Energy Top


HÍRMONDÓ 2007-3

Tartalom

Irattár



Március havának termékei

Márciusban az emésztőrendszerünk lesz leginkább leterhelve, ezért ebben a hónapban elsősorban a megfelelő és egészséges ételek kiválasztására kell helyeznünk a hangsúlyt. A májnak és az epehólyagnak biztosan jót tesz a kellő mennyiségű, szénsavmentes víz, a savanyú íz, a gyógynövények és természetesen a Regalen zöld színe. A működésében támogatott máj, viszonzásul segíti a gyomor és a lép működését. A terhelés a szívünket sem kerüli el, ezért ne csodálkozzon, ha márciusban nyugtalanabb, érzékenyebb vagy szórakozottabb, figyelmetlenebb lesz, mint máskor. Ilyen esetekben vegye elő a Vitamarint (3-4 kapszula naponta), a Korolent és a Ruticelitet, higgye el, biztosan segítenek! A klasszikus tavaszi fáradtság ellen kiválóan harcolhat a Fytominerallal és a Biotermálos fürdővel. Legrosszabb esetben bújjon a jó, meleg takaró alá, és vegye körbe magát olyan dolgokkal, illetve emberekkel, amelyeket, akiket szeret, és próbálja elkerülni a pánikot. Amennyiben az lesz az érzése, hogy a tél és a hideg a következő hónapban sem akar múlni, próbálja felvillanyozni magát a kedvenc főiskolai tanárom szavaival, aki azt mondja: “Minden időjárás jó. Jobb, mint a semmilyen…”.

Tartalom


Az Energyvel kordában tartható a Sclerosis multiplex?

Több mint fél éves tapasztalatomat írom le Önöknek, ami nagyon sok “gyötrődéssel” járt a Betegemnek és Nekem is:

A Betegem egy budapesti 30 éves Nő, aki köszöni szépen, jól van. Épp ma, febr. 13.-án hívott fel telefonon, hogy terhes, amit már nem is mert remélni. Közölte velem, hogy látta és hallotta a magzat szívverését és 7cm nagyságú. Mikor ezt hallottam a telefonban, a könny kicsordult a szememből. Pedig nem vagyok egy érzelgős típus. Az futott át az agyamon, hogy nem volt hiába való az erőfeszítésem, amit megtettem és a betegem is megtett. Mert el tudtam vele hitetni, meg tudtam győzni, hogy mindez elérhető, csak meg kell tennie. Mérhetetlen hálát éreztem a Jó Isten felé, hogy Neki köszönhetően már megint segíthettem egy Emberen. Ugyanilyen hálát érzek az Energy termékek megalkotójával kapcsolatban is. Csodálatos készítmények, csak tudni kell használni. Számomra ez igen nagy dolog, ez egy megerősítés, hogy ezt kell csinálnom. Ezúton is szeretném megköszönni a családomnak, hogy megértők velem, mikor vacsora közben, vagy késő este hív fel telefonon egy betegem kétségbeesetten vagy hisztérikusan, hogy segítsek.

Mert soha ne feledjék el, a Család a legfontosabb. Valakikhez tartozni, Őket szeretni és nem utolsó sorban mind azt, amit Nekik adunk, azt visszakapni, még ha kicsi morzsákban is. AZ A LEGNAGYOBB AJÁNDÉK. Ez a Színtiszta Szeretet. Ha ezt adja az ember, akkor túl nagy baj nem történhet vele. Mert azt kapjuk vissza, amit adunk. Ezeket éreztem, mikor ez történt velem.

De most már térjünk vissza a Sclerosis multiplexre, melynek rövid definíciója az alábbi:

A Sclerosis multiplex az idegeket burkoló velőshüvely károsodása, zavart idéz elő az agyból jövő és az oda tartó ingerületek vezetésében. Magyarországon 7-8 ezer embert érint.

Az irreverzibilis szöveti károsodás miatt az esetek felében idővel rokkantsághoz vezet.

A betegség tünetei:

- Eleinte bizsergés, zsibbadás, majd izomgyengeség jelzi a betegség kialakulását, majd egyre súlyosabb tünetek jelentkeznek, mint:

- Homályos vagy kettős látás, egyensúlyzavar

- Beszédzavar, általános fáradtság, kimerültség

- Vizelet és széklet inkontinencia, nemi zavar

- Hőérzékenység, zavartság, feledékenység

- Depresszió, szorongás

- Pszichiátriai tünetek

A téli borongós időszak amúgy is depresszióra hajlamosít. De ha ilyen tüneteket észlelnek magukon akkor kérjenek MR vizsgálatot a szakorvostól (Ez a vizsgálat kimutatja az idegkárosodást). Szükség lehet még ingerületvezetési sebesség mérésére is. Ha a fent említett tüneteket több alkalommal tapasztalják, ami 1-2 napig tart, tanácsos elvégeztetni a vizsgálatokat. Dióhéjban ennyit a kórtörténetről.

Visszatérve a Betegemre, Ő látás és beszédzavarral küszködött és tipikus pszichiátriai eset volt. Havi 1 alkalommal járt hozzám energetikai kezelésre, heti 2-3 alkalommal telefonon keresztül pszichoterápiát alkalmaztam. Emellett, de nem utolsó sorban pozitív hatást hoztak az alábbi Energy termékek:

- 2 üveg Regalen, 2 üveg Gynex, 1 üveg Korolen, 1 üveg Stimaral, 1 Fytomineralt és 1 Balneolt kapott párhuzamosan a fenti termékekkel.

Szándékosan nem írom le, hogy melyiket milyen arányban adtam, mert ez személyenként változó és függ a beteg állapotától.

Továbbra is figyelemmel kísérem a betegem állapotát és ha szükséges, bármikor segítek.

Tisztelettel: Mezeiné Szépe Ilona, Kazincbarcika, Energy szaktanácsadó, Alternatív gyógyász

Tartalom


Márciusban a kapcsolatokra összpontosítunk

A március a második olyan hónap, amikor a hideg energiái hatnak ránk, ezért feltételezhetjük, hogy a tavasz beköszönte ebben az őrült, extrém évben is eltolódik. Még ha a hónapforduló a napsütésnek és a magasabb hőmérsékletnek köszönhetően hoz is egy kis tavaszi hangulatot, az időjárás ez után ismét hűvösebbre fordul. Az első dekád végén megint meggondolja magát, és egy kicsit felmelegít bennünket. Leginkább március 23. környékén lesz nagy az öröm, mert tévesen úgy véljük majd, hogy a nyár már a zsebünkben van. Ám a március vége, április eleje meggyőz minket arról, hogy az életben soha semmi nem biztos.

A március felügyelője túlnyomórészt a Nyúl, amely a kölcsönös, főleg családi kapcsolatok felé terel minket. Az egész évre vonatkozó előrejelzésünkben felhívtuk a figyelmet az idei kapcsolatok törékenységére, amelynek mikroszkóplencséjén keresztül kémleljük partnerünk, gyerekeink, szüleink minden mozdulatát. Legyünk nagyvonalúak, és ne tévesszük szem elől, hogy ők ugyanilyen helyzetben vannak. A szituációt még az is bonyolítja, hogy a hónap eleme a víz. Mi pedig tudjuk, hogy ez az elem bölcsességet – vagy félelmet hoz. Középút nincs. Most valóban felesleges nyugtalankodni, és értsük meg, hogy a félelem ellen leginkább információkkal harcolhatunk. Nem kerül nagy erőfeszítésünkbe, ha otthon időben bejelentjük, hogy aznap később megyünk haza, vagy telefonálunk, hogy váratlanul összefutottunk egy rég nem látott barátunkkal, és beugrunk vele valahova egy pohárkára, egyszóval, ha kölcsönösen nagyobb figyelemmel viseltetünk egymás iránt, mint általában. Higgye el, hogy ez százszorosan megtérülhet. Mi pedig állandóan körbe-körbe ismételgetjük, hogy ez az év csodálatos lesz, ha képesek leszünk a kapcsolatainkra támaszkodni.

Egészségügyi szempontból a helyzet egy kicsit jobb lesz, mint februárban. Enyhül a húgyhólyagra és a vastagbélre nehezedő terhelés, de a teher továbbra is ugyanolyan erővel hat a májra, az epehólyagra, a szívre, a vékonybélre és a lépre. Ebből is láthatjuk, hogy az emésztőrendszerünk még mindig le lesz terhelve. Mindhiába, talán ki kellene használnunk elődeink ismereteit, és el kell gondolkodnunk a böjtön, amely hamvazó szerdán kezdődik, és pár héttel később, sőt esetleg csak húsvétkor ér véget. Mindenféleképpen tisztában kell lennünk azzal, hogy a terhelések gyakorlatilag az egész jangunkat, azaz az aktivitásunkat, “működőképességünket” érintik. Amennyiben teljes gőzzel akarunk előremenni – és manapság ki engedheti meg magának, hogy néhány hétre kilépjen a mókuskerékből – akkor szervezetünkre legalább akkora figyelmet kell fordítanunk, mint a tavaszi nagytakarításra vagy az autónk állapotára. A máj és az epehólyag rendkívül elégedett lesz, ha nem visszük túlzásba a zsíros, fűszeres ételek fogyasztását, viszont nem tagadjuk meg magunktól a savanyú ételeket, természetesen értelmes kereteken belül. A fa elemének szervei hálásak lesznek, ha megfelelő mennyiségű vízzel megtámogatjuk a működésüket, tehát ha odafigyelünk a helyes folyadékbevitelre, ha gyakran fürdünk, zuhanyozunk, mosakszunk, és vízzel vesszük körbe magunkat. A fa elemét a zöld szín és a séta is támogatja, azaz ismét az erdőkben csörgedező patakok melletti sétákhoz értünk, hozzátéve, hogy a nem túl színes tájon keresztüli, tavasz előtti sétának valóban megvan a maga bája.

A szív és a vékonybél a jin tűzhöz tartozik. Azt az élet sokszínűségével, illatokkal, lágysággal és természetesen a meleggel erősíthetjük. Ne vegyük fölöslegesen különböző mesterséges anyagokkal körbe magunkat. Amikor alszunk, vagy valahol hosszú ideig tartózkodunk (mondjuk a munkában) kizárólag puha, nedvszívó anyagokat használjunk. A szív ugyanis megnyitja a pórusokat, és annak nedve az izzadság, azaz minden mellőzés a nedvesség érzésével jut vissza hozzánk. A szívet a keserű íz támogatja, és nem csak a sör keserű íze, de a gyógynövényeké is, amelyek egészen intenzíven képesek visszavezetni minket a frissesség érzéséhez. Nem lenne szabad túl sok hideg ételt fogyasztanunk, a zöldségeket is inkább főzzük vagy pároljuk.

A lépre nehezedő terhelés erős fáradtságot idézhet elő. Ha már nemhogy fáradtak, de kifejezetten kimerültek vagyunk, vigyázzunk a cukorbajjal, mert a lép (és tudjuk, hogy a hagyományos kínai orvoslásban egyúttal a hasnyálmirigyről is beszélünk) bizonyos pillanatokban valóban nem képes védekezni. Rendkívül fontos, hogy szervezetünkben kellő mennyiségű ásványi anyag kerüljön, hogy mozogjunk, nehogy felesleges energiablokkolást idézzünk elő, ami további problémák kialakulásához (pl. fertőzések) vezethet, és biztosan csak jót teszünk magunkkal, ha kiegyensúlyozottan étkezünk.

Amennyiben a márciust az Energy lencséjén keresztül szemléljük, a helyzetet sokkal rózsásabban látjuk. A kapcsolatokat több módon is befolyásolhatjuk. Abban az estben, ha a fő problémánk a borúlátás, megkínzott lelkünknek biztosan jót tesz a Korolen, és nem árt, ha homlokunkat és halántékunkat Ruticelittel kenegetjük. A fej jobb vérellátása nem csak a kedvünkön javít, de a gondolkodásunkat is felgyorsítja. Ha inkább destabilizációs gondjaink vannak, bizonytalanok vagyunk, vegyük elő a Gynexet, amely nem csak a stabilizációra hat, de az emésztésünkön is segít, hiszen az emésztőrendszerünk ebben az időszakban szintén leterhelt. Pszichikai problémák esetében a Gynex használatát kombinálhatjuk a Vitamarin alkalmazásával.

A prevenciót tekintve érdekes dolog lehet a böjt (vagy inkább az észszerű táplálkozás, mert a Disznó nem kedveli a böjtöt) és a Regalen kombinálása. A Regalen segít megtisztítani a szervezetet, és ez tavasszal több, mint kiváló.

Ami pedig a fáradtságot illeti, arra már tudjuk a választ. Csepegtessünk Fytomineralt egy kancsó vízbe, és a nap folyamán iszogassuk! Jól jön a Biotermalos fürdő is. Idén érdemes megvenni a legnagyobb kiszerelést, hálásak leszünk érte, segítségével gyorsabban visszanyerjük erőnket, amelyre idén igazán szükségünk lesz.

Eva Joachimová

Tartalom


Mi köti össze a Vitamarint a halolajat és a hiperaktív gyerekeket?

Nemrég meghallgattam Jaromir Nohavica egyik dalát, amelyben egy olyan elveszett ötágú csillagról énekel, amelyre út közben bukkant rá. Ennek kapcsán eszébe jutott a nagypapája, és egy költői kérdés, miszerint “minden út valóban a helyes irányba vezet-e…”. Ezzel biztosan nem azt akarta mondani, hogy az előző rezsim hiányzik neki. Véleményem szerint, ennek a dalnak a mélyén figyelmeztetés rejlik, hogy nem minden változás tesz jót az emberiségnek, és hogy minden időszakban olyan törvényszerűségeknek kell uralkodniuk, amelyek harmóniát hoznak bolygónk minden lakójának. Az “ötágú csillagos” időszak egyik pozitívuma az volt, hogy minden óvodás gyereknek kötelezően halolajat kellett adni az óvodában. Homályosan én is emlékszem, hogy nem túl nagy lelkesedéssel ugyan, de a közös eszmék jegyében én is lenyeltem. Nem tudom, hogy annak idején léteztek-e már tudományos tanulmányok arról, hogy a halolaj, milyen fontos egy gyermek fejlődésében, de elődeink minden bizonnyal a tapasztalatok alapján tudták, hogy a halolaj rendkívül fontos a D vitamin tartalma miatt. Ma már a halolajról tudjuk, hogy többek között omega-3 zsírsavakat (EPA és DHA) tartalmaz, amelyek elsősorban a hideg vizekben élő halakban találhatók meg (lazac, makréla, pisztráng és tonhal).

Természetesen létezik növényi eredetű omega-3 zsírsav is (ALA), pl. a lenmagban vagy a leveles zöldségben, ám a korabeli tanulmányok szerint ezek kevésbé hatékonyak, mint az állati eredetűek. Ezen zsírsavak - ha rendszeresen használjuk őket - gyulladásellenes hatásúak, prevenciót biztosítanak az agyi károsodások és az infarktusok kialakulásával szemben, csillapítják az ízületi fájdalmat, csökkentik az LDL koleszterinszintet, valamint a vér triglycerid szintjét, hathatós segítséget nyújtanak a kóros elhízás kezelésében, támogatják az immunrendszer működését, pozitív hatással bírnak a rákos betegségek gyógyításakor, enyhítik a menstruációs fájdalmat, és javítják a bőr minőségét. Kifejezetten pozitívan hatnak a gyermeki agy fejlődésére, és fontos szerepet játszanak az emberi agy működésében nem csak gyerekkorban, de az ember egész élete során. És most éppen erre a tulajdonságukra összpontosítunk.

Térjünk azonban először vissza azokhoz a negatív változásokhoz, amelyek arra engednek következtetni, hogy a halolaj rendszeres használata, valamint étrendünk megváltoztatása manapság elengedhetetlenül fontos. Az emberi agy 60%-a zsírból áll. Ezért a helyes működéséhez omega-3 zsírsavakra van szüksége. A kutatások eredményei szerint ez a fajta zsírsav elősegíti a sejtmembránok képzését, emeli a szerotonin neurotransmitter szintet, és növeli az agysejtek közötti neuronok mennyiségét.

A brit Lelki Egészség Alapítvány tanulmánya szerint (a BBC szerverén hozták nyilvánosságra) az utóbbi 50 évben megváltozott az emberi táplálékban levő vitaminok, ásványi anyagok és zsírok aránya. Nem csak hogy étrendünkben 50%-al kevesebb hal és belsőség (vese és máj), azaz telítetlen zsírsav-forrás van, de a modern, magas zsírtartalmú ételek fogyasztásával blokkolódik a telített zsírsavak felszívódása a szervezetben. Ez pedig lassítja az agytevékenységet.

Egyre inkább megmutatkoznak a szarvasmarha és baromfitartás terén véghezvitt változások negatív hatásai is. Ennek folyományaként ugyanis peszticidek kerültek a mezőgazdaságba, és ez megváltoztatta a vágásra tenyésztett állatok szervezetében a zsírok összetételét. A csirkéket napjainkban például, feleannyi ideig hizlalják a levágás előtt, mint 30 éve, ezért míg annak idején a húsuk csak 2%-ban tartalmazott zsírt, mára ez az arány 22%-ra emelkedett. Egyre kevesebbet fogyasztunk a nyers élelmiszerekből is, és a telített zsírokon kívül megnőtt a bevitt cukor mennyisége. Feltételezések szerint a helytelen étkezési szokások hozzájárulnak a depresszió és a hiperaktivitás gyakoribb megjelenéséhez (lásd szerotoninszint-változás), valamint a memóriazavar kialakulásához (lásd neuronok termelése).

A Cseh Televízió kettes csatornájának egyik műsorában nemrég tették közzé az egyik, szintén Angliában végzett kutatás eredményeit. A kutatásnak több problematikus gyermek is alanya volt. Ezek a kis diákok nem szerettek iskolába járni, a tanulás a kínok kínját jelentette a számukra, és miután hazamentek, szabadidejüket a tévé vagy a számítógép előtt töltötték. Miután ezek a gyerekek hosszú időn át nagy dózisokban kaptak telítetlen zsírsavakat, viselkedésük és hozzáállásuk szinte hihetetlen fordulatot vett. Jobb jegyeket vittek haza, az iskolában aktívabbak lettek, és a házi feladatot sokkal nagyobb kedvvel írták meg, mint korábban. Mindez csak annak volt köszönhető, hogy szervezetük megkapta az agyuk fejlődéséhez szükséges anyagokat. Lehetséges ez egyáltalán? Próbáljunk összefüggéseket találni az enyhe agyi diszfunkciók, azaz az ADHD (hiperaktivitás, impulzivitás, koncentrációzavar, beszédhiba, tanulási és viselkedési problémák) kialakulásának tudományosan bizonyított okai között.

A viselkedési és tanulási problémákat rendszerint az okozza, hogy az agy bizonyos részein kiesnek a neuronok, de neurofiziológiai okai is lehetnek. Az idegsejtek számát örökletes tényezők határozzák meg. Amennyiben az anya a terhesség alatt nem él egészségtelen életet, vagy nem betegszik meg, illetve ha a gyermek agya nem sérül meg a szüléskor (belső vérzés, fulladás) vagy később valamilyen baleset következtében, esetleg nem lesz valamilyen magas lázzal járó betegsége, akkor az idegsejtek számát negatív irányba nem tudjuk befolyásolni, még ha Dr. Peter Atherton kutatásai szerint ez teljesen nem zárható ki. Az említett tudós tanulmányában azt a kérdést vizsgálja, hogy az esszenciális zsírsavak hiánya hogyan befolyásolja a gyermek fejlődését a terhesség ideje alatt. Ezek a karboxilsavak rendkívül fontosak a gyermek fejlődésében, ám abban az esetben, ha ezekből az anya hiányt szenved, a magzat veszélybe kerül már a születés előtt. Esszenciális karboxilsav-hiány esetében a magzat fejlődése veszélybe kerülhet. Elképzelhető, hogy agya és immunrendszere elégtelenül fejlődik ki, és ez esetleg későbbi hormonális egyensúlyvesztéshez vezet. Ilyen gyerekek általában diszlexiások, diszpraxiások, koncentrációzavarban szenvednek és hiperktívak.

Alapjában véve logikus, hogy a szervezetnek a terhesség utolsó trimeszterében van szüksége a legtöbb telítetlen zsírsavra, ilyenkor használ fel belőle a legtöbbet, ugyanis ebben az időszakban kezdenek kialakulni a fontos idegkapcsolódások, amelyek a későbbi viselkedés és tanulási-képességkialakulásának alapját jelentik. Ezek az alapvető kapcsolódások, ún. részfunkciók a gyermek iskoláskora előtti fejlődése során alakulnak ki, leginkább azonban a gyermek első életévében. Ezért az édesanya szervezetében a szoptatás ideje alatt megfelelő mennyiségű telítetlen zsírsavnak kell lennie. Ezek a kapcsolódások az agyban később a tanulási folyamatok kapcsán alakulnak ki, és ez már sokban függ a memóriánktól.

Az ADHD kialakulásának következő neurofiziológiai okai a glükóz- és az oxigénhiány, az alacsony szerotoninszint, illetve olyan alapvetően fontos ásványok hiánya, amelyek az agy táplálásához szükségesek és végül de nem utolsó sorban az agy elektromos aktivitásában fellépő eltérések. Ezeket az egyes szervek legyengült tevékenysége, a szervezet energetikai egyensúlyának öröklött vagy szerzett hiánya okozza. Mindez nem csak fizikai problémákban ütközik ki, hanem pszichikaiakban is, és a gyereknél ez még nyilvánvalóbb. A probléma felfedezhető a Supertronic segítségével, és harmonizálható a Pentagram koncentrátumokkal. A gyógymód étrendváltoztatással is támogatható.

A hiányzó telítetlen zsírsavak szempontjából jelentős szerepet játszhat a Vitamarin hosszútávú használata. A Vitamarin ugyanis omega-9 és omega-6 telítetlen zsírsavakat, jódot, A, D és E vitaminokat tartalmaz. Mióta az egyik hiperaktív gyermek édesapja felhívta a figyelmem a fentebb említett angol tanulmányokra, igyekszem aprólékosan nyomon követni a tanulási és viselkedési problémákkal küzdő gyerekeknél a Vitamarin használatának eredményességét. Tapasztalatom szerint a Supertronic-kal való mérés és az izom-kineziológia tesztjei is azt mutatják, hogy z említett gyermekeknek hosszútávon kéne szedniük a Vitamarint.

Végezetül összefoglalhatjuk, hogy a pszichikai teljesítőképességünk növelése érdekében mindannyiunknak – és nem csak az ADHD-s gyermekeknek – minél több természetes, friss, a lehető legkevésbé vegykezelt élelmiszereket kellene fogyasztanunk, és a minimálisra kell csökkentenünk a rántott és zsíros ételek, a cukor, a konzervételek, az ízesített italok fogyasztását, és próbáljunk rendszeresen mozogni, valamint használjunk megfelelő táplálék-kiegészítő készítményeket.

Mgr. Stanislava Emmerlingová

Tartalom


Egészség A-tól Z-ig

REGENERÁCIÓ – megújítás, az eredeti, teljes értékű állapot visszaállítása. Az elhalt vagy sérült szövetek pótlása új, az eredetivel teljesen egyenértékű szövetekkel. Az emberi szervezetnek vannak regenerációs képességei, még ha azok az egyes szerveken belül eltérők is. A test felszíni részei (bőr, nyálkahártya) szüntelenül regenerálódnak, és jó regenerációs képességei vannak a májnak is (az eltávolított májdarab visszanő). Képtelenek azonban regenerálódni az idegsejtek, a csont- vagy a szívizom, amelyek hegesedéssel gyógyulnak, és így funkciójukat tekintve már nem teljes értékűek.

Orvosi szótár
Maxdorf, 1995

Tartalom


Cytosan és Regalen – a már bevált tavaszi kombináció

Március van, és ahogyan azt már többször olvashatták, elérkezett az ideje a máj és az epehólyag regenerációjának. A máj tartja fenn szervezetünk egyensúlyi állapotát, a jin és a jang közti megfelelő arányt, a máj felel a testünkben áramló vér mennyiségéért és minőségéért. Az egészséges máj segít fenntartani az emocionális stabilitást, támogatja a gyomor és a lép működését, valamint segíti az ínak, a körmök és a szem jó minőségének megőrzését és táplálását. Az életenergiánk és az életkedvünk szintje bizonyos mértékig májunk állapotától függ. A hosszantartó hideg és az erős szél, valamint a nem megfelelő életvitel, elsősorban a kevés folyadék fogyasztása jelentősen leterheli a máj működést, ezért márciusban erre mindennél jobban oda kell figyelnünk. Megoldást hozhat a tavaszi böjt, és a föld által rendelkezésünkre bocsátott kis zöld hajtások fogyasztása. Amennyiben nincs kertje, ahonnan leszedhetné a zöld hajtásokat, és a böjtöt is inkább egyfajta kínzásnak tartja, használja ki márciusi ajánlatunkat, és vegye meg a Cytosant.. A Cytosan segítségével mélyrehatóan detoxikálhatja szervezetét, hiszen segít megszabadítani testét a méreganyagoktól, a nehézfémektől és a szabadgyököktől, illetve felveszi a harcot a különbözőfajta gombákkal, amelyek elsősorban a vastagbélben szeretnek tanyázni és sokasodni. A Cytosan rendkívül pozitívan hat a mozgásszervekre, a kardiovaszkuláris rendszerre, a bőrre és a benne található szilimarinnak köszönhetően aktívan regenerálja a májszöveteket. Képletesen szólva, a Cytosan megszabadítja önt minden régi és fölösleges dologtó, és helyet csinál az újnak. Ebben kiváló asszisztense a Regalen, amely segít önnek megérteni, mi az igazán fontos, és hol húzódnak a saját határai. A szervezetben támogatja az emésztést és segít azoknak, akik gyakran szenvednek a gyomorégéstől vagy a kellemetlen felfúvódástól. Segíti a vér tisztítását, a porcok táplálását és megújhodását, ráadásul támaszt nyújt olyan pillanatokban, amikor fizikai és pszichikai erejének végkimerülésénél jár. A Cytosan és a Regalen kombinációja mindemellett segít önnek megszabadulni a felesleges zsírtartalékoktól is. Ne feledje azonban, hogy a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel rendkívül fontos. Amennyiben szeretne megszabadulni a testében felgyülemlett fölösleges és káros anyagoktól, “úsztassa ki” őket. Abban az esetben, ha nem fogyaszt elegendő folyadékot, a szervezetében levő testnedvek besűrűsödnek, és a mérgező hulladékanyagok rosszul távoznak a testből, de ezt már biztosan tudja.

Mgr. Tereza Viktorová

Tartalom


Energy készítmények az Etascan terápia programjában

Az Energy Group a.s. Társaság ausztriai képviselete két évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Képviselőink ez alatt az idő alatt a hagyományos és az alternatív orvostudomány legkülönbözőbb képviselőivel léptek munkakapcsolatba. Partnereik között található az ETAScan diagnosztizáló és terapeuta készüléket gyártó cég is, amely természetesen szívesen tart ismertető és oktató tanfolyamokat az érdeklődőknek. Tavaly szeptemberben lehetőségünk nyílt arra, hogy az osztrák társaság által Grácban rendszeresen megrendezett hagyományos kínai orvostudomány konferenciáját kísérő kiállításon (Österreicgsche Gesellschaft für kontrollierte Akupunktur und TCM) megismerkedhessünk a szóban forgó készülékkel. Nem csak hogy megnézhettük a készüléket, de saját magunkon ki is próbálhattuk.

Miről is van szó tulajdonképpen? Az ETAScan egy diagnosztizáló és terapeuta készülék, amely az adatok telemetrikus, nem lineáris analízisének bázisán működik. A szóban forgó diagnosztikai módszer szerzői orosz tudósok. Az osztrák gyártó pedig továbbfejlesztette, tökéletesítette a diagnosztizáló és terapeuta szoftvert, majd létrehozta az ETAScan készüléket. Az ETAScan lézerdiódán keresztül, olyan frekvenciákat küld a páciens fülén elhelyezett fülhallgatóba, amelyek interferálnak az illető testének rezgésszámával. A készülék azonnal feldolgozza a páciens szervezetének válaszát, és kiértékeli azt, méghozzá a szervek, esetleg rendszerek adott ideális értékei alapján. A kiértékelés folyamatát a páciens közvetlenül a monitoron kísérheti figyelemmel, ahol az éppen elemzett szerveket vagy testrészeket láthatja, anatómiai szemszögből. Minden tesztelt hely értékelése színes jelzéssel, és 1-től 6-ig terjedő osztályozó skálával történik. Ezzel a módszerrel az egész test, vagy akár csak a kiválasztott testrészek is kivizsgálhatóak. A vizsgálat végén az ETAScan elvégzi a teljes kiértékelést, és javaslatokat tesz a felfedezett problémák kezelésére. A kisebb eltérések kiválóan kezelhetők az ún. fordított frekvenciákkal (interferencia alapelve), bonyolultabb “meghibásodások” esetében a terapeuta több készítmény közül is választhat, kezdve az általános vitaminoktól egészen a specializált készítményekig, ebben az esetben pl. akár az Energy termékekig. A készítményeinkkel elvégzett ETAScan tesztelések olyannyira meggyőzőek voltak, hogy az Energy termékek tavaly ősszel bekerültek az ETAScan terápiák során használt produktumok adatbázisába. Az ETAScan gyártója rendszeres tanfolyamokat szervez a szóban forgó készülékkel dolgozó orvosok és természetgyógyászok számára az Energy készítmények használatát illetően.

Ahogyan azt már előzőleg is jeleztem, az ETAScan diagnosztizálással felmérhető az egész szervezet, illetve az egyes szervek vagy rendszerek állapota. Segítségével megtudhatjuk, mennyire terhelték testünket a környezet negatív hatásai.

Ez a módszer felhívja a figyelmet a lehetséges genetikai terhelések kockázatára is, és a ma ismert egyéb, a szervezetben többé-kevésbé elterjedt problémákat felismerő orvosi diagnosztizáló módszerektől eltérően, képes a hibát annak csírájában indikálni. Joggal mondható, hogy ez a módszer a diagnosztizálás jövője.

PhDr. Vítězslav Bon

Tartalom


Még mindig várja a havat és a kiadós hideget?

Akkor a várakozást megpróbálom élvezetesebbé tenni két olyan élmény elmesélésével, amelyet soha nem fogok elfelejteni, és amelyek még a legrosszabb hangulatot is képesek jóra fordítani.

Tizenöt éve következetesen járom a prevenció útját, és amikor már sikerült eléggé bebeszélnem magamnak, hogy velem egy betegség sem tud ujjat húzni, egyszer csak szervezetembe férkőzött egy kis influenza, amely forró hullámokban adta tudtomra jelenlétét. Még mielőtt felocsúdhattam volna, hogy miért pont én, a kis bestia sokkal mélyebbre ásta magát, oda, ahol a Vironal már nem tudott segíteni. A Drags imunnak és a Grepofitnak köszönhetően nem égtem el, és szép lassan visszatérhettem az életbe. Hogy ezt az élményt véletlenül se feledhessem, hatodik nap reggelén tizenhét sömört fedeztem fel a szám és az orrom környékén. Az igazat megvallva cseppet sem álltak jól ezek a borsószem, illetve ötforintos nagyságú foltok. Ha oda akartam kicsit bújni a kutyáimhoz inkább elfutottak előlem, bár később egy kéznyalással bocsánatot kértek. A férjem bíztatott ugyan, hogy majd elmúlik, de azt mondta, egyelőre ne menjek ki az utcára, nehogy az emberek azt higgyék, hogy ver. A kezelést Audiron öblítéssel és a Pentagram krémek használatával folytattam. Minden jól haladt, de az én ízlésemhez képest túlságosan lassan. Már nem bírtam otthon egyedül, és papír zsebkendőkkel felszerelkezve elindultam a manikűröshöz. Körmeim ápolását egy szülési szabadságát töltő anyuka látta el, így azok állapotát felváltva szemlélte a kis totyogó és egy három éves fiúcska. A nagyobbik gyereket nyilvánvalóan elvarázsolta az orrom látványa, és a kis ráncok a homlokán arról tanúskodtak, hogy erőteljesen gondolkodik. Aztán hirtelen megkérdezte, honnan került az orromhoz az a folt. Igyekeztem neki a lehető legegyszerűbb magyarázatot megadni, majd ő még egy kicsit nézegetett, és megkérdezte, hogy fáj-e. Azt válaszoltam neki, hogy egy kicsit igen. Megsimogatta a kezemet, és odafordult az édesanyjához: “Anyu, adjunk a néninek ajándékot, adjunk neki egy kis aprót, hadd vegyen magának valamit”. Az ajándékot elfogadva gyönyörű körmökkel, és ünnepi hangulatban távoztam. Meghatódtam azon a felismerésen, hogy az együttérzés az ember veleszületett képessége, de az a tény, hogy sokan közülünk az idő folyamán elveszítik, most egy csöppet sem vette el a kedvem.

Rohantam a villamoshoz, amit éppen csak hogy elértem, és amikor az velem együtt elindult, akkor jöttem rá, hogy nincs nálam jegy. Körbejártam az összes utastársamat egy tízkoronással a kezemben, hogy tudna-e valaki adni egy jegyet, de senkinek nem volt. A villamos legvégében ült egy tizenöt év körüli fiú. Tőle is megkérdeztem. Rövid habozás után előhúzta a zsebéből a jegyet, és nekem adta. Amikor oda akartam érte adni a pénzt, visszautasította, és azt kérte, hogy fogadjam el a jegyet ajándékba. Annyira meglepődtem, hogy egy szót sem bírtam szólni. A második hiábavaló kísérlet után, hogy szótlanul megpróbáljam kezébe nyomni a pénzt, azt mondta: “talán egyszer majd ön segít rajtam”. Megmondom önöknek őszintén, csodálatos nap volt. Eszembe sem jut ezen túl, hogy bármi baj lenne a fiatalabb generációval, sőt még az a nedves hó sem tudod kibillenteni a jókedvemből, amely nem sokkal később elkezdett esni, inkább a provokálás kedvéért, mintsem, hogy arra emlékeztessen, milyen is az igazi tél. Nem tudom, önök hogy vannak vele, de én már a szívemben érzem a tavaszt, és hogy a csontjaimban is, az egyáltalán nem baj, a Skeletin majd segít.

Milena Buriánková

Tartalom


A gyermekgyógyász internetes tanácsadójából

Van egy fiam, idén májusban lesz 10 éves. Kiskorától kezdve éjszakai vizelési problémákkal küszködik. Három éves korában úgy fél évig szedtük az Enurex babyt, ami segített, de utána jött egy torokgyulladás, és minden visszatért a régi kerékvágásba. Különböző vitaminokat, ásványokat is kipróbáltunk. Több fajta kivizsgáláson is jártunk már, de minden negatívan végződött. Ismét megvettük az Enurex babyt, de ezúttal sajnos nem hozott eredményt. Ezen kívül koncentrációzavarai vannak, diszlexiás, sőt enyhe epilepsziagócot is találtak nála (gyakran fáj a feje), jobb kezes. Ritalint szed a koncentrációzavarra, Orfiril long 150-et az epilepsziára, Geratamot az agy táplálására. Annak reményében fordulok Önhöz, hogy tud ajánlani egy olyan Energy készítményt, amely segít ezen problémák megoldásában. Nagyon hálásak lennénk Önnek! Még csak annyit tennék hozzá, hogy gyerekkorunkban én és az édesapám is szenvedtünk ebben a betegségben, édesapám 6 én 12 éves koromig.

Üdvözlettel, M.V.

A fia egészségügyi problémájának két aspektusa van: 1. diszharmónia, esetleg genetikai legyengülés a vese és a húgyhólyag energetikai pályáján, 2. pszichikai és agyi diszharmónia. A regenerációt kezdjék a Renollal – harmonizálja a vese és a húgyhólyag energetikai pályáját. Az első 3 hétben adjon fiának 1x5 cseppet 17 és 19 óra között, egy hét szünet után a következő 3 hetes kúra ideje alatt naponta 2x5 cseppet szedjen (egyszer reggel és egyszer 17 és 19 óra között). Majd tartsanak ismét egy hét szünetet, amely után szedje be a maradék készítményt. Az agyi funkciók harmonizációjához a Korolen használatát javaslom. Adagolása megegyezik a Renoléval, csak az esti adagot közvetlenül lefekvés előtt szedje be. Amennyiben a bevizelés problémája a kúrák után is fennáll, ismételjék meg az egész Renol – Korolen kúrát még egyszer. Abban az esetben, ha az állapota javul, adjon a fiának ismét naponta 2x5 csepp Korolent, egészen a csomag tartalmának elfogyasztásáig. Az Energy készítményekkel egy időben bármilyen kémiai gyógyszert használhatnak.

Dr. Mária Butkovičová

Tartalom


A hagyományos kínai orvoslás dietetikája (3)

A kínaiak a megfelelő élelmiszerek kiválasztásakor - az ételek energiáját tekintve - nem csak az olyan külső hatásokat veszik figyelembe, mint pl. az évszakok, az éghajlat, az időjárás, vagy mondjuk a helyiségben uralkodó klíma, de az emberi konstitúció típusát is megvizsgálják.

Amennyiben valaki mozgékony, sőt kirobbanó, hajlamos irányítani a többieket, vöröses az arca vagy az orra, előnyben részesíti a hideg italokat, akkor ún. forró típusról beszélünk. Az ilyen ember hajlamos a magas vérnyomásra, a szívbetegségekre, és gyakran ég a gyomra. A hideg élelmiszereket, a keserű ízeket, a főtt vagy párolt ételeket, a salátákat és a frissítő italokat kellene előnyben részesítenie. Kerülje a forró és meleg jellegű ételeket, az alkoholt, a grillezett vagy sült húsok fogyasztását.

A sovány, zavarodottnak tűnő, száraz hajú, töredezett körmű embert, aki sokat köhécsel, nyugtalan és ijedős, éjszaka izzad, és nem viseli el a lábán a paplant, aki rendszerint pedáns, és gyengén teljesítő, aki krónikus gyulladásokban szenved, és hajlamos a depresszióra, azt ún. száraz típusnak nevezzük. A semleges, frissítő, egyben tápláló ételek tesznek jót neki. Leginkább párolt, szaftos ételeket fogyasszon, zöldséget, gyümölcsöt, mézet. Kerülje a meleg élelmiszerek, a grillezett vagy sült ételek, valamint az olyan szárító italok fogyasztását, mint a kávé vagy a tea.

Az, aki hajlamos az elhízásra és vizesedésre, aki az egész testét és mindkét lábát nehéznek érzi, aki étkezés vagy sörivás után azonnal elfárad, aki szeret filozofálni és elmerengeni az élet dolgain, aki energiahiányban, felfúvódásban, hasmenésben, rossz emésztésben szenved, akinek rosszak az ízületei, fáj a háta, és éjszaka horkol, az a nedves típusú ember. Számára a meleg, semleges és inkább száraz ételek fogyasztása az előnyös: csirkehús, marhahús, gyökérzöldség, kukorica, sült és sokáig főzött ételek. Étrendjéből száműznie kellene a hideg és frissítő élelmiszereket, a tejtermékeket, az édességeket, a túl sok gyümölcsöt, a tojást, a sört, a fehérbort.

A sápadt, fázékony, félénk ember, aki mindig a sarokban kuporog, vagy éppen ellenkezőleg szüntelenül ugrál, hogy egy kicsit felmelegedjen, és rendszerint egy pulcsival több van rajta, mint a többieken, az a hideg típusba tartozik. Fájnak az ízületei, éjszaka bevizel. Az ilyen típusú nők fájdalmas menstruációban szenvednek. A felmelegedéshez semleges-forró, kis mennyiségben csípős ételeket kell fogyasztania, de bátran ehet pirított vagy sült élelmiszereket is – vadhúst, csirkét, mogyorót. Árthatnak a hideg és frissítő élelmiszerek, a savanyított tejtermékek, a trópusi gyümölcsök, valamint a túl sok folyadék.

Ahogy az már a tipológiákban lenni szokott, csak elvétve találunk olyan embert, aki konkrétan csak az egyik vagy a másik kategóriába tartozik. Az emberek rendszerint vegyes típusúak és vagy az egyik vagy a másik típus jellegzetességei vannak túlsúlyban bennük. A forró és a nedves típus kombinációja a leggyakoribb. A kóros elhízásra is ez jellemző, a nőknek pedig ilyen esetben gyakran hideg a lába és forró az arca. Ezt az állapotot az energiaáramlás blokkolása okozza.

Az alábbiakban nézzünk néhány példát az élelmiszerek energiájának hatásai szerint:

Forró élelmiszerek – ürühús, minden grillezett étel, penészes sajtok, chili, bors, gyömbér, fahéj, kemény alkohol, forralt bor.

Meleg élelmiszerek – sertéshús, pulyka, csirke, juh- és kecskesajt, zab, káposzta, bab, póréhagyma, vöröshagyma, fokhagyma, sárgabarack, őszibarack, cseresznye, szőlő, mustár, kávé (gabonakávé is), feketetea, vörösbor, likőrök.

Semleges élelmiszerek – rizs, korpa, kukorica, borjú- és marhahús, nyúl, ponty, tej, lencse, borsó, saláta, sárgarépa, burgonya, mandarin, datolya, füge, csipkebogyótea, szárazbor.

Frissítő élelmiszerek – rozs, árpa, szója, liba, kacsa, aludttej, túró, savanyú káposzta, zeller, spenót, paprika, karfiol, brokkoli, cékla, alma, banán, eper, narancs, zsálya, tárkony, dzsúsz, fehérbor, pezsgő, sör.

Hideg élelmiszerek – búza, mungó bab, joghurt, kaviár, tengeri alga, paradicsom, uborka, rebarbara, citrom, kivi, ananász, görögdinnye, zöldtea, ásványvíz, vermut.

Ivana Karpenková

Tartalom


Készítsen magának arcpakolást

Az arcpakolásoknak, különösen a természetes, a felesleges konzerváló és vegyi adalékanyagoktól mentes maszkoknak gyakran igen jelentős regeneráló hatásuk van. A bőr feszesebbé válik, magába szívja a szükséges tápanyagokat, ásványokat és vizet, megszabadul a szennyeződésektől, a felesleges faggyútól, a toxikus és hulladék anyagoktól. A legtöbb pozitívumot az egészben azonban abban látom, hogy az előkészületek, az alkalmazás, a pakolás hatóideje, és a maszk lemosása alatt időt szánunk magunkra, és ez többszörösen is kifizetődik. Ezért javaslom, hogy hetente egyszer készítsen frissítő arcpakolást, és szánjon egy kis időt saját magára.

Az Energy készítményekkel való kísérletezés során eljutottam egy remek ötletig: összekevertem a Cytosan kapszula tartalmát egy kis Fytominerallal és bioinformációs krémmel. Egy valóban intenzív tisztító hatású, tápláló és regeneráló elegyet kaptam, amelynek hatásai remekül kombinálhatóak a konkrét bioinformációs krémekkel. Az érett bőr kozmetikázására és ápolására, valamint a ráncosodás gátlására kiválóan alkalmas a Cytovital, ám amennyiben önnek inkább problémás, zsírosabb bőre van, válassza a Protektint. Ideggyulladás, fogfájás, sokáig tartó nátha és duzzadt csomók esetében leginkább az Artrin nyújt segítséget. A pakolást kézzel vigye fel az arcára (esetleg a nyakára és a dekoltázsára is), hagyja 20 percig hatni, majd mossa le, legjobb, ha a fürdőkádban teszi mindezt. Így biztonságosabb, mert a Cytosan elszínezi a szöveteket, és ha a mosdó felett mossa le a pakolást, könnyen összepiszkíthatja a fürdőszobai szőnyeget.

A Cytosanból, Fytomineralból és krémből álló arcpakolás előnye a mellett, hogy egyedülálló hatásai vannak, az ideális konzisztencia, amely nem ingerli a bőrt, nem folyik le, akkor sem, ha viszonylag vastagabb rétegben viszi fel, és a leghihetetlenebb indiánmintákat “festheti” vele az arcára. Jó szórakozást!

Mgr. Tereza Viktorová

Tartalom


Elolvastuk Ön helyett

Emésztés közben hasonló folyamat zajlik, mint a légzéskor. A levegővétellel befogadjuk a környező világot, asszimiláljuk azt, és amit asszimilálni nem tudunk, azt visszaadjuk. Ugyanez történik emésztéskor, ez a folyamat azonban mélyebbre hatol a test anyagcseréjében. A lélegzetet a levegő eleme irányítja, míg az emésztés a föld elemének van alávetve, azaz materiálisabb. A légzéssel szemben az emésztésnek nincs egyértelmű ritmusa. A tápanyagok befogadásának és kiválasztásának ritmusossága a föld eleme miatt elveszíti a világosságát és élességét.

Abban az esetben, ha valaki szerelemre éhes, de ezt a fajta éhségét nem érzékeli adekvát módon, szervezetében felerősödik az édességek utána vágy. A szerelem és az éhség elválaszthatatlanul összetartozik. A gyerekek túlzott édességiránti vágya egyértelmű jele a szeretethiánynak. A szülők ezt persze mindig tagadják, és azt állítják, hogy “mindent megtesznek a gyerekeikért”. Csakhogy “megtenni valamit” és “szeretni valakit” nem mindig egy és ugyanaz. Aki sok édességet majszol, az szerelem és biztonság után vágyik. Higgyék el, ez a szabály sokkal megbízhatóbb, mint a saját “szeretet-képességünk”.

Thrwald Dethlefsen, Rüdiger Dahlke

A betegség mint út

Tartalom


Készítsük fel testünket a tavaszra

Dr. Vojtěch Togner tanácsai

A tél lassan a végéhez közeledik, és itt az ideje, hogy felkészítsük testünket és lelkünket a tavaszi időszakra. Sokéves praxisom során szerzett tapasztalatok alapján állíthatom, hogy a téli-tavaszi átmenet jelenti az egyik legnagyobb terhelést a szervezet számára. A friss zöldség és gyümölcs hiánya, a kevés mozgás, a kevés napsütés mind-mind lelassítja testünk funkcióit. Míg nyáron még akár késő este is nyugodtan dolgozhatunk a kertben, vagy sportolhatunk a szabadban, addig télen, amikor már négy-öt óra körül sötétedni kezd, fúj a szél, és hideg van, a legtöbb embernek nincs kedve semmihez. Hogy a napsütés hiánya rosszkedvet, az érzékenyebbek esetében depressziót is okozhat, az mindenki számára ismert tény.

Abban az esetben, ha télen nem jön el az influenzajárvány a rendelőm látogatottsága hétköznapinak mondható, de márciusban és áprilisban mindig tele van a váróterem. Az a tapasztalatom, hogy minden krónikus betegség ebben az időszakban kel életre. Hátfájás, ízületi arthrosis, a gyomor és a nyombél fekélyes megbetegedései, allergiás betegségek, krónikus bélgyulladások, alsó végtagok érbetegségei, torokgyulladás, tüdőgyulladás – ezek mind azok közé a betegségek közé tartoznak, amelyek a tavasz beköszöntekor támadják meg szervezetünket. Ennek az az oka, hogy a legyengült és érzékenyebb emberek nem képesek adaptálódni az ébredező természet tempójához.

Célunk, hogy az energetikai pályákat normális folyamba tereljük. Kulcsfontosságú, hogy ebben az időszakban megfelelő mennyiségű energia keringjen a vastagbél és a máj pályáján. A testi funkciók lelassulása a toxikus anyagok felhalmozódásához vezet a belekben, ami pedig a patogén mikrobák elszaporodását idézi elő (az elégtelenül feldolgozott táplálékból); ezeket az anyagokat a máj választja ki szervezetünkből, ám ez a feladat túlságosan nagy terhet ró rá. Amennyiben beleinket ellepik a mérgező anyagok, elégtelenné válik a tápanyagok, ásványok és vitaminok felszívódása, ez pedig több különféle betegség kialakulásához vezet. Az első és legfontosabb feladat a belek funkciójának normalizálása. Nagyon nagy tévedés, hogy ebben az időszakban multivitaminok tömegét kell bevenni, hiszen a belek helytelen működése miatt a szervezet úgysem tudja felhasználni őket. A pácienseimnek rendszerint azt javaslom, hogy már február vége felé kezdjék el a méregtelenítő kúrát a Cytosannal. A kálium-humát a szilimarin és a borostyánkősav kivonat egyedülálló kombinációjáról van szó. A kálium-humát képes magához kötni a nehézfémeket, és képes áthatolni a bél nyálkahártyáján, azaz folyamatosan el tudja távolítja a toxinokat a bélből. Az szilimarin erősíti a májműködést, a borostyánkősav pedig regenerálja, és fiatalítja a sejteket. Pácienseimnek azt javaslom, hogy az első hónapban naponta 3x1, a második hónapban naponta 2x1 és a harmadik hónapban naponta 1x1 kapszulát szedjenek. Már az első hónapban csökken a fáradtság, javul a kedv, lassan kezdenek megoldódni az egészségügyi gondok. A vastagbél funkciójának normalizálásával a tüdőműködést is javítjuk (a tüdő állapotának rosszabbodása a tavasszal általános megfázásban vagy gyulladásban nyilvánul meg), mert a tüdő a vastagbél párszerve, és működésük szorosan összefügg. A tavasz beköszöntekor, március végén javaslom a Regalen használatát, amely a máj és az epehólyag pályáját harmonizálja. Ez a két szerv felel a legtöbb allergiáért, amelyek rendszerint a tavasz eljövetekor ébredeznek. Az atipikus ekcéma rosszabbodása, a hörgő asztma, a szénanátha, emésztési zavarok, sömör, szennyezett bőr, ez mind olyan betegség, amelyek kialakulásában nagy szerepet játszik a máj és az epehólyag pályáján jelentkező diszharmónia. A Regalenben olyan gyógynövények találhatók, amelyek antiallergén hatásúak, normalizálják az emésztést, és összességében regenerálják a szervezetet. Kisebb adagokban kezdjék a fogyasztását, naponta 1x 4-5 cseppet, majd folyamatosan emeljék a maximumra, tehát napi 3x9 cseppre. Az a páciens, aki virágpor okozta szezonális allergiában szenved, és már március elején elkezdi szedni a Regalent, az áprilisban, májusban és júniusban szinte tünetmentes. Eleinte szinte el sem akarták hinni, hogy ha idejében megkezdik a Regalen kúrát, akkor kényelmesen, jókedvűen élik túl a tavaszt.

Mindenkinek azt javaslom tehát (még az egészségeseknek is), hogy próbálják ki a Cytosan-Regalen tisztítókúrát, amely rengeteg új energiát ad a tél alatt elfáradt testnek.

Dr. Vojtěch Togner

Tartalom


Fogyasztóink tapasztalatai az Energy készítményekkel kapcsolatban

A Vitamarin és az egészség (1. rész)

Az emberiség egyik problémája, hogy bizonyos zsírokból keveset fogyasztunk. Nélkülözhetetlen az omega-3 és az omega -6 esszenciális zsírsavak szervezetbe juttatása, amelyet a szervezet nem képes előállítani. Az agy szárazanyagtartalmának 60%-a zsír. Az omega-3 csoportjába tartozó DHA, az EPA és az omega-6 csoportba tartozó AA zsírsavak alkotják az agyban és a szervezet minden sejtjében azokat a rugalmas sejtmembránokat, amelyek lehetővé teszik a sejtek egymás közti kommunikációját hormonok és idegi ingerület átvivő anyagok leadásával, felvételével.

Omega-3-at tartalmazó élelmiszerünk például a lenmag, a dió és a halfélék - omega-6 tartalmú pegid a margarin, étolaj, állati zsírok. A helyes 1:1 arányt felváltotta az 1:20 arány, amelynek beláthatatlan következményei lesznek a civilizált világ egészségére. A civilizációs betegségek: stressz, rohanó élet, koleszterinszint problémák, szerotonin hiány és az elfogyasztott gyógyszerek károsan befolyásolják mindennapi életünket, de hála az Energy cégnek van megoldás a hiánybetegség megszüntetésére ez pedig nem más, mint a Vitamarin kapszula folyamatos szedése.

Az omega-3 és a szív

Az eszkimók rendkívül sok állati zsírt és koleszterint fogyasztanak, és mégis ismeretlen körükben az érelmeszesedés és a szívhalál. Az ottani orvosok felfigyeltek arra, hogy az asztma, multiplex szklerózis, cukorbetegség, a rák sok fajtája és a pszoriázis (bőrbetegség) ritkán fordul elő. A kutatásokból kiderült, hogy az omega-3 nem a koleszterinszint - csökkentő hatása révén, hanem ettől függetlenül védi az érrendszert és a szivet. Az omega-3 hatásai: folyósítja a vért, csökkenti a vérrög képződést, lazítja az erek falát, csökkenti a triglicerid szintet, gátolja az érelmeszesedést.Olyannyira csökkenti a szívritmus zavarok képződését, hogy egy vizsgálat szerint már infarktuson átesett betegek közt napi 1 gramm halolaj (1 kapszula) 3,5 év alatt 45%-kal csökkenti a hirtelen szívhalálok számát, 30%-kal a kardiovaszkuláris, 20%-kal pedig az egyéb eredetű halálozásk számát. Egyértelmű, hogy a fenti hiánybetegségeket omega-3 szervezetbe való jutásával lehet megelőzni napi 3 kapszula szedésével.

Az omega-3 és a rák

A különféle rákfajták előfordulási gyakorisága eltérő a különböző éghajlati övezetek tekintetében. Két nagy kockázati tényezőre derült fény az elmúlt 10-15 évben, az egyik a D-vitamin-hiány és az omega-3 hiány. Számos vizsgálat jelezte, hogy a mellrák, petefészekrák, a prosztatarák, az emésztőrendszeri rákok (a nyelőcsőtől a végbélrákig), valamint a vizeletkiválasztó rendszert érintő rákok és a pajzsmirigy rák kockázata fordított arányban van a fogyasztott hal vagy omega-3 mennyiséggel. Az állati és humán vizsgálatok azt mutatják, hogy nem egyszerűen az omega-3 mennyisége, hanem az omega-6 : omega-3 arány a döntő. Ennek oka, hogy az omega-6 zsírok származékai elősegítik a rák kialakulását, a tumorsejtek szaporodását, míg az omega-3 zsírok több feltételezett mechanizmuson keresztül gátolják azt. Diagnosztizált rák esetében, a szaklapok, ezen hatás eléréséhez napi 10-15 kapszula szedését javasolják. Folytatás következik...

Mészáros Márta, természetgyógyász, Szeged

Tartalom


King Kong Japánban

Érdeklődésem a természetgyógyászat iránt azokba az időkbe nyúlik vissza, amikor megjelentek nálunk az első ezzel kapcsolatos szakirodalmak, azaz úgy 1990-be. Akkoriban a készülékek és a különböző készítmények mellett rengeteg információ érkezett hozzánk külföldről. Amikor 1993-ban Japánba költöztem a férjem után már alig vártam, hogy tudomást szerezzek a természetgyógyászat legújabb vívmányairól. Valójában azonban sajnos pontosan az ellenkezője történt. Egyetlen kivétel talán csak a Reikivel való megismerkedésem volt. Ezt Japánban egy ausztráliai mester segítségével sikerült elsajátítanom, aki személyesen Phyllis Lei Furumototól tanulta a Reikit Havain. A gyógynövények (kivéve a kínaiakat), valamint a belőlük készült készítmények távol-keleten nem igazán elterjedtek, és ami van az nem olcsó (pl. 20 gramm szárított kamilla Japánban kb. 150 korona!), ezért szokásommá vált, hogy már több mint 10 éve hazautazom Csehországba a “növényeimért”.

1994-ben őszintén meglepődtem, amikor a természetgyógyászom bemutatta nekem az Energy cég termékeit. A Regeneráció a Pentagramban© rendszerét azonnal megértettem, és magvalósítását első ránézésre anyagi és a ráfordított idő szempontjából is reálisnak tartottam. Valamennyi készítmény közül a Gynexet értékelem a legtöbbre, mert segített meggyógyítani a húgyútak visszatérő gyulladásait. Férjem leginkább a King Kongot szereti, amelyet egyébként a kimerítő japán nyarak után mindketten használunk. A gyógymód alapja ugyan a rendszeres “kanalazás”, de mivel alapjában véve szeretek kísérletezni, kíváncsi voltam, hogyan lehet az Energy készítmények használatát összekötni a keleti orvostudomány ismeretivel. A Gynexet elkezdtem alkalmazni lokálisan is az akupunktúrás pontokon, pályákon és a reflex zónákon. A kísérletezésem csúcsa a hetente egyszer vett Gynexes fürdő volt. Egy ilyen fürdő után az ember tele lesz energiával, az elméje megnyugszik.

Nem vagyok szakember, de az az érzésem, hogy éppen a bioinformációs technológia az, ami ilyen csodákra képes. Röviden szólva az Energy kis hazánk határain túl is sikereket arat.

Ing. Michaela Takamine, Tokió

Tartalom


Az őszi influenza szerencsére elkerült minket!

Ez annak is köszönhető, hogy a megelőzés érdekében a tízéves fiamnak szeptembertől áprilisig naponta 2 csepp Vironalt adok. Feszülten vártam, mikor jön haza náthásan, köhögve, mert tudják, hogy van ez az ő korában: edzés után leizzadva jön haza, széttárt kabáttal, néha sapka nélkül. Aggodalmam 3 nappal szenteste előtt beigazolódott. Ezért a napi Vironal adagját 5 cseppre növeltük, és “befogtuk” a Grepofitot is. A náthája 6 nap alatt elmúlt, és a Vironalnak és a Grepofitnak köszönhetően csodálatos ünnepeink voltak.

Eva Kadlecová, Cheb

Tartalom


Gyakorlati tapasztalataim

[ Sok van, mi csodálatos, de a szakmai elismerések módja, amiben részesültem nem mindennapi.

Történt, hogy a februári klubfoglalkozáson éppen a Pentagram filozófiáról volt szó közkívánatra. Természetes minden Pentagram termékhez egy-egy esetet szoktam csatolni, bizonyítandó, hogy nem mindig a jól bevált módszer vezet eredményre. Ez esetben említést tettem egy 11 éves kislányról – természetesen név nélkül – aki életem legnagyobb meglepetése volt. Kb. 2 évvel ezelőtt édesanyja kétségbeesetten, hozta el hozzám, mert a nyugati orvoslás módszerei nem vezettek eredményre, szisztémás gombabetegsége nem gyógyult. Sem gyógyszert, sem ételt nem tudott magához venni. Én először a kislánnyal beszélgettem. Megkérdeztem bízik-e abban, hogy meg fog gyógyulni? A válasza igen volt.

Az állapotfelmérés és tesztelés után a Regalen, a Fytominerál és a Probiosan bizonyult a legjobbnak. Szigorúdiétát szabtam ki, fehér kenyér, cukor, tej, tejtermék mentes étrend. A kislány mindent pontosan beszedett, és betartott. Az eredmény az lett, hogy 3 hónap múlva nem ismertem rá. Természetesen meggyógyult, mondtam meghatódva. A legnagyobb megdöbbenést az váltotta ki, hogy a hallgatók közt megszólalt egy hölgy “ Igen, Ő az én unokám volt”, aki már nagylány lett, néha szedi a Probiosant és jól van.

[ Néhány nappal később telefonon kaptam a következőt:

“ Jó volt a diagnózis, jó volt a terápia. Köszönöm szépen a lábam lelappadt” , mondta egy régi kedves páciensem. Ilyenkor meg szoktam kérdezni: “ Mit is ajánlottam neked?” Ő erre azt válaszolta:

Több mozgás, több torna. Renol + 7 napig Kukorica bajusz tea melegen. Drags Imun 2x5 csepp 1 dl vízben. Schüb ler só a patikából: Silicea D12 (5x1 szem/nap) elszopogatni.

Igen ez a nyugdíjba vonulás utáni állapotra, lábdagadásra bevált.

[ Sokat foglalkozom a dietetikával, az egészséges életmódra való rávezetéssel.

Én mint természetgyógyász azt gondolom, az örök természetgyógyászat az egészséges életről, a gyógyításról szóló tudás, tanulás és a tanítás. Megtanítani az embereket szeretettel arra, hogy a rendezetlenség újabb betegséget szül. Fontos a betegség lényegét, lelki okát megérteni, az öngyógyító folyamatot elmagyarázni, segíteni őt a gyógyulás útján, főleg önmagát legyőzni.

Egy jó tanácsadó nem riadhat meg az emberek mentalitásától, taníthatatlanságától. Élni, tanulni és tanítani, szabaddá tenni magunkat a csoportmunkára nagyon fontos.

[ Ugye tudjuk, hogy egészség és betegség nem létezik, csak beteg és egészséges ember!

Bizony, aki teljesen egészséges akar maradni, vagy helyre akarja állítani az egészségét, annak a természetes életet, és természetes gyógymódokat igénybe kell venni, mert az egészséges lét nem természetes, hanem emberi teljesítmény, vagyis az egészségért minden nap meg kell küzdeni. Mindehhez remek partner az energy…

Az előadásaimat minden hónap második szerdáján 17-19óráig Szegeden, Arany János utca 7. szám alatti Wellness Központban tartom:

Csanádi Mária természetgyógyász, Energy szaktanácsadó, Szeged

Tartalom


Kutyabaj!

Pinci kutyáról korábban már írtam, most újra a segítségemre szorult. A karácsonyi ünnepek idején történt az eset, amikor nem csak az emberek, de a kutyusok sem tudnak ellenállni a sok finomságnak. Késő délután volt, amikor a telefonban a szomszédasszony kétségbeesett hangja arról érdeklődött, hogy van-e otthon No-Spa tablettám. Nocsak, kinek görcsöl a hasa? – kérdeztem vissza. Kiderült, hogy a kiskutya a szenvedő alany, és hívták már az állatorvost, de vidéken van, máshoz meg nem szívesen vinnék. Az elmondottak alapján javasolta az állatorvos a görcsoldó tablettát. Én is megkérdeztem a tüneteket, aztán pedig azt, hogy nagy baj lenne-e, ha tabletta helyett cseppeket vinnék. Kiderült, hogy a kutyusnak nem is tudják beadni a tablettát.

Fogtam a Regalenes üvegemet, és elköszöntem a családomtól: “Átmentem a szomszédba kutyát gyógyítani, majd jövök!”. A vidám kiskutya helyett egy kókadt fülű, fényes szemű, száraz orrú, behúzott farkú kis állatot találtam. Szinte könyörgött a szemével, hogy segítsek neki. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért voltam benne olyan nagyon biztos, hogy a Regalen segíteni fog, de minden hitemet és szeretetemet beleraktam abba a 3 cseppbe, amit a kutyus kanalába tettem. Mint “gyakorlott Energy fogyasztó” pillanatok alatt fellefetyelte a cseppeket. Ezután kezdtem el faggatni a gazdikat a történtekről. Kiderült, hogy a kutyus reggel nyers diót evett, majd nem sokkal utána kávét ivott, persze tejjel, hogy ne legyen neki nagyon erős. Később hússalátát is fogyasztott, amely kifőtt tésztából, majonézes szószból, csirkehúsból és kaliforniai paprikából állt. Ezt követően jelentkezett a kutyusnál hasmenés. Amikor elmondták, hogy a székletében egészben megtalálhatóak voltak a paprikadarabok, akkor már biztos voltam benne, hogy jó üveget vettem le a polcról. A hasmenést a gazdik úgy próbálták meg orvosolni, hogy étcsokit etettek a kutyussal. Nos, akinek volt már problémája az epéjével, az a saját bőrén tapasztalhatta, hogy az epebántalmak miatt jelentkező hasmenés esetén az étcsoki csak olaj a tűzre. Pinci kutyának is rosszabbodott az állapota, farkát teljesen behúzta a lába közé és kiflibe görbülve járt körbe-körbe.

Amíg megtárgyaltuk a történetet, s persze egyebeket is, eltelt egy óra, s a kutyus szemmel láthatóan jobban lett. Farkincáját az ég felé tartva hevesen csóválta, és már nem fénylett úgy a szeme, a fülei is hegyesen felfelé álltak és az orra is kezdett nedvesedni. Otthagytam az üveget, hogy később még adjanak neki, és kértem, hogy azért vigyék el az orvoshoz, mondják el neki azt is, hogy mit kapott a kutya. Két nap múlva érdeklődtem. Az ultrahangos vizsgálat azt állapította meg, hogy a belső szervekben nincs kóros elváltozás, a jelzett tünetekre utaló ok már nem kimutatható. Az állatorvos üdvözölte az alkalmazott gyógymódot, és gyógyultnak nyilvánította a kutyust. Igen ám, de az ultrahangos vizsgálathoz leborotválták több helyen is a kutyus szőrét! S nehogy legközelebb tüdőgyulladás miatt kelljen a szomszédba rohannom, kötöttem neki egy kabátot. Itt parádézik benne a fotón!

Takács Mária tanácsadó, Zalaegerszeg

Tartalom


Sportsérülés

Kisfiam a futballedzésen rosszul hajtotta végre a becsúszó szerelést. Amikor a földre érkezett, kitámasztott a kezével, így az esés teljes súlya a csuklóját és az alkarját érte. A hirtelen érkező óriási terhelés persze nagy fájdalmat okozott, szerencsére törés és zúzódás nem keletkezett, így nem dagadt fel a gyerek keze s elszíneződést sem tapasztaltunk. A fájdalom azonban kellemetlenül erős volt, különösen amikor fogni vagy szorítani akart a kezével, s amikor a gyerek panaszkodott emiatt, akkor megkérdeztem tőle: - Kisfiam, mit csináljak? Vigyelek orvoshoz? - Elképedve nézett vissza rám, s szinte felháborodott: - Nem!! Csinálj valamit!! - Ez persze azt jelentette, hogy ahogy máskor is szoktam, vegyek le a polcról valamilyen Energy terméket, amitől elmúlnak a problémái. A gyerekből áradó óriási hit és bizalom felért fél gyógyulással, nem okozhattam neki csalódást. Adtam neki 3 csepp King Kongot, majd készítettem egy Biotermálos fürdőt a karjának. 15 percig áztattuk a jó meleg vízben, amely azonnal enyhítette a fájdalmait. Fürdő után Ruticelittel kentük be az egész alkarját, aztán rugalmas fáslival tekertem be, hogy melegen tartsam az izmokat és inakat. Jobb kézről lévén szó, nem lehetetett kivédeni, hogy a gyerek egyáltalán ne használja a kezét, így a fájdalom már kevésbé intenzíven, de még jelentkezett. A 2. és 3. napon is folytattuk a kezelést, a King Kongot rendszeresen fogyasztotta, a fürdőt csak naponta egyszer alkalmaztuk. A 4. nap reggelén a gyerek úgy döntött, kipróbálja tud-e már írni. Remekül tudott, sajnos ugyanolyan rondán, mint máskor.

Amikor hirtelen nagy terhelés éri az izmot vagy az inat, akkor ugyanolyan stressz helyzet alakul ki, mint amikor megijedünk. Az izom elveszíti rugalmasságát, feszül, merevedik, nem képes kiengedni, nyomja az idegeket, így fájdalmat okoz. Ilyen sérülések esetén mindig törekedjünk az izom rugalmasságának helyreállítására. Erre több módszer is létezik, én a következőket ismerem:

  • ha a páciens el tudja viselni a gyengéd masszírozást, akkor eredményesen alkalmazhatjuk a kineziológiából ismert Spindel sejt mechanizmust. Keressük meg a kérdéses izom két végpontját: ahol ered és ahova tapad. Például az egészségpont plakátokon is látható, hogy az izmok hogyan helyezkednek el. Az izom két végére helyezzük ujjainkat és kifelé húzzuk gyengéden az izom elhelyezkedésével azonos irányban, mintha nyújtani akarnánk egy gumiszalagot. Ezt csináljuk meg 8-szor. Nem szükséges erős mozdulatokat végezni, mert nem az erő a lényeg, hanem az inger. Utána a mozdulatot befelé is végezzük el 8-szor, mintha össze akarnánk tömöríteni az izmot. Pár alkalommal lehet ezt ismételni, attól függően hogyan viseli a paciens, arra azonban ügyeljünk, hogy mindig összenyomással fejezzük be. Később újra lehet alkalmazni, valószínűleg már jobban fogja bírni és eredményesebb is lesz.
  • ha érintésre is érzékeny a sérült terület, akkor ne masszírozzunk. Az izmok lazítását melegítéssel is elérhetjük. A Biotermálos vagy Balneolos fürdő azért jobb, mert közben elvégezzük az adott terület méregtelenítését is, ami nagyon fontos. Ugyanis a stressz hatására beindul a szervezetben egyfajta hormonképződés, amely ugyanúgy salakanyagot termel, mint amikor izomlázat érzünk. Ez a salakanyag csak mozgással bomlik le, pont azzal, ami ebben az esetben a legnagyobb fájdalmat okozza. Ezért szokott hosszan tartani a gyógyulási folyamat az ilyen sérüléseknél. Méregtelenítéssel meggyorsíthatjuk a salakanyag eltávolítását, így az izom hamarabb visszanyerheti rugalmasságát. A King Kong szintén ebben segít nekünk.
  • A krémek közül azért a Ruticelitet választottam, mert a stresszes izomzatban a keringés is beszűkül, az izomrostok egymáshoz préselődnek, ezáltal kevesebb oxigén jut el az izmokhoz, és lassabban tud távozni a salakanyag is.

Nekünk segített ez a kombináció, s a kisfiam újabb piros pontot könyvelt el az Energy javára, és abban a hitében is megerősödött, hogy én vagyok a világ legjobb anyukája J

Takács Mária tanácsadó, Zalaegerszeg

Tartalom


A budapesti Energy Klubból

Szeretnék köszönetet mondani az Energy cégnek a kitűnő termékeikhez! Különösen a Cytosan nyerte el a tetszésemet, és megelégedésemet. Az egyik barátnőm ajánlotta méregtelenítésre, amely igen jól sikerült. Az eddigi étkezésemet betartva 12kg-ot is lefogytam tőle. Nagy örömömre én is ajánlottam az ismerőseimnek, akik egytől-egyig meg vannak elégedve a hatékonyságával. Azóta nem győzöm ellátni őket, és ha születésnap, vagy névnap van mindig ezzel ajándékozom meg őket. Mindig mondom, hogy ami az egészséges életmódhoz hozzá segít, az többet ér, mint egy bonbon. Ekkor virág helyett a Spiron spray kerül a csomagba virág helyett, mert ebben a rohanó világban nagyon jó hatással van az idegekre is. Remélem, hogy még sok terméket ki tudok próbálni , és azokat is ilyen szeretettel és megelégedéssel tudok tovább ajánlani. Én olyan típus vagyok, hogy amit én szeretek és nekem bevált, buzdítom a körülöttem lévő embereket a használatára.

Tisztelettel: egy megelégedett vevő

Tartalom


Nincs a földön olyan gyógynövény, amely ne lenne jó valamire

KOCSÁNYOS (NYÁRI) TÖLGY – Quercus robur

A fa, amelynek lelke van

A kocsányos tölgy (Quercus robur) a téli tölggyel (Quercus patrea) együtt mindannyiunk számára ismert fa. Időnként talán összekeverjük a bűkkel, de ez megbocsátható.

Engedje meg tehát, hogy bemutassam minden idők legtiszteletreméltóbb fáját, az erdő fenséges urát, a tölgyet. Ez a kis bevezető egy cseppet sem túlzott, és nincs kétségem afelől, hogy a tölgy még emelkedettebb nyitányt érdemelne. A tölgy ugyanis az a fa, amelyet a legnagyobb istenségeknek szenteltek a héber, kelta, római és a görög tradíciókban. Az istenségek tökéletes jelképének tartották, és úgy vélték, hogy ereje ugyanolyan mértékben érvényesül az égieknél, mint az alvilágban. A tölgyről ugyanis mindenki tudja, hogy hasonlóan terebélyes gyökérzete van, mint lombkoronája, és ezt az örök érvényű törvény: “ahogy fent, úgy lent is…” tárgyias manifesztációjának tarthatjuk.

A tölgy akár 45 méteres magasságba is megnőhet, és valamennyi lombhullató fa közül a tölgy él a leghosszabb ideig, legalább 800 évig. Rábukkanhatunk azonban olyan állítólagos tölgyekről szóló jelentésekre is, amelyek Britannia területén már több ezer éve élnek. A tölgy a meleg és nedves helyeket kedveli, elsősorban alföldeken, hegyek lábánál húzódó területeken, maximum 570 tengerszint feletti magasságban él. Eredetileg Európában, Kis-Ázsiában, a Kaukázusban, és Észak-Afrikában honos. Ma már Észak-Amerikában is rendkívül elterjedt növény. Egykoron sűrű tölgyerdők ékesítették Európa sík vidékeit. A régi Európa eredetileg valóban inkább vegyes, túlnyomórészt lombhullató tölgyerdőkkel volt tele, erről tanúskodik a régi családi címereken oly gyakran feltűnő tölgyágak szimbolikája is. Ez az eredeti növényzet az idő folyamán átadta helyét a szántóföldeknek, illetve a luc- és feketefenyő monokultúráknak. Manapság természetes tölgycsemetét már csak ritkán találunk, és egészen biztosan valamelyik tájvédelmi körzet területén bukkanunk rá.

Az összes fa közül talán a tölgyhöz kötődik a legtöbb legenda és szólás. A tölgyet tartjuk a hosszú élet és a korlátlan erő jelképének. A tölgynek valóban kivételes tulajdonságai vannak: rendkívül szilárd és tartós. Ez az egyetlen fafajta, amely vízi építmények készítésére is alkalmas, mert a víz csak még keményebbé teszi. A tölgy hihetetlenül ellenálló. Gyakran láthatunk olyan tölgyeket, amelyek törzsében óriási üregek tátonganak, és ennek ellenére remek állapotnak örvendenek. Éppen ezekhez az üregekhez kötődik a legtöbb néphit. Az emberek elsősorban abban hittek, hogy ha eltöltenek egy kis időt a tölgy üregében, akkor minden betegségük leszáll a föld mélyébe. A tölgy üregében jobban megy a jóslás is. Ezt azonban soha ne próbálják ki vihar idején, mert a tölgy minden fánál jobban vonzza a villámot! A villámsújtotta tölgyet mindazonáltal különleges erővel bíró fának tartjuk, és remekül készíthetőek belőle védő talizmánok. Amennyiben valamilyen tölgyfát feltétlenül ki kell vágnunk, azt mindenféleképpen holdfogyatkozás ideje alatt tegyük, és ha lehetséges, a tölgyet előre értesítsük szándékunkról. A kivágása előtt ültessünk mellé a földbe egy makkot, hogy a fa lelke át tudjon költözni.

A fa gyógyhatásait tekintve leginkább a tölgy sima és csillogó kérgét, illetve rügyező bimbóit értékeljük sokra. Mindkettőt éppen márciusban kell begyűjteni. Gyógyszerészeti szempontból a tölgygubacsok is jelentősek. Ezek a fa levelein, esetleg ágain nőnek ki, az után, hogy a növényt megtámadta a gubacsdarázs (biorrhiza pallida). A tölgy kérge, rügyei és tölgygubacsai nagy mennyiségű cserzőanyagot (pl. tannin, katechin) és gallsavat tartalmaznak. Ezeknek az anyagoknak erős összehúzó (adsztringens) és gyulladásellenes hatása van. A tölgygubacsokból és a tölgy kérgéből készített főzetet külsőleg és belsőleg egyaránt alkalmazhatjuk. Külső használat esetén elősegíti a sebek gyógyulását, elállítja a vérzést, segíti a gennyesedő gócok, ekcémák, aranyér gyógyulását, és gátolja a lábak izzadását. A tölgy kérgét belsőleg szájüreg-, bél-, gyomorgyulladás esetén, hasmenéskor és erős menstruációkor alkalmazzuk. A cserzőanyagok reakcióba lépnek a fehérjékkel a bőr és a nyálkahártyák felszínén, ezzel vékony védőfilm-réteget képeznek, amely elősegíti a sebgyógyulást, csökkenti a sebek váladékozását, és meggátolja az elfertőződést.

A tölgygubacsokból ráadásul egyszerűen elkészíthetjük a saját, mágikus tintánkat is. Darálja le a tölgygubacsokat, hagyja egy éjszakán át vízben ázni, főzze fel, majd szűrje le. Egy egységnyi tölgygubacs-főzethez tegyen hozzá egyegységnyi 2%-os vasklorid-oldatot (FeCl3). Ezzel rendkívül időtálló kékesfekete tintát készíthet. Amennyiben a kémiai képletek elriasztják, ne keseredjen el, felhasználhatja magát a besűrített (hosszabb ideig főzött) tölgygubacs-főzetet is, csak tegyen bele egy csepp alkoholt, a tartósítás miatt. Amennyiben szívesen kísérletezik, akár illatos éterolajat, esetleg a sűrítés kedvéért egy kis arab gumit is beletehet az elkészített tintába.

A tölgyről ennél sokkal többet is írhatnék, mert valóban egy olyan fáról van szó, amelynek mintha lelke lenne, amely sokkal “élőbb”, mint a többi. Ültessen saját tölgyfát a kertjében, és meglátja, kisvártatva milyen szoros kapcsolatba kerül vele.

Mgr. Tereza Viktorová

Tartalom


Karel Loprais egész évben használja az Energy termékeit

Az idei Rallye Dakar óriási sikerrel zárult a Tatra Kopřivnice színeiben induló cseh csapat számára. A harmadik hely elnyeréséhez nem kis mértékben járult hozzá a szóban forgó verseny legendás, többszöri győztesének, Karel Lopraisnak a támogatása és felbecsülhetetlen tapasztalata. Örömünkre szolgál, hogy szponzorként az Energy cég is hozzájárulhatott a sikerez.

Karel Loprais gerincproblémái miatt ezúttal nem vehetett részt a versenyen, de a legénység tagjaként kiutazott a kísérő tudósítói stábbal. Most először volt lehetősége Afrikát és az egész versenyt más szemmel nézni, és mindkettőt alaposan kiélvezte. A megközelítőleg 8000 km szakaszon nem csak homokvihar vagy állandó esőzés nehezítette a versenyzők dolgát, de meg kellett küzdeniük a talaj egyenetlenségével és egyéb különböző kelepcékkel. A sivatag képes tökéletesen becsapni az embert. A járműben ülő legénységnek éjszaka az az érzése, mintha dombról száguldoznának lefelé, vagy mintha egy sűrű erdőben mennének, pedig a valóságban kint nincs semmi más csak a sík pusztaság. Nappal a mindenhol jelenlevő por csökkenti a látótávolságot, és napnyugtakor az útvonalat helyenként jelző “kőfigurák” görnyedt emberi alakokra emlékeztetnek. Rendkívül érdekes az a tény is, hogy a Szaharában évről évre több eső esik. A sivatag egyre zöldebb, fák és bokrok lepik el, ami még inkább nehezíti a terepen való átjutást, nem csak a versenyzők, de a kísérő járművek számára is.

Mitől lesz azonban ez a verseny a világ legnehezebb ralija, amely sajnos idén is néhány résztvevő esetében tragédiával végződött? A versenyzők több napon keresztül rövid pihenőkkel mennek végig a durva, egyenetlen, barátságtalan környezetben található terepen, és egy ilyen fizikai és pszichikai terhelés elviselése nem könnyű. Ezért, ahogy Karel Loprais az Arany Kormány négyszeres tulajdonosa mondja, a szervezetet az egész éves felkészülés ideje alatt kondícióban kell tartani, mert az utolsó pillanatban semmit nem lehet behozni. Egészségügyi állapotának karbantartása érdekében Karel Loprais az Artrin és a Korolen készítményeket használta. Pozitív tapasztalatai vannak a Vitamarinnal és a Fytominerallal. Jelenleg a Skeletint és a Flavocelt használja, és a vírusos betegségek időszakában a Grepofitot tartja a leghatékonyabbnak.

Az Arany Kormány jubileumi, harmincadik kihirdetése alkalmával Karel Loprais megkapta a Zdeněk Vojtěch életmű-díjat, annak elismeréséül, mennyi mindet tett eddigi élete során a cseh rallisportért. Ehhez a jelentős elismeréshez mi is gratulálunk, és azt kívánjuk neki, hogy az Energy készítmények segítségével minél hamarabb visszaülhessen a volánhoz, és jövőre ő állhasson a Rallye Dakar csapatának élére.

Tartalom