HÍRMONDÓ 2006-12
Tartalom
Irattár
A december hónap készítményei
A december a karácsony előtti rohanás, valamint az év legrövidebb napjainak időszaka. Óriási a pszichikai terhelés, amelyet rendszerint kimerültség követ. Ebből az állapotból könnyedén kihúz minket a Stimaral (7-7-0 csepp vízben oldva, 1 hétig) és hosszabb ideje tartó stressz esetén a Gynex ( 7-7-7 csepp vízben oldva, 1 héten át). Folytatható a Cytosannal (1-0-1 kapszula, 3 hétig) támogatott emésztőrendszeri tisztítókúra is, majd az ezt követő Probiosan (1-0-1 kapszula, 1 hétig) használat.
A regenerációs készítmények közül jó szolgálatot tehet a Regalen, különösen karácsony után, amikor jellemzően mindenki helytelenül étkezik (5-5-5 csepp vízben oldva, szükség szerint, általában max. 1 hétig). Ebben az időszakban felhalmozódnak a savas metabolitok a testben, ezen az állapoton jelentősen javíthat az időnkénti Balneolos fürdő.
A Pentagram krémeket ebben az időszakban elsősorban a védelem szempontjából érdemes alkalmazni. Gondoljanak például a téli, szellőzetlen cipőben sínylődő lábakra. Hatékony lehet ebben ez esetben a Piedin és a Protektin. A Protektin megvédi továbbá az érzékeny bőrt az erős ultraviola sugárzástól a hegyekben. Arcápoláshoz és a bőr jobb vérellátásához javaslom a Ruticelit használatát. Hatásait biztosan nagyra értékeli majd az arcot, a kezet és a lábakat kiszárító fagyos szél után.
Tartalom
A karácsonyi ajándékok válogatásakor gondoljon az egészségre!
Habár talán ön is minden évben megfogadja, hogy nem vesz részt a karácsony előtti őrületben, biztosan igazat ad nekem a bban, hogy végül is többé vagy kevésbé mégiscsak
kiveszi belőle a részét. Kár. Felesleges lenne felidéznem az advent értelmét és a karácsony szimbolikáját, hiszen mindannyian ismerjük. Ennek ellenére, mintha nem akarnánk meghallani a nyugalomra szólító szavakat. Kár – nagy kár. E helyett egyre inkább hagyománnyá lesz a rohanás és a nagy karácsonyi bevásárlások, és tetteinket gyakran a gyerekek, partnerek, partnernők elvárásaira kenjük… Így persze azt szeretnénk, hogy a fa alatti meglepetés minél vonzóbb, és minél nagyobb legyen. Bőséget kell varázsolnunk természetesen az asztalra is… És hogy lehet úgy böjtölni, hogy a hűtőszekrény rogyásig van? Kár – óriási nagy kár!
Rajtunk múlik, hogyan éljük meg az év legszebb ünnepét. Mindenki maga dönti el, hogy a nyugalom és az öröm ünnepét ünnepli-e a hozzá közel állókkal, vagy inkább a rohanást és a gondokat választja, azért, hogy minél jobban megfeleljen környezetének. Mindenki úgy él, ahogy szeretne! Én csak csendben szeretném felhívni a figyelmet, hogy a karácsony i ajándék ötletért nem kell feltétlenül a túlzsúfolt bevásárlóközpontokba menni. Elsősorban az idősebb generáció tagjainak nagy örömet okozhatnak az egészséget óvó készítmények, amelyeket kényelmesen megvásárolhat az Energy Klubokban.
Kellemes ünnepeket és sok energiát kívánunk az újévre mindenkinek!
Tartalom
Tisztelt Tanácsadók, kedves barátok!
Már csak néhány nap és eltelik a 2006-os év is. Az egész éves rohanás után egy rövid időre elcsendesedik minden. Bezárnak az Energy Klubok, nem rohanunk megszervezni egy újabb szakmai előadást, vagy rendezvényt, nem csörögnek még este nyolc után is a szaktanácsadóink mobiltelefonjai. Mindenki igyekszik családi körben eltölteni a karácsony ünnepét. A keresztény emberek számára az ünnep üzenete Isten lehajló szeretete az emberhez, de a karácsony olyan ünnep, aminek hatása alól szinte senki sem tudja kivonni magát.
Az év vége alkalmat ad arra is, hogy számvetést készítsünk az eltelt esztendőről és megtervezzük a jövőt. Büszkén írhatom újra, hogy a közös munka eredményeként a Hungary Energy Kft egy újabb sikeres évet mondhat magáénak!
Egész évben a folyamatos megújulásra törekedtünk. A Vitae magazint tanácsadóink elismeréssel fogadták, csakúgy, mint az új prospektusokat, reklámanyagokat, melyek vásárlóink, szaktanácsadóink komfortérzetét, bizalmát emelték. Tovább növeltük regionális képviseleteink számát, teljesítettük azokat a terveket, amelyeket tavaly fogalmaztunk meg.
384 szakmai előadást tartottunk országszerte, ezeken kívül vásárokon, egészség expókon szerepeltünk sikeresen, és a háromrészes szakmai továbbképzésünk is nagyon sokat segít majd szaktanácsadóink, klubvezetőink hatékonyabb munkájában.
Bizonyára Önök is tapasztalták, hogy az Energy több mint kereskedelmi vállalkozás! Egyfajta küldetéstudat az új ismeretek és leh etőségek átadása az egészségmegőrzés és az alternatív gyógyítás területén. Többek között ez a cél előttünk a következő évekre is!
Társaságunk nevében köszönöm, hogy Önök mindig partnerek voltak a közös célok megvalósításában. Kívánok mindenkinek szeretetteljes karácsonyi ünnepeket, békés, boldog, eredményekben gazdag új évet!
Kívánom, hogy az elkövetkezendő 2007-es esztendőben is a szeretet, az összefogás az együttgondolkodás jellemezze mindennapjainkat. Ehhez kívánok erőt, jó egészséget, kitartást, jókedve t és lelki békét!
Marosi Zoltán, Ügyvezető Igazgató
Hungary Energy Kft
Tartalom
2006-os év a Terapeuta szemével
Ebben az évben is sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Továbbra is használtuk a Pentagram termékeket kétfajta módon. Egyrészt a hagyományos kínai alapelvek szerint felállított trend szerint a méregtelenítő ciklusban, másrészt pedig, az egyéni, személyes karakter alapján. Mindkét módon sok eredményről tudok beszámolni. A Regalen minden típusú kliensnél gyors regenerálódást hozott. Elsősorban az emésztési problémák esetén. Ugyancsak eredményes volt a tüdőgyulladás gyógyítása Renol, Vironal, Grepofit kombinációval. Új tapasztalatokra tettünk szert a Stimarallal kapcsolatban hiszen, a túlterheltségben, érzelmi defektusokban, valamint a lelki eredetű potenciazavaroknál jótékony hatását láthattuk. A Skeletin időben hosszabb kezelésnél mutatta meg igazi erejét, amely abban nyilvánult meg, hogy csökkentek az izületi fájdalmak, és a gyulladásos folyamatok, illetőleg a sérült izületi részek és porcok regenerálódásában is eredményesnek mutatkozott. Végül de nem utolsó sorban kontroll csoportomnál, akik a Celitint és a Vitamarint szedik, a memória javulásáról számoltak be, valamint nagyságrendekkel javultak vizsgaeredményeik. A 2007. év további eredményekkel kecsegtet, ha elég felkészültek vagyunk, és bízunk termékeink gyógyító erejében. Szép karácsonyt és boldog újévet kívánok!
Dr. Czimeth István, Energy Szakoktató
Tartalom
AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK!
Gratulálunk a legsikeresebb kollégáknak!
A 2006. évben legjobb eredményt elért regionális Energy Klubok:
1. Energy Klub, Debrecen Klubvezető: Kovácsné Ambrus Imola, Kovács László
2. Energy Klub, Szeged Klubvezető: Mészáros Márta
3. Energy Klub, Budapest Klubvezető: Nagy Renáta
A 2006. évben legdinamikusabban fejlődő klubok:
Energy Klub, Kazincbarcika
Klubvezető: Ficzere János
2005. évhez viszonyított forgalomnövekedés: 91 %
Energy Klub, Kalocsa
Klubvezető: Hargitai Attiláné Móni
2005. évhez viszonyított forgalomnövekedés: 87 %
Energy Klub, Budapest
Klubvezető: Kis Éva
2005. évhez viszonyított forgalomnövekedés: 83 %
A 2006. évben 21 %-ot elért Tanácsadók:
Mészáros Márta, Szeged
Csanádi Mária, Szeged
Dr. Bagi Magdolna, Szeged
Ficzere János, Kazincbarcika
Kovács László, Debrecen
Prof. Dr. Sadowski Márton, Budapest
Győri Imre, Szeged
Kocsis Ilona, Győr
Dezső Éva, Budapest
Glatz Zoltán, Gyulafirátót
Ángyán Józsefné, Siófok
Szieber Ágnes, Budapest
Greskó Anikó, Budapest
A 2006. évben 18 %-ot elért Tanácsadók:
Kotriczné Szilágyi Judit, Budapest
Nagy Renáta, Budapest
Kis Éva, Budapest
Kántor Lászlóné, Mariann, Miskolc
Kovács Imre, Debrecen
Antóniné Szűcs Lilla, Szeged
Sárvári Balázs, Keszthely
Hargitai Attiláné, Kalocsa
Rubesch István, Baja
Kiss Ágnes, Mogyoród
Nánási Tiborné, Szombathely
Gréta Edina Kézi,
Stokker Imréné, Debrecen
Köszönettel tartozunk Szaktanácsadóinknak a magas színvonalú szakmai oktatásokért, előadásokért és fogyasztóinknak nyújtott szaktanácsokért:
- Kotriczné Szilágyi Judit, kineziológus, szakoktató
- Dr. Czimeth István, fitoterapeuta, szakoktató
- Csanádi Mária, természetgyógyász
- Dezső Éva, természetgyógyász
- Mészáros Márta, Klubvezető
- Prof. Dr. Sadowski Márton, homeopata, szakoktató
- Dr. Szabó Ida
- Szilvásyné Dr. Mazurek Magdolna
- Dr. Szepesi Magdolna
- Dr Barta Gizella
- Gyenese Ibolya, Klubvezető
- Kocsis Ilona, Kubvezető
- Molnár Judit, Klubvezető
- Mundi László, masszőr, reflexológus
- Daróczi Zoltán
- Dr. Bíró Éva
- Ráczné Simon Zsuzsanna
- Kovácsné Ambrus Imola
Tartalom
Az első téli hónapban elvégzendő feladatok: Megelőzés és regeneráció
Az év utolsó hónapja nem sok jót tartogat a számunkra. Hideg, átható fagy, havas eső, sőt úgy tűnik, hogy idén még a rendszeresnek mondható karácsonyi enyhülés is elkerül minket. Talán jókedvre derít néhány melegebb nap Szilveszter előtt, de ahogy már oly sokszor említettem az idei előrejelzések olyan bizonytalanok, mintha egy mézbe mártott krist álygömbből jósolnánk. Amennyiben azonban az időjárás úgy viselkedik, ahogy a nagy könyvben meg van írva, akkor a gyerekek legnagyobb örömére egész kiadós havazásokra is számítanunk kell.
Ami azonban sokkal fontosabb – még néhány napunk hátra van a Lángoló Kutya évéből. A következő, a Lángoló Disznó éve kifejezetten pompás lesz. A Disznó újabb utakat nyit meg előttünk, és a tűz a ragyogással karöltve továbbra is olyan sarkokat világít meg, amelyekről eddig sejtésünk sem volt. Fennáll azonban a kérdés, hogy valóban felkészültünk-e már erre az útra – hogy a hátizsákba tényleg csak azt csomagoltuk-e, amire igazán szükségünk van, vagy hogy két teherautónyi vackot gyűjtöttünk-e össze.
A Kutya megadja nekünk az utolsó lehetőséget. Szisztematikussága és a pontosságra irányuló hajlama lehetővé teszi számunkra, hogy a karácsonyi nagytakarításból igazi leltárt csináljunk, amely kisöpri mindazt, ami felesleges, illetve felszínre hozza azokat a dolgokat, amelyek létezéséről már réges-régen megfeledkeztünk. Nagy a valószí nűsége annak, hogy ez a “rendrakás” a kezünkre játszik valami olyasmit, ami a következő évben rendkívüli fontossággal bír. Mindenesetre ne feledjük, hogy most ősszel, éppen a leltár az egyik legfontosabb tényező az életünkben. A porolás és a rendrakás a kosz értelmében a fához tartozik – a tavaszhoz, a fém pedig az őszhöz, amit a pedantériás Kutya képvisel, és ez egyesével beszámozott CD-ket, illetve abszolút rendet kíván tőlünk. Ez azért is nagyon fontos, mert a tűz és a ragyogás, amely kéz a kézben befolyásol majd minket a következő évben nem túl híres a türelemről. Még senki nem oltott tüzet végeérhetetlen stratégiai megbeszélésekkel, vagy tömlő, illetve tűzoltóciszterna keresésével. Bármikor megtörténhet, hogy egy napon vízbe dobnak minket, és akkor az a két teherautónyi cucc nehezen marad meg a felszínen.
Ami az energiák által előkészített, kimerült testünket érő energetikai terheléseket illeti, bátran átmásolhatjuk az előző hónapra jellemző nehézségeket. Kicsit kegyesebbek lesznek ugyan a csontjainkhoz, ám a csontrágó energiák hosszantartó rémuralma után túl nagy enyhülést valószínűleg nem érzünk majd. Könnyebben és jobban tanulhatunk, mert viszonylag erős fém hat ránk, amely szorgalmat és akaratot ad nekünk, egyszóval mindazt, ami rendszerint hiányzik b előlünk. Ismét előjöhet azonban a pszichikumra gyakorolt terhelés, amelynek ideje ugyan hivatalosan lejárt, de még legalább karácsonyig érezteti hatását. Erős kilengések várhatóak december 20. környékén, amikor az energiák túlzás nélkül faltól falig csapódnak. Ezt az időszakot még tovább bonyolítja számunkra, hogy csakúgy, mint novemberben, e hónapban is erősen hat majd a Közeledés hexagramja, amely az ég valamennyi attribútumát magába foglalja. Ez azt jelenti, hogy rendkívül aktívvá válunk, a szóban forgó időszak érdekesebbnél érdekesebb projekteket tár elénk, és mindenfélével elhalmoz, csak életenergiával nem. Rajtunk áll tehát, hogy minél átgondoltabban osszuk be erőinket, minél többet gondoljunk a regenerációra, és előzzük meg mindazt, ami meglepetést okozhatna. Idén kimerülünk az alkotásban és az örömökben, viszont támaszt nyújthat a hagyomány és az elődeink tisztelete. És értsék meg, hogy kisebb változtatásokkal ugyan, de hasonló sorokat olvashatnak egész jövő évben. Tehát idén karácsonyra csak egyetlen dolgot kérjünk: a MEGELŐZÉS és a REGENERÁCIÓ szavak értelemmel való megtöltését.
Decemberben terhelés veszélyezteti még a gyomrunkat, elég kellemetlen helyzetbe kerülhet a vastagbelünk is. Az emésztési problémák ismét emlékeztetnek minket a helyes étrend f ontosságára. Az emésztési problémákkal összefüggő pszichikum nem csak rosszullétekkel nehezítheti életünket, de életkedv és életerő csökkenést is előidézhet. Ebben az összefüggésben nem tudom megállni, hogy meg ne jegyezzek egy dolgot a karácsony előtti hisztériánkat illetőleg. Próbáljuk meg az említett hisztériát valamelyest enyhíteni, különben Szenteste kenyérre és vízre kényszerülünk. Vigyázat az ünnepek előtti időszakkal! Amennyiben úgy tűnik, hogy minden rossz, ne várják meg míg rosszabb lesz, kezdjék el szedni a Korolent, akár szünet nélkül egészen január elejéig.
A fizikai és pszichikai kimerültség időszakában, azaz a karácsony környékén ránk váró kilengések cseppet sem könnyítik meg belépésünket az újévbe.
Eva Joachimová
Tartalom
Gyakori kérdések a készítményeink használatával kapcsolatban:
Használhatóak az Energy készítményei antibiotikumokkal együtt?
- Igen. A Vironal, Flavocel, Drags Imun, Grepofit használatával jobb hatás érhető el a kórokozókkal szemben, és a Probiosannal kiküszöbölhető az anti biotikumok negatív hatása.
A gyermekem még csak 2 éves, használhatja a készítményeket?
- Általában az Energy készítmények és egyéb táplálék kiegészítők használata 3 éves kortól javasolt. Abban az estben, ha ennél kisebb korban szeretné gyermekének adni a k észítményeket, konzultáljon szaktanácsadóval.
Vannak az Önök készítményeinek mellékhatása? Amennyiben igen, milyenek?
- A mellékhatás azt jelenti, hogy betegséget lehet kapni valamitől. Készítményeink száz százalékban természetes összetevőkből állnak, és az alkotórészek mennyiségi aránya kicsi, ezért nincsenek mellékhatásaik. Gondot az jelenthet, ha a felhasználó allergiás valamelyik komponensre. Ilyen nagyon ritka esetben egy szaktanácsadó felkeresése javasolt.
Hogyan használjam a koncentrátumokat akut esetekben?
- Heveny állapotokban nagyobb adagot: 3-szor 5 cseppet, 3-szor 9 cseppet szedhet. Influenza esetén akár 2 óránként 5 cseppet is bevehet sok folyadékkal.
Hogyan alkalmazzam őket krónikus megbetegedésekkor?
- Krónikus állapotok, gyermekek és idősek esetében javasolt a kisebb adag, 2-szer 2 csepp, 3-szor 3 csepp.
Miért kell az üvegcse tartalmát 21x felráznom, és mi történik, ha eltévesztem a számolást?
- A készítmény felrázása azért fontos, mert ezzel dinamizáljuk az összetevőket, és biztosítjuk a növényi elemek tökéletes összekeveredését. Nem történik semmi baj, ha az üvegcsét nem pont 21x rázza fel.
Hígíthatom a készítményeket vízben (teában, kávéban)?
- Tekintettel arra, hogy készítményeinkben bioinformációk vannak, némelyik hígítható vízzel, esetleg gyenge teával. Más folyadék erre a célra nem alkalmas, mert tönkreteszi a készítmények hatását.
Alkalmazhatok több készítményt is egy időben?
- a Pentagram kész ítményből egyet használhat, hozzá lehet kombinálni más cseppet, vagy a kapszulákból akár négyet is. Regalent és Renolt együtt nem ajánlott alkalmazni. A kombinációk mindig hatékonyabbak, mint ha valaki csak egyfélét szed.
Hogyan járjak el abban az esetben, ha már régóta használom a Korolent, de közben influenzás leszek, amikor is inkább a Vironalt kellene alkalmaznom?
- Azt javasoljuk, hogy hagyja abba a Korolen használatát, és kezdje el a Vironal alkalmazását, amely akut esetekben nagyobb adagokban és gyakrabban szedhető. Ha elmúlt a fertőzés, térjen vissza a Korolenhez.
Mi történik, ha növelem a javasolt adag mennyiségét?
- A Pentagram készítményei erős koncentrátumok, ezért nincs értelme nagyobb adagokban fogyasztani őket. A javasolt maximális adag 3-sor 9 csepp, kapszulákból 3-szor 1 db, Fytomineralból és Drags Imunból 3-szor 10 csepp. Ennél többet csak szaktanácsadó javaslatára ellenőrzés mellett szedhet.
Használhatom a készítményeket terhesség alatt?
- Terhesség, szoptatás alatt használható készítmények: Fogkrémek, krémek, fürdősó, Audiron, Piedin, Spiron, Caralotion, Flavocel, Fytomineral, Probiosan, Vitamarin, Skeletin.
Szedhetek fogamzásgátlót, miközben használom a Gynexet?
- Igen.
Állatoknak is adhatók az Energy készítményei?
- A készítményeket állatok is fogyaszthatják. Ezt az állattartók, állatorvosok, és a gazdik tapasztalatai alátámasztják, legyen szó akár egészségügyi probléma kezeléséről (vesebaj, emésztési zavarok, fertőzések, ásványi anyag hiány, stb.), akár a különböző versenyek alatti teljesítménynövelésről.
Összeállította: Kotriczné Szilágyi Judit, kineziológus, Energy szakoktató
Tartalom
Újra Cytovital Renove arckrém!
Cégünk eme természetes ápoló kozmetikumának sziklaszilárd rajongótábora van! Pótolhatatlan, kiváló hatású készítmény, ezért biztosan örömet okozunk azzal a hírrel, hogy a Cytovital Renove szérum megújult változatban, hamarosan újra kapható lesz az Energy Klubokban!
Ez a luxus készítmény a lehető legjobb alapanyagokból készül, amelyek hatásai kölcsönösen kiegészítik egymást, és így pozitívan befolyásolják a bőr öregedésének megállíthatatlan folyamatát. Javítja a hámréteg vérellátását, ezáltal annak rugalmasságát. Rendszeres használat esetében már néhány hét után szemmel láthatóak a pozitív változások. Aki használja a Cytovital Renovet, az már megtapasztalhatta, hogy a készítmény jelentős mértékben csökkenti a kevésbé mély ráncok számát – specifikusan hat a szem, az ajkak körüli, valamint a homlokon levő bőrre. Selymes olajmentes szerkezetével hatékony bőrtápláló készítmény nők és férfiak esetében egyaránt. Antioxidáns és regeneráló hatású hidratáló készítmény, amely könnyen kenhető, gyorsan felszívódik, és vízzel lemosható. A védő, gyulladásgátló és bőrpuhító hatásait nem csak az értékeli nagyra, aki fiatalosan szeretne kinézni. A krém ugyanis többek között energiát ad a bőr sejtjeinek, és ezzel lelassítja a sejtek öregedésének és pusztulásának folyamatát. A lágy, specifikusan gyógynövényes illata nem csak a parfüm feladatát látja el, de regenerál is.
A készítményben található bioi nformációk pozitívan hatnak a hármasmelegítő, a máj, az epehólyag, a húgyhólyag és a vese energetikai pályáinak arcon áthaladó részeire. A készítmény használatakor tehát pozitívan befolyásoljuk az említett szervek működését, és mivel energiát adunk a meridiánoknak, javíthatjuk a fizikai és pszichikai állapotunkat.
Az arckrém felsorolt hatásain kívül ki kell emelnünk a Cytovital Renove, a Pentagram infokozmetikai Cytovital krémje és a Gynex, azaz a hagyományos kínai orvoslás által a Föld “segítőtársainak” nevezett készítmények közti összefüggést. A Föld belső egyensúlyt ad, megmutatja az utat az egyéni szükségletektől a közösség kielégítéséig. Erősíti az együvé tartozás és az empátia érzéseit, és “az idegenek barátokká válnak”. Belső harmóniához, stabilitásh oz, a realitás felfogásához, illetve annak kihasználásához vezet. Ezek az előnyök sem elhanyagolhatóak, és manapság rendkívül fontosak.
Tartalom
Dr. Barta Gizella internetes tanácsadójából
● Szeretnék tanácsot kérni, hogy erős náthával és magas lázzal kísért megfázás esetében, melyik Energy készítményt (Vironal, Grepofit, Flavocel) használjam? Nem igazodom ki ebben a kérdésben. Válaszát előre is köszönöm.
Katka
Tisztelt Katka! A vírusos megbetegedés akut fázisában használhat Grepofitot, naponta 3x2 kapsz ulát, 3-4 napig, majd csökkentse az adagot 3x1 kapszulára egészen a 10. napig. Ezt követően térjen át a Vironal használatára 3x4-5 cseppet a 21. napig. Tartson egy hét szünetet, és folytassa a kúrát Vironallal (naponta 3x3 csepp) még három hétig. Ezzel teljesen rendbe hozza immunrendszerét, és egyúttal nagy a valószínűsége, hogy nem kap el újra semmilyen vírusos eredetű betegséget. A Grepofitot valóban akut esetben használja, és jó tudni, hogy ilyen esetekben rendkívül hatékony lehet a Vironal is. A betegség kialakulásának megelőzésére elsősorban a Vironal és a Flavocel alkalmasak. Szóba jöhet a Vironal és a Grepofit kombinálta használata is, amíg el nem múlnak az akut tünetek.
Jó egészséget kívánok!
● 44 éves vagyok, és túlságosan hullik a hajam. A gyógyszertárban azt mondják, hogy a stressz miatt, de nem tudnak segíteni rajtam. Szeretném ezt a problémámat az Energy valamelyik készítményével megoldani, ezért hálás lennék a tanácsáért, illetve valamelyik készítményük ajánlásáért.
Jitka
Tisztelt Jitka asszony ! Túlzott hajhullás esetében a nőknél elsősorban a Gynex, a Fytomineral és a Vitamarin kombinált használata vált be. Hozzá kell azonban tennem, hogy néha nem árt a Renolt is beállítani a sorba, méghozzá két Gynex kúra után, illetve akár felváltva is használhatók. A kúrák három hetesek, és mindegyik után egy hét szünetet kell tartani. Az első kúra ideje alatt használjon naponta 3x3 csepp Gynexet, 2x10 csepp Fytomineralt (2 dcl vízbe) és 1 kapszula Vitamarint. A második kúra alatt növelje a Gynex adagját napi 3x5-8 cseppre, a többi készítményt ugyanúgy alkalmazza, mint az első kúránál.
Javaslom, hogy a 2. kúrát követő szünetben teszteltesse le állapotát Supertronic készülékkel, és az alapján döntsenek a következő lépésről
Sikeres regenerációt és jó egészséget kívánok!
Tartalom
Stimaral és King Kong, mint adaptogén források
Sok növény olyan anyagokat tartalmaz, amelyek tonizálóan, azaz élénkítően hatnak az emberi szervezetre anélkül, hogy mérgező vagy függőséget kialakító hatásuk lenne. Úgy nevezett adaptogénekről van szó, amelyek növelik a szervezet azon képességét, hogy testünk minél jobban alkalmazkodni tudjon a külső környezet erős fizikai, vegyi és pszichikai hatásaihoz. Az adaptogéneket növényi harmonizátoroknak is nevezhetnénk, mivel elősegítik a lelki és t esti tevékenység összhangjának megteremtését, és úgy hangolják a szervezetet, hogy az nagyobb összpontosításra és teljesítményre legyen képes. Ráadásul erősítik az immunrendszert, azaz növelik a fizikai ellenálló-képességet.
A szakértők egyelőre nem tudják pontosan meghatározni a szóban forgó hatás mechanizmusát, annyi azonban bizonyos, hogy segítségével könnyebben legyőzhető a stressz, a fáradékonyság, valamint a civilizációs tényezők negatív hatásai.
A legismertebb adaptogén hatású gyógynövények közé tarto zik a ginzeng, a kínai schizandra, az aranygyökér (rhodiola rosea), a mandzsuri arália vagy a leuzea carthamoides. Ezek a Stimaral és a King Kong alapvető összetevői, amelyek segítenek legyőzni a stresszt és a fáradékonyságot.
Tartalom
“Fekve” a Grepofittal és a Droserinnel
Amennyiben nem akar elmúlni a nyavalyája, állandóan fájdalmat okoz, és kiszívja önből az utolsó csepp energiáját is, talán kapóra jöhet a Grepofit és a Droserin!
Ha kapar a torka, fáj a tüdeje, náthás, vagy pont ellenkezőleg állandóan el van dugulva az orra, ha magas láza van, és legyőzhetetlen fáradtságot érez, ráadásul elviselhetetlenül fájnak az ízületei és az izmai, esetleg mindezt hasmenés is kíséri, akkor majdnem biztos lehet benne, hogy elkapott egy jó kis vírusfertőzést, amelyet se mmi esetre sem szabad alábecsülnie. Előrebocsátom, hogy a vírusokkal szemben minden antibiotikum hatástalan, tehát bele kell törődnie, hogy az egész kimerítő harcot szervezetének egyedül kell megvívnia, esetleg az Energy készítmények segítségével. A látszólag banálisnak tűnő vírusos megbetegedéseknek lehetnek távolról sem banális következményei, ezért nagyon fontos, hogy minden betegséget alaposan “kifeküdjünk”. Az immunrendszer ugyanis fekvő helyzetben dolgozik a legjobban (“fekve”, ahogy azt Barbara Dlouhá kolléganőnk szokta emlegetni), és ha tevékenységét megtámogatja az említett Grepofittal és Droserinnel, akkor még hatékonyabb lesz.
A Grepofitot rövidebb ideig nagyobb adagokban érdemes használni, míg a Droserinnel akár egész nap is kenegetheti magát. A G repofit segítő kezet nyújt a kórokozók széles palettájával szemben folytatott küzdelemben, legyen szó akár vírusos, akár bakteriális eredetű problémáról. A Grepofitot azért alkalmazzuk nagyobb adagokban (3x2 kapszula), hogy biztosan likvidálni tudjuk a szervezetben jelenlevő ellenséges “faunát”, és elkerüljük a rezisztencia kialakulásának kockázatát. A Droserin nyugtatja az ingerelt csomókat és dúcokat, valamint a légutakat (egy időben használható a légcső, a torok és az arcüregek fölötti területen), segíti a légzést, és csillapítja a lázat. Akut esetekben érdemes vastagabb rétegben bekenni a tenyeret, a talpat és a mellkast (kis gyerekeknél gyakorlatilag az egész testet), majd langyos vízzel lemosni, és újra bekenni az említett testrészeket.
Természetesen kívánom Önnek, hogy a betegség elkerülje, de ha mégiscsak bekopogtat a nem várt látogató, azt javaslom, hogy minél hamarabb bújjon be vele az ágyba. Amennyiben pedig magával viszi a Grepofitot, a Droserint és egy kancsó forró teát, akkor még akár egész kell emes időtöltés is kikerekedhet belőle.
Mgr. Tereza Viktorová
A fényképhez:
Az Energy Klubokban biztosan rábukkanhat a megfelelő karácsonyi ajándékra, amelyet a gyerekeken kívül mindenki nagyra értékel. Napjainkban rendkívül értékes energiát biztosítanak.
Tartalom
Egészség A-tól Z-ig
Vírusos megbetegedések – vírusok okozta fertőzéses betegségek. Rengeteg vírus létezik (influenza, fertőző gyermekbetegségek, különböző típusú sömörök, néhány agygyulladás). A vírusos megbetegedések a bakteriális betegségektől eltérően nem gennyes jellegűek, és nem hatnak rájuk az antibiotikumok. A vírusok többsége ellen nem létezik olyan gyógyszer, amely elnyomná a vírust, ezért a gyógyszertárakban kapható készítmények csak a tüneteket enyhítik, de nem gyógyítják a betegséget.
Orvosi Szótár Maxdorf 1995
Tartalom
Amikor a beteg testet a természet segíti
Szem, orr, fül és torok – ki ne tudná, hogy a fej és a rajta található érzékeny szervek, milyen fogékonyak egy sor betegségre. A környezeti hatások, a stressz, a legyengített immunrendszer miatt ég a szemünk, fáj a fejünk, kapar a torkunk… Az említett problémák rendszerint ártalmatlanok, és nem kívánnak orvosi kezelést, amennyiben nem súlyosbodnak vagy nem feltételezhető, hogy kiváltójuk valamilyen súlyos betegség. Az eldugult orr, a fájdalom vagy a gyulladt íny hatékonyan kezelhető a természet kínálta gyógynövényekkel is, amelyek használati módja (tea, inhalálás, pakolás és fürdő) generációról generációra öröklődik.
Nagymamáinktól eltérően nekünk már nem kell összegyűjtenünk a gyógynövényeket. A minőségi gyógyító növények elegyét, a mi esetünkben az Energy többféle természetes készítménye kínálja nekünk. Támogatják a szervezet védekezőképességét, és egészen biztosan nem terhelik különböző kemikáliákkal, amelyek a legtöbb gyógyszerben megtalálhatók.
Tartalom
A Peralgin egyszerűen csú cs! – dicséri a készítményt Dr. Togner
Mi is az az allergia?
A szervezet abnormális módon reagál olyan idegen anyagokra, amelyekre normális esetben nem is kellene reagálnia. Elmagyarázom egy példa segítségével: amikor megtámad minket az influenzavírus, az immunrendszerünk aktiválásával kezdjük a védekezést. Nagyobb mennyiségben képződnek a fehérvérsejtek, amelyek likvidálják a vírust. Ezt a reakciót nátha, esetleg köhögés formájában érzékeljük, könnyezik a szemünk, rendszerint lázasak vagyunk. Ez teljesen normális reakció. Akkor, ha virágzó fa vagy frissen kaszált rét közelébe érünk, szervezetünknek sehogyan sem kellene reagálnia, mert az egészséges ember számára ez a külső tényező abszolút természetes. Az allergiás ember immunrendszere azonban ezt a környezetet idegennek, veszélyesnek értékeli, és a fehérvérsejtek aktiválásával reagál. El kezd folyni az illető orra, könnyezik a szeme, asztmatikus rohama, esetleg légszomja lesz. Hogy mindez miért történik, egyelőre senkinek nem sikerült bizonyíthatóan megmagyaráznia. Egy azonban biztos: száz éve az allergia még ismeretlen fogalom volt.
Mi okozza az allergiát?
Az biztosan állítható, hogy az egyik faktor a környezetünkbe került idegen anyagok – mesterséges színezékek, tartósítószerek, kipufogógázok, vegyipari an yagok. Mesterséges anyagok vesznek körbe minket (ruházat, műanyag palackok, játékok, stb.), egyszóval kémia és kémia ameddig a szem ellát.
A következő tényező paradox módon a túlzott “sterilitás”, amelyben a mai gyerekek felnőnek, mert szüleik így szeretnék megóvni őket a baktériumokkal szemben. A gyerekek egykoron nyugodtan futkározhattak a mezőn, olykor meghempergőztek a sárban, mosatlan gyümölcsöt ettek közvetlenül a fáról, és nem lettek allergiások. A mai higiéniai normák teljesen mások, ám ennek köszö nhetően, ha valami eltér a megszokott “sterilitástól” a szervezet azt azonnal idegen anyagnak tekinti, és allergikusan reagál rá.
Az allergia soron következő okai az örökletesség (az allergiás szülők gyermeke az esetek többségében szintén allergiás lesz) és elsősorban a stressz: a túl sok munka, problémák a családban, idegrendszeri kimerültség, és mindez még inkább legyengíti az oly sok csapást elszenvedett immunrendszert. A feltételezések szerint a társadalom 50%-a 20 éven belül allergiás lesz.
Mit kínál a hagyományos orvostudomány?
Amennyiben valaki rájönne, hogyan gyógyítható az allergia, egészen biztosan Nobel-díjat kapna. A jelenlegi orvosi ismeretek szerint az allergia gyógyíthatatlan, és a különböző terápiás módszerek csak enyhítik a tüneteket, vagy át meneti javulást okoznak.
A hagyományos orvostudomány elsősorban antihisztaminokat használ, azaz olyan klasszikus gyógyszereket, amelyek beavatkoznak a fehérvérsejtek idegen anyagokkal szemben tanúsított reakciójába, valamint kortikoidákat (gyulladáscsökkentő hormonális gyógyszerek) alkalmaz. Azonban mindkettőnek vannak mellékhatásai: az antihisztaminok esetében (Dithiaden, Claritin, Zyrtec, Xyzal) ez a teljes tompítás – fáradékonyság, álmosság; a kortikoidáknál (Hydrocortison, Prednison, Dexamethazon, Tria mciolon) pedig az immunrendszer legyengítése, ami az egész szervezet eltompulásához vezet. A pozitívumok mindazonáltal a szívós és makacs allergiák esetében túlsúlyban vannak, ezért az allergiásoknak nincs más választásuk, egész életükben szedniük kell ezeket a gyógyszereket.
A gyógymód alternatív metódusai
Az alternatív módszerek más lehetőséget kínálnak az allergiás tünetek csillapítására vonatkozólag. Nekem személy szerint remek tapasztalataim vannak az akupunktúrával és a homeopátiával, amely során a gyógyítók egy sor olyan módszert alkalmaznak, amely az energetikai rendszer harmonizálásán alapszik (reiki, su-jok, one brain). A természetes táplálék kiegészítők tekintetében nem nagy a választék. Találunk a piacon perilla-kivonatokat, borágós tablettákat, echinacea jellegű anyagokat, amelyek összességében támogatják az immunrendszert, de valójában ez minden.
Az Energy cég természetes alapú készítmények fejlesztésével foglalkozik, amelyek a bioinformációknak köszönhetően a szervezet agykéreg alatti központjaira is hatnak. Úgy gondolom, hogy a Vironal, a Regalen, a Renol vagy a Drgas Imun kiváló hatásairól nem kell hosszasan beszélnem, hiszen az említett készítmények, valamint egyéb Energy készítményekkel kapcsolatos tapasztalatok csak a legjobbak lehetnek.
Néhány hónapja azonban egészen új készítmény került az árusító helyekre, ez a PERALGIN. Már a neve is mutatja, elsősorban milyen célt szolgál.
Peralgin – csúcs az allergia elleni küzdelemben
Amikor először vizsgáltam a Peralgin összetételét, egyértelmű volt a számomra, hogy a gyártó pontosan tudta, mely területeket akarja megcélozni.
A kész ítmény alapja a bokros perilla-kivonat, amelyet a hagyományos kínai orvoslásban a tudományosan bizonyított allergiaellenes hatásai miatt használnak. A Cordyceps sinensis – tibeti parazita gomba – növeli a szervezet vitalitását, és hatékonyan védi a légző rendszert. A borágó és a magnézium szintén bizonyítottan allergiaellenes és gyulladásgátló összetevők. Az immunrendszer támogatása érdekében a készítmény tartalmaz szőlőmag-kivonatot, ami erős antioxidáns és tonizáló szer, a mezei macskagyökér pedig nyugtatja az idegrendszert (csillapítja a fájdalmat és a görcsöket, hatékony az álmatlanság ellen).
A páciensek többségének szüksége van a Peralginra
Feszülten vártam, hogyan fognak erre az oly ígéretes összetételű készítményre reagálni a konkrét páciensek. Valójában meg sem lepődtem, amikor a Supertronicos tesztelés után az emberek 80%-a pozitívan reagált. És távolról sem csak allergiások voltak, hanem hormonális egyensúlyzavarban szenvedő nők, rossz immunrendszerű páciensek, illetve különböző, látszólag összefü ggés nélküli gondokkal küzdő emberek, amely problémák alapja mindig a stressz volt, habár ők ezt néha nem vallották be. A készítmény 1-2 hónapos használatát követően a kontroll vizsgálaton az esetek többségében javultak az EAV teszt paraméterei, és csillapodtak, esetleg teljesen eltűntek a tünetek. Elsősorban a “szénanáthát” diagnosztizált betegek esetében váltak a Peralgint használó páciensek teljesen tünetmentessé. Véleményem szerint ez a gyógynövények egyedülálló kombinációjának köszönhető, amely lefedi az allergiás reakciók feltételezhető okainak spektrumát.
Olykor előfordul, hogy a páciensnek nincs ideje arra, hogy részt vegyen a Supertonic-kal történő tesztelésen, de szeretné, ha ajánlanánk neki valamilyen készítményt. Nyugodt szívvel ajánlom neki a Per algint (3x1 kapszula), mert tudom, hogy rohanó életmódot folytat, hiszen egy fél órácskája sincs arra, hogy megmérjük a meridiánok energetikai állapotát, ezért problémáit a kiegyensúlyozatlan idegrendszere okozza.
A Skeletin után a Peralgin az Energy idei második unikuma, és optimistán tekintek előre, mi minden vár még minket a jövőben.
Dr. Vojtěch Togner, KC Ostrava
Tartalom
A hagyományos kínai orvostudomány dietétikája (1)
A dietétika nem egyszerű dolog, mutatja ezt az a tény is, hogy a táplálkozással kapcsolatos vélemények eltérnek egymástól, és gyakran a különböző napszakoktól és kulturális területektől függően szemben is állnak egymással. Napjaink nyugati orvostudománya az élelmiszerek tápértékét a bennük található olyan anyagok szerint határozzák meg, mint a zsírok, szénhidrátok, fehérjék, vitaminok, enzimek, ásványok, stb. Teljesen eltérő módszere van a hagyományos kínai orvostudománynak, amely öt ízzel, öt energiával, és a táplálék mozgásirányával foglalkozik.
Az öt íz az öt elemhez kapcsolódik, és mi ndegyik bizonyos szervre hat. A csípős íz a fém eleméhez tartozik, és a tüdőre, valamint a vastagbélre fejti ki hatását. A savanyú íz a fához tartozik, és a májat, valamint az epehólyagot befolyásolja. A keserű íz a tűzzel áll kapcsolatban, és a szívre, illetve a vékonybélre hat. A sós íz a vízzel van összefüggésben, és a vesék, valamint a húgyhólyag működését befolyásolja. Az édes íz pedig a földhöz, valamint a léphez és a gyomorhoz tartozik. Néhány dolog tekintetében mindkét orvostudomány egyazon véleményen van. Például, abban egyetértenek, hogy édesség fogyasztása után meghízunk. A nyugati orvostudomány ezt a magas kalóriatartalommal magyarázza, míg a kínaiak úgy vélik, hogy az édes ételek a lépre és a gyomorra kifejtett előnyös hatásukkal támogatják az emésztés folyamatát. Nem érvényes azonban az az alapelv, hogy minél több, annál jobb, de mindent csak mértékkel. A kínai filozófia célja az egyensúlyi állapot elérése, és az extrémitás kikerülése. “A túl sok sós táplálék besűrűsíti a vért (víz – vese meghódítja a tüzet – szív). A keserű íz kiszárítja a bőrt, és következtében kihullik a haj és a szőr (tűz – a szív meghódítja a fémet – tüdő). Ha túl sok csípős ételt eszünk, az ínak összehúzódnak, és a körmök kiszáradnak (fém – a tüdő meghódítja a fát – máj). Abban az esetben, ha eltúlozzuk a savanyú ételek fogyasztását, az izmok megkeményednek, a bőr durvább lesz, és megjelennek a ráncok (fa – a máj meghódítja a földet – lép). Amikor túl sok édességet eszünk, fáj a csontunk, és kihullik a hajunk (föld – a lép meghódítja a vizet – vese).” (Az idézet V Ando: Klasszikus kínai orvostudomány c. könyvéből származik)
Az egészséges ember kiegyensúlyozott étrendjében ezért mind az öt íz 20-20 százalékban kell jelen lennie. Amennyiben azonban valamelyik szerv gyengébben m űködik, vagy pont fordítva erősebb a többinél, az ízek arányának meg kell felelnie az adott helyzetnek. A gyakorlatban sokszor tapasztalhattuk, hogy a beteg bizonyos ételeket szívesebben fogyaszt, és ezzel tudat alatt azt keresi, ami jót tesz a testének. Néha azonban csupán csak rossz szokásról van szó. Az olyan élelmiszerek ízének megállapítása, mint a csokoládé, citrom, bors, kávé vagy só, nem okoz gondot, de mihez kezdjünk az olyan ételekkel, mint a hús, a tej vagy a gabonafélék? Ezeknek is megvan a maguk íze, amit a szervezetre gyakorolt hatásuk szerint lehet meghatározni.
Nézzünk néhány példát:
Savanyú íz – búza, csirke, kacsa, túró, aludttej, joghurt, narancs, citrom, ribizli, egres, fekete áfonya, ananász, kivi, rebarbara, fehérbor.
Keserű íz – rozs, pohánka, ürühús, juh- és kecskesajt, grépfrút, fejes saláta, articsóka, cikória, cékla, kelbimbó, mák, majoránna, kakukkfű, kávé, fekete- és zöldtea, vörösbor, pilzeni sör, forró víz.
Édes íz – hántott köles, árpa, rizs, marhahús, tej, va j, tejszín, tojás, gombák, sárgabarack, alma, körte, banán, szőlő, dinnye, szilva, zöldbab, sárgarépa, karfiol, kígyóuborka, káposzta, fahéj, tök, napraforgómag, portói, likőrök.
Csípős íz – zab, vadhús, liba, pulyka, nyúl, penészes sajtok, retek, zsázsa, fokhagyma, bors, köri, gyömbér, zsálya, mentatea, erős alkohol.
Sós íz – lencse, borsó, sertéshús, füstölt hús, füstölt húsáru, parmezán, pisztráng, lazac, ponty, a tenger gyümölcsei, ásványvíz, hideg víz.
Ivana Karpenková
A következő számban: az élelmisze rek ötféle energiájáról lesz szó.
Tartalom
A Pentagram krémek új utakat nyitnak a masszázsokban
Nem olyan régen magazinunkon keresztül mondtam köszönetet az Energy infokozmetikáért, amely immáron majdnem tíz éve van jelen az Energy piacán. Akkoriban a tíz év es kislányom iskolai balesete révén dicsértem megfizethetetlen előnyeit, hiszen a problémát annak idején sikeresen megoldottuk a Pentagram© egyik krémje, az Artrin segítségével. A viszonylag problematikus sérülésnek hál’ istennek nem lettek maradandó következményei. Nemcsak, hogy rendben összenőttek a lányom elrepedt arccsontjai, de a sérült szemideg is meggyógyult. A balesetnek nyoma sem maradt, csak a szomorúság és az öröm vegyes érzései – egyrészt a következmények miatti aggodalom, másrészt a megnyugvás, hogy az “anyatermészet” ismét segített.
Ez az eset konkrétan a családomat érintette, de az Energy krémjei máshol is örömet szereznek, mondhatni minden sarkon. Legyen szó akár kisgyerekről, aki állandó felső légúti gyulladásban szenved, vagy kisbabáról, akit születése óta allergiás kiütések kínoznak, ám a krémek természetesen a hát-, ízület- vagy fejfájós felnőtteken is segítenek…
Már tizennégy éve foglalkozom masszírozással, és szüntelenül új lehetőségek után kutattam, hogyan egészíthetném ki kezeim energi áját olyan hatékony anyagokkal, amelyek a fájó helyeken nagyon hiányoztak. Tudniuk kell, hogy a fáradt test esetében a szükséges anyagok mennyisége deficitet mutat, és a fizikai, valamint pszichikai terhelés miatt kialakult hulladék-anyagok lebontásához nem csak energiát, de sok létfontosságú anyagot is elhasznál. A szervezet természetszerűleg arra rendezkedett be, hogy mindehhez a táplálkozás során magukhoz vett szükséges anyagokat használja fel, amelynek minősége és mennyisége azonban nem mindig kielégítő. Már őseink is tudták, mit kell tenniük, hogy a szervezet képes legyen segíteni magán: pakolások, borogatások, kenések, masszázsok, esetleg egyéb stimulációk teljesen áltanos módszerek voltak a test működésének támogatásában. Manapság hasonló lehetőségeket keresünk, hogyan tudnánk a hatékony anyagokat krémek segítségével bejuttatni a bőrbe. Még mielőtt az Energy infokozmetikája meglátta volna a napvilágot, a masszírozás során mindig hiányzott nekem valami, vagy éppen fordítva, túl sok volt belőle. A zsíros kenőcs alap olykor nem engedte, hogy a szükséges szubsztanciák behatoljanak a mélyebb rétegekbe, máskor a mesterségesen előállított alkotóelemek vették át a hatalmat.
Valódi segítőtársra a hulladék-anyagok tökéletes elégetésében csak az Energy krémek összetevőiben találtam. Az öt krém egyikével akkor találkoztam először, amikor problémáim voltak a fogaimmal, és a fogorvos nem tudott segíteni. Annak idején csillapíthatatlan ínygyulladásom volt, és semmi nem hozott megkönnyebbülést. Szétvágott íny, négy kih úzott fog…, de állapotom nem javult. Amikor mindezek után a természetgyógyászhoz fordultam segítségért, kezembe adta az energiával teli Artrint. Ez után csak néhány napig tartott megszabadulnom kínjaimtól. Mindez már jó néhány éve történt, és az ínyem azóta is rendben van. És, ha véletlenül megint elkezdene fájni, tudom, hogy elég, ha előveszem az Artrint, és a fájdalom azonnal elmúlik.
Segítségével megszüntethető minden olyan fájdalom és probléma, amely gyakran kíséri a kellemetlen gyulladásokat. Az Artrin mindig segít. Magába foglalja a gyógynövények erejét és megváltoztathatatlan energiáját. A növények lúgozásának módszere garantálja, hogy nem vész el gyógyító képességük, tehát olyan, mintha frissen szednénk őket a réten. A többi szubsztancia pedig csak m ég inkább támogatja azokat a funkciókat, amelyeket testünknek el kell látnia annak érdekében, hogy fenn tudja tartani a megfelelő és harmonikus működését.
Az Artrin a hagyományos kínai orvostudomány szempontjából a vesére, valamint annak párszervére, a húgy hólyagra, illetőleg a szervezet számára szükséges, vagy pont fordítva felesleges sókkal történő gazdálkodásra összpontosít. A veséhez a víz eleme tartozik, amely eloltja a tüzet – a gyulladás során kialakuló forróságot. Ám az Artrin ennél sokkal többet tud. Azáltal, hogy támogatja a test hatékony anyagokkal való gazdálkodását, segíti a szövetek természetes megújulását. Ezzel megakadályozza a sérült helyeken előforduló mikroorganizmusok szaporodását, valamint a gyulladás kialakulását. Ebből nyilvánvalóan kitűnik, hogy az Artrin a szervezet teljes védekező mechanizmusát képes erősíteni.
Ily módon jellemezhető a Pentagram© többi krémének hatásfoka is, amelyek lehetőségeit részemről távolról sem használom ki. Az egyik terület, ahol az Energy krémek segítségével minimum megkétszerezhető a pozitív hatás, a masszázs. A krémek támogatásával a masszázs hatása olykor hihetetlenül kedvező, és a masszőr tudása a tökéletesség határát súrolhatja.
Tapasztalataim szerint nincs olyan szférája az emberi életnek, ahol a gyógynö vények hatásait ne lehetne kihasználni. Kozmetika, fodrászat, fizioterápia, balesetek utáni kezelés, műtétek utáni állapotok – ezeken a területeken is mindenhol kiválóan alkalmazhatók cégünk infokozmetikai készítményei. Segítséget nyújtanak hosszantartó megbetegedések, felfekvések esetében, de sportolás közben is használhatjuk őket különböző sérülések kezelésére, vagy a fáradt test felfrissítésére. Az allergiások esetében enyhítik a tüneteket, a sportolóknál lerövidítik a lábadozás időszakát, az idősebb generációnál javítják a kondíciót, és csillapítják a fájdalmat. És mindez a természet ajándékainak köszönhető.
Vlastimila Husárová
Tartalom
Érdekelni fogja Önöket!
A körömvirágot már a XII. század óta termelik Európa kertjeiben. A szóban forgó növény eredetileg Egyiptomból származik, és gyógyító hatásait már az ókori Rómában is kihasználták. Hildegarda von Bingen természetgyógyász elsősorban emésztési panaszok esetében javasolta a használatát. A körömvirág a mai napig az egyik legkedveltebb gyógyító növény, legyen szó akár belső, akár külső használatról. Segítségünkre lehet többek között epehólyag- és menstruációs- fájdalom esetében, de gyakran használatos sebek vagy ficam kezelésére.
Sokat bizonyított már a körömvirágkrém is, amelyet gyógyító vagy kozmetikai cél lal használunk. A krém szárított virágból, olíva- vagy mogyoróolajból, kakaóvajból és méhviaszból készíthető. Léteznek azonban egyéb receptek is, de számunkra ez a kiváló gyógynövény rendelkezésre áll a Ruticelit krémben vagy a Gynex koncentrátumban, hiszen mindkét készítmény tartalmaz körömvirág-kivonatot.
Tartalom
Fogyasztóink tapasztalatai az Energy készítményekkel kapcsolatban
Az antibiotikumok helyett ismét a Vironal segített!
Amikor városunkban tombolt az influenza, ágynak dőlt miatta a középiskolás fiam is, habár eleinte nagyon védekezett, mert nem akart kimaradni az iskolából. A doktornő azonnal antibiotikumot írt fel, pedig még csak mintát sem vettek a torkából. A gyógyszert a biztonság kedvéért félretettük, és a gyerek négy órás időközönként kezdte szedni a Vironalt. A betegsége alatt végig Spironnal fertőtlenítettük a helyiségeket, amellyel e tekintetben szintén csak jó tapasztalatunk van. A fiam néhány nap leforgása alatt meggyógyult. A kontrollvizsgálatkor kiderült, hogy a betegség nem támadta meg a tüdejét, és a szedimentációja is viszonylag normális értékeken belül volt.
Az Energy készítmények a legjobbak, és mindenkinek csak javasolni tudom használatukat.
Eva M. Prága
Tartalom
Jön a tél, jön a nátha…
Az Energy készítményei most is megállják a helyüket. Korábbi újságcikkekben sokat olvashattak az immunbetegségek esetén akut, illetve krónikus esetekben a Vironal, a Drags Imun, a Grapofit, a Droserin krém, de a Cytosan kaps zula a legjobb segítőnk.
Ellenben azt tapasztaltam, hogy a Fitomineral szedésének fontosságát háttérbe szorítják, így különösen egy hosszantartó immunbetegség után igen komoly hiány betegségek lépnek fel.
Azt mindannyian tudjuk, hogy az Energy készítményei fitoterápiás, biorezonanciás, homeopátiás készítmények, így nemcsak a szervek működése, hanem a lelki okok megszűntetésére is alkalmasak.
- Mivel a “+” és “-“ ionok kérdése manapság az egyik legérdekfeszítőbb probléma, hiszen a sejtjeinkbe mérhetetlen sok “+” ion található, a káros környezeti hatások( mobil telefon, kompjuter, mikro, stb.) miatt, így nem csak a kötőszöveti szindrómák, hanem a sejten belüli biokémiai folyamatok is jelentősen romlanak.
- Mivel az Energy termékei egyfajta mozgást idéznek elő a sejtjeinkben, elfoglalják a méreganyagok helyét, nagy jelentőségűek az ioncsere optimalizálásában.
Azonban, ha a betegség, vagy más környezeti ártalom miatt csökken a szervezetünk nyomelem, és ásványi anyag szintje, annak komoly következményei lehetnek.
A Fitomineral egy kolloid állapotú termék, melyben az egyes összetevők intenzív reakcióképessége figyelhető meg. A benne lévő ásványok, nyomelemek molekuláris méretűek, így a benne levő ionok képesek a sejtmembránokon áthatolni.
Mivel az ionok elektromosan pozitív, vagyis vagyis negatív töltéssel rendelkező atomok, az intelligens termékekben (Fytomineral) az adott sejtben, az Ő igényeinek megfelelően harmonizál, és a sejtünkben az öngyógyító mechanizmust, az optimális felvevő képességet is szabályozza.
Mivel nagyon sok ember azt mondja, hogy Ő megfelelő táplálkozást folytat, mégis hiánybetegségei vannak, az azért van, mert a szervezetben helyi jellegű elosztási zavarok lépnek fel, ami a biológiailag aktív (kolloid állapotú) anyagok hiányát és a mérgező anyagok (tartós, kelátképződés) váltja fel. Tehát a hiányt nem mindig a mennyiség hiánya, hanem az elosztás zavara okozza.
Tehát mindenképpen alkalmazni kell valamelyik pentagramm terméket (plusz Drags Imun vagy Grapofit) és a Fytomineralt.
Így újra megteremthetjük testünk teljes harmóniáját!
Csanádi Mária, természetgyógyász
Tartalom
Gyermekkori elhízás kezelése Energy készítményekkel (1. rész)
Magyarországon a gyermekek 16 %-a elhízott vagy túlsúlyos. Az elhízás a szervezet zsírtartalékainak komoly mértékű felszaporodása, amely az esztétikai problémákon túl súlyos betegségek forrása és élettartam rövidítő tényező is lehet. Elhízás kialakulhat akár gyermekkorban is. A túlsúlynak illetve az elhízásnak ezen korban alapvetően 3 oka lehet: az örökletes, illetve genetikai tényezők, a mozgáshiány, egészségtelen táplálkozás, illetve ezek kombinációi. A gyerekkori elhízás problémáját nagyon komolyan kellene venni, mert a kövér gyerekek 40-85 %-nál a túlsúly állandósul, ugyanakkor a gyerekkori elhízás a későbbi testsúlytól függetlenül is befolyásolja a felnőttkori egészségi állapotot és halálozást.
A kövér gyerekek körében is kimutathatók a szív- és érrendszeri betegségeket kialakító rizikófaktorok, így a magas vérnyomás, a diabétesz, a magas koleszterin-szint (a koleszterin anyagcsere felgyorsulása miatt serdülőkorban gyakori a vesekő), ekkor már jelentkezhetnek következményként ortopédiai vagy alvásproblémák. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a 7 éves elhízott gyermekek 41%-a, míg a 10-13 éves kiskamaszok 72%-a lesz kövér a harmincas éveiben. Az emelkedett vérnyomás gyakorisága az elhízott gyermekeknél 10-30%-ra tehető. Azon fiatal felnőttek vérnyomása, akik gyermekkorukban kövérek voltak magasabb, mint azoké, akik normál testalkatúak voltak. A hasi típusú elhízás fokozza az alsó végtagok visszerességét. A gyermekkori elhízás nem csak a későbbi betegségek rizikófaktorait növeli, de valódi káros hatással jár a szervezetre: magas vérnyomás, rugalmatlan érfalak, anyagcsere, endokrin eltérések, légzőszervi problémák alakulhatnak ki. Fent nevezett problémák megelőzésére rendkívül hatásosak az Energy készítmények. Nagyon fontos a megfelelő mennyiségű rostanyag bevitele a szervezetbe, illetve megfelelő mennyiségű és minőségű víz (szénsavmentes) fogyasztása. A cukortartalmú rostos levek és főleg az édesített szénsavas üdítő italok rengeteg kalóriát tartalmaznak. A tisztító kúrát minden esetben kalóriaszegény diétával kell kezdeni és e mellett Vironalt fogyasztani reggel és este. Ez biztosítja a napi rendszeres székletet és a vastagbél normális működését. A Probiosan kapszulával biztosítani tudjuk a toxinok távozását és az emésztéshez nélkülözhetetlen hasznos bélbaktériumok jelenlétét. Ezt a kúrát 3 hétig folytatjuk, majd a reggeli Vironal mellé napközben fél liter vízbe néhány csepp Regalent adagolunk, amit a nap folyamán a gyermek elkortyolgat. A Fytomineral adása rendkívül fontos a nyomelem bevitel, a csontozat és a fogazat, no és természetesen az immunrendszer erősítése érdekében. ...folytatás következik Mészáros Márta, természetgyógyász
Tartalom
Ajándékozzunk egészséget szeretteinknek!
Hihetetlen, de megint eltelt egy év. Újra itt a karácsony. Újra terítéken van az ünnep és a vele kapcsolatos feladatok. Az ünnepi menü megtervezése, valamint az ajándékok beszerzése. Az utóbbiban szeretnék tanácsot, segítséget adni.
Tavaly a sok munka mellett nem volt időm az üzletekben nyomorogni a sok tanácstalan ember között. Áthidaló megoldásként kitaláltam, hogy a szülőknek, nagyszülőknek és a barátoknak az Energy termékeiből készítek ajándékcsomagot. Nem árulok el titkot, nagy sikere volt, még tavasszal is emlegették, hogy milyen jó egy fárasztó nap után elmerülni a Balneol-os fürdőben.
Most egy pár ötletet szeretnék átadni:
Az egész család nagy hasznát tudja venni a Spiron spraynek. Finom illata nyugtatólag hat, valamint a vírus os időszakban fertőtleníti a légtért. Nem kell bajlódni a mécsessel, pár másodperc alatt élvezhetjük az illóolajok áldásos hatását.
A Balneol fürdő maga a csoda. Meglepődve olvastam az egyik cikkben, hogy valaki még a fürdőszobáját is átalakította, hogy élvezhesse áldásos hatását. Ha maradt tavaszra is az olajból, akkor ha méregtelenítésre szánjuk magunkat, jól kiegészíti a böjtöt, mert a bőrünkön keresztül sok méreganyagtól tudunk megszabadulni.
A Piedin készítményeket sokan csak a gombás láb kezeléseként ismerik, pedig a fáradt, kimerült lábnak csodaszere. A vadgesztenye kivonat a erekre hat, nyugtat és frissít. Az a legnagyobb elismerés, amikor a férj kéri, hogy “azzal a krémmel kenj már be, jó volt a múltkor is.”
A Pentagram krémek is tökéletes ajándékok. Kiemelném a Cytovitalt, amelyet bármely arckrémbe, vagy testápolóba be lehet tenni és azt “felturbózza”, így ránctalanít, fiatalít. A másik az Artin. Még nem találkoztam olyan felnőtt emberrel, akinek ne fájt volna a nyaka, dereka, válla, itt-ott. Elsősegélyként is nagyon jól használható.
Az új kapszulás készítmények szintén jó ajándékozási ötlet. Az idén megjelent két kapszula a Skeletin és a Peralgin, az ismert felhasználás mellett a szépészetben is nagy segítséget nyújt. A Skeletinben lévő kollagén segíti, hogy a bőr feszes és ránctalan legyen, a Peralginban lévő szőlőmag kivonat segíti a kollagén beépülését, ezért lassítja a ráncok kialakulását.
Remélem sikerült ajándékozási ötleteket adni. Biztos vagyok benne, hogy nagy örömet fognak adni szerette iknek, mert az egészség megőrzésében nyújtott segítség az igazi szeretet-ajándék.
Kovácsné Ambrus Imola , Energy Klubvezető – Debrecen
Tartalom
Energy Group - Társaság határok nélkül
Csehország:
● Folytatódik az Energy népszerűsítése az orvosi és terapeuta praxisban. Társaságunk klubjai segítségével ez év júniusától 130 csehországi váróterembe juttatja el az ingyenes Vitae magazint. További újdonságok ezen a téren a reklámplakátok, valamint az Energy kis alakú, zsebben is elférő prospektusai, amelyeke t szintén a megfelelő helyeken szándékozunk elhelyezni.
Szlovákia:
● Az Energy Társaság 2006. november 6.-án megnyitotta a 25. Energy Klubot Szlovákiában, ezúttal Martinban Ing. Ľubomír Martinek vezetésével.
2006. december 9. és 10. között kerül megrendezésre Stará Lesnában az Energy idei utolsó, karácsonyi munkatalálkozója, méghozzá a Kontakt szállodában.
Magyarország:
● A Hungary Energy Kft. Már szeptemberben meghaladta a tavalyi 2005-ös év forgalmát. Az értékesítés további alakulása szintén nagyon pozitív képet mutat.
● Októberben és novemberben jelentős részvétellel zárultak az Energy Budapesten tartott továbbképzéseinek első szakaszai. A soron következő szemináriumot decemberre készítették elő a magyar kollégák. Magyarországon óriási az érdeklődés a Supertronic kezelésébe bevezető tanfolyamok iránt is.
Lengyelország:
● Az alternatív orvostudomány novemberi vására az Energy Poland részvételével zajlott Torunban. A kiállításon elsősorban a regenerációs készítményeink iránt volt nagy az érdeklődés, de sikert aratott a cég orvosának előadása is.
● Lengyel kollégáink cégünk legújabb táplálék kiegészítő készítményeit Wisla városában az év végén mutatják be üzleti partnereiknek.
Tartalom
Hasznos gyógynövényeink közé tartozik:
A boldogságot hozó, ragaszkodó, félig parazita fagyöngy
A fehér fagyöngy, azaz latin nevén a Viscum album a fagyöngyök családjába tartozó kétlaki növény, melynek jellegzetessége félig parazita életmódja. A fagyöngy a rostokhoz hasonlatos gyökereinek köszönhetően belenő a gazdafák kérgébe, és “rákapcsolódik” azok edénynyalábjaira. Azt mondhatnánk, hogy ez egy igazi parazitához illő erőszakos módja a fennmaradásnak, de én mégis inkább úgy érzem, hogy a fagyöngy egyszerűen csak rendkívül ragaszkodó növény. Azon kívül, hogy elvesz (a gazdanöv ény táplálékát) sokat képes adni is (saját asszimilátumait adja át a gazdanövénynek). A fagyöngy ráadásul rendszerint nem tesz nagy kárt “gazdájában”, és habár rövid időre legyengíti, megvédi néhány állati kártevőtől és gombától. Egy szóval viszonylag könnyen elviselhető félig parazita növény.
A fagyöngy Európában, Észak-Afrikában, valamint Közép- és Nyugat-Ázsiában honos növény. Remekül érzi magát az almafákon, a kőrisfákon, a juharfákon, a hársfákon, a nyárfákon, a nyírfákon, egyszóval egy sor lombhullatón, de vígan elél a fekete- és a jegenyefenyőn is. Legértékesebb fajtája a tölgyön növő fagyöngy, amely a kelta hagyomány szerint szent növény, és éppen a téli napforduló időszakában kell leszedni. A fagyöngyöt a hagyomány szerint arany sarlóval, egy lábon állva félig becsukott szemmel, egy mozdulattal kell levágni. Ám ez még távolról sem minden. A fagyöngy levágása előtt fel kell áldozni két fehér ökröt vagy bikát, és a lehulló fagyöngyöt fehér textíliába kell felfogni, semmiképpen nem szabad hagyni, hogy a földre essen, mert akkor elveszítené mágikus erejét, ami nagyon rossz előjel lenne a következő évre vonatkozólag.
A téli napforduló idején leszedett fagyöngyöt mindent gyógyító szernek tartottak, és a kelták a fagyöngy-gyűjtés ideje alatt megszakították a háborúkat, valamint a kereskedelmet, és kikiáltották a béke, illetve a jóakarat időszakát. A hagyomány szerint annak, aki először lépi át a ház küszöbét a napforduló után annak egyik kezében fagyöngyöt, másikban tűlevelű fa gallyacskáját kell tartania, ho gy szerencsét, egészséget és jó kapcsolatokat hozzon a házba.
A régi északi regék szerint Frigg, a szerelem istennője állítólag parancsba adta, hogy mindenkinek, aki átmegy a fagyöngy alatt, csókot kell kapnia, azt jelképezvén, hogy a fagyöngy a szerelem és a béke szimbóluma. Elég különös parancs, de nyilvánvaló, hogy közülünk sokan szívesen teljesítik. A fagyöngy alatti csókolózás újkori szokása állítólag Angliából került hozzánk, és a hagyomány szerint minden csók után le kéne tépni egy bogyót az ágacskáról, ami a termékenységet jelképezi. Ez a rituálé szerencsét, bátorságot és szerelmet hoz, csakúgy, mint a bejárati ajtó fölé akasztott vagy az oltárra, esetleg a gyermekbölcsőbe helyezett fagyöngy. Az ágy fölé akasztott fagyöngy nyugodt álmot ígér, illetv e, ha az ágy fölé akasztott fagyöngyről álmodunk, akkor az állítólag azt jelenti, hogy boszorkányok közé keveredünk. A közhiedelem szerint a fagyöngy megvéd minket a tűztől és a villámcsapástól, sokan akasztották ki házaikba, hogy így védekezzenek az ártó szellemekkel szemben, és rengetegen hittek abban, sőt szerintem még ma is hisznek, hogy a fagyöngy a patkóhoz, valamint a négylevelű lóheréhez hasonlóan szerencsét hoz.
A fagyöngyöt azonban nem csak mágikus és rituális szertartásokra használták, de embereml ékezet óta használatosak gyógyító hatásai is. A növény leveléből készített főzet csökkenti a vérnyomást, csillapítja a klimax miatti fejfájást, nyugtatja az idegrendszert, és enyhíti a fájdalmas menstruációt. Vizelethajtó hatású, csillapítja a szédülést, elállítja a vérzést, szabályozza az epe kiválasztódását, valamint a hasnyálmirigy működését, pozitívan hat fokozott pajzsmirigy működéskor, és képes enyhíteni a szénanátha egyes kellemetlen tünetét. Külsőleg remekül használható a zsíros, pattanásos bőr kezelésére, a reumára, visszértágulatra és lábszárfekélyre, valamint folyásokra. Az utóbbi időben egyre nagyobb az érdeklődés a fagyöngy rákellenes anyagai iránt is.
Ne feledjék, hogy a bogyók a termékenység szimbólumai ugyan, de mindemellett erősen mérgezőek is, ezért ne fogyasszák őket. Inkább más módon használják fel.
Amennyiben saját (nem vásárolt) fagyöngyre áhítoznak, nem kell érte felmászniuk a feketefenyő legtetejére, elég, ha elültetik saját kertjükben. Válasszanak ki erre a célra egy idősebb fát, pél dául gyümölcsfát, legjobb, ha almafa, és a kéregrepedésekbe, legjobb, ha az ág alsó részén, helyezzék el a ragadós termésburkú bogyót, majd várják meg, amíg “befészkeli” magát. Ez a fajta “váratlan” látogató eléggé kimerítheti a gazdanövényt, ezért olyan fát válasszanak, amely jó egészségi állapotban van.
Abban az esetben, ha azt szeretnék, hogy a fagyöngy egész évben szerencsét, elégedettséget, és jó kapcsolatokat hozzon, akasszanak fel egy piros szalaggal összekötött ágacskát a bejárati ajtó fölé. És ne feledjék, ahányszor elmennek alatta, mindannyiszor jár önöknek egy csók. Tartsák ezt be, és akkor nem csak karácsonykor, de egész évben jól érzik majd magukat.
Ezt kívánja szívből önöknek
Mgr. Tereza Viktorová
Tartalom
Klubmozgalom indult Nyíregyházán
Hosszú hallgatás után a Nyíregyházi Energy Klub is megszervezte családi nyílt napját, melyen a tanévkezdésre való tekintettel elsősorban a tanulási gondok, koncentrációs zavarok, immunrendszeri problémák megoldását állította a középpontba. Az érdeklődők és a terapeuták, Energy tanácsadók a Jósvárosi Művelődési Ház termében adtak egymásnak találkozót. Elsőként Róka Mari életmód tanácsadó tájékoztatta a jelenlévőket a k ínai öt elem tan filozófiájáról, aztán a klubvezető Fitos Sándor az Energy termékeket, az újdonságokat mutatta be. Jaroscsák Attila természetgyógyász nagyon érdekes, jól felépített és számtalan továbbgondolásra érdemes információval tárta fel az immunrendszer és az életmód összefüggéseit. Gyakorlatban szerzett több éves terméktapasztalatával világította meg az immunrendszer erősítésének lehetőségeit. Ezt követően Buczkó Judit a koncentrációs készség működéséről, a működés során fellépő zavarok okáról, és a koncentrációs készség fokozásának az Energy termékei által kínált lehetőségeiről beszélt. Judit a délután folyamán gyakorlati tanácsokkal látta el azt a fiatal házaspárt, akik szintén meglátogatták a programot.
Az est Sebestyén Csaba természetgyógyász, fito terapeuta tájékoztatójával és állapotfelmérésével végződött. Sebestyén Csaba közel tíz éve használja a cég termékeit terápiás eljárásaiban a jelgyógyászat mellett.
A nyílt nap nagyon kellemes, valóban családi, baráti hangulatban telt. A résztvevők valamennyien sok hasznos információval lettek gazdagabbak. A szervezők azt remélik, hogy a kezdeményezés egyre szélesebb körben válik ismertté, és egyre nagyobb létszámban veszik igénybe az Energy tanácsadóinak szakértelmét.
Fitos Sándor, Klubvezető
Tartalom
|