HÍRMONDÓ 2007-6,7,8
Tartalom
Irattár
A nyár termékei
Kapaszkodjon, és ne gyorsítson! A Lángoló Disznó hátán júniusban nem lesz megállás, és való színűleg már az is nagy örömet okoz, ha fenn tudunk rajta maradni. A Disznó megmutatja nekünk a végtelen lehetőségeket, álmokat, gyönyöröket és örömöket. Csábít, és egyben ösztökél. Amennyiben erősen kapaszkodunk, és fenn maradunk a hátán, de nem gyorsítunk, óriási sikereket és boldogságot érhetünk el az önfeláldozó Disznó oldalán. Akkor, ha leesünk, futhatunk a szekér után, és ez minden erőnket felemészti. Az is megeshet, hogy az őrült sebességgel száguldó Disznó miatt óvatlanokká, hebehurgyákká, türelmetlenekké és figyelmetlenekké válunk. Megállni veszélyes lehet, de lassítanunk muszáj! Ne siessünk, és semmire ne kényszerítsük magunkat. A Stimaral abban segít, hogy ne térjünk le az útról, hogy jobban felfogjuk, kik vagyunk, és hová tartunk. A belső stabilitásunkat, amelyet folyamatosan igyekszik szétbomlasztani a tűz halmozódó ereje, a Cytosan, a Gynex és a Cytovital, valamint a Vitamarin segít megtartani. A Vitamarin a Korolennel, a Ruticelittel és a Celitinnel együtt sokat segíthet a túlterhelt és a meleg által veszélyeztetett érrendszerünk állapotán is. A Balneolos fürdő nagyban hozzájárul ahhoz, hogy mindkét lábunkkal a földön tudjunk maradni, és megkönnyebbülést hoz a tűz emésztette csontjainknak is. A Renol, az Artrin és a Skeletin személyes tűzoltó készítményeinkké válnak, amelyek segítenek féken tartani az egyre erősödő tüzet. Fogyasszon megfelelő mennyiségű és minőségű vizet!
Tartalom
A gyógynövény koncentrátumok élő készítmények
Az Energy gyógynövény koncentrátumainak helyes használata és megfelelő tárolása meghosszabbítja felhasználhatóságuk időtartamát, és biztosítja a produktumok hatékonyságát. Vegye figyelembe, hogy az Energy koncentrátumai élő készítmények, amelyek szavatossága nem végtelen. Amennyiben a termékeket csak olykor, alkalomszerűen, intu íció alapján használja, elképzelhető, hogy a javasolt három hónapnál tovább tartja nyitva azokat. Viszont, ha megfelelően kezeli őket, alapvetően meghosszabbíthatja élettartamukat.
A megfelelő tárolás alapvető szabályai:
A koncentrátumot tartsa mindig a dobozában, ezzel megóvja a fény oxidációs hatásától.
A koncentrátumot tartsa szigorúan hűvösebb helyen, ahol nem érik el a napsugarak, és nem fenyeget a felmelegedés veszélye, mert a hő erjedési folyamatokat indíthat el benne. A tárolási hőmérsékletnek ideális esetben nem lenne szabad túllépnie a 20° C-ot.
Óvja a csepegtetőt a különböző szennyeződésektől, ne érjen hozzá, és ne tegye a szájába. Amennyiben az adagoló leesne a földre, inkább forró vízzel azonnal sterilizálja.
A koncentrátumot tartsa távol az elektromágneses berendezésektől. Tartsa távol a televíziótól, a számítógéptől, a mobiltelefontól és főleg a mikrohullámú sütőtől. Az elektromágneses hullámok visszafordíthatatlanul tönkreteszik a készítményben levő bioinformációkat, ami negatívan befolyásolja a készítmény hatékonyságát.
A negatív sugárzásokkal szembeni védelem és a hatékonyság növelés érdekében helyezzen el ásványokat a koncentrátum körül. Lehetőség szerint legyen közöttük egy nagyobb darab kristály vagy akár egy egész kristályház. Használhat továbbá fluoritot, malachitot, turmalint vagy a borostyánt.
Tartalom
Nyár elején hagyjuk magunkat sodródni az árral
Na, és már itt is van. Az aktuális energiák 5000 éves táblázata a következő két hónapban viszonylag unalmas lesz. A pirosat a piros váltja, és hogy ne érezzünk hiányt semmiből, imitt-amott befészkelődik a narancssárga. A kínai kozmológiából jól tudjuk, hogy a piros a tűz-meleg a narancssárga pedig a tűz-láng páros jele. Most választhatunk. A táblázat június hetedike környékén, érdekes módon ki csit bekékül, lehet, hogy érvényt tud magának szerezni a víz és a hideg energiája? Összességében azonban elmondható, hogy valóban nyári hőmérséklet lesz az uralkodó, és túl gyakori esőzésektől sem kell tartanunk, a Medárd napi víz ellenére sem. Elméletileg elképzelhető, hogy a tűz erősödése olyan nagy lesz, hogy az Univerzum a hideget hívja segítségül az energiák túlzott felhalmozódásával szemben, azaz olykor 16-18 Celsius fokra esik vissza a hőmérséklet, ám a számítások ennek ellentmondanak, úgyhogy fürdőruhát fel, és irány a víz!
Ami a szervezetünket érintő terhelést illeti: folytatódik a máj és az epehólyag kálváriája, és nem lesznek kicsattanó kondícióban a Fa eleméhez tartozó szervek sem, elsősorban a szem. A hónap uralkodója a Ló, aki pajkosan kiéli magát a tűz, azaz az eredeti elemének energiáiban. A tűz elemészti a fát, és a jelenlegi helyzet esetében már nem is tűzről, hanem igazi “tűzvészről” beszélhetünk. Az ugrándozó vérnyomás, az iszonyatos erősségű migrén, a lábfájás, az érrendszeri problémák, a szemfáradtság mind-mind csak néhány, véletlenszerűen kiválasztott probléma, amellyel a következő hónapokban nagy eséllyel találkozhatunk. A legjobb védekezés természetes víz, legyen szó akár a vízivásról, akár a gyakori fürdésről, esetleg zuhanyozásról. Segítséget nyújthat azonban maga a Ló is, akinek az egyik legfontosabb dolog az életében a szabadság. Amennyiben biztosítjuk számára a szabadság érzését, odaadó segítőtárs lesz, de ha megérzi a kantárt, ami lehet akár aranyból is, kerge kezelhetetlen jószággá változik. Uralkodásának ideje alatt a lezser öltözékeket részesítsük előnyben. Az időt sem lenne szabad túl szorosra fűznünk, azaz legalább néha szakítsunk pár percet arra, hogy csak úgy leheveredjünk és megcsodáljuk a naplementét, vagy céltalanul bolyongjunk az árnyékos erdőben. Az erdő ráadásul segít regenerálni a fáradt szemet, habár lehet, hogy júniusban inkább bórvízzel kéne nyugtatni, mert a fáradtság ebben az időszakban már akár fájdalomként is megjelenhet. Az étkezést illetőleg megint csak nem szolgálhatok túl sok jó hírrel: a meleg energiákat hallal, a tenger gyümölcseivel és zöldéggel csillapítsuk, és ha olyannyira hiányzik a megszokott hús, akkor is csak maximum csirkét vagy sovány sertéshúst fogyasszon. Az esti kemény alkohol fogyasztását egészen biztosan minimalizálnunk kell. A mértéktelen evés és ivás miatt kialakult máj- és epehólyag-gondjainkhoz észrevétlenül hozzácsapódhat a hasnyálmirigy-probléma is. A retteget lehetséges pancreatitis (hasnyálmirigy-gyulladás) mellett számítani kell a három sugárzóra, valamint a lépre és a hasnyálmirigyre nehezedő szélsőségesen erős terheléssel, ami hyperglykaemiát, azaz magas vércukor-szintet idézhet elő. Tekintettel arra, hogy a mind a tavalyi, mind az idei év igencsak megterhelő volt és lesz, könnyen kialakulhat a cukorbetegség, és akkor kész is a baj. Mindebből az is nyilvánvalóvá válik, hogy étkezéseink során nem csak a zsíros, de az édes ételeket kerüljük.
A mostanság lobogó szélsőséges láng azonban sokat segíthet a szórványos szklerózis, illetve egyéb idegrendszeri megbetegedés gyógyításában, de sokat tehet a gerincvelő-sérülés következményeinek kezelésében is.
A nyár második hónapja a tüdőre kifejtett terhelésével nyomja ránk a bélyegét. Ismét sokat segíthet a víz, amely kicsit megszelídíti a tüzet, de jót tehet a rendszeres mozgás is. Az energiák stagnálása idén biztosan nem kifizetődő. Legalább júniusban és júliusban hagyjuk magunkat sodorni az árral, ne akadályozzuk a dolgok menetét, sőt támogassuk őket. Óriási lehetőségünk nyílik most arra, hogy m egmozgassuk a világot.
A Ló kifogyhatatlan energiája, az immáron hatvan éve nem tapasztalt lánggal támogatva segít elérni a lehetetlent is. A pihenés, amely után olykor mindennél jobban vágyunk majd, nem kerül napirendre, még egy pár hónapot várnunk kell rá. Ezért olyan fontos az erő regenerációja ebben a hónapban. Használja ki minden szabad percét, mert soha nem lehet tudni, mikor adódik megint alkalom a szusszanásra. Ám még az értékes szabadidő pillanataiban is az aktív pihenés mellett döntsünk. Minél inkább mozgásban leszünk, annál egyszerűbben fut végig testünkön az energia, annál könnyebben fel tudunk töltődni, és mindez jobb teljesítményt biztosít a számunkra, azért könnyebben meg tudjuk valósítani álmainkat is. Micsoda mondat, igaz? Olvassa el inkább még egyszer, mert a június az év legaktívabb hónapja, amely hevességével szinte megfojt bennünket! Mindenképpen oda kell azonban figyelnünk egy fontos dologra. Nem szabad összekevernünk az aktivitást a feszültséggel, az “akarni” szót a “muszájjal”. Ahogyan azt már fentebb közöltem: ha a Ló akar, a lehetetlent is megszerzi, de ha muszáj tennie valamit, megkergül.
Közeledünk a tűzcsóva csúcsához, amely már több mint egy éve lobog, és még egy évig lobogni is fog, ezért ismét felhívom a figyelmet a fájó csonto kra, és most már a fogakra és a hajra is több gondot kell fordítanunk.
A prevenció és a regeneráció során ne feledkezzünk meg az Energy készítményeiről. Az ajánlás azonban júniusban és júliusban nem lesz olyan egyszerű, mert a Pentagram valamennyi készítményét elő kell vennünk.
A szervezetet segít felfrissíteni a Regalen. A szeles energiájú fa hidat képez a vizes Sertés és annak eleme a Tűz között. Lehetővé teszi számunkra, hogy kihasználjuk mindkét antagonisztikus, azaz kibékíthetetlen, ámde rendkívül értékes elem erejét és minőségét. A fa segítségünkre siet azokban a pillanatokban, amikor már mozdulni sincs erőnk. Különösképpen oda kell most figyelnünk csontjaink állapotára. A Renol, az Artrin és a Skeletin egy olyan család házipatikájából sem hiányozhat, ahol csont- vagy fogfájás keserítheti meg a családtagok életét, és fokozottan vonatkozik ez a nyár első két hónapjára. Szüntelenül kongatjuk a fertőzés vészharangját. Amennyiben lehetséges, kerüljük el a bajt a Vironallal. Igazi segítőtársunk lesz azokban a pillanatokban, amikor nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, csakúgy, mint a Grepofit, ami az igazán nehéz időszakokban hoz megkönnyebbülést. A bizonytalanság pillanatiban felbecsülhetetlen segítséget nyújt a Gynex, a Vitamarin, esetleg a Stimaral. A hosszantartó problémák estén jól jöhet a Cytosan is. Az említett készítmények a Föld elemét támogatják, és a Földön múlik, hogy az év őrülten szélsőséges időszakaiban mennyire leszünk képesek az arany középúton haladni előre. Nyáron elsősorban a túlzott kilengések miatt alakulhatnak ki pszichikai problémák, és a Föld ereje teszi számunkra lehetővé, hogy a hurrikán nyugodt középpontjában maradhassunk. Most tehát a Gynex hathatósabb segítséget nyújt, mint az általában javasolt Korolen. És ne feledjük, hogy a Föld megműveléséhez nem csak a Cytovital, de az Energy kozmetikai termékei, valamint a Balneol is hozzájárul!
A Korolennek azonban nincs vetélytársa az érrendszer ápolásában. Ezen a területen a Ruticelittel együtt a Korolen dönti el, hogy lábaink vagy duzzadt csülkeink lesznek-e. Ahhoz az aktivitáshoz pedig, amelyre az idei év sarkall minket, és amelyet a Ló jelentősen megtámogat, a csülkök igazán nem passzolnak. A Korolen következetes használata (egyes esetekben érdekes lehet a Regalennel való kombináció) pozitívan befolyásolhatja továbbá a szórványos szklerózist, esetleg más idegrendszeri megbetegedést. Az uralmon levő láng és hő olyan nagy, hogy támogatja a testben létrejövő új idegkapcsolódásokat. Ugyanez vonatkozik a gerincvelőre is, most nagy eséllyel pozitívan befolyásolhatjuk a balesetek kellemetlen következményeit.
Valóban nagy dolgokról van szó, és csak rajtunk múlik, mikor és hogyan pattanunk fel a nyeregbe, a Ló már nem tud sokáig várni!
Eva Joachimová
Tartalom
Segítség az érrendszernek
Az idei nyár va lóban megerőltető lesz. A hő energiájának emelkedése nem hagy nyugodni minket. Aktívak, sőt talán hektikusak, ügybuzgók és lelkesek leszünk. Nyáron óriási terhelést kell kiállnia az idegrendszerünknek és az érrendszerünknek. Amennyiben ezt hagyjuk elhatalmasodni, és úrrá lesz rajtunk a stressz, igazi csapást mérhetünk a szívünkre. A meleg időjárás is hozzájárul, hogy ez az időszak magában hordozza az infarktus és az agyszélhűdés veszélyét. Mindenképpen javaslom, hogy hordjon fejfedőt! A szíve és érrendszere állapotát idén nyáron segít megóvni a Korolen, amelynek használatát a Celitinnel érdemes kombinálni. A két készítmény együttesen segít megőrizni az érfalak feszességét és rugalmasságát, amelyek a meleg hatására hajlamosak kitágulni. Figyeljen a visszértágulatokra, kenegesse őket Ruticelittel. A Korolen és a Celitin támogatja a szövetek vérellátását, biztosítja azok megfelelő oxigénellátását, és megakadályozza a vérrögök kialakulását, amelyek vénás trombózist idézhetnek elő. A szóban forgó két készítmény csökkenti továbbá a vér koleszterinszintjét, és megakadályozza az érelmeszesedés kialakulását. A Korolen segít továbbá eltávolítani a gombákat a szervezetből, amelyek idén kiváltképpen jól érzik magukat bennünk. A Celitin ráadásul segít a felszínen tartani minket akkor, ha ebben a rohanó időszakban nagyon oda kell figyelnünk valamire. És ne nyomja tovább a gázt, így is elég gyorsan száguld!
Tartalom
Vitamarin kisebb kapszulákban!
A Vitamarin két évvel ezelőtt jelent meg az Energy készítményeinek sorában. Sárga zselatinkapszulái japán szardellából (Engraulis japonicus) nyert halolajat tartalmaznak. A szóban forgó bioinformációs készítmény felhasználhatósága rendkívül sokrétű. A Vitamarin a telítetlen zsírsavak, illetve az A és a D vitamin legfontosabb természetes forrása. Ahogyan azt már magazinunkban többször említettük nem csak a szív- és érrendszeri megbetegedésekre hat pozitívan, de jótékony hatással van az immunrendszerre, segíti a csontok, a fogak, a haj és a körmök egészséges növekedését, illetve nem kis mértékben járul hozzá az idősek memóriájának, valamint a tanulási problémákban és koncentrációzavarban szenvedő gyerekek állapotának javulásához. Éppen a legkisebbeknek szánjuk a Vitamarin új, kisebb méretű kapszuláit, aminek szedése sokkal könnyebb. Hamarosan a korábbi 90 darab helyett 180 db kapszulát talál egy dobozban, azaz dupla annyit fele akkora méretben. Adagolását napi 2 kapszulára kell emelni (1-3x naponta), hogy ezzel is biztosítsuk ennek az egyedülálló, és az emberi szervezet számára oly fontos telítetlen zsírsav-forrásnak az optimális hatékonyságát. Reméljük, hogy ezt a változást az idősebb Vitamarin rajongók is örömmel fogadják, és a készítmény továbbra is megtartja kedvező helyét a népszerűségi listán.
Tartalom
Ősszel jelenik meg az Energy termé kkatalógusa
Szeptemberben minden Energy tag, tanácsadó és munkatárs megtalálja a Klubokban a cég új, gyönyörű grafikai kivitelű termékkatalógusát. A 90 oldalas ismertetőben áttekinthetően szerepelnek az Energy által kínált gyógynövény készítmények, koncentrátumok, krémek és táplálék-kiegészítők. A fejezetekben elolvashatjuk az adott készítmény leírását, megtudhatjuk milyen összetevőkből áll, hogyan kell adagolni, illetve alkalmazni, de részletes listát olvashatunk azokról a betegségekről is, amelyek esetéb en ajánlott az adott bioinformációs készítmény használata. A kísérő szövegben részletes magyarázatot találunk a bioinformációs terápia alapelvéről, és a szervezet visszaható regeneráló reakciójáról. A katalógusban megtaláljuk a készítmények használatára vonatkozó áttekinthető táblázatot, a Szervórát és a Pentagram© Rózsát, hiszen ezek együtt alkotják a szóban forgó egyedülállóan természetes készítmények használatának alapelvét. A katalógus biztosan hasznos lesz mindenkinek, aki naponta dolgozik az Energy termékeivel, de ajánljuk fogyasztóinknak is, hiszen segítségével könnyebben tudnak tájékozódni a cég kínálatát illetőleg.
Tartalom
ALLERGIA - a 21. ÉVSZÁZAD BETEGSÉGE
Az allergikus reakció a környezet olyan anyagaival szemben gyakorolt túlzott védekezés, amelyek a szervezet számára ártalmatlanok. Leggyakoribb tünetei: nátha, szemégés, viszkető kiütés – csalánkiütés (élelmiszer-allergia), súlyosabb reakció esetében atopikus kiütés – az egész testre kiterjedhető makacsul viszkető száraz kiütés, légúti asztma – görcsök és az allergénnel való kontaktus során a légútak bedagadásával okozott asztma, legsúlyosabb esetben anafikatikus sokk (pl. méhcsípés után), amely nyelv-, ajak-, gégeduzzadásban nyilvánul meg, a légútak hirtelen átjárhatatlansága és sokkos állapot következik be, amely azonnali orvosi segítség hiányában akár halálhoz is vezethet fulladás és a vérkeringés leállása miatt.
Az allergia kialakulásában a civilizáció fejlődésének tényezői vesznek részt – légszennyezés, vegyi anyagok (ún. “E-betűk”) az élelmiszeriparban, de olyan élelmiszerek fogyasztása is, amelyekhez nem vagyunk hozzászokva – egzotikus gyümölcsök (kiwi, mangó), “tenger gyümölcsei” – szépiák, kalmárok, lazacok - szennyezett tengerekből stb. Szerepük van a mezőgazdaságban felhasznált genetikailag módosított növényeknek is, növekedési stimulátoroknak és herbicideknek is, vagyis általában véve a külső tényezőknek, amelyekkel az embernek nálunk 100 évvel ezelőtt egyáltalán nem volt semmi esélye találkozni. Az antibiotikumok túlzott és sokszor felesleges adagolása -gyakran vírusos fertőzésekre is- bizonyára negatív hatással van védekező-képességünkre és immunrendszerükre. A lehetséges további, de egyelőre nem bizonyított elméletek egyike az oltások egyre növekvő számának hatása is.
Laikusan szólva, ha minél nagyobb számú idegen anyaggal találkozunk, immunrendszerünk információkkal telítődik és nem képes már megkülönböztetni, melyik az ellenség, amelyre reagálnia kell, és mi “fér még bele”, tehát a végén allergiások leszünk például az almára, tollra, virágporra, porra és egyéb bennünket különösebben nem veszélyeztető anyagokra is.
Az allergiák kezelése
Mivel nem ismerjük a betegség okát, nem rendelkezünk e betegség gyógyítására szolgáló hatékony gyógyszerrel sem. Az általánosan hozzáférhető gyógyszerek jo bban vagy kevésbé jól nyomják el az allergiás tüneteket, de a kezelés megszakításának esetében a panaszok visszatérnek. A kezelés ezért az esetek többségében életre szóló.
Vizsgáljuk meg az allergiás beteget az orvostudomány szemszögéből. A beteg energiarendszere nincs egyensúlyban, az esetek többségében az epe és a máj pályáján, egyszerűbb esetekben a tüdő felszíni pályáján találunk gyengülést. A hagyományos kínai orvostudomány elmélete szerint az allergia az elnyomott agresszivitás megnyilvánulása, az i ndulatos embereket sújtja, akik nem képesek érzelmeiket teljesen kiengedni, ők reagálnak “allergikusan” nem megfelelően a környezet általános tárgyaira. E kezelés célja nem az allergia kigyógyítása (ez nem is lehetséges), hanem az energiapályák harmonizálása, amely a problémák eltűnésében nyilvánul meg.
Feltétele az együttműködő beteg, aki megérti a kezelés lényegét és elsősorban a türelmes beteg, aki nem egy hét alatt vár gyógyulást (ami néha az indulatos embereknél probléma – néhány nap múlva telefonálnak , hogy ezek a homeopátiás szerek és gyógynövények semmit sem érnek, a panaszok tovább romlottak – nem értik a reverz reakció alapelvét).
Praxisomból kitűnő tapasztalataim vannak az Energy készítményekkel, amelyek viszonylag rövid idő alatt képesek az ener giameridiánok harmonizálására. Érdemes minden pályát végigmérni Supertronic-kal, és letesztelni azokat a készítményeket, amelyek az energiát normális keretek közé szorítják. Ezek általában a Vironal, a Regalen, a Peralgin és a Cytosan. A méregtelenítést Cytosannal jó kezdeni 2 hónapig – 3x1 kapszula adagolásban. Ezután ajánlom vagy a Vironalt vagy a Regalent (a Supertronic-teszt eredményei alapján) és a Peralgin 3x1 kapszulában való hozzáadását. Ezen idő után a beteg általában panaszmentes, és már csak az energiarendszer rendszeres mérésére jön el. A Regalennel fantasztikus sikereket értem el már néhány éve szénanátha esetében. Ha a betegek februártól rendszeresen használják ezt a készítményt, tavasszal a virágpor-szezon idején általában panaszmentesek és nincs szükségük semmilyen antihisztaminra.
Mivel allergiás betegségek okozati kezelése nem létezik, saját tapasztalatból a beteg energiarendszerének természetes módszerekkel való harmonizálását tartom a leghatékonyabbnak. Ez az eljárás az esetek többségében a kór hosszú távú remisszióját jelenti. És valamennyi allergiás köszönettel tartozik az Energy cégnek azért, hogy annyire komplex hatékony készítményeket állított elő, mint a Cytosan, a Vironal, a Regalen vagy a Peralgin.
Dr. Vojtěch Togner
Tartalom
Az antiaterogénes (alacsony koleszterines) diéta és a Celitin koleszterinszint-csökkentésre kifejtett hatásairól szóló tanulmány
A koleszterin a zsírszerű anyagok, az ún. lipidek csoportjába tartozik. Megtalálható az emberi, valamint az állati szövetekben és a vérben. Jelen van az állati eredetű élelmiszerekben, pl. a húsban, főleg a belsőségekben (szárnyasokban is), továbbá a tojásban, a tejben és a tejtermékekben, de ugyanúgy a növényi eredetű élelmiszerekben is. A koleszterin több életfontosságú funkció számára is elengedhetetlenül fontos; ezért képződik belőle megfelelő mennyiség a májban. A túl sok koleszterin és egyéb zsíros (ún. telített zsírsavak) élelmiszerek, főleg az állati eredetűek fogyasztása jelentős mértékben károsítja az egészséget. A magas vagy a megnövekedett zsírsav-tartalom a vérben az ún. hyperlipaemia vagy más néven a hypercholesterinaemia (találkozhatunk a dislipidemia, hyperlipoproteinaemia stb. elnevezésekkel is).
A hyperlipaemia fő kockázata az atherosclerosis (érelmeszesedés) kialakulása. Atherosclerosis esetében kásás konzisztenciájú zsír rakódik le az érfalon, és létrejön az ún. atheroma (kásadaganat), azaz atherosklerotikus lemez. Az artéria fala elveszíti rugalmasságát, és belvilága összeszűkül. Az artérián keresztül folyó vér mennyisé ge ezért csökken, esetleg teljesen elmarad. Az atheromán az ér belső felére véralvadékok ülepednek le (ún. thrombusok), amelyek teljesen elzárhatják az adott artéria belvilágát, és ezzel elsorvasztják a vér nélkül maradt szívizmot, illetve annak egy részét – ami infarktust vagy a vérellátás nélkül maradt agyszövet elhalását – agyszélhűdést okoz.
A normális koleszterinszint max. 5,00 nmol/l (az ideális, azaz legkevésbé kockázatos szint max. 4,5 nmol/l).
A koleszterin és egyéb zsírsavak a véren keresztül jutna k el a szövetekig, méghozzá zsírokból (lipidekből) és fehérjékből (proteinekből) álló részecskékként, amelyeket lipoproteineknek nevezünk. Több fajtája is van, de a két legfontosabb: az alacsony sűrűségű lipoproteinek (LDL “low density lipoproteid”) és a nagy sűrűségű lipoproteinek (HDL “high density lipoproteid”). Az LDL koleszterint tartjuk a “gonosz” koleszterinnek, amelynek ha koncentrációja megnő a vérben atherosclerosist idézhet elő. Ezzel szemben a HDL koleszterin “jó” koleszterin, mert eltávolítja a felesleges koleszterint a szövetekből, és óvja szervezetünket az atherosclerosis-sal szemben.
Létezik egy harmadik fajta zsírsav is: az ún. triacylglycerol (más néven triglycerid). Ezek az anyagok energiatartalékként vannak jelen a zsírszövetekben. A vér szállítja őket lipoproteinekben. A szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának kockázata annál nagyobb, minél magasabb az LDL koleszterin és a triacylglycerol szint a vérben. Egyéb káros hatások, ún. kockázati tényezők is veszélyesek lehetnek: dohányzás, kóros elhízás, mozgáshiány, túlzott pszichikai terhelés (stressz), magas vérnyomás, cukorbetegség…
A tanulmány célja:
- annak vizsgálata, hogyan hat az alacsony koleszterin tartalmú diéta a vér koleszterinszint-csökkentésére – 6 hónapon át.
- annak vizs
gálata milyen hatással van a Celitin a vér koleszterinszint-csökkentésére a diéta következő 6 hónapja alatt (a Celitin szedése mellett).
A vizsgálat folyamata és módszertana
2005 márciusától 2006 novemberéig terjedő időszakban összesen 59 magas koleszterinszintben szenvedő (azaz koleszterinszint a vérükben meghaladta az 5,00 nmol/l) személy vett részt a vizsgálatban. Ebből összesen 36 személy fejezte be sikeresen a programot (20 nő és 16 férfi). A fennmaradó 23 személyt a program ból kizártuk, mert vagy nem tartották be a diéta szabályait, vagy idejekorán abbahagyták a Celitin szedését.
A programba kerüléskor mindenki részletes felvilágosítást kapott az alacsony koleszterin tartalmú diétáról, és mindenkinek megmérték a koleszterins zintjét az artériából vett vér és az Accutrend GC készülék segítségével. Hat hónap után minden résztvevőnek ismét megmérték a koleszterinszintjét, és a diéta mellett mindenkinek naponta 1 Celitin kapszulát kellett bevennie. A következő hat hónap (diéta betartása és Celitin fogyasztása) elteltével ismét mindenkinek megvizsgálták a koleszterinszintjét.
Eredmény
A kezdeti cholesterinaemia átlagos értéke (azaz az átlag koleszterinszint a program kezdetekor) 6,01 nmol/l volt (az értékek 5,11 és 7,88 nmol/l közö tt mozogtak). Az antiaterogén, azaz alacsony koleszterintartalmú diéta hat hónapja után a cholesterinaemia átlagértéke 5,10 nmol/l volt (4,28 – 6,82 nmol/l közötti értékek), ami jelentős csökkenést mutat: 0,91 nmol/l – azaz 15,2%-al alacsonyabb értéket. Ez statisztikailag is jelentős cholesterinaemia csökkenés.
A következő 6 hónap diétázás és Celitin fogyasztás után (azaz 12 hónap elteltével) a cholesterinaemia átlagértéke 4,55 nmol/l (3,89 – 6,24 nmol/l közötti értékek), ami statisztikailag rendkívül jelentős csökkenést jelent: 0,55 nmol/l (a p kisebb, mint 0,01) – százalékban kifejezve: további 10,8% csökkenés.
Összesen tehát (12 hónap antiaterogén diéta és 6 hónapos együttes Celitin használat után) a koleszterinszint átlag 1,46 nmol/l csökkent, ami 26,0%- os csökkenést jelent (ami statisztikailag rendkívül jelentős csökkenés: a p kisebb, mint 0,001).
Konklúzió
Annak ellenére, hogy nem széles körben végzett tanulmányról van szó, egyértelműen kiderül, hogy az alacsony koleszterintartalmú diéta és a Celitin eg yüttes használata pozitívan hat a hyperlipaemia csökkentésére – azaz az atherosclerosis egyik legnagyobb kockázatának kizárására.
Dr. Július Šípoš
Tartalom
Egészség A-tól Z-ig
Atherosclerosis – érrendszeri megbetegedés (“meszesedés”), amelynek során az artéria falán kásadaganatok (atheromák), majd kalcium rakódik le. Az artéria e miatt veszít rugalmasságából, és folyamatosan összeszűkül (amíg teljesen el nem záródik – obliteráció), ami bizonyos szervrészek isémiájához (vértelenséghez) vezet. Ezek a változások leginkább a szív koszorúerén, az alsó végtagok erezetén és az agyi artériákon (“szklerózis” – emlékezetkiesés idősebb korban, amit gyakran pont az atherosclerosis okoz) jelentkeznek. Ezen kívül más szervek is károsodást szenvedhetnek.
Orvosi Szótár Maxdorf, 2004.
Tartalom
Energiagazdálkodás a hagyományos kínai orvostudomány tanai szerint (5)
Fémgazdálkodás
(03-07 óra, február, március)
Szervezetünk biológiai kezdete a tavasz és a reggel, még ha kicsit korai tavaszról és reggelről van is szó. A tavaszt a hóvirág és a pacsirta üdvözli először, ők mindent tudnak a kezdetekről, csakúgy, mint a világ több kultúrája. Több különböző vallási közösségben ma is hajnali négy óra körül kelnek az emberek, és őseink a mezőmunkák ideje alatt szintén jóval hét óra előtt k eltek fel. Ennek oka többféle lehet. A fém erőssé tesz minket, akaratot és szorgalmat kölcsönöz, lehetővé teszi a séma, a szabályok szerinti munkavégzést, és nem utolsó sorban olyan védő energiát ad a testnek, amely a bőr alatt kering, és védi szervezetünket a külső káros hatásoktól. Elődeink tisztában voltak eme gazdálkodás fontosságával, és reggelente még egy kupica szilvapálinkával is megtámogatták. A tiszta párlat segített kialakítani a fém kölcsönözte védelmet, serkentette a vérkeringést, és őseink bátran kiléphettek a bonyolult világba. A SU WEN definíciója, ahogyan azt Ando doktor fordításában olvashatjuk a Klasszikus kínai orvostudomány c. könyv első részében, az alábbiakat állítja:
A nyugathoz a fehér szín tartozik. A nyugat QI-je (csí) a tüdőbe megy be, és az orron keresztül jön ki, esszenciája a tüdőben raktározódik, és az általa okozott betegségeket a háton lehet felismerni. Íze csípős, fajtája szerint a fémhez, az állatok közül a lóhoz, a gabonafélék közül a rizshez tartozik, évszaka a Vénusz bol ygó jele alatt van, és az általa okozott betegségeket a bőrön és a testszőrzeten lehet felismerni. A szagok közül a nyers hús szaga tartozik hozzá.
Jang, azaz FU szerv a vastagbél, jin, azaz ZANG (cang) szerv a tüdő. A Felső Tűzhelyben helyezkednek el, csak úgy, mint a császár – a Szív, amelynek segítenek uralkodni, ők a szív első miniszterei. Elég sok munkájuk van. Irányítják az energiát, részt vesznek a folyadékok metabolizmusában, biztosítják a diffúziót, a szennyeződések eltávolítását. A tüdő az a hely, ahol száz ér fut össze. Ez is azt a segítséget jelzi, amit a tüdő nyújt a szívnek. A tüdő segíti a vérkeringés serkentését, és aktivizálja a Tudatos értelmet. Mikor máskor kéne ellátniuk ezt a felelősségteljes tevékenységet, ha nem a nap vagy az év elején?
A fém talán legismertebb tulajdonsága a rendszeretet, és e tekintetben testünkben igazán kiélheti magát. Az éjszakai méregtelenítés után (illetve az őszi és a téli méregtelenítés után) a fémnek az a feladata, hogy eltávolítsa szervezetünkből a felesleges anyagokat, és felkészítse testünket az új napra. A test kiürülését könnyedén el tudjuk képzelni. Reggel köhögünk egy kicsit, ha előző nap túlzásba vittük a dohányzást, akkor egyenesen krákogunk, és azt mondjuk: “hú, ez tüdőből jött”. A vastagbél működésé t sem övezik rejtélyek, reggelente minden egészséges ember eltölt egy bizonyos időt a lakás legkisebb helyiségében, elvéve ezzel a lehetőséget másoktól. Ugyanilyen fontos azonban, hogy a lelkünk is “felszabaduljon”. A fagazdálkodásnál beszéltünk a tudatfelettink, a HUN (chun) segítségéről, amely megoldja helyettünk a feladatokat. Gyakran megesik azonban, hogy olykor kifejezetten rosszul érezzük magunkat valami miatt, amitől nappal sem tudtunk szabadulni. Amennyiben ez a kellemetlen érzés csak halmozódik bennünk, az negatívan hat az identitásunkra és blokkolást okoz. Eleinte csak zavar minket a dolog, de később nagyon súlyos egészségügyi problémákat okozhat. A fém ezért megerősíti a PO-t (a pcho-t) azaz a tudatalattinkat. Éjszaka pedig levetíti előttünk a kellemetlenségeket. A fém növekedését végeredményben a szív is el tudja intézni, megnyitja ugyanis a pórusokat, hogy a felhalmozódott energia izzadság formájában tudjon távozni, és ne károsítsa tovább a szervezetet. Ugyanebbe a kategóriába tartoznak a gyerekek rossz álmai. A kisgyerekek gyakran hihetetlenül jangok, és időnként megeshet, hogy a jin nem győzi a feladatát és a ZANG szervei felmondják a szolgálatot. Ilyenkor kell színre lépnie a jin rosszálomnak, amely megerősíti a jint, azaz a test legfontosabb szerveit, és a gyerek másnap ismét tombolhat. Látja, milyen egyszerűen el tudja ezt a természet intézni? Az éjszaka elintézi helyettünk a jó és a rossz dolgokat is. Amennyiben viszont ez így nincs ínyünkre, szóba jöhet egy könnyed segítség. A gyerekek esetében a megoldás: este nyugtassuk meg őket, és jines ételt készítünk nekik, pl. édes gabonakását és tejet. A felnőtteknél pedig az a legfontosabb, hogy ne feküdjünk le aludni, amíg elintézetlen problémánk van. Elődeink azt állították, hogy a házastársi veszekedés fölött nem szabad lemennie a napnak, és ez nem csak a házastársi vitákra vonatkozik. Amennyiben a kellemetlen érzés csak gyülemlik és gyülemlik bennünk, összeszárad, mint a székrekedéses széklet, és minél hosszabb ideig várunk a megoldással, annál nehezebb lesz a PO dolga, és annál szörnyűbb éjszakákat kell átélnünk.
A HUN és a PO esetében problémát jelentenek az altatók. A gyógyszeres álom nélküli éjszakák után reggel fáradtnak és levertnek érezzük magunkat, mert a segítőtársaink számára lehetetlenné tettünk a “munkát”, és nem marad más, mint a magányos, agyondolgozott, agyonhajtott, fáradt Tudatos értelem.
Akkor, ha még hét óra előtt felkelünk, a fém jelentős mértékben képes megszervezni a napunkat, a jang fémnél nincs jobb és elhivatottabb vezető. Számomra sem könnyű ez az állítás, mert én is az éjszakai baglyok táborába tartozom, ezért a nap számomra is viszonylag későn kezdődik. Azonban pontosan ennek felel meg az összeszedettségem is.
Rendkívül fontos dolog számunkra a WEI QI (wej-csí) védelmi-energia, ami sokkal elégedettebb, ha nem kell arra várnia, hogy a PO befejezze munkáját, illetve, hogy befejeződjön az izzadás, mert a WEI QI a pórusokat összehúzza, bezárja, hogy szervezetünk minél kevésbé legyen kitéve a környezet káros hatásainak. A PO mu nkája és a WEI QI ereje fordított arányosságban áll egymással. Minél bonyolultabb az éjszaka, minél többet kell a PO-nak dolgozni, annál kevesebb energia marad a WEI QI-nak. Számunkra ebből egy egyszerű egyenlet adódik: reggeli fáradtság = a szervezet védekezőképességének csökkenése. Amennyiben otthon maradunk, nincs nagy vész. Abban az esetben azonban, ha a napi teendők kihajtanak az utcára, alaposan el kéne mindezen gondolkodnunk. A legegyszerűbb megoldást egyértelműen a Vironal nyújtja. Az említett készítménynek az éjszakai szekrény fiókjában kéne laknia, és a legkisebb kényelmetlenség vagy kellemetlen érzés esetében azonnal nyúljunk érte. Mit is tesz a Vironal? Tulajdonképpen semmi különöset, csak arra figyelmezteti a szervezetet, hogy az összenergia csökkenése miatt olyan mértékű védelmi-energia hiány lépett fel, hogy ideje lenne tenni valamit. A szervezet azonnal cselekedni kezd, hisz természetesen tudja, milyen veszélyek leselkednek rá. A többi energia kárárra azonnal megerősíti a védelmi energiát. Mi ebből mit sem észlelünk, elég csak néhány perccel tovább feküdni az ágyban, ezért jó, ha a Vironal azonnal kéznél van. A Vironal kiváló segítőtársa a Spiron, amellyel ha télen befújjuk a sálunkat, bátran felszállhatunk bármilyen túlzsúfolt közlekedési eszközre.
A fém következő fontos feladata, hogy keményítsen és kiegyenesítsen, amit minden erekciós problémában szenvedő férfi nagyra értékel. Ám a kiegyenesítés célja nem a szórakoztatás. A kiegyenesítés a szabályok és törvények elfogadásával áll összefüggésb en. A jang fémes ember klasszikus reprezentánsa a Kutya – a katonatiszt, aki egyenes, mint a vonalzó. A fém keménysége nélkül nemcsak hogy házastársi vigadalom, de civilizáció sem lesz. A szabályok biztosítják a túlélést, nézze csak meg, mi történik az utakon, ha nem tartják be őket. Korábbról megszámlálhatatlan szabály marad ránk, amelyet a testünkben vagy a testünkön található fém aktivizál, pl. gyűrű a gyűrűsujjon (minden ujj egy adott elemhez tartozik, és a fémhez a gyűrűsujj tartozik). Ha tetszik, ha nem a mi civilizációnk fémes civilizáció. Amennyiben távol szeretnénk magunkat tartani a fémtől, akkor kilógunk a sorból – és ez biztosan nem a harmóniához vezető út. A mai fiatalság ezt érzi, és nagyon aranyosan lázad különböző piercingekkel, amiket a test bármely pontjára képesek felerősíttetni. Az igazi szabadság, a belső ÉN szabadságának legfontosabb hordozója a belső erőd. Az iskolában azt tanultuk, hogy a szabadság a szükség felismerésében rejlik, és a szabályok elfogadása nem más, mint szükség. És még egy szólást igencsak gyakran hallunk: az egyiknek ott végződik a szabadság, ahol a másiknak a jogai kezdődnek. A jog ismét fémes. Éppen a fém ápolásától függ, hogy a mi fémünket a többiek a szabályok betartásaként észlelik-e, vagy fegyverzajnak hallják-e. Az ápolásban pedig sokat segíthet a tavasz és a reggel. Többek között azzal, hogy “kilép” belőlünk minden, ami az utunkban áll. A fém ősszel leltárt vár el tőlünk, de ez tulajdonképpen egyenlő a takarítással. A reggel és a tavasz a fa átütő erejével és kulturálatlan barbarizmusával kifejezetten leltár végzésére sarkall minket, amely valóban csak a legszükségesebb dolgokat hagyja meg körülöttünk. Amennyiben nem cipelünk a hátunkon tömérdek értelmetlen dolgot, könnyedén felegyenesedhetünk, és ha a kezeink is szabadok, szükség esetén képesek leszünk védekezni. És már masírozhatunk is. A tavaszi madarak mindehhez csodálatos fanfárt fújnak már kora reggel.
Eva Joachimová
Tartalom
Óvakodjon a naptól!
Fogadjunk, hogy júniusban jól befűtenek nekünk. Rekkenő hőség, fülledtség, szárazság, ilyen lesz az idei nyár. Legalább is, ha valaki odafönt ezt meg nem változtatja. Egyesek imádják a meleg, napos időjárást, mások inkább az árnyék menedékét keresik. Mindenesetre a napsütés jó dolog. Hiszen a nap a mi legnagyobb energi aforrásunk, és nem csoda, hogy szívesen lubickolunk a fényében, emlékezzen csak vissza, hogy már áprilisban tele voltak a parkok. Nincs is annál jobb, mint kimenni a természetbe a fák közé, leteríteni a plédet, piknikezni egy jót, és mezítláb sétálgatni a füvön. Vagy egész testünkkel hozzátapadni a Földhöz, és kitenni magunkat a fotonok áramlatának, amelyeknek iszonyatosan hosszú utat kell megtenniük az űrön át, míg a Naptól a Földig, egészen pontosan az én vagy az Ön bőréig érnek. Én ezt napfürdőnek hívom, mások napozásnak. A szoláris fürdőzésben nincs semmi rossz, leszámítva azt a kis ózonlyukat és az egyre vékonyodó ózonréteget. Ne mondja, hogy nem hallott minderről! A bőrrák előfordulása egyre gyakoribb. Egyszerűen több UV sugárzás jut el hozzánk, mint kéne. Akár az ember okozta mindezt, akár nem, most erről teljesen felesleges vitatkozni, valahogyan védekeznünk kell!
Az első számú testőr ebben a tekintetben a Cytosan. Természetesen a minimum 20 faktoros krém nélkül elképzelhetetlen a nyár, de a Cytosan belülről óvja a szervezetet az UV sugárzással szemben. A kálium-humát óriási molekulája képes magához kötni a felesleges UV sugárzást, és az energiáját át tudja alakítani ártalmatlan hőenergiává. A borostyánkősav regenerálja a sejteket, a szilimarin pedig védi a májat, a humáttal együtt csökkenti a rákos megbetegedések kialakulásának veszélyét. A Cytosan sokat segíthet napallergia esetében is. Abban az esetben, ha foltok vagy kiütések jelennek meg a bőrén, ha napra megy, akkor valószínűleg napallergiában szenved, ám ha naponta 1-2x Cytosannal óvja szervezetét a tünetek talán elő sem jönnek, de egészen biztosan mérséklődnek, és a nyarat teljes nyugalommal élvezheti. Próbálja ki a Cytovitalt is. Ez a krém segíti a bőr egyenletes barnulását, ráadásul hidratál is, megakadályozza a bőr túlzott kiszáradását, ami a napon igencsak hamar bekövetkezhet. És ne feledje, hogy a bőr a kiszáradás által öregszik a leggyorsabban. A Cytosanból és a Cytovitalból kiváló regeneráló arcmaszkot is készíthet. Vágjon bátran neki a nyárnak, fogja be a Lángoló Disznót a hintóba, és hagyja magát elragadni. Azonban Figyelem! Ne feledje a fejfedőt!
Mgr. Tereza Viktorová
Tartalom
Figyelem! Megújult a Drags Imun csomagolása!
A Drags Imunt nem kell bemutatnunk. Széles körű felhasználhatóságát vírusos, bakteriális, illetve gombás eredetű fertőzés gyógyítása, sebkezelés, szövet- és bőrproblémák kezelése esetében, és nem utolsó sorban a szervezet teljes regenerációja során biztosan mindenki nagyra értékeli. Májusban az oly sokat bizonyított Drags Imun külseje megújul. Az egyszerűbb adagolás érdekében a szóban forgó bioinformációs készítmény is ugyanolyan csepegtetővel lesz kapható, mint a cég gyógynövény koncentrátumai. Ennek köszönhetően megváltozik a kiszerelése is, 50 ml-es helyett 30-ml-es üvegcsében lesz megvásárolható, és ennek következtében csökken az ára is. A Drags Imunt ezen túl teljesen megújult csomagolásban találhatja meg a Klubokban. A csomagolás design-ja a termék eredetére utal, azaz az amazóniai őserdőben honos Croton lechleri növényre.
Tartalom
Megszűnik a Piedin!
Értesítjük kedves Tanácsadóinkat, hogy cégünk a Piedin krém és spray készítmények gyártását leállította. Ez a két készítmény csak a meglévő készletek erejéig lesz kapható, ezután nem szerepel majd a termékskálában.
Hungary Energy Kft.
Tartalom
Az Energy részt vett a holisztikus gyógyászat orvosi konferenciáján
A holisztikus gyógyászat egyre népszerűbb a klasszikus, nyugati orvoslást gyakorló orvosok körében, ezért a Cseh Orvosi Akupunktúra Társaság (ČLAS) konferenciát tartott e témában, ahol a hallgatóság több érdekes előadást hallgathatott meg. A páciensről alkotott összkép – diagnosztika és terápia című konferencia a Turnov melletti Sedmihorkán került megrendezésre 2007. április 20. és 22. között. A rendezvényen közel 150 orvos és természetgyógyász vett részt, akik közül sokan a szakma legelismertebb körébe tartoznak.
A legérdekesebb és a legtöbb vitát kiváltó témák közé sorolhatjuk a nyirokrendszerről, a klimax és a krónikus ginekológiai gyulladásos megbetegedések gyógyításáról, az implantátumok, valamint az élelmiszerek EAV módszerrel történő teszteléséről, a civilizációs betegségek gyógyításában felhasználható táplálék-kiegészítőkről, az enzimterápiáról, az ajurvéd orvoslásról és az etikaterápiáról szóló előadásokat.
Mi is kihaszná ltuk ezt a remek alkalmat, és a jelenlevőknek bemutattuk az Energy céget, amely egyébként a rendezvény egyik szponzora és kiállítója is volt egyben. Az Energy ezáltal olyan híres cégek mellé sorakozott fel, mint a Boiron (homeopata készítmények gyártója) és a Mucos Pharma (enzimkészítmények gyártója).
Kellemesen meglepett minket az a tény, hogy a szakmai nyilvánosság jelentős része (megközelítőleg a negyede) már hallott termékeinkről, és sokan igazolták a készítmények pozitív terapeuta eredményeit. Minden résztvevőnek adtunk ismertető anyagot. Szert tettünk újabb kapcsolatokra, és ígéreteket kaptunk jövő évi előadások prezentációjára is. Összességében rendkívül sikeresnek értékeljük az akciót.
MUDr. Bohdan Haltmar, MUDr. Jana Haltmarová
Tartalom
Éghajlatunk étrendje
A nagy melegben biztosan könnyű ételekre vágyunk majd – ez alatt nem csak a joulokat értem, de az elkészítés módját is. A leggyorsabban és legegyszerűbben tésztákból készíthetünk ételeket (persze a legjobb az lenne, ha valaki meghívna minket egy olasz étterembe…). Tekintettel arra, hogy a tésztaválaszték nálunk szokatlanul gazdag, gond nélkül ki tudjuk választani az egészséges életmódnak megfelelő finomságokat. A tésztából készíthető ételek ráadásul olcsók is: a tésztát száz különböző módon is elkészí thetjük a szerint, mi van a hűtőben vagy milyen maradék maradt tegnapról. Én pedig most arra teszek javaslatot, mit tegyen a hűtőbe, hogy el tudja készíteni a megszokott sajtos-sonkás tésztától merőben különböző étket.
Tésztával töltött paprika
Főtt, apró méretű tészta (mennyisége a paprika méretétől függ)
4 nagyobb, húsos színes paprika
3 paradicsom
2 evőkanál vaj
Reszelt sajt
Olívaolaj
Friss kakukkfű (bazsalikommal pótolható)
Bors, só
A paprikákat megmossuk, levágjuk a csúcsait, kimagozzuk. Kivágjuk a szárakat, és a csúcsait apró kockákra vágjuk, majd vajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a meghámozott, kockára vágott paradicsomot, a sót és a fűszereket, majd az egészet megpároljuk. Belekeverjük a tésztát és a reszelt sajtot, majd a kapott masszával megtöltjük a paprikákat. A sütőtálat olajjal kikenjük, beletesszük az előkészített paprikákat, töltelékkel felfelé, megszórjuk sajttal, és a sütőben megsütjük.
Vörösborral és csárdással, valamint csillogó szemmel szolgáljuk fel.
Joghurtos, epres pillangótészta
300 g pillangótészta
2 epres joghurt
Friss eper
A tésztát enyhén sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, hideg vízzel átmossuk, hagyjuk lecsöpögni, majd tányérokra porciózzuk. Minden adagot leöntünk egy fél joghurttal, és apróra vágott eperrel díszítjük. Az epret bármilye n más gyümölcs is helyettesítheti, a joghurt helyett használhatunk túrót. EZ az igazi nyalánkság – nem az agyoncukrozott keksz!
Formás júniust kíván
Barbara Dlouhá
Tartalom
AZ Energy A velké losiny-i fürdőiben gyógyuló betegek kezelésébe is besegít
Velké L osiny a Hruby Jeseník hegycsúcsai által szegélyezett Desné folyó völgyében fekszik. A kastélyon és a máig működő kéztörlő-gyáron kívül itt találhatják az egyik legrégebbi és legismertebb morvaországi fürdőt. Valamennyi gyógykezelés alapját az itteni kénes, 36°C meleg termálvízforrások adják. A “losinské-i hőforrásról” szóló első feljegyzések 1562-ből származnak. A birtok tulajdonosai – a Žerotínok felismerték a gyógyforrás értékét, és itt építették fel az akkori első fürdőépületet. Napjainkban gyógymódok, tornák széles skáláját kínáljuk neurológiai problémákban szenvedő felnőtt betegeinknek, és idegrendszeri-, mozgásszervi valamint légzőszervi betegségekben szenvedő gyermekeknek. 2006 tavaszától ügyfeleinknek további szolgáltatásokat is nyújtunk, konkrétan az Energy gyógynövény koncentrátumaival való megismerkedést és felhasználási lehetőségét.
Tekintettel arra, hogy betegeink kezelése során az akupunktúra módszerét alkalmazzuk, amely az Energy filozófiájához hasonlóan a hagyományos kínai orvoslás alapelveiből indul ki, az Energy termékei számunkra nagy értéket és segítséget jelentenek. A betegeink és a fürdő környékéről származó érdeklődők számára körülbelül 2 havonta 1x előadásokat tartunk a szervezet regenerációja és az egészséges életmód témájában. Beszélgetünk a hagyományos kínai orvoslás alapelveiről, mindennapi életünkben való felhasználásáról, az akupunktúra lehetőségeiről és hatásairól, és az Energy termékek használatáról. Átbeszéljük az egyes neurológiai diagnózisokat és az egészségi állapot befolyásolásának lehetőségeit. A Supetronic vagy a kineziológia segítségével leteszteljük az érdeklődők egészségügyi állapotát, illetve tanácsot adunk arra vonatkozólag hogyan kombinálható az Energy készítmények és a hagyományos gyógyszerek használata.
* Majdnem m inden neurológiai betegnek, akik számára fürdőink elsősorban ajánlottak, más, leggyakrabban mozgás jellegű panaszaik is vannak – gerinc-, kis és nagy ízületi-, izom-ínfájdalmaik stb. A leggyakrabban ajánlott készítmény itt a Renol az Artrinnal és a Skeletinnel együtt és természetesen a Balneolos fürdő.
*Másfajta betegségekkel is egyre többen keresik fel fürdőnket – agyérgörcsök után, szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők. Ők leggyakrabban a Korolent használják, nagy segítséget nyújt a Vitamarin és a Celitin is.
* Az ideg-izom megbetegedések a Fytomineral, a King-Kong és a Renol, valamint a Celitin, és Vitamarin készítményeket igénylik, amelyek sérülések kezelésére és agyműtét után is kiválóak.
* A túlsúlyos betegeknek a fogyást elősegítő akupunktúrás kezelést a Regalennel, a Probiosannal vagy a Vitamarinnal kiegészítve ajánljuk.
* A fertőzés következtében kialakult idegrendszeri megbetegedésekre a Drags Imun, a Vironal, a Vitamarin, a Celitin és a Grepofit vált be.
* A műtétek utáni hegeket Cytovitallal és akupunktúrás kezeléssel, lézerrel gyógyítjuk.
* Betegeinket olykor felső légúti fertőzés sújtja, ilyenkor a Grepofit, a Vironal és a Flavocel nyújt segítséget.
* Az onkológiai diagnózisú súlyos betegek a Vironalt és a Cytosant használják.
A betegek jól viselik az Energy készítményeket, és hagyományos gyógyszerekkkel is kiválóan kombinálható a szedésük. Örülünk, hogy ügyfeleinknek olyat is nyújthatunk, “ami máshol nincs”.
Dr. Ivana Wurstová főorvos
Tartalom
Vladimír Růžička tapasztalatai az Energy készítm ényekkel kapcsolatban
A jégkorong tudvalevőleg kemény játék, és a meccseken a harc gyakran test-test elleni küzdelembe torkollik, amikor is a játékosok megszámlálhatatlan sérülést szereznek. Nem csoda tehát, hogy a jégkorongozók keresik annak lehetőségét, hogyan csillapíthatnák fájdalmukat, mérsékelhetnék duzzanataikat, gyorsíthatnák fel a sebgyógyulás folyamatát, és újíthatnák meg erőiket különböző elszenvedett sérülések után valamilyen hatékony készítménnyel. Erre nyújt nekik megoldást az Energy, amelyne k készítményeit a prágai Slávia klub edzője, Vladimír Růžička csak dicsérni tudott. A cseh hoki legendás alakja, a híres középpályás, a világ- és olimpiai bajnok (Nagano) Vladimír Růžička ugyanis nagyon jól tudja, mit jelent élsportolónak lenni. Jelenleg a prágai Slávia Jégkorong -Klub edzője, és csapata számára nagy örömmel fogadta el az Energy szponzori ajánlatát, hiszen a cég gyógynövény alapú készítményeivel kapcsolatban már sok éves személyes jó tapasztalatai vannak. Az Energy bioinformációs krémei, a szervezet regenerációját támogató fürdősója, a méregtelenítő készítményei és egyéb termékei jól jönnek a játékosoknak egész évben, de kiváltképpen most a regenerálódás, és a következő szezonra való felkészülés ideje alatt. Mielőtt a jéghokisok júliusi szabadságuk után kimennének a jégre, ahol megkezdik az edzést, fizikailag és pszichikailag és felkészültnek kell lenniük az év hátralevő részében rájuk nehezedő terhelésre. Az után már csak az összpontosítás és a nyári előkészületek várnak rájuk. Vladimír Růžička ezért nagy örömmel fogadta annak lehetőségét, hogy a Slávia Klub vezető masszőrei részt vehessenek az Energy Egyetem egyik májusi szemináriumán, ahol a masszőrök nem csak az Energy Pentagramă krémeivel, de más Energy termékekkel is megismerkedhetnek, illetve elsajátíthatják azok használatát. Nagy örömünkre szolgál, hogy készítményeink segítenek a sportolók felkészülésében, és sikeres új szezont kívánunk nekik.
Tartalom
Mit szólnak mindehhez az uralkodó bolygók?
Az ókori Kína megkövetelte különböző helyzetekben a gyors tájékozódást. Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni a képes kifejezésekkel, gyakran kriptogrammákról van szó, amelyeknek az egyszerűség és a játék árnyalatát kellett sugallniuk alapvető jellegű közléssel, ezáltal pedig elrejteni alkalmazásuk valódi lehetőségét. A különböző számítások több ezer éves táblái aktualitásukkal a mai napig meglepetést okoznak. Földi életünk kiszámításának alapvető elképzelése az ember-, az idő és a tér közötti interakciók jelenlegi megítélése. Ez az elképzelés, mint minden, amelyet az ókori Kína művészete számunkra kínál, nagyon egyszerű. Ez egy kilenc mezőből álló négyzet, Nyolc trigramma mágikus négyzete, BAGUA (pa kua) négyzete. Jól olvasták, valóban csak nyolc GUA-é, a kilencedig mezőről szóló információkhoz csak közvetve jutunk el. Ha a mágikus négyzetbe behelyezzük az időt, a mezők mozgásba lendülnek. Új, időbeli elhelyezkedésük más értéket kap, amelyet például adott időszakaszra, általában egy évre szertartások létrehozásánál alkalmazunk. A tér időbeni változásait egy különböző évszakokban lévő kertként egyszerűen el tudjuk képzelni. Télen például nem is látjuk, mivel a fagy miatt bezártuk a spalettákat. Tavasszal nem pihenünk, a kietlen és üres kert sok feladatot kíván tőlünk, hogy nyáron a kertet feltölthessük asztallal, székekkel, növényes ládákkal, kerti grillel, medencével, játékokkal, a nagy kert is hirtelen kicsinek tűnik. Az ősz megint kiüríti, beborítja levéllel, mintha fel akarná készíteni a működésképtelenségre és a hó alatti pihenésre.
Ugyanígy múlik az idő terünk kertjében is, a mágikus négyzet terében, csakhogy négy vagy öt szezon helyett a négyzetben kilenc van. Az első mező (KAN – khan-nak olvassuk) arról az útról tájékoztat bennünket, amelyen haladunk, átvitt értelemben a karrierünkről. A második mező (K UN- khun) kapcsolatainkat veszi górcső alá. A harmadik (CHEN – csen) a hagyományokkal foglalkozik, mikor használjuk fel, és ellenkezőleg mikor engedjük el őket és keressük meg saját utunkat. A negyedik (XUN – szun) lehetőségeink képe, megmutatja a bőséget. Az ötödik titkos mező, azt hozza tudomásunkra, hogy nem minden való az emberi szemnek. Elfogadásra szólít fel bennünket, figyelmeztet a felesleges okoskodásra és arra irányuló törekvésünkre, hogy mindent megértsünk, megragadjunk. Önmagunkkal szembeni alázatra, a bennünk és körülöttünk rejlő Világegyetemre tanít. A hatodik mező (QIAN – cshien) barátokkal, nyílt segítséggel vesz körül bennünket. De biztosan el tudjuk képzelni, hogyan hat ránk abban a pillanatban, amikor bezárkózunk. A hetedik mező (DUI – tuej) alkotókészségünk mezeje. Alkotói képességünket nem akadályozhatjuk, mint egy tengeri hullámot, amely a zátonyokon több ezer cseppé szóródik szét, igazságosan eláztatva mindenkit és mindent. Ellentettje a statikus nyolcadik mező (GEN – ken). Itt meg kell állnunk. Most itt az idő alaposan megfontolni minden gondolatunkat, értelmünk minden cselekedetének pro és kontráját. Csak e “leltározással”, ezzel a számvetéssel leszünk képesek teljes értékűen áthaladni a negyedik négyzeten (LI-li), amely nemcsak sikerünket és a tekintélyünket, de elsősorban önmagunk feltöltődését, egy szakasz befejezését világítja meg. Mivel bennünket már e mögött új úttal vár az első négyzet.
Az egyes mezők időváltozásait az uralkodó bolygók, az idő kezesei a kínai horoszkóp egyes állatai segítenek megmutatni nekünk. Az adott mezőnek mindegyikük kicsit más jelleget ad, ahogyan a kertész keze összetéveszthetetlenül rányomja bélyegét a kertjére. És ellenkezőleg valamennyi tér befolyással bír az uralkodó bolygóra, a kezesre. A lóversenyeke n mindig érzelmekkel és szenvedélyekkel teli, a köveken és árnyékos meanderekben csörgedező folyók lecsendesítik élete folyását, szenvedéseit, gyászát és örömeit is átadja a víznek, és egy pillanatra visszatér az eredetihez, a Világegyetemhez. Az utolsó mozaikdarabka van hátra, a konkrét ember. Mindannyian a síkból teret létrehozó középponti tengelyek vagyunk.
Ha jól megértjük az idő térbeni mozgását, életünk afrikai utazás lesz fürdőruhával és könnyű vászonruhával, miközben az Antarktiszt kétségtelenül a létező valamennyi ruhaipari termékbe bugyolálva látogatjuk meg. Mit teszünk? Csak felhasználjuk azt az információt, ami arról tájékoztat bennünket, milyen Afrikában lenni, vagy az Antarktiszon, és mi segíthet a kirándulásunk kellemessé tételében, vagy akár túlélésében.
Az ókori kínai táblák éppen ezeket az információkat nyújtják. A mező évről évre változik és az idővel uralkodó bolygói is megváltoznak. Minél jobban megértjük a lehetőségeket, amelyeket együttélésük, együtthatásuk ismerete ad, annál jobban kész ek leszünk kihasználni mindent, amit kínálnak. És azokat a határokat is, amelyek mögé nem engednek bennünket, amelyek megsértését képesek gyakran kegyetlenül megbüntetni.
Eva Joachimová
Tartalom
Fogyasztóink tapasztalatai az Energy készítményekkel kapcsolatban
Az Energynek köszönhetően egészséges unokáim születtek
Az Energy készítményei kivételesek, ehhez kétség sem fér. Én magam is már többször megtapasztaltam. Ez alkalommal ez azért is volt fontos számomra, mert hozzám közel állókról, ráadásul az unokáim sz ületéséről volt szó. A menyem néhány évvel ezelőtt teherbeesett, de már korábban is több egészségügyi problémája volt. Többször volt húgyúti és húgyhólyag fertőzése, az emésztése sem volt rendben, és sokszor érezte rosszul magát. A terhessége elején sokat hányt, fogyott, és állandóan fájt a hasa. Ennek eredményeképpen teljesen legyengült, és már az is gondot okozott neki, hogy elmenjen otthonról, akár egy rövid sétára. Kis adagokban el kezdte szedni a Fytomineralt és naponta 1 Vitamarin kapszulát. A készítmények visszaadták az erejét, képes volt járni, és az étvágya is visszatért. A szülés ugyan a vártnál egy hónappal korábban beindult, de egy gyönyörű 2120 g kisfiúnak adott életet, aki gyorsan behozta lemaradását. Ezt követően három év múlva került megint áldott állapotba. Jelentkeztek a már ismert problémák is, ezért ismét a Fytomineralt és a Vitamarint hívtuk segítségül. A második kisfiú kilenc hónapra született, a súlya 3084 g volt. Hat hét eltelte után a menyem ismét hasfájásra panaszkodott, és a vizsgálat vakbélgyulladást, valamint egy benne levő követ is kimutatott, ami valószínűleg mindkét terhességénél zavarta. Meg kellett műteni, és az operáció után folytatta az említett készítmények szedését, de hozzávette a Cytosant is. Az Energy termékeknek köszönhetően sikerült mindkét magzat fejlődését és táplálását biztosítani, sőt megerősítették az anya szervezetét is, és pozitívan hatottak a műtét utáni időszakban.
Danuše Čejchnová, Hradec Králové
Tartalom
A Gynex segített elkerülni a műtétet
Van egy három éves sz ukakutyám, egy Labrador és Farkaskutya keverék. Egészséges és jó kutya – egyetlen kivétellel, minden tüzelés felért egy katasztrófával. Minden tüzelés előtt pszichikailag valami megváltozik benne. Igyekszik minden szukakutyát darabokra tépni, és mivel 35 kg a súlya, ez az az időszak, amikor kificamodik a vállam, a kezemet egészen a térdemig nyújtja, fáj a gerincem, és szétesik az idegrendszerem. Sétáltatáskor olyan vagyok, mint a sas, minden irányt ellenőrzés alatt tartok, és próbálom megtippelni a veszély mértékét. Minden tüzelés alkalmával álvemhességben szenved, felszed magára néhány kilót, beindul a tejtermelése, és állandóan nyüszít valami miatt, mint egy kis kölyökkutya. Az állatorvosunk ráadásul felhívta a figyelmünket, hogy minden álvemhesség terheli a szervezetét, és elősegíti daganatok kialakulását. Csakhogy a doktornő javaslata az volt, hogy a kutyust kasztrálni kéne, és ki kéne operálni a tejmirigyét. Úgyhogy elővettem a Gynexet, és amint Lara elindult a szukakutyák után reggelente 3 cseppet csepegtettem a piskótájára. Nem mondom, hogy angyal lett, de az agresszivitása jelentősen mérséklődött. Ráadásul ez a rossz időszak nem hat hétig, hanem csak három hétig tartott, és a tüzelés után a tejmirigyek csak minimális mértékben folytak. Ebben az időszakban a reggeli három csepp mellett minden nap Gynex-szel kenegettem a hasát. A hatás csodálatos volt, és Larát nem kell megműteni!
Barbara Dlouhá
Tartalom
Gyakorlati tapasztalataim
Melyeket a klubfoglalkozáson fogyasztóink mondtak el:
1.) Szinte hihetetlen, hogy má r megint a Regalen segített-mondta az egyik résztvevő
A kisunokám 3 évvel ezelőtt a sziaztémás gombabetegségből gyógyult meg, és most súlyos májbetegséget állapítottak meg az orvosok (Hepatitis C), amire ismét a Regalent ajánlottad és a Drags Immunt. Teljesen jók az eredmények! Köszönjük!
2.) Én egy kedves ismerősömnek Gynexet ajánlottam a panaszai alapján és ami meglepő, hogy mellesleg a székletét is teljesen rendbe hozta. Természetes gyomorpanaszai és a hőhullám is megszűnt.
Igen-válaszoltam- azonosnak t űnő betegségek, panaszok minden embernél más-más okból kifolyólag alakulnak ki. Mint már korábban mondtam, minden mindenre hat, így aztán lehetetlen, hogy bármely Pentagram terméket adjuk, ne érjünk el vele valamilyen eredményt.
Minél tö bbet tanulunk, tapasztalunk, minél tudatosabbak vagyunk, annál inkább tudjuk mi mivel szinergikus, milyen kiegészítő termékkel tudjuk a gyógyulás folyamatát felgyorsítani.
Gondolok itt a bélflóra pótlásra-Probiosan- csontritkulás, kötőszöveti szindróma ese tén a Skeletin és még sorolhatnám a Schüb ler sókat, vitaminokat-Flavocel-nyomelem, és ásványi anyagok-Fytomineral- fontosságát.
3.)A következő felszólaló elmondta, hogy szinte hihetetlen, hogy a Cytovital krém mennyire jó a naptól felégett bőrre. Kis unokája forró testét bevizezte, vékonyan bekente Cytovitallal este és reggel is, és már másnap panaszmentes, szép barna volt a bőre.
Én javasoltam, hogy strandolás előtt kenjük be a bőrt Cytovitallal, vízzel és akkor megelőzhetjük a bajt. Napszúrás esetén már belsőleg Drags Imun, külsőleg Cytovital szükséges. Ha hány a beteg azonnal Cytosan kapszulát kell 1 dl vízbe kiönteni és megitatni vele. Garantáltan megszűnik a hányás.
4.) Egyik klubtársunk örömmel számolt be a Ruticelit jótékony hatásáról, hogy mennyire jó a fémallergiára. Ugyanis vizes bőrre kent egy picit és megszűnt a kínzó bőrviszketés. A Droserin viszont nagyon jó a végbél panaszokra és a nátha esetén az orra kenve rövid időn belül megszünteti a pirosságot, kiszáradást.
Legközelebb folytatjuk, kellemes nyaralást kívánok minden kedves olvasónak!
Csanádi Mária, szaktanácsadó, természetgyógyász, Szeged
Tartalom
Energy Group – Társaság határok nélkül
Csehország:
Az Energy Klubok folyamatos felújításának, illetve külsejük egységesítésének projektjén belül májusban újabb Klub nyitotta meg kapuit, ezúttal Pardubicében. A Klub sokkal megfelelőbb épületbe költözött a belváros szívébe. A belső teret itt is a feng-shui alapelvei szerint rendezték be.
Az Energy Egyetem 4. szemeszterének programja immáron készen van. A már ismert, “hagyományos” témák mellett teljesen új tematikájú szemináriumok is várják az érdeklődőket. Közülük kettőt Joachimová asszony tart: A hagyományos kínai kozmológia és A feng-shui címmel. A hétvégi szemináriumot A testünk beszél, avagy mi is az a klinikai kineziológia címmel, Brnoban Ing. Eliášová tartja. A program része továbbá az új Út és cél című szeminárium, amelyet a Veva Ügynökség (Agentura Veva) szervez.
Júniusban minden érdeklődő merőben új anyagokra tehet szert az Energy klubokban: Szervóra plakátra és a Pentagram© Rózsa új változatára, mindkettőt A1 méretben.
Szlovákia:
Tekintettel a nagy érdeklődésre a szlovák Energy Társaság Supertronic tanfolyamot szervez kezdők részére, amelyet az Energy Szaktanácsának tagja, MUDr. M. Butkovičová tart. A tanfolyam időpontja és helyszíne: június 2.-3. a besztercebányai Dixon szállodában.
Az Energy tavaszi továbbképzése a kis fatrai Terchovában kerül megrendezésre. Az Energy szakemberei és lektorai által tartott szakmai előadásokon kívül gazdag kísérőprogramok várják a résztvevőket.
Lengyelország:
Az Energy Poland most ünnepli megalapításának hetedik évfordulóját. Az ünnepség május 26. és 27. között Konstantynów Łódzkyban kerül megrendezésre. A rendezők szeretettel várnak mindenkit, aki az elmúlt hét évben együttdolgozott az Energyvel, és támogatta a céget céljai elérésében.
Az érdeklődők érdekes előadást hallgathattak meg a katowicei Górnośląskim Kulturális Központban, amelynek címe: Az Energy filozófiája és készítményei. A résztvevők információkat szerezhettek az Energy készítményeivel, illetve azok gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban.
A lengyel Energy júniusban újabb, konferenciával egybekötött továbbképzés szervezését tervezi, ezúttal Toruńban.
Magyarország:
Tavasszal a Pentagram © koncentrátumok mellett Magyarországon a Probiosan, a Grepofit és a Drags Imun volt a legnépszerűbb készítmény.
Áprilisban Hévízen, Természetgyógyász Konferencia és Kiállítás várta az érdeklődőket, ahol cégünk elismert szakemberei és klubvezetői nagy sikerrel mutatták be az Energy cég filozófiáját és készítményeit.
Tartalom
Hasznos gyógynövényeink közé tartozik
Fekete bodza
Sambucus nigra
Fekete bodza a mindenhol jelenlevő védelem
A fekete bodza, latin nevén sambucus nigra talán a legismertebb cserje. Nem is csoda, hiszen gyakorlatilag mindenhol megtalálható. A fekete bodza egész Európában, Észak-Amerikában és Kelet-Ázsiában honos növény, és csodáraméltó regeneráló tulajdonságai az egész világon híressé tették. Bá rhol könnyedén gyökeret növeszt, és gyorsan nő minden része. Hamarjában képes az egész kertet a magáévá tenni. Jó hír azonban az, hogy a bodza bokrok között nem kell tartanunk a rossz szellemektől.
A bodza hajtásai üregesek, belsejükben lágy, fehér bodzabé l van, és kiválóan alkalmazhatók egyszerű furulya vagy fuvola készítéséhez. A bodzabokor fiatal ágai rendkívül erősek és törékenyek, ellentétben az öreg ágakkal, amelyek fehér szövetűek, és kifejezetten kemények. Ezért a bodzabokor fája kiváltképpen keresett a fafaragók és a hangszerkészítők körében. Az ókori görögök a bodza fájából készítették a háromélű lantot, amelyet sambuk-nak hívtak. Innen ered a bodza növénycsaládjának neve is (Sambucaceae). Amennyiben azonban szeretne a bodzacserjéről letörni egy ágat, legyen nagyon óvatos! A hagyomány szerint ugyanis a bodzabokor az Anyaistennő otthona, aki a törpék királynője is egyben, és mielőtt a bodzához nyúlnánk, mindenféleképpen ki kell kérnünk az engedélyét, különben szerencsétlenség érhet minket. A bodzabokrot Csehországban ősidők óta óriási és megérdemelt tisztelet övezi. Régen úgy hitték, hogy a bodzacserjében élnek az erdei tündérek, akiket a sötét szellemek messzire elkerülnek. Ezért ültettek bodzabokrokat az ablak alá és az istálló mellé, és ezért kaptak az újdonsült házasok bodza palántákat, hogy boldog házasságuk és gazdag termésük legyen. Az áthatóan illatozó tejszín-fehér virágai és fekete termései állítólag szerencsét hoznak, és mindenkinek segítenek beteljesíteni kívánságukat. Egy szó, mint száz a bodzáról annyi monda, mese és legenda kering, hogy egy egész könyvet is kitennének.
A fekete bodzának a népi gyógyászatban valóban előkelő helye van. Nem véletlen, hogy a bodzáról az a hír járja, hogy 99 féle betegséget képes gyógyítani, és nem csoda, hogy mindenki ismeri azt a mondást, hogy a kamilla előtt hajolj meg, a bodza előtt ereszkedj térdre. A fekete bodza valóban tiszteletre méltó növény. Széles körben alkalmazható a gyógyító hatása, és minden része felhasználható. A virágai, a levelei, a kérge, a gyökere és a termése is. Szárítás közben a bodza valamennyi része könnyedén megfűlik, ezért vékony rétegekben vagy felakasztva szabad szárítani. A levelei és az éretlen termése enyhén mérgező, de ha leöntjük forró vízzel, toxikusságuk eltűnik. Virágai hormonális jellegű anyagokat (fytohormonokat) tartalmaznak, amelyek kiváló rovarölő és rovarűző (molylepke, légy és egér ellen), de elsősorban remek gyógyhatású szerek. A benne levő glikozidok, flavonoidok és nyálkás anyagok pozitívan hatnak megfázás, köhögés, torokfájás, hörghurut, asztma, influenza és torokgyulladás esetében. A bodza virága segíti továbbá az izzadást, csillapítja a lázat és tisztítja a vért. Segítséget nyújt neuralgikus fájdalom, a háromosztatú ideg gyulladása, fej- és gerincfájdalom során. A cserzőanyagoknak, a gyümölcssavaknak és a cholinnak köszönhetően pozitív hatással van több emésztőrendszeri megbetegedésre is (hasmenés, görcsök, stb.). Szabályozza a vérnyomást, javítja az erek rugalmasságát, vizelethajtó és víztelenítő hatása van, hatékony az alsó végtagok vizesedésével szemben. Tisztítja a vesét és a húgyútakat, segít a prosztatával kapcsolatos betegségek és a húgykő gyógyításában. Kiúsztatja a testből a húgysavat, aminek köszönhetően megkönnyebbülést hoz köszvény és reuma esetén. A cserje levelei, kérge és gyökere elsősorban külsőleg használatosak, különböző bőrproblémák és sérülések esetében, lábszárfekély gyógyításakor, öblögetőként íny- és mandulagyulladáskor. A bodzafőzet fehéríti, és puhává varázsolja a bőrt, eltünteti a szeplőket.
A bodza termése rutinban gazdag, és pozitív hatással van az erek minőségére. Tartalmaz továbbá pektint, vitaminokat (C, A, B1, B2, B5, B6, B12), glikozidokat, éterolajakat és értékes növényi színezőanyagokat, flavonoidokat. A bodzát nyár végén, ősszel kell szedni, utána pedig remek bodzabor vagy szörp, esetleg lekvár készíthető belőle, amelyet megelőzésképpen kiválóan használhat megfázás ellen, vagy otthoni fájdalomcsillapítóként.
Bodza nélkül júniusban nehéz lesz az élete. Amennyiben bodzavirágot tesz a vízbe, kiváló frissítő italt készíthet, de próbálja ki az alternatív grillezést: süssön tésztába bodzavirágot. Abban az esetben, ha júniusban mégiscsak esne, bújjon be a bodzabokor alá. Ott ugyanis egészen biztosan nem csap be a villám. Amennyiben kertjében van bodzacserje, dédelgesse, szerencsét és egészséget hoz Önnek.
Mgr. Tereza Viktorová.
Tartalom
Egészségnap Szegeden
2007. május 1-31-ig tartó egészségmegőrző program keretében május 19-20-án kitelepültünk az egyik szegedi bevásárló központba, ahol személy esen mutattuk be termékeinket, szaktanácsadással egybekötve.
Ennek keretében 800 termékismertetőt juttattunk el a potenciális vásárlóinkhoz.
Az Energy készítmények után nagy volt az érdeklődés; a bevásárlás végeztével nagyon sokan megálltak, érdeklődtek é s problémájukkal kapcsolatban tanácsokat kértek.
Mászáros Márta, a szegedi Energy klub vezetője, Supertronic géppel állapotfelmérést végzett; Csordás Éva a tájékoztatásban és a problémás kérdések megválaszolásában volt segítségemre.
Képeink igazolják, hogy a két nap eredményességéhez nagyban hozzájárult az a színvonalas környezet, melyet a kialakított standok biztosítottak.
Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy a cég a termékek széles skálájának biztosításával hozzájárult a két nap sikeréhez.
Mészáros Már ta, Klubvezető
Csordás Éva, Klubtag
Szeged
Tartalom
|