi ezt annyira nem is vesszük zokon, végül is a tavasz már majdnem a kapuban kopogtat!
Csakhogy! Mindig van egy csakhogy! A hízelgő félhomály a múlté, és a napfény sokk al kritikusabb tud lenni, mint a villanykörte fénye.
És hogy ne essen kétségbe miközben a tükörbe néz, következzen néhány jótanács:
· igyon! Igyon sok tiszta vizet, tisztítsa meg szervezetét a télen lerakódott felesleges anyagoktól
· csíráztassa ki a sarkantyúkamagokat, és szórja őket mindenre – jótékonyan hatnak a bőrre, valamint a húgyhólyagra, és az ízük sem rossz
· tegye rendbe otthonát – szabaduljon meg a pókhálóktól, mossa le az ablakokat, zuhanyozza le a virágokat
· tegyen rendet a lelkében – mosolyok zuhanyával szabaduljon meg a szomorúság és az apátia pókhálóitól
· egyen sok retket, a mája és a tüdeje is nagyon hálás lesz érte
· csökkentse a zsír- és a húsfogyasztást, és feltűnés nélkül váltsa fel őket a könnyebb élelmiszerekkel, de lassan, nehogy az anyagcseréje vagy a férje megijedjenek ettől
· próbáljon dalrafakadni, mondjuk a fürdőszobában, ott még nekünk is szabad, mégha a dallamok helyett csak ritmikus hangokat adunk is ki.
És semmi esetre se feledkezzen meg a rituálékról. Az egyik kedvencem, a mi biztosan önnek és a gyerekeinek vagy unokáinak is tetszeni fog: március első szombatján menjenek el a legközelebbi patakhoz, folyóhoz, tóhoz, és egy fadarabra erősítsenek egy égő gyertyát. Tegyék vízre a kis “hajót”, ezzel megerősítik a Nap erejét, hogy csodálatosan süssön egész tavasszal és nyáron.
Barbara Dlouhá
Tartalom
Nincs a földön olyan gyógynövény, amely ne szolgálna valamire!
A paradicsomtól származó citrus, azaz a grépfrút latin neve: Citrus paradisi. A Karib térségből származik, és először a 18. század közepén, Barbadoson fedezték fel. Felfedezői, ki tudja miért, “tiltott gyümölcsnek” nevezték el, anélkül, hogy tudták volna, micsoda gyógyerő lapul a belsejében. Hogy a grépfrút valóban a paradicsomtól származna?
A közhiedelem szerint a grépfrút va lahol Jamaica szigetén jött létre a pomelo (Citrus maxima) és a narancs véletlenszerű kereszteződéséből. A grépfrútfa örökzöld növény, akár 25 méteres magasságba is megnőhet, sokáig él, és a régi példányok törzsének átmérője 2,5 méter is lehet. Sötétzöld, fénylő levelei vannak, és apró, fehér virágai csodálatosan illatoznak.
A grépfrút fogyasztása a ’70-es években, az ún. grépfrútdiéta népszerűségének köszönhetően hihetetlenül megnőtt. Ez a fajta fogyókúra tekintettel a gyümölcs magas rost- és alacsony kalóriatartalmára 4,5 kg leadását ígérte 10 nap alatt. Tudományos kutatások eredményei rámutattak arra, hogy a grépfrút fogyasztása valóban előnyös lehet a fogyni vágyók számára. A grépfrút evése közben ugyanis csökken a vér inzulin- és cukorszintje, ezért va lószínűleg segít megelőzni a cukorbetegség kialakulását.
A grépfrút az utóbbi néhány évben a gyümölcsök egyik legnagyobb visszatérője. Nemcsak hogy a magjából és a héjából kisajtolt olaj a konyhaművészek egyik kedvenc alapanyaga lett, és hogy a fa virágából készült kivonattal az emberek elűzik az álmatlanságot, de a grépfrútmagokra, amelyek korábban vagy a szemetesben vagy jobb esetben a virágcserépben végezték, most néhány gyógyszerészeti cég vetett szemet, és csodák csodájára csillagzatuk egyre magasabbra emelkedik. Laboratóriumi kísérletek bizonyítják, hogy a grépfrútmag gazdag forrása a C vitaminnak, a rendkívül fontos levélsavnak (B9 vitamin), a káliumnak (K), a vasnak (Fe), a kalciumnak (Ca), valamint több, jelentős bioflavonoidnak (quercetin, hesperidin, rutin, apigenin, campherol és naringenin). Ezen hatékony anyagok összességének hihetetlenül erős antimikrobiális hatása van. Korlátozza egy sor baktérium- és vírusfajta növekedését, de meggátolja a gombásodást is, és felveszi a harcot a nem kívánt, élősködő parazitákkal, kezdve az egysejtűektől egészen a többsejtű organizmusokig. Ennek a természetes szubsztanciának a kivételességét először 1980-ban egy bizonyos Jacob Harich vette észre, aki meglepődött azon, hogy a grépfrútmagok nem rohadtak el a trágyáján. Harich, az egykori nukleáris fizikus, abban az időben pedig orvos (immunológus és nőgyógyász), illetve amatőr kertész azonnal megragadta a kínálkozó lehetőséget, és elkezdte vizsgálni ezt a különleges fenomént, amiért később nem kevés elismerést zsebelhetett be. Harichnak köszönhetően a grépfrútmagok használata 1990 óta széles körben elterjedt, és a szóban forgó varázslatos szubsztancia kihasználhatóságának listája azóta is folyamatosan bővül. A grépfrútmag-kivonatot az egész világon az angol GSE (Grapefruit Seed Extrakt) rövidítés alatt ismerik. A kivonat alapanyaga egyrészt maga a mag, másrészt a gyümölcs héja alatt található fehér gyümölcshús. A kivonatot meglepően széles körben lehet alkalmazni, és felhasználhatóságának felsorolásához újságunk egy oldala biztosan nem lenne elegendő. Említsük meg azonban legalább a legfontosabbakat, és gondoljuk végig, hol mindenhol érvényesülhetne a GREPOFIT nevű készítményünk, amelynek fő összetevő eleme éppen a GSE.
A GSE elsősorban az antibiotikumok tárt karokkal f ogadott természetes alternatívája. A baktériumtörzsek egyre jobb alkalmazkodóképessége miatt ugyanis, az antibiotikumok lassan, de biztosan egyre hatástalanabbakká válnak. Klasszikus példája ennek az alattomos Staphylococcus aureus, amely a “húsfaló” gúnynevet kapta, és amely súlyos, gyakran halálos gyulladásokat okoz. Ez a problémás baktérium bizonyítottan immunis napjaink valamennyi antibiotikumára, de a GSE nagyon megbízhatóan ki tudja írtani. Az antibiotikumok ráadásul tönkre teszik a belek és a hüvely természetes mikrobiális populációját. Eme hatás kellemetlen következményeit valószínűleg már mindenki átélte, aki kénytelen volt hosszabb ideig antibiotikumokat szedni. A GSE ebből a szempontból rendkívül kíméletes a bakteriális flórához, és csupán a káros baktériumtörzsekre hat negatívan. Most találomra megemlítek néhány olyan baktériumtörzset, amelyek az emberi szervezetre károsak, és amelyek likvidálásakor a grépfrútkivonat rendkívül hatásosnak bizonyult. Ezek a hasmenéses bélbetegséget okozó Salmonella typhi és a Shigella dysenteriae, a húgyútak fertőzését előidéző Escherichia coli és Klebsiella pneumonie, a légzőszervek megbetegedését indukáló Legionella pneumophila, és nem utolsó sorban az ellenőrizhetetlen izomgörcsökben, esetleg idegrendszeri zavarokban megnyilvánuló tetanusznak hívott betegség kiváltója a Clostridium tetani.
Bizonyítást nyert továbbá az is, hogy a GSE fölöttébb hatékony a ginekológiai gyulladások kezelésekor is. Az említett gyulladások megjelenése mögött rendszerint a Candida albica ns erjesztőgomba, a modern társadalomban fellelhető gombás megbetegedések legelterjedtebb kórokozója áll. Ez a mindenhol jelenlevő gomba azonban nem csak a vaginális nyálkahártyára “összpontosítja figyelmét”, de képes behatolni a véráramba, mélyen a szövetekbe, a belső szervekbe, és akár az egész szervezetre kiterjedő gombás megbetegedést okozhat. Ha a szervezetet megtámadja ez a fajta gomba, az mindig a gyenge immunitás jele. Súlyosabb esetekben azonban, amikor a gomba ellepi az egész testet a Grepofit hatása nem elég erős, így az alternatív készítmények közül ilyenkor inkább a Cytosan, esetleg a Drags Imun segíthet.
A GSE pozitívan alkalmazható minden gombás megbetegedés, avagy mikózis esetén, legyen az akár a test felszínén (bőr, haj, köröm) vagy a belső szervekben, de jótékonyan hat gomba okozta allergia gyógyításakor is.
A következő terület, ahol a GSE gyógyító hatása rendkívüli a gyomor, valamint az egész emésztőrendszer. Elsősorban a naringenin bioflavonoid tartalmának köszönhetően a GSE védi a hasnyálmirigyet, meggátolja annak károsodását, így jelentős mértékben csökkenti a gyomorfekély kialakulásának veszélyét, és felgyorsítja a betegség gyógyulását. A GSE jótékony szubsztancia a gyomor számára többek között azért is, mert a gyomorból megbízhatóan k iírtja a fekélyek gyakori okozóját, a Helicobacter pylorit, amely az esetek 90%-ban összefüggésbe hozható a gyomorrák kialakulásával is.
A GSE használata hasznosnak bizonyult a HIV vírus által fertőzött betegek csökkent immunitásának kezelésekor is. Magát a betegséget nem gyógyítja, de hihetetlen módon növeli a szervezet azon szekunder fertőzésekkel szembeni ellenálló képességét, amelyek gyakori kísérői az AIDS-nek, illetve a halál közvetlen előidézői.
A GSE kiválóan használható továbbá a háztartásban is. Vízzel összekeverve remekül lehet vele gyümölcsöt, zöldséget, húst mosni, nagyszerű fertőtlenítője a konyhai eszközöknek, felületeknek és a vágódeszkáknak. A GSE segítségével a fürdőszobában megakadályozhatja a fugahézag gombásodását. Antibakteriális hatásának köszönhetően a GSE kiváló természetes konzerváló anyag, és a sokat utazók számára felbecsülhetetlen segítőtárs a “gyanús” ivóvíz tisztításában. Meg kell említeni továbbá, hogy a GSE a javasolt napi adagolás többszörös túllépése esetében sem toxikus, és hosszú ideig használható. És így tovább, és így tovább… Akár napestig is dicsérhetnénk a grépfrútmag-kivonat kivételes hatásit, ezért így a végére eszembe jutott, hogy a pomelo és a narancs kereszteződését nem valami magasabb erő idézte-e elő…
Mgr. Tereza Viktorová
Tartalom
Átadtuk az ezredik Supertronic készüléket!
Az ezredik Supertronicot Hana Peksová, Podbořan u Loun-i egészségügyi nővér vehette át. A készüléket ünnepélyes keretek között az Energy Group vezérigazgatóságán, az Energy Egyetem idei első tanfolyamán, 2006. február 10.-én adták át. Tanácsadóink immáron ötödik éve használják a Supertronicot annak érdekében, hogy a megfelelő készítményeket válasszák ki klienseik számára.
A Supertronic a meridiánokban áramló energia mérésére kifejlesztett segéde szköz. Feltérképezi a szervezetben zajló folyamatokat, hogy ezáltal kitesztelje az optimális bioinformációs készítményt, akár a konkrét probléma harmonizálása, akár a preventív használat céljából. Az elektroakupunktúra elvén a Volla (EAV) alapján működik. Szakemberek véleménye szerint a Supertronic jelenlegi változata (2000-től immáron a harmadik generáció) használható az orvosi praxisban, és alkalmazhatják azok a terapeuták is, akik a tanfolyam elvégzése után elsajátították a készülékkel való mérést, ezért képesek megállapítani milyen egészségügyi problémája van a mért páciensnek.
Minden klubunk presztízskérdése, hogy az ott dolgozók végeznek-e EAV mérést, amely iránt folyamatosan nő az érdeklődés. Ezzel arányosan egyre nő azon tanácsadók száma, akik a cégünk által szervezett ingyenes oktatásokon sajátítják el a készülék használatát. Az Energy szakmai továbbképzéseinek órakínálatában szerepelnek olyan szemináriumok, amelyek a készítményeinkkel kapcsolatban megismertetik az érdeklődőket a mérés technikájával , és amelyekre további haladó szintű tanfolyamok épülnek. A résztvevők ezeken a tanfolyamokon további elméleti tudást és gyakorlatot szerezhetnek, azaz a fizikai testen képesek lesznek pontosan lokalizálni a probléma helyét.
Tartalom
Márciusban még nem nagyon melegszünk fel
A március rendkívül jelentős energiája a hagyományos kínai kozmológia szerint az áthűlés (fémek áthűlése). A márciusra tulajdonképpen nem kell külön előrejelzést készítenünk, elég, ha felelevenítjük a februárit. A Fa Kakas elmúlt évében az anyag fölött a hideg uralkodott, és annak ellenére, hogy most a Lángoló Kutya évében a tűz veszi át az uralmat, az év első két hónapjának (februártól számítva) áthűlése nem könnyíti meg az uralom átadását. Márciusban még nem melegszünk fel, és bemászunk a kályhák mögé, ahogyan azt az időjósok is javasolják. Március 20. környékén, illetve március és április határán talán a napocska már ránk mosolyok, és egy kicsit fel is melegít. Ezt azonban nem élvezhetjük sokáig, mert nem sokkal később, április elején még kapunk egy kis ízelítőt a télből. Esőből nem lesz sok, habár még úgy kétszer-háromszor “megörvendeztett” minket a hóesés, de a március inkább száraz hónap lesz. 25. környékén azonban a víz energiájának erős kumulálódása következtében megemelkedhet a folyók vízszintje.
A fém nagyon fontos hatását két, esetleg három területen érezhetjük. Először is a precizitás, az alaposság áradatában, illetve az anyagiakra kifejtett pozitív hatásában. Az ön által év elején (februárban és márciusban) előkészített projektek alapos átgondoláson esnek át, ezáltal megmenekülünk a Lángoló Kutya kapkodásától. Amennyiben még nem lendültünk bele, itt az utolsó alkalom elkezdeni. Mindaz, amit csak májusban indítunk el, de még idén szeretnénk befejezni, nem várt akadályoknak és veszélyeknek lesz kitéve. Alaposan gondoljuk át az anyagiakat, a március ideális időszak, hogy eldöntsük hová tegyünk pénzünket. Júniusban és júliusban nagy árfolyamesés várható a tőzsdén, és egyáltalán intenzív mozgolódások lesznek a pénzügyi vizeken. A legjobb az lenne, ha a pénzt azonnal befektetnénk, vagy néhány évig felejtsük is el, mert különben csalódni fogunk.
A második terület a fém energiájának hatása szempontjából már nem ennyire kellemes. A vele kapcsolatos militarizmus megmutatja karmait, és elcsava rhatja a világ nagy részének fejét. Ez nem csak a nemzetközi politikai kapcsolatok kérdése lesz. Mindannyiunkban feltörhet a vágy, hogy vaskezű kis Napóleonokként uralkodjunk, és ez annál erősebb lesz, minél kevésbé leszünk képesek fenntartani a belső harmóniát. És ezzel kapcsolatos az utolsó terület is: a militarizmus, valamint a viszonylag erős szomorúságérzet kapcsolódása. A lelki kiegyensúlyozatlansághoz hozzájárulhat a hosszantartó tél is, amelyre ilyen formában nem vagyunk hozzászokva, és mindez együtt pszichikai problémákat, sőt fáradságszindrómát idézhet elő.
Mit tehetünk a belső egyensúly fenntartása érdekében? Ebben a hónapban a tűz kel a védelmünkre. A begyújtott kandalló vagy legalább egy égő gyertya segít megőrizni a meleget, amit a hideg igyekszik elvenni tőlünk. És ha éppen nincs lehetőségük tüzet gyújtani, ne feledjük zsebünkbe tenni a Korolent. Ismét felhívom a figyelmet, hogy belső tüzeink legfontosabb energetikai alapja a meleg leves. Naponta legalább egyszer együnk forró húslét. Amennyiben az objektív körülmények ezt nem teszik lehetővé, vegye elő a Fytomineralt. Nem mintha képes lenne pótolni a leves által adott meleget, de legalább biztosítja a szervezet megfelelő ásványanyag-szintjét, amely minden testi folyamat alapja (természetesen a vízzel együtt – az ivó rezsim hihetetlenül fontos a Lángoló Kutya évében!).
Ami az immunitást illeti, ne feledkezzünk meg a Vironal preventív használatáról, akkor, ha nem vagyunk jól, illetve a Grepofit alkalmazásáról, ha rosszul érezzük magunkat.
Azokban az esetekben, amikor úgy érzi, hogy valami nincs rendben, biztosan hasznát veszi a Grepofitnak, és éppen azért, mert ennek a készítménynek megvan az a képessége, hogy pozitívan hat akkut esetekben, nem szabad, hogy hiányozzon az otthoni gyógyszertárból. Sz ükség esetén ne habozzon, és kezdje használni! Idén a Vironalnak és a Grepofitnek is ott a helye a bőröndben, ha utazunk valahová, mert a fertőzésveszély az előző évekkel szemben idén fölöttébb nagy. Habár a márciusi szerv-terheltségek hasonlóak a novemberihez, most csökken a húgyhólyag veszélyeztetettsége. Nehéz helyzetbe kerül viszont a máj és az epehólyag, ezért érdemes lenne elgondolkodni egy keresztényi böjtön. A diéta nem okoz kárt, és az érintett szervek biztosan örömujjongásba törnek ki. Segítségükre lehet a Regalen, csak óvatosan az allergiákkal! A fém energiái maguktól is előhozzák az allergiát, nincs szükség további allergénekre. A szív és a vékonybél terhelése főleg pszichikai területen érezteti hatását, de lecsapódhat az emésztésben is. Ebben az esetben jót tehet a Korolen, de nem árthat a Gynex sem. A Gynex segít leküzdeni a fáradságérzetet, amely a lép leterheltsége következménye.
Eva Joachimová
Tartalom
Erősítsük meg immunrendszerünket, hogy harcolni tudjon a különböző vírusok támadásával szembe n
Biológiai szempontból a vírusok se nem sejtek, se nem organizmusok, az utóbbi időben mégis egyre nagyobb “tiszteletnek” örvendenek az emberek körében. Örüljünk, hogy nem tudják, mennyire félünk tőlük.
A vírusok olyan részecskék, amelyek fehérje borításb ól és genetikai információkból állnak. Ilyen kevés dolog elég ahhoz, hogy létrejöjjön az ember életének megkeserítője, nemegyszer gyilkosa, amely vírusgazdáról vírusgazdára könnyedén vándorol és nem egyszer járvány lesz belőle, amely legrosszabb esetben világjárvánnyá alakulhat! Az influenzajárványok emberemlékezet óta jelen vannak az emberi történelemben, és rendszerint sok emberéletet követelnek. Csak a 20. században három ilyen járvány szedte áldozatait. Név szerint a spanyolnátha, rögtön az első világháború vége után, majd az ázsiai influenza az ötvenes és a hongkongi a hatvanas években.
A vírusok nagy stratégiai előnyben vannak. Életciklusuk ugyanis rendkívül gyors, alkalmazkodóképességük pedig egyedülálló, ezért nem csoda, hogy a következő influenza világjárvány kitörésétől való félelem egyre nő. Főleg akkor, ha megjelenik egy olyan vírusfajta, amely megfelelő jelöltnek tűnik. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint ahhoz, hogy influenza világjárvány törjön ki, az alábbi három feltételnek kell egys zerre teljesülnie:
· az influenzavírus új típusának kell megjelennie
· a vírusnak az emberre nézve is fertőzőnek kell lennie
· a vírus terjedésének könnyűnek kell lennie
A H5N1 vírus azonosításakor azonnal teljesült az első számú feltétel. Abban a pillanatban, amikor fertőzése következtében emberek haltak meg, teljesült a második feltétel is. Ne csodálkozzunk tehát, hogy az idegesség egyre nő, és sok ember “sima nátha” miatti félelme átlépte az ésszerűség határát.
A közzétett adatok szerint a Cseh Köztársasá g lakosainak mintegy három negyede reális fenyegetésnek tartja a madárinfluenzát, és az emberek közel 40%-a ismeri be, hogy tart a betegségtől. Sőt ismerek egy nénit, aki hónapok óta azzal kezdi a már felnőtt fiával folytatott beszélgetést, hogy a férfi beoltatta-e már magát a madárinfluenza ellen! A témában otthonosan mozgók arcára ez természetesen kínos mosolyt csal, mert a madárinfluenza ellen semmiféle vakcina nem létezik. Legalábbis egyelőre nem. És mégha létezne is, ha a H5N1 vírus teljesítené az utolsó feltételt is, terjedése biztosan gyorsabb lenne. Mintha Hitchcock víziója az embert veszélyeztető őrült madarakról kezdene valóssá válni.
Semmi esetre sem szeretném tovább fokozni a már oly sokféleképpen gerjesztett pánikot, de amennyiben nincs otthon a fiókjában olyan megfelelő gyógyszerkészlet erre az esetre, amit a szakemberek javasolnak, és a madárinfluenzától való félelem nem hagyja nyugodni, nincs más hátra, mint bízni az immunrendszerében, és hatékonyan erősíteni annak működését. Még mielőtt reménykedni kezdene, megtámadhatja ugyanis egy teljesen “hétköznapi” influenza, amely járvány formájában minden évben ellátogat hozzánk, és amely a fő közegészségügyi szakember szerint idén február végén, március elején készül teljes erővel lecsapni. Ez pedig sokkal reálisabb veszély, mint az, hogy az ön udvarán egyszer csak előbukkan egy pekingi kacsa.
Immunrendszerének erősítésében segíhet a Grepofit, a Flavocel és a Drags Imun, közvetlen környezetét pedig fertőtlenítse Spironnal. De főleg ne féljen, mert a fé lelem mindennél jobban legyengíti a szervezetet.
Mgr. Tereza Viktorová
Tartalom
Álmatlanság esetén segítségünkre lehet a Korolen
A Korolen megújítja a fontos pályák energiáit, így segíti a szervezet saját regenerálódását. Aktivizálja az életfontosságú központokat, lassítja az öregedés folyamatát, és kinyitja az ember személyiségét. Bizonyítottan jó szolgálatot tesz alvászavar kezelésekor is.
Tartalom
A szervezet méregtelenítése mindig hasznos, de különösen tavasszal a leghatásosabb
Szervezetünket akkor is szüntel enül erősítenünk kell, ha éppen egészségeseknek érezzük magunkat, mert ezzel támogatjuk leginkább az öngyógyító képességét. És pont a tavasz a legmegfelelőbb időszak ahhoz, hogy megszabaduljunk a felgyülemlett felesleges termékektől, anyagoktól, azaz méregtelenítsük szervezetünket. Minél idősebbek vagyunk, annál több okunk van a méregtelenítésre.
A detoxikáció a szervezet egyik alapvető folyamata, amely biztosítja a sejtek egészséges működését. Amennyiben minden úgy működik, ahogy kell, és amennyiben a gene tikai “felszereltség” jó színvonalú, akkor egészségesek vagyunk. Abban az esetben viszont, ha a testnek nincs elég ideje méregteleníteni magát, az anyagcsere bomlástermékei lassan leülepednek a zsírszövetekben, az ízületekben, valamint a szervezet egyéb részeiben. Enyhe gyulladások keletkeznek a belekben, amelyek működése ezáltal elégtelenné válik, így nem lesznek képesek a megfelelő mennyiségű nyomelem és vitamin, valamint további szükséges tápanyag felszívására.
A tavasz előtti böjtöt már elődeink is különböző tisztító gyógynövény kúrákkal egészítették ki, mi, az Energy készítmények hatásainak ismerői rendszerint bennük bízunk. A méregtelenítésen kívül teljes regenerációt biztosítanak, amely összefügg az immunitás megfelelő támogatásával is. Amennyiben hű ek maradunk az alap Pentagramă koncentrátumokhoz, akkor a Regalen az a készítmény, amelynek fő feladata a detoxikáció. A Regalen összetevői között olyan fytoanyagok és bioinformációk találhatók, amelyek pozitívan befolyásolják az anyagcserét, a test optimális működésének alapját.
Tartalom
Mielőtt ránk sütne a tavaszi napocska
Melyik nő ne vágyna bársonyosan finom bőrre? Melyik nő nem szeretné, ha bőre rugalmas, hidratált és egészségtől sugárzó lenne? Valljuk be, hogy többségünk hibátlan bőrre áhítozik. A bioi nformációs Cytovital krém ebben rendkívül hasznos segítőtárs lehet. Mélyen regenerálja a bőrt, és védi a mindenhol jelenlevő szabad gyököktől. Hozzájárul ezáltal a bőr látható megfiatalodásához és a ráncok kisimításához. Tapasztalataim szerint a krém használata után a bőr valóban sokkal lágyabb és finomabb lesz. Ennek a kivételes krémnek a hatásai azonban sokkal intenzívebbek, ha Fytominerallal kombináljuk a használatát. Tegyen egy kis krémet a tenyerébe, és arányosan tegyen hozzá Fytomineralt. Az anyagok összedörzsölése után híg emulziót kap, amit kenjen az arcára, nyakára, dekoltázsára. Az így kapott elegy nemcsak hogy egyszerűen elkenhető, de remek hatású is! A bőr kellőképpen hidratált lesz, aminek ön főleg hideg időben örül majd, mert a hideg fölöttébb szárítja a bőrt. Ráadásul rendkívül fontos ásványi anyagokat juttat a bőrbe, amelyek segítik a regeneráló krém hatását. Bőre hálás lesz önnek. Meglátja!
Tartalom
A Vironal sokat segít az immundeficites állapotok kezelésének esetében
A metabolizmus nem azonos az emésztéssel.
Míg az emésztés azt jelenti, hogy a tápanyag lebomlik, és az emésztőrendszeren keresztül halad előre, addig a metabolizmus egy magasabb szintet jelöl: a tápanyag egyes elemeit felhasználja a sejtépítéshez. A metabolizmus első fázisa az enzimek segítségével történő tápanyaglebontás, amikor is például a fehérjék aminosavakra bomlanak szét. A második fázis a szétbomlott anyagok vékonybélben történő felszívódása, a harmadik pedig a tápanyag alapelemeinek beépülése a test sejtstruktúráiba. A végső, negyedik fázisban a szervezet megszabadul a felesleges, fel nem dolgozott anyagoktól. Minden említett lépés során keletkezhet zavar, és az egészségügyi problémát jelent. Egyrészt a testnek hiányozhat valami, ezért nem tudja megfelelően építeni a sejtstr uktúrákat, másrészt maradhat a szervezetben olyan felesleges anyag, amelytől egyedül nem tud megszabadulni.
· Hogyan hatnak a metabolizmus zavarai az immunrendszer működésére?
Az immunproblémák már rendszerint gyermekkorban megjelennek. Ezek nem csak a tápl álkozási szokások változtatásával, de a mi esetünkben az Energy készítményeivel is kezelhetők.
Az emberi szervezet immunsejtek rendszerével van felszerelve, amelyek bizonyos időközönként bizonyos folyamatok résztvevői. Az immunrendszer fejlődése a születés pillanatában megindul, ezért olyan fontos a szoptatás. A szoptatott babák egészségesebbek, mert az anyatejjel olyan ellenanyagok jutnak szervezetükbe, amelyek képesek leküzdeni az anya szervezete által legyőzött, vagy éppen legyőzni készülő betegségeket. A gyermek számára ez legfőképpen abban az időszakban nélkülözhetetlen dolog, amikor először találkozik különböző mikroorganizmusokkal, de az őket legyőző ellenanyag-termelés még nem fejeződött be. Az immunzavarokat három alapvető csoportba sorolhatjuk. Az első az immunrendszer legyengülése (immungyengeség) – ide tartozik a daganatellenes immunitás gyengülése is. A zavarok második csoportját az allergikus megbetegedések alkotják, a harmadik kategóriába pedig az ún. autoimmun vagy autoallergikus megbetegedések tartoznak, amelyekből napjainkban sajnos egyre több van.
Az immungyengeség azt jelenti, hogy a szervezet nem képes megvédeni magát a mikrobiális fertőzésekkel szemben, legyen az akár vírusos, akár bakteriális. Az immunrendszer szempontjából ugyan szinte ugyanolyan harcról van szó, viszont a gyógykezelés, valamint annak következményei szempontjából (például felesleges antibiotikumos kezelés) nem mindegy, mert ha rossz utat választunk, az negatívan befolyásolhatja a immunrendszer további fejlődését.
· Influenzás megbetegedés.
Most aktualitása van az influenzának. Minden olyan esetben, amikor a szervezetet megtámadja egy mikroorganizmus, először az ún. nem specifikus immunreakció aktivizálódik. Ez minden támadás esetén ugyanolyan, legyen szó akár vírusokról, baktériumokról vagy a táplálkozás által a testbe jutott toxikus anyagokról.
A nem specifikus immunreakció aktivizálódásának tünetei a kimerültség és a magas testhőmérséklet. A testhőmérséklet emelkedése rendkívül fontos, 38 ° C fok kell ahhoz, hogy a fehérvérsejtek mozgásba lendüljenek, és elinduljanak a gyulladás helyszínére, ahol befogják a mikroorganizmusokat. Amint azonban lázcsillapító gyógyszert veszünk, be, hogy csökkentsük a test 38° C fokos hőmérsékletét, a fehérvérsejtek mozgása lelassul. Abban az esetben, ha ez többször megismétlődik, sőt a gyógyszert már nem sokkal 37° C fok fölötti testhőmérséklet esetében bevesszük, blokkoljuk az elsődleges nem specifikus immunreakciót. Egyrészt azért, mert a fehérvérsejtek nem vándorolnak oda, ahova kéne, másrészt azért, mert megakadályozzuk a lép és az agy hőmérsékletszabályzó központja közti kommunikációt. A lép küldi ugyanis a jelet az agyba, hogy a testben olyan mikroorganizmus van, amelytől meg kell szabadulni.
A testhőmérséklet gyors csökkentése tehát a nem specifikus immunitás legyengítéséhez vezet. Amennyiben a test hőmérséklete nem emelkedik 38 ° C fok fölé, a szervezetnek nincs másra szüksége, mint sok pihenésre és folyadékra. Az első, de még a második hőmérsékletemelkedésnél sem lehet azonban biztosan megállapítani, hogy vírusos vagy bakteriális eredetű megbetegedésről van-e szó. Általában igaz az, hogy minél gyorsabban emelkedik a hőmérséklet (akár 40° C fokig) annál biztosabb, hogy vírusfertőzéssel állunk szemben. A bakteriális eredetű fertőzések esetében a hőmérséklet lassabban emelkedik és rendszerint nem ér el ilyen magas értékeket.
· Az antibiotikumok a baktériumokat és nem a vírusokat likvidálják.
A szülők által leggyakrabban elkövetett hiba az azonnali antibiotikum-használat. Hibáznak viszont azok az orvosok is, akik a biztonság kedvéért felírják őket. Az antibiotikumok ugyanis csak a baktériumokkal végeznek, nem pedig a vírusokkal. Az immunharc során a fehérvérsejtek oda vándorolnak, ahol el kell pusztítani a mikroorganizmusokat, és az immunrendszer második eleme ezalatt megkezdi az ellenanyag termelését. Abban az esetben viszont, ha a baktériumokat valami azonnal elpusztítja, az immunrendszernek nincs ideje arra, hogy a szükséges ellenanyagot létrehozza. Ilyenkor történik az, hogy a gyerek beveszi az antibiotikumot, és nem sokkal később ismét beteg lesz, és közben a betegséget ugyanaz az organizmus okozta. Egy idő után az adott mikroorganizmus érzéketlenné válik az antibiotikumra, ezért a gyermek egy másik fajta antibiotikumot kezd szedni, de ugyanazon fertőzés többszöri megjelenésekor már nem hat sem az első, sem a második, sem a harmadik fajta gyógyszer.
Sok gyerek gyakran kerül ebbe az ördögi körbe, amelyet a túlságosan aggódó szülők félelme alakít ki, illetve azon szülők idegessége, akik a felelősséget rögtön áthárítják az antibiotikumot felíró orvosra. Az ilyen gyerekek általában soványak, étvágytalanságban szenvednek, mindazonáltal sokkal jobban kívánják az édeset, mert ez ad nekik energiát. A szóban forgó gyermekek egészségi állapotának hosszantartó megfigyelésekor nem lehet nem észrevenni, hogy egészséges társaikkal szemben lassabb a pszichomotorikus fejlődésük.
· Orrnyálkahártya- és orrgarat-gyulladás
A leggyakoribb gyermekbetegségek az orrnyálkahártya- és orrgarat-gyulladás. A kínai orvostudomány szerint mind a kettő a lép pályájához tarozik, a lép pedig a legfontosabb immunszervek egyike. A lépműködés elsősorban az édesség elhagyásával segíthető (a túl sok édességfogyasztás károsítja a lépfunkciót). Abban az esetben, ha a gyerekek sokszor, sok gyógyszert szednek, megnő az édesség utáni vágyuk, ezáltal gyengül az immunitásuk.
Amennyiben átmérjük ezeket a gyerekeket Supertronic-kal, jól láthatjuk, hogy a tüdő környéke gyenge, vagyis jó szolgálatot tehet a Vironal. Rendszerint nem kapnak ugyan torok- vagy tüdőgyulladást, de nem képesek védekezni a nátha és a felső légúti megbetegedéseket okozó vírusos vagy bakteriális támadásokkal szemben. Ezek a gyerekek általában vérszegények, és hiába szednek vastartalmú készítményeket, az se m segít, mert a vérszegénységet a lép legyengülése okozza. Rendszerint sápadtak, köhécselnek, állandóan folyik az orruk, fáj a hasuk, nem akarnak enni, anémiásak és lehet, hogy lassabb gondolkodásúak. Annak ellenére, hogy nem akkut betegek folyton maródiak.
· A vastagbél diszbiózisa.
A túlzásba vitt nassolás és az antibiotikumok szedése gyakran vastagbél-diszbiózist idéz elő. A belek savassá válnak, természetes flórájuk megbomlik, és a Candida albicans gomba elszaporodik. Ez a probléma már a második antibiotikum-kúra után megjelenhet. Amennyiben a baktériumtörzs rezisztens, vagy a páciens nem fejezi be az antibiotikum-kúrát, mert úgy tűnik, hogy már minden rendben van, esetleg a szülők nem várják meg, hogy lezáruljon a gyógyulás, és azonnal újabb antibiotiku mért rohannak, a gomba elterjed a belekben. A rendelőkben találkozhatunk olyan gyerekekkel, akik havonta két antibiotikum-kúrát tartanak! Igen, évente huszonnégyet!
· Boldogulunk mi kémia nélkül is.
Némelyikünk csak a kémiai készítményekben hisz, annak elle nére, hogy más hatékony készítmények is léteznek. Itt elsősorban a Vironalra gondolok, amely kiválóan alkalmazható megelőzés céljából, de az említett immundeficites állapotok gyógyításakor is, mert a szervezet mindhárom területének működését képes harmonizálni (légzőrendszer, lép és vastagbél). A Vironalnak köszönhetően a gyerekek vastagbele regenerálódik. Más készítményekkel szemben a Vironal fölöttébb hatékony az immunrendszer megerősítésében. Míg a kis páciensek esetében a lép elsősorban a finomságok majszolása miatt károsodik, addig a felnőtteknél a stressz következtében alakulnak ki lépproblémák. Amint az említett energetikai területek valamelyike akár a legenyhébb disszharmóniába kerül, a Vironal rendszeres használata megszünteti a problémát.
Azért, ho gy a test képes legyen leküzdeni a vírusok és a baktériumok támadását, meg kell erősíteni az immunrendszert. Amennyiben a vírusok a légzőrendszert támadják meg, legokosabb, ha azonnal ágybabújúnk, mert a mikroorganizmusokkal való harc és a mozgás vagy a táplálékok emésztése túl sok energiát követel a testtől. Abban az esetben, ha a páciens azért, hogy minél gyorsabban fittnek érezhesse magát, olyan gyógyszereket használ, amelyek csak a betegség tüneteit szüntetik meg, végezetül alaposan póruljárhat.
· Az immunrendszer támogatásának alapvető szabályai a fertőzések időszakában.
A betegséget ki kell feküdni, közben nem szabad sokat enni, sokat kell viszont inni, el kell hagyni az édességeket, a húst és a tejtermékeket. A Vironalon kívül akut vírusos vagy bakter iális fertőzés esetén hatékony lehet a Drags imun, és sokat segíthet cégünk legújabb készítménye, a Grepofit is.
Dr. Mária Butkovičová
Tartalom
A Droserin kiválóan kiegészíti a Vironal, de a többi Energy készítmény hatásait is!
Felfedezte már a Droserin felhasználhatóságának széles skáláját?
Biztosan jól tudja, hogy ez a lágy bioinformációs krém, csakúgy, mint a Vironal a fém eleméhez tartozik, és hogy a fém elsősorban a tüdő és a vastagbél energetiaki pályáját harmonizálja.
· Elsősegély a tüdőnek, a légcsőnek és a toroknak
Az egyik fő terület, ahol a Droserin hatékonysága remekül használható, a garat és a légcső erős köhögés, torokkaparás esetén, illetőleg megfázáskor vagy a felső légútak gyulladásakor. A Droserin enyhíti a torokban jelentkező égető érzést, és gyömbér- valamint timiántartalmának köszönhetően felmelegít, és segíti a problémás helyek vérellátását. A Droserinben levő ökörfarkkóró-, martilapu- és édesgyökér-kivonat segíti a felköhögést. Véleményem szerint a dohányosoknak biztos, ami biztos állandóan használniuk kéne a Droserint. A cigarettafüstből származó kémiai anyagok (pl. a kátrány és a formaldehid) rendkívüli mértékben terhelik a tüdő működését, ezért nem árt elősegíteni annak regenerálódását. A dohányosoknak ráadásul gyakran a szaglásuk is r omlik, ami annak a jele, hogy a tüdejükkel valami nem stimmel, és a Droserin ezen a téren is sokat segíthet. A legjobb persze az lenne, ha senki sem dohányozna.
A Droserin akkor is remek segítség, ha fényesíteni szeretné hangját vagy kinézetét. Koncert, fon tos megbeszélés vagy randevú előtt kenje be a hangszálak környékét és az arcát.
· Arc és orr – a fém reflexzónái
Amennyiben szűnni nem akaró náthában szenved, és attól fél, hogy a gyulladás tovább terjed az arc, illetve az orrüregre, kenje be arcát és az orr környékét Droserinnel. Ezek a tüdő reflexzónái. A krém használata után megkönnyebbül, a készítményben levő izotópoknak és izlandi zuzmónak köszönhetően ugyanis a Droserin gyulladásellenes hatású, ráadásul éterolajakat is tartalmaz, amelyek megkönnyítik a légzést. A Droserin kiválóan alkalmazható magas testhőmérséklet esetén, mert a benne levő kurkuma- és kininfa-kivonat lázcsillapító hatásúak. A hideg viszont nem feltétlenül csak a náthával vagy a megfázással keserítheti meg életünket. Gyakran kellemetlenül ingerli az arcbőrt is, amely szüntelenül, rendszerint védelem nélkül ki van téve az időjárás szeszélyeinek. Ismeri azt a kellemetlen kiütést, azokat a száraz kipirosodásokat? Éppen ezekre hat a Droserin jótékonyan. Ám mivel a hideg által megkínzott arc fölöttébb érzékeny, a Droserin használata előtt kenje be arcát lágy gyógyszertári vazelinnel.
· Nemcsak száraz kezek
Akkor se habozzon használni a Droserint, ha teste más területein fedez fel kiszáradt helyeket. A szárazság a fém démonja. A Droserin kivál tképp pozitívan hat a száraz tenyérre. De nem kell, hogy valamiféle luxus kézkrém legyen az ön háztartásában. Bármilyen sömör vagy pikkelyes kiütés által csúfított bőr láthatóan szebbé válik a krém használata után, hála az útifű, a zsurló és a japán akác gyulladásellenes és gyógyító hatásainak.
· A szívcsakra
Ha nincs valami jó kedve, nyugtalan, sőt sírhatnéka van, és úgy érzi, mintha a szíve, ahogy mondani szokás a “torkában dobog”, próbálja rákenni a Droserint a 4. avagy a szív csakrájára. Mivel a csecsemőmirigy is ezen a területen helyezkedik el, a mandzsúriai aráliának köszönhetően ily módon immunrendszerét is erősítheti. Erőteljes szívdobogás esetén biztosan vegye elő a Droserint, mert a szurokfű nem csak az idegeinek, de a szívének is erőt ad.
· Has simogató
A fém eleme befolyással bír a vastagbélműködésre is, ezért a Droserin minden alhasi fájdalom esetében jó szolgálatot tehet. Bármikor, ha úgy érzi, felfújódott, vagy egyszerűen csak zavarják a gázok, körkörös mozdulatokkal (legjobb, ha az óramutató járásával megegyező irányban, mert azzal azonos irányban húzódik a vastagbél is), a köldöktől lefelé masszírozza be bőrébe a Droserint.
A Droserin valóban jól jön. Melyik másik krém használható olyankor, ha kapar a gyerek torka, náthás vagy fáj a hasa, illetve olyankor, ha regenerálni szeretné a kezét mosogatás után, vagy ha csak szeretne felvidulni.
Mgr. Tereza Viktorová
Tartalom
Talán nem tudja, hogy …
Az influenza vírusának három különböző típusa van: A, B, C. Az embert leggyakrabban az A és B változata fertőzi, és ezek minden évben enyhe genetikai mutáción esnek át. Húsz-harminc évente pedig alapvetően megváltozik az A típusú influenza vírus antigénje, ami rendszerint járványok, sőt világjárványok kitöréséhez vezet.
Az ember valószínűleg i.e. 5000 és 2000 között, az állatok domesztikációjának idejében találkozott először az influenzával. Az influenzás fertőzés ősforrásai minden valószínűség szerint a disznók, a kacsák és a lovak voltak. Egyes feltételezések szerint a betegség bölcsője Délkelet-Ázsia.
Az infl uenza gyógyításakor nagyon fontos a nyugodt fekvés, pihenés, amely nagymértékben hozzájárul a betegség gyorsabb leküzdéséhez. Amennyiben az otthoni gyógymód 3-5 nap alatt nem hoz javulást, mindenképpen fel kell keresni az orvost. Ez főleg a gyerekekre, idősekre, krónikus gyulladásos megbetegedésekben szenvedőkre, operáción átesett páciensekre, lábadozókra, stb. vonatkozik.
Bulletinből
Tartalom
Az Energy cég szakoktatóinak állandó rovata:
Kérdéseikre szakoktatóink szívesen válaszolnak, leveleiket küldjék a Hungary Energy Kft központi igazgatóságának címére vagy email címére.
Dr. Czimeth István természetgyógyász, fitoterapeuta
Amire érdemes odafigyelni! Tapasztalatok és összefüggések
A kozmikus lét ciklusokra épül fel, amelyek szabályszerűen ismétlődnek. Ez adja a pulzálást amely a földi világban a pólusok örök körforgásában és ismétlődésében mutatkozik meg.
Február 15-től egy újabb ciklus kezdődött, a Fa ciklusa, amely kapuja a kezdődő megújulásnak, a tavasznak. E megújulás fő vezér elve a Regalen, amely segít levetni a régit és megalapozni az újat. Érdemes a méregtelenítésre odafigyelni, hiszen a Regalen nemcsak a fizikai mérgeket távolítja el a májból és a vastagbélből, hanem az érzelmi mérgeket is kiűzi. Megszünteti a fogékonyságunkat a harag, düh, keserűség pályában és új, a szeretet alapú gondolkodásra ösztönöz.
A méregtelenítést érdemes napi 1x3 csepp Regalennel kezdeni reggel és legalább 21 napos kúrát végezni. A Regalen előkészítője annak a folyamatnak, amelyet a bélrendszer tisztításában érdemes véghez vinni. A Regalen elsősorban a Föld jegyben születtek számára ad alapozást, hiszen a tisztító munka további részét a Cytosan és Probisoan végzi el. A kúra alatt szedjük első héten 1, a második héten 2x1, a harmadik héten 3x1 Cytosant míg, a Probiosant a kúra teljes időszaka alatt esténként 2 kapszulában vegyük be. Ne feledkezzünk meg a test tehermentesítéséről, a megfelelő folyadék bevitelről, amely naponta 2-3 liter szénsavmentes ásványvíz legyen.
Rendkívül fontos az odafigyelés a gondolatok tisztításába n is. A Víz jegyben születettek az alapozást Renollal végezzék az előbbi Cytosan, Probiosan kombinációval.
A Levegő jegyűek az alapozást a Gynex-szel tehetik meg, együttesen szedve a Cytosan és Probiosannal.
Majd a Tűz jegyűek pedig az alapozást Vironallal végezzék Cytosan és Probiosan együttes alkalmazásában.
A 21 napos kúra végén a már megtisztult testet, lelket és szellemet töltsük fel életerő elixírrel. Egy hétig szedjünk napi 1x3 csepp Korolent.
A Korolen stabilizálja a megtisztított embert, és a szeretet mindent átható világában a fejlődés új távlatait nyitja meg.
A tisztítási folyamat után tartsunk 1 hét szünetet. Majd pedig az idegrendszert kell erősítenünk. Ehhez ajánlom a Stimaral-Vitamarin kombinációját.
A Stimaralt szedjük 1 hétig reggel 1x3 cseppben. Ezután csak a Vitamarinnal végezzünk legalább 90 napos kúrát. A Stimaral megerősíti az idegrendszert a Vitamarin pedig stabilizálja azt, vagyis egyensúlyt ad a mindennapokban.
Mindenkinek jó egészséget és mélységes lelki békét kívánok!
Tartalom
Kotriczné Szilágyi Judit, kineziológus
Hogyan adagoljuk az Energy készítményeket?
Más étrend kiegészítőkkel és gyógynövény készítményekkel összehasonlítva az Energy termékei sokkal nagyobb hatékonyságról tettek tanúbizonyságot, amióta csak léteznek. Ennek egyik titka az adagolásban rejlik. Megelőzésre, valamint krónikus betegeknek, kis gyermekeknek, és időseknek kisebb adagra van szükségük. Akut esetben a maximális adag, a 3-szor 9 csepp is szedhető. A krónikus szó lassan kialakuló, régen fennálló betegség et jelent, pl artrózis, ízületi gyulladás, érelmeszesedés, vesekő, daganat, gyomorfekély, stb. Az akut eset jelentése heveny, vagyis gyorsan kialakuló, erős tüneteket mutató betegség, pl. influenza, lázas torokgyulladás, hasmenés, felfázás miatti húgyúti gyulladás. A betegségek tüneteit a testben felhalmozódó méreg és salakanyagok okozzák. A gyógynövények harmonizáló, tisztító hatásukkal ezeket az anyagokat távolítják el.
Gyerekek:
Megelőzésre, krónikus problémákra:
hét: 3 éves kortól 2-szer 1 csepp naponta.
hét: 2-szer 2 csepp naponta.
hét 2-szer 2 csepp naponta.
Heveny állapotokra: megfázás, influenza, torokgyulladás, stb. esetén 3 éves kortól napi 3-szor 5 csepp. Ilyen adagot általában Vironalból szoktunk ajánlani addig / egy-két hét/, amíg a gyermek meg van fázva, utána vissza lehet térni a kisebb adagra. Ha nem Vironalt szeretne adni gyermekének, hanem valamelyik másik cseppet; kérje ki szponzorának, vagy valamelyik szaktanácsadónak a tanácsát.
Hat éves kortól lehet megelőzésre reggel 4-5 cseppet bevenni egyszer Vironalból. Betegség esetén 3-szor 5 csepp. A déli adagot tehetik fél liter teába is, amit a gyermek magával tud vinni az iskolába.
Kapszulákból általában napi 1 db az adag. Heveny megfázásra, fertőzésre lehet 2-szer 1 db-ot is bevenni a Grepofitból. A Flavocelből megfázás alatt 3-szor 1 tabletta naponta.
Felnőttek:
Megelőzésre, krónikus problémákra:
1 hét: 3-szor 2, vagy 3-szor 3 csepp. Időseknek sokszor ez az adag marad is akár egy éven keresztül, természetesen a kúrákat megtartva.
2. hét: Ha va laki elég folyadékot fogyaszt, és nincs tisztulási reakció, vagy kellemetlen érzés, akkor következő héttől lehet 3-szor 5 cseppet fogyasztani, majd harmadik héten újra emelni az adagot, 3-szor 7, vagy 9 cseppre.
Ha allergia, vagy asztma, ekcéma a probléma , akkor még kisebb, akár egy cseppes adaggal kell kezdeni, sőt, a felsorolt esetekben érdemes előbb a Probiosannal a bélflórát rendezni, Vitamarinnak, Flavocellel feltölteni a vitamin raktárat, és csak utána elkezdeni a szedést.
Akinek veseköve, epeköve van, az napi 1 cseppnél ne szedjen többet, és azt is sok vízzel vegye be. Krónikus betegek a kapszulákat szedhetik maximális adagban /3-szor 1/ is.
Heveny állapotokra: megfázás, influenza, torokgyulladás:
Napi 3-szor 5-9 csepp, vagy 2 óránként 5 csepp. Spor tversenyen a King Kongból az 5-9 cseppes adag, és vezetéshez a Stimaralból 5-9 cseppes adag 4 óránként ismételhető. A kapszulákból 3-szor 1 szedhető. Fejfájásra 9 csepp Regalen gyógyszer helyett is alkalmazható. Hányás, fertőzéses hasmenés esetén Cytosanból kibontva 2 kapszula, napi 3-szor.
Megfázás, betegség megelőzésére az alábbi kombináció a leghatékonyabb gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt: 1 db Vitamarin, 1 Flavocel, 1 Probiosan, 4-5 csepp Vironal reggel.
Vegyék igénybe szponzoruk segítségét a termékválasztásnál!
Tartalom
Fogyasztóink tapasztalatai az Energy készítményekkel kapcsolatban
Dr. Haltmar interenetes tanácsadójából
· Harmincegy éves vagyok, és a férjemmel immáron harmadik éve próbálkozunk, de a gyermekáldás egyelőre elkerül minket. Az orvosok hyperprolaktémiát találtak nálam, ami összefügg a hypophysis működésével. Már több, különböző vizsgálaton átestem, és mindent rendben találtak. Körülbelül két éve rendszertelen a menstruációs ciklusom, 16-18 napos. Állandó barna folyásom van, és együttlétkor vérzek. Voltam méhkaparáson is és méhnyak-fagyasztáson, de semmi nem segített. Az orvos tulajdonképpen nem tudja mi bajom, ezért mindent kipróbál, hátha használ valami. Biztosan csak azt tudjuk, hogy a prolaktinértékeim nagyon magasak, az ösztrogénszintem viszont alacsony. Az Estrofen nevű gyógyszert szedtem, de emiatt ismét vérezni kezdtem. Jelenleg nem szedek semmit. Adjon tanácsot, kérem, hogyan válhatnék jól működő nővé?
L.Ž, Martin
Tisztelt asszonyom, az ön problémá ja viszonylag bonyolult. Azt javaslom, hogy a nemi hormonokon kívül a pajzsmirigy hormonjait is vizsgáltassa ki. A pajzsmirigy elégtelen működésével ugyanis gyakorta összefüggnek azok a tünetek, amelyeket ön is leírt, és az említett szerv funkciójának korrekciója nélkül a ciklust nem lehet hosszútávra rendbehozni. Előnyös lenne továbbá a magas prolaktinszintet helyreállító gyógyszer szedése, pl. a Bromokryptiné. Amennyiben ugyanis a prolaktoszintje magas, nem eshet teherbe, és alacsony marad az estradiolszintje is. Az alternatív készítmények közül a Cytosan (2x1), a Fytomineral (3x15 csepp) és a Gynexe (3x7 csepp) használatát javaslom. Az ön kezelését egy képzett, tapasztalt szakembernek kéne irányítania a ginekológiai endokrinológián. A hypophisis diagnosztizálásához mágneses rezonancia (MRI) vagy legalább egy CT vizsgálatot kell elvégezni.
Sok sikert kívánok
· Polycistikus petefészkeket diagnosztizáltak nálam. Már háromszor voltam IUI stimuláción, de a kezelések sikertelenek voltak. Most lesz egy kis szünet, mielőtt IVF-re mennék, ezért szeretném ezt az időt kihasználni arra, hogy megtisztítsam testem a hormonoktól. Felfedeztem a Gynexet, amely számomra valószínűleg megfelelő lenne. A petefészkek jobb reagálása érdekében Metformint szedek. Azt szeretném megtudni, hogy a Gynex használható-e együtt ezzel a gyógyszerrel?
Köszönöm, A.B., Prága
A Metformin és a Gynex kombinált használata lehetséges. Nem írja ugyan, de nyílván túlsúllyal is küszködik, és szeretne lefogyni. Azt javaslom, hogy a Gynex mellett hat hétig szedje a Cytosant (2x1) és a Fytomineralt (3x15 csepp) is.
Tartalom
Köszönetnyilvánítás
A Hungary Energy Kft. évek óta, esetenként megpróbál segíteni, hogy étrend kiegészítő termékeit olyan emberekhez is eljuttassa, akik nem tudják ezeket megfizetni.. Mos t is ez történt! Egy 80 éves kisnyugdíjas asszony kért segítséget, vastagbél és emésztési problémák miatt. Cytosan és Probiosan kapszulákat kapott hosszú távú kezelésben. A napi 1x1 Cytosan és 1x2 Probiosan hatására a második héten stabilizálódott az állapota. Megszűntek a fajdalmai, eltűnt a felfúvódása és a széklete napi szinten rendszeresé vált. Mindezt még javította a napi 3-4 liter folyadékbevitel is. Köszönetet mondunk a Hungary Energy Kft. vezetésének az önzetlen segítő támogatásért!
Dr.Czimeth István, fitoterapeuta, szakoktató
Tartalom
A vesekő
Anci néni 72 éves, 3 éve szedi az Energy készítményeit nagy megelégedettséggel. A Pentagram készítményei közül szinte mindegyik megtalálható nála. Valamit szeret, például a Korolent, valamit nem hajlandó beszedni. Egy kivizsgálás során kiderült, hogy epe és veseköve van. Megbeszéltük, hogy Regalent szedjen kis mennyiségben, óvatosan. Két hét múlva kétségbeesetten telefonált, hogy vért vizelt és vesegörcse volt./ Persze napi 3-szor 2o cseppet szedett/ Nagyon megijed t és abbahagyta a Regelen szedését. Mondtam neki. Hogy csak egy csepp Renolt vegyen be vízzel hígítva.. Szót fogadott, jól érezte magát. Pár hét múlva boldogan telefonált, hogy ultrahanggal megvizsgálták és a vesekő kiürült, nem található. Köszönjük Energy!
Szieber Ágnes, tanácsadó, Budapest
Tartalom
Segít a Spiron!
Amióta megvan ez a kicsike flakon, velem jön mindenhová. Már többször segített rajtam: megnyugtatott, kiegyensúlyozott nehéz helyzetekben, a ruhára, a szegycsont fölé fújt picike adaggal. Huzatos autóban megtett félnapos autóút után a dohos szálláson menthetetlenül elért az orrdugulás - azt hittem, végem. A Droserinnel bekent orrom elé Spironnal befújt papír zsebkendőt tettem, s azon keresztül vettem levegőt, orron és szájon át. Egy biztos, végül átjárhatóvá vált légutakkal átaludtam a maradék éjszakát. Máskor felső légúti fertőzéssel kínlódó társam fullasztó köhögését enyhítette a Spiron, s Ő is átaludta az éjszakát. Kis kolléganőm ismeretlen eredetű, rossz közérzettel gubbasztott az irodában. A Spironos papír zsebkendő megtette a hatását: rövidesen a megszokott harsánysággal intézte napi teendőit. Legközelebb a szomszédom fogadott elgyötört arccal: Őt előző látogatójának erős, édeskés parfümfelhője küldte a padlóra. Háborgó gyomrára és fejfájására ismét a Spironos trükk: Húsz perc múlva meglepve mondta: “Elmúlt az egész”. Azután a fodrásznőm következett. Egyre erősödő fejfájását - nem csak a frizurám érdekében - a Spiron “mintha elvágta volna”. Azóta mindketten boldog Spiron tulajdonosok.
F.né. L. E. Kazincbarcika
Tartalom
Tisztelt Klubtársaim!
Szeretném megosztani tapasztalataimat Önökkel, és egy kicsit más szemszögből körbejárni az immunrendszerünk működését és ok-okozati összefüggését.
Elöljáróban gondolkozzunk el egy kicsit azon, hogy miért az őszi - téli időszakban van a legtöbb fertőző megbetegedés? Azért, mert rövidek és napfényszegények a nappalok, ami nem tesz jót a lelkünknek. Elkezdjük “nyalogatni a vélt vagy valós sebeinket”, önsajnálatba, sőt mi több depresszióba is esünk. Ahelyett, hogy sz embenéznénk a megoldásra váró problémákkal, inkább mint a strucc, a homokba hajtjuk a fejünket. Ha Ő nem lát, azt hiszi Őt sem látják és úgy gondolja hogy nem történhet vele semmi rossz. (Ez nem más, mint a problémamegoldás hiánya.) Ezt a szokást Mi is alkalmazzuk össznépi szinten az őszi - téli időszakban. Annyi különbséggel hogy Mi még sajnáltatjuk is Magunkat a saját butaságunk következményeiért. Na ná, mindent és mindenkit elmarasztalunk, hogy ez így történt.
Szerintem itt az ideje, hogy szembenézzünk Ön magunkkal. A hírekből azt halljuk, hogy a madárinfluenza veszélye, mint Demokles kardja a fejünk felett lebeg. Talán nem kellene annyira össznépi pánikot kelteni, mert ez is csak egy betegség a sok közül. De ha valamitől félünk és rettegünk, hogy be ne következzen, azt előbb vagy utóbb bevonzzuk Magunknak. Tehát meg fog történni az, amitől rettegünk.
Az Immunrendszerünket elsősorban az alábbi Energy termékekkel tudjuk támogatni, megerősíteni:
DRAGS IMUN, FLAVOCEL, VIRONAL, GREPOFIT
E négy csodálatos Energy termék felülmúlhatatlan hatású, ha ezeket használjuk, nagy gond nem lehet. A hitünket is erősítsük meg abban, hogy nem fogjuk ezt a betegséget elkapni, mert egyszerűen nincs rá szükségünk. De ezt higgyük is el! Ugye milyen egyszerű? És ez így igaz!
Ez az én személyes véleményem, amit lehet vitatni vagy elfogadni mint jó tanácsot. De ez a dolgok lényegén nem változtat.
Mikor ez a betegség felütötte a fejét eldöntöttem magamban, hogy nem fogom elkapni és ez így is lesz, mert így kell lennie. Temérdek sok tennivalóm van még az embertársaimért, amit meg kell tennem és meg is fogok tenni.
A fertőzés nem más, mint a meg nem oldott konfliktus helyzet fizikai síkon való megnyilvánulása.
Mit értek ez alatt?
Az immunrendszerünket ingerhatás éri: pl. kórokozó k, melyek lehetnek baktériumok, vírusok vagy toxinok, nyitva áll a kapu és behatolnak a testünkbe. A bejutásuk nem a kórokozók minőségétől és mennyiségétől függ, hanem a testünk befogadó képességétől.
Aki nem nyitja meg a tudatát a konfliktusoknak, az a te stét nyitja ki a kórokozóknak. Tehát azok az emberek kapják meg a fertőző betegségeket, akik problémáikat nem képesek feldolgozni, vagy bármilyen megoldást találni rájuk.
Minden fertőzés az anyagi síkon megnyilvánult, megoldatlan konfliktushelyzet. A tudatunkkal állandóan két lehetőség közül kell választani. Szüntelenül döntenünk kell, mindig le kell mondanunk az egyik lehetőségről azért, hogy a másikat megvalósíthassuk. Ez a tény állandó feszültségben tart Minket. Ezért érezzük sokszor, hogy szerencsétlen ek vagyunk. Ez ellen csak annyit kell tennünk, hogy elismerjük az Emberi lét konfliktusosságát és feszültségét. Merjük átérezni, akkor tudunk megoldást is találni a problémákra. Mert ha úgy gondolkodunk, hogy nem látunk, nem érzünk, akkor nincs is probléma. Ekkor tesszük a legrosszabbat magunknak. Tárt karokkal várjuk a kórokozókat, melyek meg is teszik a dolgukat.
Azt tanácsolom, hogy gondolkozzunk el azon hogy:
- Mik azok a problémák amit nem látok meg a saját életemben?
Milyen helyzet elől akarok kitérni?
Milyen létező problémám van, amit nem vallok be magamnak?
Ahhoz hogy a probléma forrását megtaláljuk, feltétlen figyelembe kell venni az érintett szerv, vagy testrész analógiáját.
Ennyit szerettem volna elmondani dióhéjban az immunrendszerünkről. Kérem, fon tolják meg a leírtakat és ennek fényében cselekedjenek.
Üdvözlettel: Szépe Ilona Kazincbarcika
Tartalom
Csodával határos gyógyulás
Ezen a helyen már nagyon sokan dicsérték az Energy készítményeket. Ezzel én csak egyetérteni tudok, és örömmel osztom meg önökkel a velem megesett érdekes esetet is.
Nemrégiben találkoztam egyik ismerősömmel, aki elpanaszolta nekem szenvedéseit. Már több éve pikkelysömörben szenvedett, amelyet az orvosok gyógyíthatatlan betegségnek tartanak. A doktorok tanácsára az úriember minden évben elutazott a tengerhez. Állapota mindig javult ugyan, de csak átmenetileg. Teljesen boldogtalan volt e miatt. Mikor lehajtotta a fejét, mintha hó hullott volna a hajából, az orrából, a füléből.
Szóba kerültek az Energy készítményei. Átmértem őt a Supertronic-kal, és kiderült, hogy nagyon rossz állapotban van a mája, gyenge a szíve, és kezdődő cukorbetegségben szenved. Minderre olyan gyógyszereket szedett, amelyek láthatóan nem használtak. Javaslatomra elkezdte szedni a Cytosant, később pedig a Regalent . Kis időre súlyosbodtak ugyan a tünetek, de a kiütések lassan múlni kezdtek. Sokat segített a Protektin is, amellyel a sérült helyeket kenegette.
Az Energy készítményeivel folytatott kúra kicsit tovább tartott ugyan a megszokottnál, de a kiütések végül tel jesen eltűntek. Később megszűnt a cukorbetegsége is, és a szívére sem kellett már gyógyszert szednie. Valóban boldog lett. Az orvosa már talán kevésbé örvendezett, mert elveszített egy “állandó” pácienst.
Věra Mašková, Hostákov
Tartalom
Az Önök készítményei visszaadták az egészségemet
Három évvel ezelőtt másodszor is teherbe estem, és fiam született. Örömöm nem volt felhőtlen, mert beárnyékolták az epehólyagommal összefüggő problémák. Gyakori fájdalom és kólika tört rám. Az orvos epeköveket talált nálam. Véletlenül tudomást szereztem az Energyről. Ellátogattam hát egy Energy klubba, ahol a Supertronic-kal történő átmérés után megtudtam, hogy az epehólyagom nem működik megfelelően, és hogy a problémáimat a pajzsmirigyem okozza. Szinte hihetetlen, de a Vironal és a Korolen egy hónapos használata után már sokkal jobban voltam, hormonjaim visszatértek a normális állapotukba. Később használni kezdtem a Fytomineralt is, jelenleg a Vitamarint “kóstolgatom”. Mérhetetlenül elégedett vagyok a Cytovitallal is.
Irena Gawlasová, Návsí u Jablunkova
Tartalom
Energy Group - Társaság határok nélkül
Csehország:
· Év elején megkezdte működését Csehországban az Energy Egyetem. Olyan komplex, ismeretterjesztő szemináriumokat kínál, amelynek résztvevői folyamatosan bővíthetik és fejleszthetik a konkrét szakirányú tudásukat, valamint kommunikációs és üzletkötői képességeiket.
· Az Energy Társaság által szponzorált sportolók köre idén újabb taggal bővült. Jan Řehula, a legjobb cseh triatlonista cégünk legújabb szponzoráltja. A Sydneyben olimpiai bronzérmet szerzett sportoló jelenleg a dél koreai triatlon-csapat edzője, amelynek tagjai előtt szintén ott a lehetőség, hogy kipróbálják készítményeinket. A HC Slavia Praha után a dél koreai kollektíva a következő élsportolókat tömörítő team, amely az Energy készítményeinek használata mellett döntött.
Szlovákia:
· Ebben az évben is folytatódik az “Egészséges gyermek” program, azaz az óvodákkal való együttműködés. A feltételek változatlanok. Az Energy társaság e mellett versenyt hirdet, amelyen minden gyerek részt vehet (minden óvodás, illetve alsó tagozatú általános iskolás). Minden hónapban kiválasztjuk a legszebb rajzot, és annak szerzője plüss “Energy Mackót” kap ajándékba. A győztes rajzot közzé tesszük a magazinunkban, valamint az interneten is. 2006 júniusában tartandó sorsoláson pedig valamennyi beküldött rajz részt vesz. A nyertes pedig Energy ajándékcsomagot, apró meglepetést és extra árat kap – az “Egészséges gyermek” projekt nyertes osztályának szponzorálása.
Magyarország:
· A Hungary Energy Kft idei januári forgalma a vezetőség legnagyobb megelégedésére sokkal magasabb volt, mint a korábbi években. Készítményeink népszerűsége elérte a legjobb szezonális forgalmazás (pl. 2005 nyara) szintjét.
· Február 20.-án került megrendezésre a klubvezetői munkatalálkozó, ahol a résztvevők megbeszélték a társaság tavalyi tevékenységének eredményeit, valamint az idei feladatokat.
· Az új magyar katalógus összefoglalva mutatja be az Energy társaságot, a Pentagram filozófiáját, a cég termékeit, beleértve a legújabb készítményeket is.
Lengyelország:
· Az Energy Poland társaság március 13.-án, Katovicében rendez orvos-konferenciát. Március végén pedig Bielsku-Bialej-ben kerül megrendezésre az üzleti partnerek és az Energy legközelebbi munkatársainak szervezett tanfolyam.
· Lengyelországban is eredményes ötlet volt az Energy készítmények időközi sajtóban való prezentációja. Legújabb termékeinket ennek köszönhetően sokkal szélesebb körben ismerhetik meg.
Tartalom
|