Energy Top


HÍRMONDÓ 2007-11

Tartalom

Irattár



November havának termékei

A Tűz és a Hő óriási ereje, amely két éven át kísért bennünket, lassan kimerülőben van. Egyre gyakrabban találkozunk a hideg széllel, a szürke, áthatolhatatlan égbolttal és a szorongató nedvességgel. Két éven át viszonylag komoly gondunk volt azzal, hogy kibéküljünk az energiák túlzott hatásaival, és most, hogy már kezdtük volna végre megszokni, olyan, mintha valaki kirúgta volna alólunk a széket, mi pedig nagyot huppantunk volna a magas fűbe. Egy darabig eltart, amíg felfogjuk, hol is vagyunk, és sikerül mindent ellenőrzésünk alá vonnunk. Annak érdekében, hogy a dezorientáltság időtartamát minimálisra csökkentsük, használjuk az Energy harmonizáló készítményeit. Az utóbbi időben hihetetlenül jó eredményeket sikerült elérnünk a Korolen és a Vitamarin kombinációjával. A Korolen visszaadja az életkedvünket, a Vitamarin pedig észleléseink és tárgyalásaink stabilizálására törekszik. A vastagbélre nehezedő terheléssel könnyedén elbánik a Probiosan, ha gyomorpanaszok is társulnak hozzá, mérlegeljük a Gynex vagy a Cytosan alkalmazásának lehetőségét. Energiáinkat lágyan segít pótolni a Peralgin és a B!omultivitamin. Ne feledkezzünk meg a Vironalról és a Grepofitról! Az említett két készítmény legyen mindig kezünk ügyében, mert azonnal elővehetjük őket, amint úgy érezzük, hogy bujkál bennünk valami betegség – és ez a tél elején gyakran megesik. (Joa)

Tartalom


Harmónia egész évre

Harmónia – ennek az általunk egyre gyakrabban használt szónak a jelentése: összhang, kiegyensúlyozottság és összehangoltság. Tudat alatt érezzük, hogy éppen ez az, ami életünkből sokszor hiányzik, és közülünk sokak számára már nem okoz meglepetést, hogy minden betegséget pontosan a harmónia hiánya idéz elő. De hogyan érhetjük el azt a bizonyos egyensúlyt ebben a gyors és rohanó világban, aminek rendszerint alávetjük magunkat, és ami az év vége felé csak megduplázza tempóját? Az elveszített egyensúly visszaszerzése nem megy egykönnyen és gyorsan, pláne akkor, ha elvesztésén sokáig, keményen munkálkodtunk.

Az Energy bioinformációs készítményeinek alapskáláját jelentő öt gyógynövény koncentrátum és öt krém (A Pentagramban regeneráció ă ) az emberi szervezet természetes harmóniájának megőrzésére vagy visszaszerzésére koncentrál. A megújulás és az egészségmegőrzés hihetetlenül hatékony rendszerét kínálják, és nem csak az egyes szervekre vagy rendszerekre, de a pszichikumra is hatással vannak. Használhatók önállóan, konkrét egészségügyi probléma kezelésére vagy tisztító kúrákra, amely során pozitív hatást fejtenek ki az egész szervezetre. A Pentagramban regeneráció ă segítségével folyamatosan visszaszerezhetjük a létfontosságú szervek, rendszerek és meridiánok energetikai egyensúlyát. És mindezt természetes úton, testünket kímélő módszerrel. Kihasználhatjuk az egyes koncentrátumok és krémek “összhangban álló” hatásait az évszakok, az egyes szervek napközbeni funkciója, vagy akár a lelki állapotunk szerint.

Mivel egyre kevesebben vágynak arra, hogy az év vége felé ajándékok után kutassanak és rohangáljanak, mi most azt ajánljuk Önöknek, hogy készítsenek ajándékcsomagot, amelyben megtalálhatók a Pentagram mind az öt koncentrátuma és krémje. Így egész évig tartó harmóniával lephetik meg szeretteiket, ráadásul rengeteg időt és az egyensúly egyenletéből oly nagyon hiányzó energiát takaríthatnak meg. (kh)

Tartalom


Novemberben lassan útnak indulhatunk

A meleg idő megörvendeztet még minket egy kicsit, de az októberi lehűléshez novemberben csatlakozik a hideg. Jelentősebb felmelegedés várható az első dekád végén. A harmadik dekád elején valószínűleg még melegebb lesz, de az égboltot eltakarják majd a felhők, és sok helyen esőt is hoznak magukkal. November közepe felé jelentősen lehűl az idő, lehet, hogy Márton már nyergeli fehér lovát, de ne féljük, a hó biztosan nem marad meg sokáig. A november összességében, néhány hirtelen jött lehűléstől eltekintve, még egy kicsit mindig az év Tüzes energiáinak hatása alatt áll.

A november a Disznó uralmának időszaka, és a Disznó ebben a hónapban valóban erős mandátumot kap, hiszen ő az év uralkodó állata is egyben. Ezt mindenképpen tudatosítanunk kell magunkban. A tavalyi éves előrejelzésben az ajtók kinyitásáról, a hosszú útra való felkészülésről beszéltünk, hiszen ne feledjük, hogy jön a Patkány, aki a következő tizenkét évre megnyitja előttünk a kapukat. A Disznó megmutatja nekünk a parányi, helyenként még talán észrevétlen forrást, de ez nem jelenti azt, hogy nyugodtan átnézhetünk rajta. Alaposan figyeljük meg a forrás vizének folyásirányát, mert ebből láthatjuk majd a jövőbeni folyó útvonalát, folyását, amely elvihet minket az új felismerések távoli vizeire. Abban az esetben, ha nem készülünk föl minderre, könnyen megeshet, hogy a Patkány uralmának időszaka kifolyik a kezünk közül, és mi elveszítjük a kezdet legértékesebb részét: az előkészületeket. A Patkány hozza el nekünk a kezdet kezdetét, ezt nem lenne szabad elfelejtenünk, és a Disznó nyitja meg a hozzá vezető utat. Ezért a következő hónapban, a Kutya leltára után, tisztán látnunk kéne, merre tart az életünk, merre irányítsuk erőfeszítéseinket. Mert a Patkány november végén bekopog az ajtónkon.

A Disznó olyan uralkodó, aki nem szereti a nyafkákat, szemrebbenés nélkül, kíméletlenül beledöngöli őket a földbe. Amennyiben azonban valódi igyekezetet lát, akkor ő az állatöv egyetlen olyan uralkodója, aki akár az önmegsemmisülésig képes elmenni, hogy segítsen. A Disznó eredeti eleme a víz, ezért szereti a dolgokat hagyni, hadd sodródjanak. Amennyiben megadjuk magunkat a természetes áramlásnak, a kis patak forrásvize lassan, de biztosan megmutatja az utat a messzi óceánig. Nem okos dolog ellenszegülni az árnak, vagy megállni. Az utazást úgysem lehet megakadályozni, de ha ellentmondunk, a romantikus út helyett pusztító zúgók vad morajlása, óriási vízesések, hatalmas hullámok várnak ránk, egyszóval azok a dinamikák, amelyeket a következő év készít elő a számunkra. Lassabb utazás mellet ráadásul marad egy kis időnk végiggondolni mindazt, amire korábban nem maradt időnk. Nem is csoda, hiszen a Disznó évének tüze és heve nem kedvez sem az alapos tervezésnek, sem pedig a reális számításoknak.

És ne féljünk mindeközben élvezni az életet, a Disznó az utolsó cseppig kiélvezi minden zamatát. A Disznó azonban olykor nem látja, hol a határ, sőt az alkoholizmussal is gyakran összekapcsolható, és a lelkes tűz és hő még alá is támasztja a függőség kialakulását. Már csak azért is óvatosnak kell lennünk, mert folytatódik a gyomorra nehezedő terhelés, ami az élvhajhász életet és a rögtönzött alkoholizálást egyáltalán nem díjazza. A Disznóval szokás még kapcsolatba hozni a kicsapongó életmódot, a züllöttséget és az élvhajhászást. Ezek a “botlások” azonban különböző pszichikai terhelések hatására alakulnak ki. A problémák elkerülése, a bizonytalanság, a dermedtség, olykor mozdulatlanság – ezek a kisiklott Disznónak tulajdonítható tendenciák. A víz elemével áll kapcsolatban a félelem, ami megbéníthatja a Disznót (akinek az eredeti eleme a víz). Problémái gyakran erednek a pontosan nem mindig definiálható veszélyérzetből – és utána jönnek a gondok, amelyek, mint jól tudjuk, hihetetlen lavinát képesek elindítani. Amennyiben tisztában vagyunk azzal, hogy ezekhez az állapotokhoz társul még a szívburokra, ezáltal a pszichikumra és a vastagbélre nehezedő terhelés, azaz azon képességünkre, hogy ki tudjuk mondani a tagadást, a NEM szót, akkor azzal is tisztában vagyunk, hogy az elkövetkezendő időszak nem lesz egy sétagalopp.

Az egyik lehetséges menekülési utat a kommunikáció jelenti. Az időbeni és nyitott kommunikáció. Ne feledjük: a SEMMI nem múlik el, és ha igen, akkor is csak látszólag. Kis idő elteltével rájövünk, hogy a SEMMI csak aludt, és most a forró láva erejével lövell kifelé, rendszerint mindig a legrosszabb pillanatban. A Disznó ereje mellett mindez kissé destruktívan hathat. Olyan az emlékezete ugyanis, mint az elefántnak, és az egyik rossz tulajdonsága, hogy begyűjti a valódi, de a vélt sérelmeket is.

Az élvhajhászó Disznó éve nem kedvez semmiféle fogyókúrának vagy önmegtartóztató életmódnak. Ezért a Disznó uralmának időszaka alatt kifejezetten körültekintően kell eljárnunk. Amennyiben kötjük az ebet a karóhoz, megeshet, hogy a fogyás jó hatása messze túlszárnyalja eredeti félelmeinket vagy valóban komoly egészségügyi, illetve párkapcsolati problémát okoz.

A Disznó éve olyan utat nyit meg előttünk, amin bűn lenne nem végigmenni – és uralmának havában a Disznó ismét megismétli ajánlatát. Csakhogy ez nagyon sok erőnkbe kerül, valószínűleg többe, mint amivel rendelkezünk. Ez az időszak azért is lesz olyan nehéz, mert csak úgy, mint a Kutya havában most is az Elvárás hexagrammája hat ránk, ezért lelkünk reménnyel teli, és ez a remény arra sarkall, hogy átlépjük a nagy folyót. Számunkra bonyolult dolog átlépni a nagy folyót, mikor a kis patakot is alig látjuk. De ilyen az élet. A legnagyobb árvíz is egy vízcseppel kezdődik.

A Közeledés hexagrammája az ég minden attribútumát magába foglalja, annak korlátlan támogatásával együtt. Számunkra ez olyan időszakot jelent, amikor ellep minket az érdekes projektek sokasága, illetve mindenféle egyéb dolog – csak éppen az életenergia nem. Rajtunk áll tehát, hogy megfontoltan osszuk be erőinket, gondoljunk a regenerációra és mindannak megelőzésére, ami meglepetést okozhatna.

Eva Joachimová

Tartalom


Hogyan gyűjtsünk erőt a Lángoló Disznó búcsúztatásához

A Lángoló Disznó megállíthatatlanul készül átadni uralmát az Agyag Patkánynak, és mi már valószínűleg soha többé nem élhetünk át ilyen káprázatosan szenvedélyes, aktív évet. A felgyülemlett tűz, minket, akik túléltük biztosan igénybevett, és akik elégtek lángjai között, azoknak talán segített a felfelé vezető úton. Lehetséges, hogy a viszonylag egészséges és fiatal szervezetek is, akik az év elején, illetve az év folyamán viszonylag sikeresen kiegyeztek a tűz agresszív energiáival, most az ősz, a hideg beköszöntével energiacsökkenésben szenvednek. Olyan időszak áll azonban előttünk, amikor nincs idő ágyban fekve kezelgetni a vírusos fertőzéseket, a fájó hátat vagy a migrént, mert most mérlegelnünk kell, át kell értékelnünk eddigi életünket, és alaposan át kell gondolnunk, hogyan tovább. A feladat teljesítése érdekében erősnek és egészségesnek kell lennünk, éppen ezért minden elérhető eszközzel növelnünk kell szervezetünk energiáját. Amennyiben valami mégis ledöntené a lábáról, hívja segítségül a Vironalt és a Grepofitot (nagy adagokban: napi 6 kapszulával egy héten át), fegyverkezzen fel a Spironnal, fürödjön Balneolban, kenegesse magát Artrinnal, erősítse szervezetét a B!omultivitaminnal, és harcoljon! Valószínű, hogy november elején még a Föld időszakának (október) energiái hatnak majd, és ez fizikai és pszichikai kiegyensúlyozatlanságot okoz. A hideggel és az örömhiánnyal szemben, valamint a teljes harmonizálás érdekében legjobb kombináció ebben az időszakban a Korolen és a Vitamarin. A Korolen lendületbe hoz, és megerősít, a Vitamarin pedig szinten tartja a pszichikumunkat, valamint a védekező-képességünket, de az alapenergiánkat saját magunknak kell támogatni. Az igazat megvallva, ez nem egyszerű feladat. A szervezet alapenergiája a vesében lakozik, szintje a születés pillanatától adott, koszorúban kaptuk mindkét szülőnktől, és szintje az élet folyamán tulajdonképpen csak csökkenni képes. Ezért olyan fontos, hogy a születés után rendszeresen energiával töltsük föl a vesét, azért, hogy az megvédje az alapenergia legértékesebb “családi” készleteit. A vese energiáinak megerősítésében az ún. hosszú leves tehet a legtöbbet. Receptje rendkívül egyszerű. Bármilyen húst vagy csontokat tegyen bele egy vízzel teli edénybe, a vizet tengeri sóval ízesítse, és átlagos tűzön minimum 8 óráig, de legjobb, ha 12 óráig főzi. Az így elkészült húslét felhasználhatja szószok, levesek készítéséhez, de magában is fogyasztható. A hosszú leves annál hatékonyabb, minél hosszabb, azaz minél tovább főzzük. Tulajdonképpen egész télen főzheti a hosszú levest, hús vagy csont, illetve víz hozzáadásával, mert ez a leves, erejét bizonyítandó, soha nem romlik meg. A biztonság kedvéért azért tartsa lábait főzés közben is melegen, és ha csak teheti, kenegesse Artrinnal. A talp ugyanis, csakúgy, mint a tarkó érzékeny a hidegre, ezért a szóban forgó két testrészét tartsa mindig melegben és biztonságban. A sál, a zokni, az Artrin és a Vitamarin éppen ezért a legjobb segítőtársai lesznek az idei tél kezdetén. És játsszon még egy utolsót a Lángoló Disznóval, mielőtt végleg eltűnne a messzeségben. (Ter)

Tartalom


Egészség A-tól Z-ig

Prevenció – a betegség kialakulásának megelőzése. Megkülönböztetünk elsődleges prevenciót, ami a betegség kialakulását előzi meg, illetve másodlagos prevenciót, ami a már kialakult betegség további fejlődését előzi meg. Például a szívinfarktus elsődleges prevenciója az atherosclerosis kialakulásának megelőzésében áll (állati eredetű zsírok fogyasztásának korlátozása, elegendő mozgás, a dohányzás elhagyása, a magas vérnyomás kezelése, stb.). A másodlagos prevenció pedig az újbóli szívinfarktus megelőzését jelenti (a fentebb felsorolt óvintézkedéseket gyógyszeres kezelés egészíti ki). A fertőző betegségek kialakulásának prevenciója a megfelelő higiénia és a kellő vitaminbevitel.

Profilaxis – gyógyászati eszközök (orvosságok, oltások) által okozott betegségekkel szembeni védekezés. Például tetanusz oltás beadása bizonyos sérülések után, vagy fluorid tabletták fogyasztása a fogszuvasodás ellen.

Orvosi szótár Maxdorf, 2004

Tartalom


Készüljön előre a télre

A jól működő immunrendszer alapja a Vironal. Olyan természetes immunstimulánsról van szó, amely elsősorban az influenzás időszakban segít megelőzni a betegség kialakulását, és természetes módon erősíti a szervezet ellenálló-képességét. Főként a fertőzéses betegségekre hajlamos embereknek kell használniuk, tehát, azoknak, akik szervezete a szükségesnél gyengébb. A védelmi energiák aktiválására kiváló készítmény továbbá a Grepofit, amelynek használata szabadon kombinálható a Vironal alkalmazásával. A grépfrútmag-kivonat hatásainak köszönhetően a Grepofit sikeresen elbánik a legtöbb fertőzéssel. A készítmény következő összetevője a kerti zsálya, amely energiát és erőt ad a testnek, hogy az képes legyen megküzdeni a fertőzéssel, továbbá az echinacea, amely növeli a nem specifikus immunitást. A Grepofitot érdemes azonnal, a betegség első jeleinek észlelésekor alkalmazni. A megelőzés (akár elsődleges, akár másodlagos) érdekében előnyösebb a Vironal használata, már csak azért is, mert a Grepofit előkészítés nélküli alkalmazása első fázisban lelassítja a készítmény remek összetevőinek hatását. A soron következő erős vírusellenes és antibakteriális hatású készítmény a Drags imun. Természetes antibiotikumként hat, és a nyálkahártya-gyógyító képességét főleg a vírusos betegségek utókezelésében tudjuk nagyra értékelni. Amennyiben a páciens a betegsége alatt légcsőégésre panaszkodik, érdemes segítségül hívni a Flavocelt, amelyből az illetőnek egy napig, kétóránként 1 tablettát kell bevennie, és kenegesse mellkasát Droserinnel. A felsorolt készítmények mindegyike csodákra képes, ha tudjuk, hogyan használjuk őket. Az immunrendszer megerősítése az egyik legjobb módja a tél betegeskedés nélküli élvezetének, és ha esetleg mégis beüt a baj, válassza inkább a természetes gyógymódot. Ne feledje azt sem, hogy a láz, legyen akármilyen kellemetlen is, azt mutatja, hogy a szervezet felvette a harcot a fertőzéssel. Amennyiben a magas láz nem tartós, inkább kerülje a lázcsillapítók használatát. (nb, r)

Tartalom


A magas vérnyomással kapcsolatos leggyakoribb kérdések

Hány embert érint a magas vérnyomás által okozott probléma?

A legújabb statisztikák szerint az emberiség kb. 35%-a szenved magas vérnyomásban, és ebbe a számba beletartoznak a csecsemők is. Amennyiben a középkorosztályról beszélünk, megállapíthatjuk, hogy ez az arány nagyjából 50%. Idős emberek esetében az arány értelemszerűen ennél is magasabb, meghaladja a 70%-ot. Ezért a szóban forgó betegség szinte mindenkit érint. Valakinél előbb, valakinél később jelentkezik, éppen ezért főleg a megelőzésére kellene kiemelkedő figyelmet fordítanunk. Abban az esetben, azonban, ha a vérnyomásunk már magas, tudnunk kell, hogyan tartsuk ellenőrzésünk alatt, szakszerűen gyógyítsuk, és úgymond állandóan féken tartsuk.

Milyen értékeket kell mutatnia a vérnyomásnak?

A vérnyomás elfogadott normál értéke max. 130/85 higanymilliméter (mm Hg). Akkor beszélhetünk egyértelműen magas vérnyomásról (hipertenzióról), ha a műszer140/90 mm Hg-t vagy ennél magasabb értéket mutat. (Abban az esetben, ha a műszer e kettő közti értéket mutatja enyhén magas vérnyomásról vagy határértékről beszélünk, ami már megnövekedett egészségügyi kockázattal jár.) Az optimális vérnyomás értéke szigorúbb határok között mozog, mint a normális vérnyomásé: nem haladhatja meg a 115/75 mm Hg. Ennek jelentőségét sajnos sok orvos is alábecsüli, és a gyógymód megállapításakor megelégszenek a normális határ fölötti értékekkel is. Akkor ugyanis, ha a vérnyomás értéke 135/85 mm Hg-ra kúszik fel, ami gyakorlatilag csak éppen, hogy meghaladja a norma érték felső határát, máris dupla akkora a szív- és érrendszeri megbetegedés által okozott elhalálozás kockázata. A legjobb (azaz optimális) vérnyomás-érték tehát a lehető legalacsonyabb, amit még a szervezet elvisel, és nem okoz neki különösebb gondot.

Miért hívjuk a magas vérnyomást “csendes gyilkosnak”?

A magas vérnyomás azért alattomos betegség, mert lehet, hogy hosszú időn keresztül nem is érzékeljük, nem okoz feltétlenül rosszullétet, fejfájást, lehet, hogy nincs is semmiféle tünete, éppen ezért nagyon gyorsan megszokjuk. Ám sajnos előbb vagy utóbb “lecsap”: ha a magas vérnyomást sokáig nem kezelik (például azért, mert nem is tudunk a létezéséről), súlyos komplikációkat okozhat, sőt életünket is veszélyeztetheti. Előidézhet ugyanis agyszélhűdést, szívinfarktust, szívleállást, a veseműködés leállását, látáskárosodást, stb. Ezért tartjuk a magas vérnyomást ún. csendes gyilkosnak és ezért olyan fontos, hogy vérnyomásunkat rendszeresen ellenőriztessük háziorvosunknál, vagy megmérhetjük mi magunk is, hiszen már erre is lehetőségünk nyílik.

Milyen vérnyomásmérőt vegyek, hogy megbízható információkat kapjak a vérnyomásomról, azaz melyik készülék a legmegbízhatóbb?

Ma már szinte minden gyógyszertárban minőségi, megbízható, teljesen automatikus vérnyomásmérők kaphatók. Ilyen egyszerű és szükségszerű készüléknek minden háztartásban lenni kéne. Mindenféleképpen márkás, tanúsítvánnyal rendelkező vérnyomásmérőt érdemes vásárolni. Legegyszerűbben automatikus, digitális vérnyomásmérővel tudjuk megmérni vérnyomásunkat, de ügyeljünk arra, hogy mindenképpen vállpatentos legyen. A csuklóra erősíthető készülékek ugyanis nem mindig megbízhatóak, ezért az általuk mutatott értékeket csak információs jellegűnek tekinthetjük. Az arany standard vérnyomásmérő még mindig az orvosi rendelőkből ismert klasszikus higanyszálas tonométer.

Hogyan előzhető meg a magas vérnyomás kialakulása, és hogyan befolyásolható a gyógyulása?

A magas vérnyomást alapvetően életmód változtatással lehet kezelni. Ide tartozik többek között a háztartási só fogyasztásának korlátozása, valamint az “észszerű keretek közötti” mozgás – azaz pl. a gyalogtúrázás vagy legalább egy rövid séta a természetben, friss levegőn, továbbá az úszás, kerékpározás stb.. Minimálisra kell csökkenteni mindemellett a stressz-helyzeteket, vagy legalább is meg kell tanulni úrrá lenni rajtuk, mert a stressz 100%-os kizárása életünkből egyértelműen lehetetlen, még akkor is, ha minden magas vérnyomásban szenvedő beteg első számú szabálya: Kerülje a stresszt! Ezért én inkább megtanítom a pácienseimnek, hogyan birkózzanak meg vele, illetve hogyan kompenzálják a stresszt, mert ebben a mai rohanó, túlgépesített világban a stresszt nem lehet elkerülni. A magas vérnyomás prevenciója és gyógyítása terén rendkívül fontos, sőt szükségszerű, hogy féken tartsuk, azaz ellenőrzésünk alatt tartsuk a vele együtt járó betegségeket. Ez azt jelenti, hogy ha obesitas-szal (kóros elhízás) van dolgom, igyekszek redukálni a túlsúlyt, ha cukorbetegség áll fenn, kompenzálnom kell – vagy diétával, vagy életmód-váltással, vagy gyógyszerekkel – ha magas a páciens koleszterinszintje, igyekszem az értéket normális keretek közé szorítani. Mindez ugyanis kockázati tényező, ami súlyosbítja a hipertenzió lefolyását vagy növeli kialakulásának veszélyét.

Milyen további előnyei vannak a rendszeres mozgásnak?

A mozgás maga az élet. Előnye továbbá, hogy a mozgás segítségével megnövelhetjük az egyes szervek tartalékkapacitását (elsősorban a szívét, a tüdőét és a mozgásszervekét). A mozgás ezen kívül segít feloldani a stresszt, csökkenti a koleszterin- a vérzsír-szintet (lipidek), valamint a vércukorszintet. Ezért rendszeres mozgással megelőzhető a cukorbetegség, valamint több mozgásszervi megbetegedés (pl. osteoporosis, osteorthrosis) kialakulása. Bármit is teszünk egészségünk érdekében a mozgással, többszörös hasznot húzunk belőle. Jobb lesz a kondíciónk, az egészségügyi állapotunk főleg közép- és időskorban. Mivel fontos, hogy “ne csak az éveket adjuk az élethez, hanem az életet az évekhez” – azaz idősebb korban is legyünk aktívak és egészségesek (ne legyünk ágyhoz vagy tolókocsihoz kötve).

Hogyan segíthetnek mindebben az Energy készítmények?

Az alap Pentagramból két gyógynövény koncentrátumot emelnék ki. A Renolt – kezdjük mindig kisebb adagokkal: naponta 3x 2-3 cseppet egy pohár vízbe keverve, majd 7-10 naponta folyamatosan növeljük az adagot a megszokott 3x 6 cseppre (a maximum mennyiség 3x9 csepp). Három hét után következzék egy hét szünet, majd a háromhetes kúrát többször ismételjük meg (azzal az adaggal, amivel az előző ciklust befejeztük). Majd hagyjunk 2-3 hét szünetet, és ugyanezt a folyamatot ismételjük meg a Korolennel. Az említett két készítménnyel egy időben használhatjuk a Fytomineralt, kolloid ásványokból álló készítményt – naponta 3x 5-7 csepp egy pohár vízzel, étkezés után, vagy 20-30 csepp 2 liter tiszta vízben, amit egy nap leforgása alatt kell elfogyasztani. A második megoldás egyúttal garantálja, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot viszünk be a szervezetbe. A kiegészítő készítmények közül ajánlom a Celitint, amelyből rendszerint naponta egy tablettát kell bevenni reggel, éhgyomorra, valamint a Flavocelt – naponta 2-3x 1 tablettát étkezés után. Az említett készítmények mindegyike szedhető az orvos által előírt gyógyszeres kezeléssel egy időben.

Dr. Július Šípoš, az Egészséges Szívcentrum kardiológus szakorvosa

Tartalom


Erős szívdobogás – a fiatal és sovány emberek gyakori problémája

A gyors szívműködés, az ún. tachycardia, vagy más néven az ún. extrasystole, azaz a rendszeres szívritmustól eltérő rendszertelen szívizom-összehúzódások napjainkban sok embert gyötörnek. Elsősorban inkább fiatal és sovány nőket, de gyakran tapasztalható mindez stresszes, túlhajszolt életet élők esetében is – azaz tulajdonképpen közülünk szinte mindenkinél. A stressz, valamint a gyors élettempó ma a leggyakoribb előidézője a szóban forgó problémáknak. Egyébként valami hasonló érvényes a vérnyomásra is (lásd előző cikk). Szerencsére mindkét probléma sikeresen kezelhető és gyógyítható. Az embernek csak akarnia kell, és igen is képes tenni valamit az egészsége érdekében. És mindeközben kiváló segítséget nyújt az Energy több természetes készítménye is. Rendkívül jó eredményeket sikerült elérnem pl. a Korolennel. Eleinte kisebb adagolásban kell kezdeni a készítmény használatát: naponta 3x 2-3 cseppet csepegtessünk egy pohár vízbe, majd folyamatosan növeljük az adagot napi 3x6 cseppre, és három hét után tartsunk egy hét szünetet, majd az egész kúrát ismételjük meg. Amennyiben ön is azok közé tartozik, akinek túlságosan stresszes az élete, aggodalmaskodó, rengeteget dolgozik, és aránytalanul sok a teher a vállán, mindez akár szívneurózisban is megnyilvánulhat. Ebben az esetben a Stimaral gyógynövény koncentrátum használatát javaslom. Kezdetben reggelente 3 cseppet, és 3 cseppet ebédre kb. 7-10 napon át, majd 6-6-0 cseppet a 21. napig, és 3 hét használat után következzék 1 hét szünet. Ezek után a ciklust többször ismételje meg. Ne feledkezzen meg a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelről! Igyon naponta legalább 2 liter vizet, forróbb nyári napokon pedig minimum 3-4 litert! A kúra ugyanilyen jól működik az extrasystole esetében, ami gyakran hasonló okok miatt alakulhat ki. A preventív és gyógyító “intézkedések” körébe tartozik a könnyebb sport is. Próbáljuk ki legalább a turisztikát, illetve a sétát, az úszást vagy a kerékpározást, a lényeg, hogy valamit rendszeresen sportoljunk. Mindemellett ne fosszuk meg magunkat a pihenéstől, a relaxálástól és az alvástól. Mellőzzük a koffeint (kávét), az energiaitalokat, és természetesen nem szabad dohányozni, illetve kábítószert szedni. Alkohol fogyasztása kis mennyiségben engedélyezett. Amennyiben ezek a tanácsok már nem bizonyulnak elegendőnek, forduljanak bizalommal orvosukhoz, aki megmondja a következő lépést, illetőleg olyan specialistát ajánl, aki megvizsgálja a konkrét tüneteket és problémákat. A gyógyszerek közül hatékonyak és biztonságosak lehetnek az ún. bétablokátorok vagy a vegetatív sedativumok-anxiolytikumok, amelyeket azonban csak orvos írhat föl. Próbáljuk meg inkább megelőzni a bajt, ne hagyjuk, hogy a probléma krónikussá váljon, amit sokkal nehezebben lehet leküzdeni.

Dr. Július Šípoš, Egészséges Szívcentrum kardiológus szakorvosa

Tartalom


Kerti zsálya a Grepofitban

Hideg novemberi napokon a legkülönbözőbb mikroorganizmusok támadása várható, és nekünk védekeznünk kell, hogy az év végén legalább részben képesek legyünk megtenni mindazt, amit az év elején elterveztünk. Az Energy bioinformációs készítményeinek széles skálájában arany standardnak számít a Grepofit, ami kiválóan kombinálható a Vironallal. A grépfrútmag- és a szudáni hibiscus-kivonaton kívül megtaláljuk benne az orvosi zsálya-kivonatot is. Az orvosi zsálya (levelei) főleg olyan illóolajakat tartalmaz, amelyek fő összetevői a thujon, a salviol, a cineol és a tannin. Az orvosi zsálya leveleiből készített kivonat ún. adsztringens, azaz összehúzó hatású, éppen ezért segíti a sebgyógyulás folyamatát. Ezeknek a tulajdonságoknak köszönhetően, és főleg azért, mert gyulladásellenes hatást fejt ki a nyálkahártyákra, a zsálya cseppek formájában előszeretettel használatos száj- és orrüreggyulladás, valamint torokgyulladás esetén. Az orvosi zsálya mindemellett frissíti a leheletet, és hatékony az ínyvérzéssel szemben. Ezért gyakori összetevője a fogtisztító készítményeknek. Az orvosi zsálya már az ókori Rómában is kedvelt gyógy- és fűszernövény volt. Ezért nagyon is elképzelhető, hogy ezzel a növénnyel ízesítette ételeit maga Július Cézár. A zsálya a XVI. században segített elállítani a sebvérzést, használatos volt görcsoldóként, kézremegés esetén, sőt állítólag még gyermekfogantatás közben is. Az orvosi zsályát régebben általános fűszernövényként használták. Manapság már sajnos nagyon ritkán használjuk ételeink ízesítésére. A zsályával töltött borjúpecsenye ugyanis biztosan remek étek volt. ( r )

Tartalom


Tao des jing

2007. szeptember 27-29-én volt a Hagyományos kínai orvoslás és aurikulomedicína nemzetközi konferenciájának 4. évfolyama, amelyet az irányított akupunktúrával és a hagyományos kínai orvoslással foglalkozó osztrák társaság (ogka – österreichische gesellschaft für kontrollierte akupunktur und tcm) rendezett.

Ebben az évben, az Osztrák Orvosi Társaság a hagyományos kínai orvoslásért társaság, Medchin megalakulásának 20. évfordulóján azonban a konferencia helyszínét Grazból Bécsbe tette át, az Általános Kórház Egyetemi Klinikájának területére. Az idei évfolyam vezértémája az “alap és szexualitás az élet különböző fázisainak átmenetében” (tao des jing). Az európai és ázsiai szakemberek előadásai között a kínai fytoterápia és akupunktúra hagyományos témái mellett először jelentek meg a nyugati fytoterápiával, azaz a hagyományosan nyugat-európai növények alternatív orvoslásban (pl. a vese megbetegedéseinek gyógyításában) való felhasználásával is foglalkozó hozzászólások. Amint a megelőző években is, a konferencia kísérő rendezvénye volt a cégek kiállítása, amelyek termékportfóliója kielégíti a klasszikus és alternatív orvoslást kombináló orvosok és terapeuták szükségleteit. A meghívott kiállítók között volt a Siriavit cég is, amely az Energy Group Rt-t képviseli az osztrák piacon. A Siriavit itt ismét bemutatta az Energy készítményeket, és az érdeklődőknek felajánlotta a testenergia mérést Supertronic-kal. Úgy a termékek, mint a mérések a jelenlévők nagy érdeklődését váltották ki. (bon)

Tartalom


Érdekelni fogja Önt

Fogmosás az egészséges szívért

A fogmosás csökkentheti a szívinfarktus és az agyszélhűdés kialakulásának veszélyét – állítják legalábbis a kolumbiai egyetem tudósai. A rossz ínyű emberek gyakrabban szenvednek atherosclerosisban, azaz érelmeszesedésben. A tudósok által kiadott tanulmány konklúziójából kiderül, hogy véleményük szerint az egészséges fogazat és szájüreg ápolása részét képezheti a szív- és érrendszeri megbetegedések prevenciójának. A tudósok olyan 657 ember szájában élő baktériumokat vizsgáltak, akiknek soha nem volt infarktusa vagy agyszélhűdése. Megmérték nyaki artériájuk erejét, amin keresztül a szívből az agyba áramlik a vér, és amelyet egyébként az atherosclerosis diagnosztizálásakor is megvizsgálnak. Azoknál az embereknél, akiknél nagyobb számban találtak ínybetegséget előidéző specifikus mikrobákat, azoknak az artériája is meszesebb volt. Ezek a baktériumok valószínűleg a véráram segítségével közlekednek a szervezetben, ingerlik az immunrendszert, és gyulladást idéznek elő, amely később az artériák eltömődését okozza. A rossz fogazat és a beteg szív- és érrendszer közti összefüggést már korábbi tanulmányok is kimutatták. A kolumbiai egyetem M. Desvarieux doktora szerint azonban csak az új kutatások hoztak egyértelmű bizonyítékokat arra, hogy az ínybetegségek agyszélhűdést vagy kardovaszkulásris megbetegedést okozhatnak.

Tartalom


Ne terhelje szervezetét, és hagyja a tejet a tehenekre!

Igen, az ember emlős, ezért a tej a legtermészetesebb és messze a legmegfelelőbb táplálék a számára, de csakis a csecsemőkorban fogyasztott anyatej. A föld egyetlen egy emlőse sem folytatja önként a tejfogyasztást felnőtt korában! Ezért nagyon is valószínű, hogy a tej felnőttkorban ember esetében sem a legmegfelelőbb táplálék. Tekintettel arra, hogy a sajtokat, joghurtokat és minden egyéb tejterméket általánosságban véve egészséges élelmiszereknek tartjuk, úgy érzem, el kell mondanom az ezzel kapcsolatos véleményemet, és ellenvetéseimet, ami talán a mérleg másik oldalára billenti a nyelvet. A tej részelemei ráadásul több olyan élelmiszerben is előfordulnak, ahol nem is várnánk: pl. szalámik, pástétomok, kétszersültek, gyógyszerek és pékáruk.

Hangsúlyozom azonban, hogy az egész alábbi kritika a tartós, pasztörizált tejre, valamint a termizált és vegyileg kezelt tejtermékekre vonatkozik, amelyek valószínűleg sokkal több kilométert jártak be a gyártószalagokon, mint amennyit a fejős tehenek egész életünkben lesétáltak. A frissen lefejt tej és a friss sajtok, a juh- és kecsketejből készített, biogazdaságokban előállított tejtermékek az élelmiszerek más kategóriájába tartoznak.

Túlérzékenység és allergia

A tejet és a tejtermékeket a kor előrehaladtával az emberi szervezet egyre nehezebben tudja megemészteni, kialakulhat az ún. laktóz intolerancia, mivel a testből hiányzik a tejcukrot bontó enzim, a laktáz. Ez az anyagcserezavar hasfájásban, erős hasmenésben, gázosodásban és hányingerben nyilvánul meg. Ráadásul évről-évre nő az elsősorban tehéntejben található tejfehérjékkel szembeni allergiás betegek száma. Ez a fajta élelmiszerallergia főleg gyermekeknél fordul elő, mert esetükben könnyebben kialakul a szóban forgó betegség, mint a felnőtteknél. Az allergia jellegzetes tünetei: az ellenanyagok megszaporodása a vérben, piros kiütések, atopikus ekcéma és emésztési problémák. Az ilyen gyerekek esetében a szigorú tejmentes diéta jelenti az egyetlen megoldást.

A lép terhelése

A tejtermékek lehűtik a testet, túlzott nedvességtartalommal terhelik a szervezetet, és besűrítik a test valamennyi váladékát. A rendszeres tej- és tejtermékfogyasztás folyamatosan terheli a lépműködést, és mivel a lép a középpont (a Föld) szerve, a tej negatív hatással van a belső stabilitásunkra. A lépfunkció leterheltsége esetén mindenben problémát látunk, állandóan aggódunk, nehéznek érezzük lelkünket és testünket egyaránt, és a tünetek akár a fáradtság szindrómáig, esetleg depresszióig is fajulhatnak. A gyermekek esetében mindezt, rossz interpretálással, lustaságnak vélhetjük. Bár a szülők valószínűleg könnyebben kibékülnek azzal a tudattal, hogy gyermekük lusta, mintsem azzal, hogy érzelemvesztésben, lelki fásultságban és levertségben szenvednek. Az egészséges lép támogatja a racionális gondolkodást. Ebből kiindulva kissé kontraproduktívnak tűnik, hogy tejet adnak a gyerekeknek az iskolában.

A tej elősegíti a víz váladékosodását és elraktározását a szövetekben, allergiát, krónikus náthát, orrüreg- és szájüreg-megbetegedést, valamint hörghurutos problémákat okozhat. Gyermekek esetében növelheti a megfázásos megbetegedésekre való hajlamot. A tejtermékek gyakori fogyasztása felnőtteknél vizesedést, felfújódást, rosszullétet és hasmenést, nem utolsó sorban pedig túlsúlyt és narancsbőrt idézhet elő. A legyengült lép gyakori tünete az állandó sóhajtozás. Amennyiben nehéznek érzi testét, vizesednek a végtagjai, egészében véve rossz hangulata van, gyakran szenved megfázásban és felfújódásban, illetve olykor hasmenésben, akkor elegendő indoka van ahhoz, hogy könnyítsen egy kicsit a lépén, és a tejtermékek egy részét gabonafélékre cserélje. Mindenképpen reggelizzen, és ne hagyja a délelőtt aktívan dolgozó lépét, ebédig éhezni. Aki nem reggelizik, könnyebben fárad, amit aztán később cukor és kávé fogyasztásával igyekszik leküzdeni.

A tejtermékekkel valószínűleg mindannyiunknak gondja van. Valaki annak idején bizonyára elültette a bogarat a fülünkbe, hogy a tej egészséges, és elengedhetetlen a megfelelő fejlődéshez. Erre a téves érzésre épít minden megtévesztő reklám, amely azt állítja, hogy gyermekeinknek nem is adhatunk egészségesebbet, mint pl. a tejjel teli tejszelet. Ne erőltesse gyerekeire a tejet és a tejtermékeket, ne gondolja, hogy nem nőhetnek fel egészségesen nélkülük, ne szoktassa rá őket, mert azzal növelheti az allergia, a túlsúly és a megfázásra való hajlam kialakulásának kockázatát. Amennyiben ők maguk érdeklődnének, ismertesse meg velük a juh- és kecsketejből készült termékeket, és kínáljon nekik megfelelő alternatívát meleg, főtt gabonakása (ideális a hántott köles vagy a köles, de a hántatlan rizs, kukorica, árpa vagy a zab is) formájában, főleg reggelire. Amennyiben ön nem húzza majd az orrát e miatt, és a kása készítéséből inkább egyfajta reggeli rituálét csinál, a gyermekeinek is jó lesz a hozzáállása, de ami fontosabb, hogy jobb eredményeket fognak elérni az iskolában, és főleg sokkal inkább képesek lesznek élni a saját életüket. A tejet pedig hagyja a tehenekre!

Mgr. Tereza Viktorová

Tartalom


Minden, amit a tejről a szüleink nem mondtak el vagy nem is tudtak!

A tej körül egy sor féligazság és tévhit kering – megpróbáljuk kibogozni őket.

* Az, amit tej néven árulnak, egy titokzatos fehér folyadék, a valódi tejhez csak annyi köze van, hogy ugyanolyan a színe és a neve. Minden olyan tanmese, ami azt állítja a tejről, hogy milyen egészséges, az önök tehenének frissen fejt tejére vonatkozik … semmi esetre sem vonatkozhat arra a bizonyos folyadékra, amit a boltban vásárolnak. Az EU normák szerinti homogenizálással, azaz a tej 123 °C -ra való felmelegítésével és ezen a hőfokon tartásával 2 másodperc alatt ugyanis azonnal tönkremegy minden enzim, amit a tej tartalmaz.

*Ha szeretne közelebb kerülni a valódi tejhez, vásároljon 12%-os tejszínt, amit felhígít vízzel, vagy rövid eltarthatóságú savanyított terméket.

* A tej nem termeli a nyálkát, hanem a már kialakult nyálkát sűríti be. Tehát ha folyós náthánk van, és kakaót iszogatunk, sajtot harapva hozzá, sűrű, zöld váladékú náthát kaphatunk. Mindezt azért, mert a fölösleges tejfehérje és cukor úgy változtatja meg belső közegünket, hogy a gyulladást okozó baktériumok egyenesen virulhatnak. És vigyázat: a nyálka máshol is megtalálható a testben (folyások, nyálka a székletben stb.).

*A tejjel (azaz azzal a folyadékkal, amit ezen a néven árusítanak) semmilyen körülmények között sem pótolhatják az óhajtott kalcium mennyiséget - nincs benne. A kalcium a valódi tejben van – leginkább a fent említett hígított tejszínben, a meg nem hosszabbított tartósságú savanyított termékekben és a kemény sajtokban.

*A savanyított tejtermékek valamivel emészthetőbbek, de csak abban az esetben, ha a probiotikus kultúrák még a fogyasztás időpontjában is élnek. Rövid szavatossági idejű joghurtot vásároljanak. Soha ne vásároljanak azonban ömlesztett sajtokat, ezek legtöbbször a penész és az ízfokozók robbanóelegyei.

*Vitathatatlan, hogy testünknek gondot okoz a laktózok lebontása. Az emésztésünk terhelése még növekszik, ha a tejtermékekhez keményítőket is adunk (kenyér sajttal, joghurt gyümölccsel). A sajtot legjobb magában enni, legfeljebb zöldséggel, a joghurtot pedig natúron. És egy órás szünetet tartani a tejet tartalmazó ételek és a többi étel között.

*Mondjuk ki nyíltan: a tej és a tejtermékek egyszerűen egyrészt ízlenek nekünk, másrészt állandóan bombáznak bennünket a reklámokkal, amelyekben a tejtermékek úgy néznek ki, mint a legjobb élelmiszerek a gyermekek, a férfiak, a nők és az idősek számára. A dobozos tejet valahova a hentesáruk és a bonbonok közé sorolják be, és ha megkívánják, ne tagadják meg maguktól! De természetesen azzal a tudattal, hogy enyhén bűnöznek, és ne azzal, hogy valami fantasztikusat tesznek egészségük érdekében.

*Amennyiben nem szükséges az életük megőrzése érdekében szigorú diétát tartaniuk, akkor úgy gondolom, hogy úgy viselkednek, mint én. Nem kell feltétlenül kolbászt ennem, de évente legalább egyszer veszek a kolbászos bódéban, mert olyan finom az illata. És ugyanígy néha veszek sajtot vagy joghurtot gyümölcsdarabokkal. Vagy - a legcsábítóbbak közül való bűn –fagylaltkelyhet! Egyszerűen a jóból is megárt a sok, a tejből is.

Barbara Dlouhá

Tartalom


Óvja gyermekeit az “energetikai vérszívóktól”

A kis gyerekek tele vannak élettel, olyanok, mint a szél. Egy pillanatig itt vannak, aztán megint továbbrohannak. Úgy tűnik, mintha kifogyhatatlan energiájuk lenne, ám az energiájuk nem állandó, labilis, olyan, mintha szét lenne szórva körülöttük, és ezért könnyedén elveszíthetik, sőt egy energetikailag legyengült ember el is szívhatja tőlük. Abban az esetben, ha csak egy kicsit szív el tőlük, a gyerekek lenyugszanak, de ha sokat, akkor meg is betegedhetnek. Ilyen energetikai vámpír lehet minden legyengült, rendszerint felnőtt ember, akinek nincs energiája, kimerült vagy beteg. A gyerekek nagyon érzékenyek, sokkal figyelmesebben észlelik a velük történteket, ezért önkéntelenül is kerülik az ilyen emberekkel való kapcsolatot. Előfordulhat, hogy Tomika nem akar kezet nyújtani a szomszéd néninek, vagy hogy Katika mindig sír, ha a nagypapának kell elhoznia őt az iskolából. A családtagok ugyanúgy lehetnek energetikai vérszívók, mint az ismeretlen emberek a metrón vagy a boltban. A különbség csak az, hogy a nyitott terek gátolják a gyerek energiájának elszívását, míg a zárt helyiségek elősegítik azt. Súlyosabb a probléma akkor, ha a gyereknek egy háztartásban kell élnie az energetikai vámpírral. Nehéz dolog megmagyarázni a nagymamának, miért bújik ki a gyerek az öleléséből. Semmiképpen ne engedje, hogy a gyerek saját akarata ellenére egy ágyba, sőt ami még rosszabb egy takaró alatt aludjon idős vagy legyengült emberrel, és ha ön is úgy érzi, valami bujkál a szervezetében, inkább a karosszékből olvasson neki mesét. Mindenesetre soha ne becsülje le, ha gyermeke ódzkodik az érintéstől, még ha önről is legyen szó. Ne kényszerítse, óvja! Legalábbis amíg kicsi (eltérő lehet, de kb. 10 éves koráig), ha megnő, már képes lesz megvédeni saját energiáit. (Ter)

Tartalom


“ A mosoly és ami mögötte van “ Mit jelent a szájhigiénia?

A szem a lélek tükre…. a száj pedig a testé!
A fogak és az íny állapota sok mindent elmondanak tulajdonosáról..
Az egészséges száj az egész szervezet jólétét és erejét sugározza.
Magbiztonságot, pozitív személyiség jegyeket hordoz.
Az egészséges fogazat hatékonyabb rágást és így jobb emésztést tesz lehetővé, ezáltal egészségesebb, jobb közérzetet ad.
A csúnya fogazat és a gyulladásos íny rossz lehelettel és előnytelen esztétikai megjelenéssel jár. Felhívja a figyelmet ara, hogy viselője nem foglalkozik egészségével, személyi higiéniája nem megfelelő.
A csúnya fogazat károsan hat a pszichére mert viselője kevesebbet mosolyog így kevesebbet mosolyognak vissza rá, visszahúzódó és kevésbé sikeres lesz.
A nem eléggé hatékony rágás és az emésztés, valamint az állandó gyulladás okozta károsodás, aláássa a szervezet egészségét és néha súlyos betegséget okoz.
A fogászati népbetegségek / fogszuvasodás és az ínygyulladás/ o
rális egészségben, továbbá pszichés és szociális életminőségben korlátozhatják a pácienst.
A kutatások kimutatták, hogy rosszabb ill. sőt az elégtelen szájhigiéne / plakk és fogkő / rizikofaktort jelenthet, főleg az 50 év alatti férfiak coronariabetegeire. Így a szájhigiénia tökéletesítése nemcsak fogorvosi, hanem általános orvosi vonatkozásban is prevenciós tevékenységnek értékelhető.
A száj a szervezet egyik legfertőzöttebb része. Nincs még olyan terület- bőr vagy nyálkahártya-, ahol ennyiféle mikroorganizmus nyüzsög. A szájüreg mindennel kapcsolatba kerül amit megeszünk, megiszunk, belélegzünk, megnyalunk és akkor még nem beszéltünk szellemi fejlődésünk ún., orális korszakáról, amikor minden új dolgot először a szájunkba vesszük be. Számtalan fizikai, kémiai és biológiai károsító hatás lép fel, de a szervezet védekező apparátusa csak részben képes ezeket a hatásokat semlegesíteni. Ebből egyenesen következik, hogy nekünk is tennünk kell valamit szájunk egészségének megőrzéséért.
Igyekeznünk kell a kórokozók
számát alacsony szinten tartani a fog és nyálkahártya tisztántartásával valamint kerülnünk kell a komoly károsodást okozó hatásokat:. tömény alkohol, erős, csípős fűszerek, füst, túl forró ételek.
A helyes fogápolás szabályai alapvetően attól függenek, hogy a fogazatunk éppen milyen állapodban van. Ha a fogak és a fogágy egészségesek, esetleg tömések, koronák vannak, de híd és kivehető protézis nincs, általában elegendő:a jó minőségű fogkrém, fogkefe, fogselyem és egy óra mellyel a fogtisztítás időtartamát ellenőrizzük.
A plakk ( lepedék )eltávolításnak elvileg két módszere van: a kémiai és a mechanikai plakk-kontroll.
Mai napig sem áll azonban olyan kémiai eszköz a rendelkezésünkre, amely a már szervesen tapadó plakkot vagy fogkövet képes lenne a környező szövetek károsítása nélkül tökéletesen eltávolítani .
A kémiai szerek, és ezeken kívül a bioinformációs fogkrémek elsősorban az egyéni szájhigiénét támogató módszerekben kapnak helyet és a mechanikai eszközökkel már tisztává tett fogfelszínek tisztántartásában, játszanak szerepet. Így ma a professzionális plakk-eltávolítást csaknem kivétel nélkül mechanikai eszközökkel végezzük.
A mechanikai plakk-eltávolítás eszközeit alapvetően két nagy csoportba soroljuk. Az első csoportba tartoznak a professzionális plakk-eltávolítás eszközei / kézi depurátor, ultrahang- és szonikus depurátorok/. Ezeket a fogorvosok, szájhigiénikus használják a fogak plakk-mentessé tétele érdekében. A második csoportba az egyéni szájhigiéné eszközei tartoznak, amelyekkel az egyén otthon tisztítja a fogait.

Az egyéni szájhigiéné legfontosabb és leguniverzálisabb eszköze a hagyományos fogkefe.

A fogkefe akkor tudja a jó tisztítóhatás és a szövetsérülések elkerülésének követelményeit kielégíteni, ha a mérete, formája, keménysége az adott egyénnek megfelel, továbbá, ha könnyen irányítható, manipulálható.

A fogtisztítás elsősorban a lepedék eltávolítására irányul, mely valójában a fogakhoz erősen tapadó baktériumtelep. A lepedék a fog valamennyi felszínén kialakulhat, és eltávolítása csak fogkefével és fogselyemmel lehetséges, az öblítés nem elég. Sokkal helyesebb naponta 2x3 alapos fogtisztítást végezni, mint gyakrabban de nem elég alaposan. A fogfelszíneken hagyott lepedék ugyanis már károsodást okoz, ráadásul a nyálból sókat / kalcium, foszfát/ vesz fel és így egyre keményebb lesz. A fogakra rákeményedő lepedék pedig maga a fogkő, ennek a felszíne porózus és lepedékkel borított. Előfordulhat az felett és az ínyszél alatt is. Ez utóbbi a veszélyesebb, és a fogágy leépüléséhez, a fogak, elvesztéséhez vezet. köztudatban az ínysorvadás-. Ennek oka, hogy a fogkő felszínét már nem lehet megfelelően megtisztítani a rárakódó lepedéktől és ez folyamatos fertőzést gyulladást okoz.

Mielőbb el kell távolítani fogorvossal vagy klinikai szájhigiénikussal.
Összegezve mindig az OKOT kell megszüntetni,hogy az OKOZAT elmúljon!
Megfelelő odafigyeléssel, türelemmel,szaktudással nagyon jó eredményeket lehet elérni.
Ehhez viszont kevesen vagyunk mi szájhigiénikusok, szükséges bővebb területeken is foglalkozni e nagyon fontos témával.

Ahhoz, hogy tanítani tudjuk a szájhigiénia fontosságát, saját magunknak kell először megtanulni hogy,az “ Szokás rendszeré “ váljon.

Ha az utcán az emberek egyre többet mosolyognak, akkor lehet, hogy jó munkát végeztünk.

Carbonare Julianna
Klinikai Fogászati Szájhigiénikus

Tartalom


Az egészséges fogmosás tízparancsolata

  1. Lágy, sűrű sörtéjű, kiugró sörték nélküli fogkeféjét 3 havonta cserélje, használjon fogselymet.
  2. Először a Fehér Gyémánt fogkrémet használja, a bioinformációs fogkrémeket 3 hetente váltogassa.
  3. A bioinformációs fogkrémeket kis mennyiségben használja, még akkor is, ha úgy érzi, nem habzanak eléggé.
  4. Fogkeféjét ne nyomja a fogakra, sikáló technikát alkalmazzon, vagy kis köröket írjon le a kefével.
  5. Fogmosás után száját langyos vízzel öblítse ki.
  6. Próbálja fogait legalább 2, de inkább 3 percig mosni, higgye el, megéri!
  7. Mosson fogat minden étkezés után, de legalább naponta 2x (reggeli után és lefekvés előtt).
  8. Ne feledkezzen meg nyelvéről sem, a bioinformációs fogkrém segítségével pozitívan befolyásolhatja teste energetikai állapotát.
  9. Kerülje mindenfajta cukor fogyasztását.
  10. Félévente egyszer keresse fel fogorvosát.

Tartalom


Az egészség a szájban kezdődik

Amennyiben szeretné megelőzni a fogszuvasodás, az ínygyulladás, a parodontózis, illetve egyéb, mindig kellemetlen és fájdalmas tünetekkel járó szájüregi megbetegedés, valamint ezzel összefüggő egyéb szervi betegség kialakulását, akkor fogairól és szájüregéről megfelelő módon kell gondoskodnia. Mi ehhez cégünk három kiváló bioinformációs fogkrémével, valamint a fogápolás tízparancsolatával tudunk hozzájárulni. A Balsamio hatékony a fogszuvasodással szemben, és frissíti a leheletet. Gyulladásellenes hatású, kiválóan alkalmazható afták, herpesz és szájüreggyulladás esetén. Nagy segítséget jelent ínyvérzéskor és ínygyulladáskor. Kiegészítő szerként feltárt fognyak gyógyításában is használható. A Fehér Gyémánt hatékony a fogszuvasodással szemben, frissíti a leheletet, gyulladásellenes hatású, csillapítja a fogínyvérzést. Enyhén fehérít. A Silix többek között regenerálja és erősíti a fogzománcot, erősíti a fogakat és az ínyt. Nagy mennyiségben tartalmaz természetes szilíciumot.

Tartalom


Hogy haladnak Tanácsadóink a Supertronic tanfolyamon?

Ön szerint, mi a leghasznosabb dolog a Supertronic-kal történő mérésben?

Az ember egészségügyi állapotának komplex módon való megismerése. Energetikai tanulmányozásról van szó, és a lényeg, hogy az egészségügyi problémák, illetve a betegségek előbb energetikai síkon mutatkoznak, és csak az után észleljük őket fizikai szinten. A Supertronicos mérés éppen ezért olyan egyedülálló, mert időben képes feltárni a problémákat, és segítségével a már ismert bajok esetében könnyen diagnosztizálható a betegség oka. A következő rendkívüli előnye, hogy használatával biztonságosabban lehet kiválasztani az alkalmazandó készítményt vagy készítmények kombinációját. A Supertronic pontosan meghatározza, mely készítmény vagy készítmények alkalmazása a legmegfelelőbb a páciens számára abban az adott pillanatban.

Mi érdekli leginkább a képzés résztvevőit?

Leggyakrabban azt kérdezik, hogyan ismerhetik fel pontosan azokat a pontokat, ahol a Supertronic-kal mérni kell. Megnyugtatjuk őket, hogy mindenki gyorsan megtanulja, hol is vannak ezek a pontok. Habár az első próbamérések alkalmával mindig hallom a már klasszikusnak számító mondatot: “jéé, akkor én már halott vagyok…” – a résztvevők eleinte nem tudnak semmilyen értéket mérni. Általában csak arról van szó, hogy túlságosan rányomják a szondát a bőrre, vagy nem találják a megfelelő mérési pontot.

A legutóbbi képzést október 12-13-án, Budapesten tartottuk.

Soron következő gyakran előforduló kérdés, hogy mérhetők-e a kisgyerekek? Azok a kis lurkók, akik még nem tudnak egy helyben hosszabb ideig megmaradni.

A gyermeket valamelyik szülőn keresztül kell megmérni. Először a szülő mérése következik, majd ha annak vége, a gyerek a szülő ölébe ül, és a szülőt, apukát vagy anyukát még egyszer megmérjük, a mért értékek azonban ekkor már a gyermek állapotára utalnak. Gyakori kérdés továbbá, hogy mi mindent lehet mérni a Supertronic-kal, és milyen betegségre derülhet fény a segítségével? Erre rendszerint az a felelet, hogy mi nem vagyunk orvosok, éppen ezért nem diagnosztizálunk betegségeket. Mi azt nézzük, hogy energetikai szempontból hogyan működnek az egyes szervek, illetve, hogy melyik meridiánon (energiapályán) van energiahiány vagy éppen túltengés, ami legyengíti szervezetünk egészségügyi egyensúlyát.

A Supertronic képzést rengetegen elvégezték országszerte, és az érdeklődés továbbra sem csökken. Ma már nem csak Budapesten tartunk képzéseket, hanem Miskolcon és Debrecenben is. A Supertronic használatát szeretnék megtanulni a természetgyógyászok, akik lehet, hogy praxisukban egyéb diagnosztikai módszereket is alkalmaznak (automatikus rajzolást, írisz diagnosztikát, masszázst, stb.), de szolgáltatásaikat szeretnék bővíteni, valamint az orvosok, akik a Supertronic készülékkel szeretnék hatékonyabbá tenni munkájukat, de a hétköznapi emberek is, akik szeretnék hazavinni a készüléket, hogy ott saját maguk vagy családjuk szolgálatába állítsák. A képzések sokszínűsége és széles kínálata, szélesíti a résztvevők rálátását, és segít jobban megérteni a cég készítményeinek hatásmechanizmusát, valamint az Energy filozófiáját.

Tartalom


Éghajlatunk étrendje

Nos, itt a november! A barátságtalan, sötét, hideg és nedves hónap. Ebben az időszakban érdemes jobban odafigyelni étkezési szokásainkra, mert észrevétlenül egyre több zsírt, gabonafélét és húst vagy egyéb állati eredetű fehérjét csempészünk ételeinkbe, viszont egyre kevesebb tropikus gyümölcsöt fogyasztunk…még akkor is, ha annyi vitamin van bennük, hogy a belőlük épült hídon keresztül például az ananász magától menetelhetne a szánkba. Meleg, töményebb, táplálóbb ételekre van ilyenkor szükségünk, egy szóval olyan étkekre, amelyek felkészítenek minket életfolyamataink téli lelassulására. Kezdjük rögtön egy csemegével, nem csak vegetáriánusoknak, méghozzá a császármorzsával.

TÚRÓS CSÁSZÁRMORZSA

200g rizs, 200g túró, 250 ml tej, 1 tojás, 2 evőkanál finom szójaliszt, 5 evőkanál teljes kiőrlésű búzaliszt vagy keményítő, 1 evőkanál búzacsíra, 2 evőkanál barnacukor, csipetnyi zúzott vanília hüvely, 2 evőkanál olaj, só, zsiradék a tepsi kikenéséhez.

A szokásos módon megfőzzük a rizst egy csipetnyi sóval, vagy felhasználhatunk akár kb. ˝ kg főtt rizst is. A megfőtt rizst leöntjük forrásban lévő tejjel, majd 5 percig a lehető legkisebb lángon továbbfőzzük. Ez után a konyharuhával lefedett kását kb. 20 percig állni hagyjuk. Majd belekeverjük a többi hozzávalót, és az így kapott tésztát vékony rétegben (kb. 1 cm magas legyen) beleöntjük az alaposan kikent tepsibe, és rózsaszínre sütjük. A császármorzsát villával több nagyobb darabra szaggatjuk, megfordítjuk őket, és még egy pár percig sütjük. Magában vagy kompóttal leöntve tálaljuk. Variáció: rizs helyett használhatunk hántott kölest, pohánkát vagy kukoricadarát.

És számunkra, többiek számára tartogatok néhány előírást, azonban figyelem: ezekből, legalábbis részben a vegetáriánusok is profitálhatnak. Vagy azok, akik már tartanak a karácsonyi időszaktól, és nem szeretnének már most hízásnak indulni.

GABONAMAJONÉZ ALAP

60g hántott köles vagy 300 g köleskása, 5 evőkanál olaj, só

A megmosott, esetleg leforrázott kölest leöntjük ötször annyi vízzel, megsózzuk, és puhára főzzük. A langyos kölest összemixeljük az olajjal, és teljesen lágy krémet készítünk belőle. Variáció: majonézt fehér rizsből is készíthetünk, amit négyszer annyi vízben kell megfőzni. Csakhogy ez még nem minden – ezzel elkészítettük az alapot, amelyet fűszerezéssel kiegészítve felhasználhatunk húsételekhez, vagy különböző szendvicskrémek készítéséhez. Ezért, hogy tudják, hogyan lássanak hozzá, most bemutatok néhány ízesítési módot.

HAT FAJTA ÍZESÍTETT GABONAMAJONÉZ

  1. 250g alapmajonéz, 1 evőkanál mustár, 2 evőkanál citromlé, fél kanál cukor, 1 kiskanál szójaszósz, egy csipet só
  2. 300g alapmajonéz, 4 gerezd reszelt fokhagyma, fél kiskanálnyi finomra vágott friss vagy késhegynyi szárított
  3. 200g alapmajonéz, 2 reszelt alma, 3 evőkanál natúr joghurt vagy tejföl, 1 evőkanál reszelt torma
  4. 300g alapmajonéz, 50g újhagyma vagy póréhagyma zöldje, 1 kiskanál Tamari szójaszósz
  5. 300g alapmajonéz, 1-2 főtt reszelt sárgarépa, 3-4 evőkanál paradicsompüré, só
  6. 300g alapmajonéz, 100g apróra vágott uborka, 1 kiskanál kapribogyó, 1 evőkanál mustár, 2 evőkanál apróra vágott hagyma, 1 evőkanál olaj, só.

Barbara Dlouhá

Tartalom


Fogyasztóink tapasztalatai az Energy készítményekkel kapcsolatban

Anyukám ismét bot nélkül jár

Lelkes támogatója vagyok a természetgyógyászatnak, és a reiki mellett immáron 10 éve használok különböző táplálék kiegészítő gyógynövény-készítményeket, akár a már kialakult egészségügyi problémák kezelésére, akár prevencióként. A különböző cégektől származó gyógynövény-preparátumokkal kapcsolatban elég jó tapasztalataim vannak, de az Energy Társaság abszolút befutó! Az önök táplálék kiegészítőit két éve használom. Mindegyik kiváló, de a leggyorsabb és legjobb eredményt kétségkívül a Skeletinnel sikerült elérnünk. Édesanyám 84 éves, egy Brno közeli idősek otthonában él, és már több éve súlyos arthrosisa van mindkét térdében. A hagyományos gyógykezelés nem segített. Édesanyám három hónappal ezelőtt kezdte szedni a Skeletint (2x1 tablettát), és kenegetni térdét Artrinnal, annak tudatában, hogy a hatás 2-3 hónap, az első csomag beszedése után várható. Mindkettőnket óriási meglepetésként ért, hogy a kúra kezdetétől számított harmadik napon édesanyám már észlelte a fájdalom csillapodását, és a mozgás is könnyebb volt számára. Mostanság fejezi be az első csomag Skeletin szedését, és áttér a szintfenntartó adagok fogyasztására (napi 1 tabletta). A fájdalom teljesen eltűnt, és édesanyám majdnem úgy szaladgál bot nélkül, mint fiatalkorában.

Az Artrinnal kapcsolatosan szintén remek tapasztalatai vannak a térdén kívül eső területen is. Időről-időre ülőideg-gyulladásban szenvedett, és olyankor napokig ágyhoz volt kötve. A legutóbbi alkalommal Artrinnal kente be a fájó területet, fájdalma három óra múlva elmúlt, és nyugodtan mozoghatott gyógyszeres kezelés és injekciók nélkül.

Szeretném még megosztani önökkel az én saját pozitív tapasztalatomat egy következő remek készítménnyel kapcsolatosan, ami nem más, mint a Peralgin. Nem vagyok allergiás, de a Peralgin pont akkor jelent meg a piacon, amikor egy nőgyógyászati műtét után jelentkeztek nálam a klimax kellemetlen tünetei. Okos orvosom van, aki egyetértett velem abban, hogy először a gyógynövényeket próbáljam ki, még mielőtt hormonkezelést írt volna elő. Sajnos a gyógyszertárban vásárolt három különböző készítmény használata eredménytelen volt. A Peralginnál az az információ keltette fel az érdeklődésemet, hogy a készítmény pozitívan befolyásolja az átmenet időszakában levő hölgyek hormonháztartását, és az, hogy amennyiben a páciens hölgy nincs egyensúlyban, nincs kibékülve önmagával, egy gyógyszer vagy természetgyógyászati készítmény sem tud segíteni rajta. Elkezdtem használni a Peralgint (2x1 tablettát) és keményen dolgoztam magamon. Otthagytam a munkahelyemet, ami nem tudott örömet okozni, és most végre azzal foglalkozom, amit szeretek. Rendbe tettem a családi kapcsolataimat is. Két csomag Peralgint szedtem be, immáron 4 hónapja nem használom, és a klimaxos tünetek köddé váltak. Tehát annak ellenére, hogy a Peralgin főként allergiás betegeknek készült, azokon a nőkön is segíthet, akik hajlandóak sok mindent megtenni életük jobbá tétele érdekében, még akkor is, ha az egyáltalán nem könnyű. Az Energy készítményei egyszerűen csodálatosak, nem hagyom, hogy bárki is rosszat mondjon róluk. Az egész Társaságnak sok sikert kívánok, és remélem, hogy még sok ilyen kiváló készítményt vezetnek be a piacra.

Marie Klíglová, Prága

Tartalom


Az Energyt az egész család dicséri

Szeretném megosztani önökkel családom Energy termékekkel kapcsolatos tapasztalatait. Férjem több évig használta a Geriavitot, de nem tapasztalt semmiféle javulást. Később megvásároltuk a Vitamarint, és hihetetlen dolog történt: a férjem kezdte erősnek érezni magát, gyönyörű lett a bőre, és teleszívta magát életerővel. Szeretném továbbá figyelmükbe ajánlani a Vitamarin és a Skeletin kombinációját. Saját tapasztalatból mondom, hogy ízületi fájdalomra nincs jobb a nap alatt. A fájdalom sokkal gyorsabban elmúlik, mint bármelyik más megoldás applikálásakor. Az Artrinnak egyszerűen nincs rossz tulajdonsága, sokat segít térd- és fogfájás esetén. A Gynex vitathatatlanul a legjobb készítmény a folyásokra és a nőgyógyászati problémákra, Cytovitallal kombinálva pedig kiváló segítség melldaganat esetén. Unokámnak a Probiosannak köszönhetően nincsenek bélproblémái. A másik unokám sajnos allergiás, de remek segítőtársra talált a Protektinben (nem viszket a bőre). Jelenleg a pentagram szerinti éves testtisztító kúrámat tartom (tavaly szeptember óta), és remekül érzem magam. Azóta nem volt egyetlen vírusos fertőzésem sem, egyszerűen minden a legnagyobb rendben, ezért a kúrát idén is folytatom. Mindenkit üdvözlök, és jó egészséget kívánok a gyógynövény-készítmények kedvelőinek.

Jarka Suchá, Čkyně

Tartalom


Grepofittal a téli betegségek ellen

A Grepofit a családom , ismerőseim és kollégáim legnépszerűbb Energy terméke.
Nagyon széleskörű a használata a környezetemben. Szeptember hónapban kezdjük el a szedését, mikor elkezdődik az első orrfolyásos, torokfájós időszak. Ilyenkor , rögtön 2 szemmel indítunk és az orrfolyás szinte azonnal elmúlik. Felnőtteknek lehet 2-3X2 szem, gyermekeknek 2
X2 szem. Ezt a dózist csak addig kell tartani, amíg úgy érezzük, hogy a betegség kialakulóban van. Kb. 2-5 napon belül a tünetek megszűnnek és lecsökkenthetjük az adagot napi 1 szemre. Az 1 szem megelőzésre is szolgál annak , aki emberek, gyerekek közt dolgozik és folyamatosan ki van téve a fertőzésveszélyének. A kislányom a bölcsőde és óvoda időszakában is folyamatosan napi 1 szemet kapott-kap reggelente, ezzel teljesen elkerülünk szinte minden betegséget. Ő nem veszi be a kapszulát, így felvágom és a tartalmát kapja be és leöblíti folyadékkal.  
Nagyon jól kombinálható antibiotikummal, ha az állapot nagyon súlyossá válik. A kettő együtt gyorsabban hat.
Tapasztalataim szerint jól használható még különböző gyomorfájásoknál, melyeket baktérium vagy vírus okoz
za és természetesen a candida gomba egyik fő ellensége is.
Gyermekeim vírusos szemölcseit nyom nélkül gyógyította és nem csak ’’tünetmentesítette’’. Többen használják azóta mindenfajta szemölcsre pozitív eredménnyel.
Kipróbálta  a kolléganőm herpesz ellen
is, mióta szedi a Grepofitot nem jött ki a herpesze, pedig általában minden menstruáció előtt  előbújt a száján.
Legutóbb ótvarnál próbáltuk a használatát egy ismerősömnél.2-3 nap múlva napi 4X2 szem kapszula megállította a terjedést és a Cytovital krém kí
vülről gyönyörűen begyógyította a sebeket.
Ha családban valaki beteg , az egészségesek számára megelőzés céljából érdemes napi 2 szem kapszulát bevenni, így nem kapják el a betegséget ill. nagyon enyhe a lefolyása.
Bárányhimlőnél meggyorsítja a betegség le
folyását és kevesebb hólyag jelenik meg.
Egyszóval a az én tapasztalatom nagyon jó a Grepofittal és mindenkinek ajánlom, aki szeret egészségesen, betegség mentesen élni!Eddig senki nem csalódott benne, akinek ajánlottam!
Pasztercsákné Ruzsbánszky Márta, szakmai biológia tanár, Debrecen

Tartalom


Energy sikertörténet

Kata 48 éves, egy gyorsétkezdét vezet a férjével.

Egyik nap ebédelni mentem, és láttam, egy agyonfáradt hölgyet, szeme alatt óriási fekete karikákkal. Később kiderült, hogy iszonyú sarokfájdalommal, magasvérnyomással, cukorbetegséggel küzd.

Mivel még csak augusztus óta foglalkozom az Energy termékekkel, kicsit bizonytalanul, de érezve, hogy itt segítenem kell, megszólítottam.

Azonnal partner volt, hiszen nagy fájdalmai voltak, és alig állt a lábán.

Éppen a gyógyszertárba indult, hogy az orvos által felírt nagyon drága fájdalomcsillapítót kiváltsa.

Mondtam neki, hogy várjon ezzel egy kicsit, remélem nem lesz rá szükség.

Megbeszéltük, hogy szedjen RENOL-t, 2 cseppet 2 napig, majd 3 cseppet 2 napig, utána napi 1 cseppel, 2x 3 cseppig növelve az adagot.Mellé ajánlottam FYTOMINERAL-t, 1x10 cseppet éhgyomorra, köv. héten 2x10 cseppet, 3. héten 2x15 cseppet. Továbbá kapott a lábára ARTRIN krémet. Későbbiekben pedig ajánlottam neki mellé SKELETIN-t. /Az adagoláshoz kértem a klubvezetőm tanácsát/.

Kicsit izgultam, hogy jobban lesz-e?

De hát szerencsére, ezen csodálatos termékeknek köszönhetően ,2 nap múlva már boldogan hívott, hogy Istenien érzi magát, lement a vérnyomása, elmúlt a sarokfájdalma, jól aludt, és nagyon jól érzi magát! Mondta, hogy milyen jó, hogy nem váltotta ki a fájdalomcsillapítót.

Csodálatos érzés volt, hogy segíthettem valakinek!
Azóta persze sorban küldi hozzám az embereket, hiszen élő reklámként minden nap ott áll a gyorsétkezde eladó pultja mögött.
Köszönjük Energy.

Hegymeginé Pintér Gabriella, Tanácsadó, Érd

Tartalom


Méregteleníteni bármikor lehet!

A fantasztikus Cytosan akció nagyon sok mindenkit ösztökélt arra, hogy ősszel is méregtelenítse szervezetét! Nekik szeretnék néhány tapasztalatot átadni. Azoknál akiknél a Cytosan szedésének elején székrekedés lép fel, úgy kerülheti el, ha 2dl meleg vízzel vagy teával veszik be. Ha a kúra alatt fejfájás lép fel, egy nagy pohár víz megivása után elmúlik.

(A mosógépbe is hiába tesszük bele a legjobb mosóport, ha vizet nem adunk hozzá a ruha nem lesz tiszta.) Ahhoz, hogy a testünkből, zsírsejtjeinkből kiáramló méreganyag kitisztuljon vízzel kell kiöblíteni.

Másik fontos, hogy a méreganyag ásványi anyaghoz kapcsolódva tud kijutni, de mivel a zöldségekben, gyümölcsökben is kevés van, ezért szervezetünkben is. Ásványianyag raktár a hajhagymákban és az izmokban van. Ha szükség van ásványianyag pótlásra a méregtelenítés alatt onnan tudjuk, hogy hajhullás léphet fel, illetve izomgörcs a vádliban.

Erre tökéletes megoldás a Fytominerál. (Érdekesség, hogy a szervezet nagy hatékonysággal csak a folyékony ásványi anyagot tudja felhasználni. Energetikailag a Vironal és a Regalen tudja tökéletesíteni a méregtelenítésünket.

Biztos vagyok benne, hogy a szervezetünk hálás a tisztításért, valamint ellenállóbb lesz a téli betegségekkel szemben.

Kovácsné Ambrus Imola, fitoterapeuta-természetgyógyász, Energy-klubvezető, Debrecen

Tartalom


A BIOMULTIVITAMIN telitalálat!

Minden új Energy fejlesztést nagy örömmel fogadnak a fogyasztók, de a BIOMULTIVITAMIN rendkívül nagyot ’’durrant’’. Alig jelent meg a vitamin mindenki ráérzett, hogy ez egy különleges és hiánypótló termék.

Bioenergetikus természetgyógyászok a vártnál is elismerőbben nyilatkoztak a készítmény összetételéről és energetikájáról!

A Nelson - állapotfelmérő készülékkel dolgozó természetgyógyászok is visszajelezték, hogy majdnem minden embernek a gép 100%-ban ajánlja a vitamint.

A H-vitamin a női szervezet számára nagyon fontos a menstruáció megjövetelénél, gyermekvállalásnál, valamint a változó-kori problémáknál. A gyermekvállalásnál fontos,hogy miután kitisztítottuk a szervezetünket vitaminokkal és ásványi anyagokkal feltöltsük.

Nagyon fontos a B-9 vitamin, a folsav segítségével a fejlődési rendellenességeket elkerülhetjük. Az E-vitamin fokozza az egészséges méhnyálkahártyához szükséges A-vitamin hatását. Az E-vitamin hiánya is felelős lehet a vetélésért. Az E-vitamin a szelénnel együtt hat szinergikusan, vagyis együtt kell fogyasztani a kettőt. A leendő kismamáknak nem kell külön C-vitamint szednie elég a Biomultivitaminban lévő C-vitamin. A kellő vas fogyasztása védelmet nyújt a vetélés és a testi fogyatékosság kialakulása ellen a magzatnál. Molibdén ásványi anyag is nélkülözhetetlen az áldott állapot létrejöttéhez. (Vas, Szelén, Cink, Molibdén megtalálható a Fytominerálban.)

Az E-vitamin és a C-vitamin segíti a férfi nemzőképességet és a spermaszám növelését, de a cink is létfontosságú.

B-6 vitamin hozzájárul az ösztrogén-progreszteron egyensúly megőrzéséhez és a normális szérum prolaktin szinthez, valamint támogatja az ovulációt.

A szoptatás alatt a Fytominerál ajánlott.

A H-vitamin segítséget adhat azon férfiak számára, akik a magas férfihormon-szintjük miatt kopaszodnak, ha az apánál is fennáll, akkor a fiánál is jelentkezhet a kopaszodás, ezért már tizenévesen érdemes elkezdeni szedni, hogy a kopaszodás ne jöjjön létre.

A B6-vitamin a CANDIDA ALBICANS ellen is hatékony!!!!!!!!!

Remélem még sok hasznos tapasztalatot és információt adhatok át a BIOMULTIVITAMINRÓL.

Jó Egészséget Kínálunk!

Kovácsné Ambrus Imola, fitoterapeuta-természetgyógyász, Energy-klubvezető, Debrecen

Tartalom


Hasznos gyógynövények közé tartozik

Gyömbér

Zingiber officinale

Forró és karizmatikus meghonosodott idegen

A gyömbér, latin nevén a Zingiber officinale évelő növény, amely a tropikus éghajlatú tájakon akár három méteres magasságba is megnőhet. Elegáns, keskeny zöld levelei és apró, fehéres virágai vannak. Aranysárga gyökérzete az, amit általánosan a gyömbérnek tartunk. A gyömbérnek a gyógyászaton kívül meg van a maga kiérdemelt helye a konyhában is. Az ételeknek kissé csípős, citromos ízt kölcsönöz, és az ázsiai konyhában a leggyakrabban használt fűszer a só után. Nélkülözhetetlen hozzávalója például a sushinak. A gyömbér otthon is viszonylag könnyen termeszthető növény, csak egy darab gyökérre és hozzá tartozó rügyre van szükség. A gyömbérnek fény, meleg és nedvesség kell. Szobanövényként ugyan soha nem fogja elérni eredeti magasságát, és talán nem is virágzik ki, de örömöt adhatnak csodálatos fényes levelei is. Ne csodálkozzanak, ha télire minden levelét elhullajtja, hagyják nyugodtan szobahőmérsékleten áttelelni, és tavasszal újra kirügyezik.

A gyömbér eredetileg Ázsia tropikus területeiről (India és Kína) származik, és a gyógyászatban már több mint 3000 éves hagyománya van. Felmelegítő és szárító hatásainak köszönhetően emberemlékezet óta használatos a különböző náthás megbetegedések gyógyításában. Segíti az izzadást, megkönnyíti a slejm felköhögését, oldja a slejmet, csillapítja a lázat és antiszeptikus hatású. Nátha esetén érdemes fahéjas gyömbérteát inni (1-2 csík gyömbér + egy csipet fahéj – kb. 10 percnyi főzés), vagy kóstolják meg a mézzel összekevert préselt gyömbérlét. Amennyiben a forró gyömbérteát még a nátha vagy az influenza kialakulásának kezdetén fogyasztják, amikor a fő gond még “csak” a fáradtság, a hidegrázás és a test egészére kiterjedő fájdalom, akkor a gyömbér elősegíti az izzadást, csillapítja a lázat, segít eltávolítani a toxinokat, és megelőzni a gyulladás kialakulását. Abban az esetben, ha sokat köhögnek, krákognak, vagy elmegy a hangjuk, sokat segíthet a friss gyömbér szopogatása.

Forrósságának köszönhetően a gyömbér stimulálja a perifériás vérkeringést, amit ki lehet használni a végtagok felmelegítésére, vagy akár külsőleg pakolások vagy masszázsolaj formájában reuma, derékzsába, csontsérülés, továbbá izom- és ízületi-fájdalom (arthritis) esetében. Tudományosan bizonyított tény, hogy a gyömbér gyulladásellenes és fájdalomcsillapító hatású növény. Friss gyömbér rágcsálásával például csillapítható a fogfájás is.

A keringési rendszer helyes működésének támogatásához lehet használni nyers gyömbért, tea formájában vagy szárított gyömbért, amit kapszulákban juttatunk a szervezetbe. Külső alkalmazás céljából készíthetünk erős gyömbérfőzetet, amellyel lokálisan kenegetjük a sérült területet, de akár le is reszelhetjük a nyers gyömbért, amelyből étolajjal összekeverve csodás pakolást varázsolunk. A boltokban kapható gyömbéres masszázsolaj is, amely a boróka- és eukaliptuszolajjal együtt csillapítja a végtagfájdalmat, és pozitívan hat a felső légúti megbetegedésekre. A gyömbér, bármilyen formában is használjuk, enyhíti a menstruációs görcsöket, és jótékonyan hat gyomor- vagy bélpanaszok esetén. Tisztítja továbbá a beleket, és segít megszüntetni a felfújódást, valamint a hasmenést.

Legismertebb tulajdonsága, hogy képes felmelegíteni a gyomrot. A kínai orvoslás tanai szerint a meleg gyomor az egyik legfontosabb feltétele annak, hogy a befogadott táplálék emésztése problémamentes legyen. A gyömbér segíti tehát az emésztést, a gyomornedvek képződését, növeli az étvágyat, és csökkenti a gyomor ingerlékenységét. A forróság és a gyomorműködés stimulálása azonban nem mindig kívánatos dolog, egy szó, mint száz a jóból is megárt a sok. Éppen ezért gyomorfekély vagy gyomorgyulladás (gastritis) esetén tilos gyömbért fogyasztani. Illetőleg, ha eleve meleg van, nincs értelme még inkább befűteni.

Mivel a gyömbér képes csökkenteni a gyomor ingerlékenységét, kiválóan használható reggeli rosszullétek, kinetózis, hányinger vagy hányás esetén. Kis mennyiségben terhességi rosszullét idején is alkalmazható. Tapasztalatok alapján bizonyítást nyert, hogy a gyömbér fogyasztása jelentősen mérsékli a kemoterápia vagy a műtéti anesztézia hatására jelentkező rosszullétet.

Igazán gyógyító finomságnak számít a kandírozott gyömbér vagy a gyömbérszirup, amelyet elsősorban a gyerekek kedvelnek. Nemcsak hogy remek az íze, és felmelegíti a szívtájékot, de rendkívül jó és hatékony gyógyszer a megfázással szemben. Éppen ezért télen legyen otthon mindig egy kis gyömbér, mert, ha úgy érzik, fázik a lábuk elég, ha szárított gyömbért szórnak a zoknijukba, és meglátják, be se kell majd fűteni.

Mgr Tereza Viktorová

Tartalom