HÍRMONDÓ 2007-12 / 2008/01
Tartalom
Irattár
December és január havának termékei
A december havának készítményei nem lehetnek kérdésesek . A Vitae legutóbbi számában részletesen foglalkoztunk a Széllel, amely a következő két évben, az anyagban fejti ki hatását, és nem győztük ismételgetni azt a jó hírt, hogy a Szél veszélyt jelent a rákos daganatokra. Maga a Szél igyekszik majd mindent rendbe tenni. Mi azonban hathatós segítséget nyújthatunk neki a zöld élelmiszerekkel, amelyek szinte még megjelenésük előtt forradalmat robbantanak, főleg a daganatos megbetegségek megelőzésével kapcsolatban. A zöld élelmiszerek ugyanabba a kategóriába tartoznak mint a Szél, éppen ezért hathatósan tudják támogatni a Szél természetes fejlődésre irányuló törekvését. A következő két évre sikerült valóban kiváló segítőtársakat szereznünk. A daganatos megbetegedések megelőzésére a Chlorella hosszantartó használatát javasoljuk. A Chlorella lassú, ám folyamatos hatása kifejezetten támogatja a vad, ide-oda röpködő Szelet. Az Árpa megkínálhat minket egy pohárka aktív energiával, ami ebben a karácsonyi forgatagban szintén nem utolsó dolog. Ne feledkezzünk meg az elválaszthatatlan társakról: a Vironalról és a Grepofitról sem. A karácsony utáni ellazulás sok ember esetében vírusos megbetegedést vagy torokgyulladást hozhat magával. Amennyiben úgy érezzük, hogy az ünnepek inkább gondot jelentenek, ne stresszeljük magunkat, vegyük elő a Korolent.
A január készítményei egyértelműen a Föld időszakából indulnak ki , amely idén kifejezetten fontos elsősorban azért, mert most kezdődik a Föld uralmának 12 éves időszaka.
A Gynex vagy a Vitamarin segítenek megteremteni a stabilitást, megmutatják nekünk a centrumhoz, a központhoz vezető utat, ahonnan új irányokba kell majd elindulnunk. Nem szabad megfeledkeznünk a Gynex két hű kísérőjéről sem, a Stimaralról és a King Kongról. A Stimaral jelentősen megkönnyíti számunkra a lelki munkát, a King Kong pedig gondoskodik a szervezetünkről, a Regalennel együtt például kiváló segítséget nyújt sömör esetén. A Föld sorát a Cytosan zárja, amely a Balneolos fürdővel együtt nem csak ellazulást, hanem közvetlen találkozást hozhat a jótékony Földdel. (Joa)
Tartalom
Kedves Tanácsadók, kedves kollégák!
Sok minden kerülhet idén az Energy nemzetközi karácsonyfája alá…én legszívesebben azt a sok száz fogyasztói köszönőlevelet tenném, melyek Klubvezetőink és Szaktanácsadóink áldozatos munkájának köszönhetően jutottak el igazgatóságunkhoz. Képzeletben üljünk együtt a karácsonyfa köré és örüljünk együtt közös sikereinknek, ennek a szép ünnepnek.
Hatalmas öröm, hogy évről-évre növekszik az Energy klubtagok száma. Egyre többen fogadják élénk érdeklődéssel filozófiánkat a városokban a falvakban, határon innen és túl. Hiszen mindannyian megtapasztaltuk, hogy olyan termékcsaláddal van dolgunk amelyek minőségükben és hatékonyságukban m essze megelőzik azon táplálék kiegészítő-és gyógyhatással bíró készítményeket, melyek jelenleg az európai piacon megtalálhatók, arról nem is beszélve, hogy mind elfogadható áron elérhetőek.
Társaságunk nevében köszönöm Szakoktatóinknak a színvonalas előadásokat, Klubvezetőinknek és Tanácsadóinknak a fogyasztóknak nyújtott hasznos tanácsokat!
Szeretném az összetartozás érzését erősíteni mindenkiben, hiszen együtt mindig eredményesek és sikeresek lehetünk!
Kívánok mindenkinek szeretetteljes karácsonyi ünnepeket, békés, boldog, eredményekben gazdag új évet!
Marosi Zoltán, Ügyvezető Igazgató
Hungary Energy Kft
Tartalom
Köszönettel tartozunk Szaktanácsadóinknak a magas színvonalú szakmai oktatásokért, előadásokért és fogyasztóinknak nyújtott szaktanácsokért:
- Csan ádi Mária, természetgyógyász
- Dr Barta Gizella, onkoradiológus szakorvos
- Kotriczné Szilágyi Judit, kineziológus, szakoktató
- Mészáros Márta, Klubvezető
- Ráczné Simon Zsuzsanna, természetgyógyász
- Kovácsné Ambrus Imola, Klubvezető
- Gyenese Ibolya, Klubvezető
- Dezső Éva, természetgyógyász
- Hargitai Attiláné, Klubvezető
- Dr. Szabó IdaSzilvásyné Dr. Mazurek Magdolna
- Kocsis Ilona, Kubvezető
- Molnár Judit, Klubvezető
- Kántor Lászlóné Mariann
- Nagy Renáta, Klubvezető
- Dankóné Kozsa Anita, Klubvezető
- Takács Mária, Tanácsadó
- Dr. Czimeth István, fitoterapeuta, szakoktató
- Daróczi Zoltán, természetgyógyász vizsgáztató
- Dr. Mahboubi Zine-El-Abidine, gombaszakértő
- Prof. Dr. Sadowski Márton, homeopata, szakoktató
- Broczki László, természetgyógyász, szaktanácsadó
- Mundi László, masszőr, reflexológus
- Lukács László, természetgyógyász
Tartalom
Előrejelzés December 2007
A december kifejezetten hideg lesz. Egy hirtelen hideghullámmal rögtön a hónap elején levizsgáztatja felkészültségünket, hiszen a visz onylagos melegből kellemetlen sarkköri időjárást teremt, de utána szerencsére meggondolja magát, és a hónap vége már az európai télnek megfelelő időjárást hoz. Több hó inkább december elején várható, de úgy néz ki, hogy a havazás gyakrabban meglep majd minket. Kérdés, hogy a hó meg is marad-e. A tavalyi télhez képest kb. tíz fokos hőmérsékletesésre kell számítanunk, de mivel a hőmérők tavaly télen ritkán mutattak nyolc foknál alacsonyabb hőmérsékletet, kegyetlen hidegtől nem kell tartanunk. Jézuska idén lehet, hogy szánkóval érkezik, de rögtön utána olvadás várható, ezért a gyerekek valószínűleg nem sok havat látnak majd a szünidőben.
Számunkra a legfontosabb, hogy november végén a Patkány, az év első uralkodója veszi át a hatalmat. A Patkány nyitja meg az asztrológiai, azaz a kínai jang évet. Mindent előkészít, hogy a D napon rendben menjenek a dolgok, hogy semmit ne ronthassanak el a váratlan improvizációk. Ezt az időszakot könnyedén elképzelhetjük. Minden nagyobb rendezvény – külföldi államfő látogatása, filmfesztivál, és egyéb hasonló dolog – előtt egész stábok ügyködnek azért, hogy a terv, amelyet megalkottak, gond nélkül végbemehessen. És pontosan ugyanez a Patkány feladata. Az ügyes és gyors uralkodónak meg kell próbálnia a lehető legpraktikusabban előkészíteni a következő évet, sőt esetében a következő tizenkét évet, és mondjuk ki őszintén, túl sok idő nem áll a rendelkezésére. Február elején, pontosabban február 6.-án bekopog az ajtón a kínai Újév.
És még egy dolog bír alapvető jelentőséggel, az uralmon levő 2-es számú hexagram: az Elfogadás. Ez a hexagram nem más, mint felszólítás: nézz körül, tartsd nyitva a szemed, és észlelj! A szem nem véletlenül jelenik itt meg. Decemberben a fa gazdasága gondoskodik rólunk, és a fa érzéki kimenete pont a szem.
Napjainkban ennek a felszólításnak két értelme van. Az egyik tagadhatatlanul a Patkányra irányul. Abban az esetben, ha egy fontos eseményt kell előkészítenem, és az által a következő tizenkét éves időszakot, vitathatatlanul fontos megnéznem, hogy milyen környezetbe ültetem el az új eseményt, milyen embereket hívok a projekt megvalósításához, ki lesz a VIP vendégem, kit bízzak meg a dramaturgiával, és végül, de nem utolsó sorban el kell gondolkodnom annak lehetőségén, mi hiusíthatja meg a terveimet. Az idei Patkány számunkra kifejezetten fontos, mert a saját uralmát készíti elő, és ne kételkedjünk benne, hogy nem élvezi ki annak minden cseppjét. A lassú Disznó előkészítette számunkra az utat, a Patkány már véletlenül sem hagy majd gondolkodási időt. Pár hónapunk marad már csak tehát arra, hogy befejezzük az utómunkálatokat, és előkészítsük a következő tizenkét év új uralkodójának a vörös szőnyeget. A Föld megérdemli a komoly üdvözlést.
A hagyományok tükrében azonban van egy sokkal mélyebb jelentése is a 2-es számú – Elfogadás hexagramnak, és ez nem más, mint a karácsony. A Patkány imádja a rohanást, a nagy bevásárlásokat és a felfordulást. Mindent megtesz azért, hogy maximálisan kiélvezhesse ezeket a pillanatokat. Kétszer, háromszor többet tervez, mint ami az er ejéből telik, utána pedig hajt minket, mint az igás lovakat, hogy legalább valamit teljesíteni tudjon. Tudom, miről beszélek, Ló vagyok, a Patkány pontos ellentéte, ami a kínai tanítás szerint bizonyos mértékig identikus tulajdonságokat jelent, és karácsony előtt rendszeresen káoszt teremtek magam körül, aminek semmi köze az ünnepi nyugalmas békéhez. Amennyiben az Elfogadás hexagramja képes lenne petíciót írni, kétségtelenül aláíratná a föld minden lakójával. A petíció szövege rendkívül egyszerű lenne: “Álljatok meg, és nézzetek körül!”. Előfordulhat, hogy partnerünk nem drága ajándékra vágyik, hanem csak a figyelmünkre. Talán elég lesz, ha csak néhány karácsonyi finomságot sütünk, és a tésztagyúrás helyett a gyerekeinkkel játszunk. Talán …, de ezt Önök biztosan jobban tudják.
Túl sok terhelést a Patkány nem csomagolt a zsákjába, nem is csoda, ha időben el akarja végezni mindazt, amit eltervezett. Időnként hírt adhat magáról a gyomor, ezért csak óvatosan a karácsonyi lakomákkal. A vastagbélre nehezedő terhelés oka úgyszintén a mértéktelen lakmározás, de a vastagbél esetében mindig hangsúlyoznunk kell működésének pszichikai oldalát is, azaz mondjuk ki, ami nem tetszik, mondjuk ki a negatív érzéseket. Ezek kimondásától való félelem veszélyeztetheti az utolsó t erhelt szervünket, a húgyhólyagot, a Víz szervét, amihez a félelem tartozik. A Vízhez tartozik a hideg is, ezért jól öltözzenek fel, meg ne fázzanak!
Van még egy apróság, ami elgondolkodtathat minket. A Patkány uralmának időszakában felhalmozódik a Víz ereje, ami békességben nyugovóra tér, hogy aztán új erőre kapjon a tavaszi Fa támadásakor. Az életet adó Víz jótékony ereje mindent nyugodtan előkészít a következő újjászületéshez. De vigyázat! Nem szabad rábíznunk magunkat a végtelen feneketlenségére! A mél ység vizei összezáródnak a kövek fölött, de aztán kiöntenek medrükből, és nincs az az erő, ami megállíthatná a jin vizet! Válogatás nélkül elsodor mindent, ami az útjába kerül. Ennek is meg kéne erősítenie minket, hogy nem kell megadnunk magunkat a Patkány kapkodásának, és használjuk ki az Elfogadás jin hexagramáját. Minden “akció” előtt alaposan figyeljük meg és fogadjuk el az aspektusokat, és legyünk tisztában a következményekkel.
És mindenképpen gondolják végig, mi mindent terveznek a következő tizenkét évre. Már nincs túl sok időnk a kezdésig.
Tartalom
Január 2008
A szilveszter egy kis hóeséssel, az Új év pedig szörnyűséges hideggel lep meg minket, ezért csak óvatosan. A január egyáltalán nem lesz barátságos velünk. Reméljük, hogy a Tűz és a Hő közös uralmának utolsó hullámai legalább egy kicsit megmutatkoznak, mert a táblázatok gyanúsan átmentek a Tűz piros színéből a kék színbe, és ez nem sok meleget jelent. Az első és a második dekád végén lehet, hogy felmelegszünk egy kicsit, de egyébként két kesztyűt is fel kell majd húznunk. Főleg nekünk, akik a tavalyi tél könnyű kis kabátjai után még nem szoktuk meg, hogy most prémbundát kell felvennünk.
A január elhozza nekünk a Föld időszakát. A bivaly, ez az óriási, nehéz mozgású és keményfejű állat lassan elvezet minket a középpontba, hogy ott rendbe tegyük magunkat, és képesek legyünk új irányba a megfelelő lábbal és felszereléssel elindulni. A régi Kínában a Föld minden időszakához tartozott egy rituálé, amikor is a miniszterek bevezették a császárt a négy égtáj felé néző ajtók egyikén a terembe, mindig abból az irányból, amely az adott elem uralmához tartozott. Januárban mindig északról vezették be, és a császár, a terem középpontjában tartott rövid szertartás után egyedül ment ki a kelet felé néző ajtón. Ezzel a jó irányba vezette a Földet.
A Föld időszaka nagyjából a január, április, július és október hónapoknak, illetve a Sárkány, a Kecske, a Kutya és a Bivaly uralmának felel meg. A Bivaly hava ugyan az utolsó a sorban, de nem akármilyen hónap ez. Az ősi mesterek számára mindig is a vég volt a fontosabb. Mert a vég ad nekünk lehetőséget, hogy kihasználjuk a múlt tapasztalatait, és hasznunkra fordítsuk azt a jövőben.
A Föld, mint egy édesanya mindenről gondoskodik, minden alaposan előkészít, és szem előtt tartja a jövőbeni bőséget. A szántóföldet hótakaróval fedi, hogy az ott rejtőző magok kényelmesen kivárhassák a tavaszt. Az emberi szervezetnek lehetőséget ad, hogy kihasználhassa a kicsiny, ám annál fontosabb tüzet, a MING MENT, ami biztosítja testünk létfontoss ágú folyamatainak működését. Az ősi kínai mesterek szerint ez a láng a Víz elemének Hideg energiájához tartozó vese környékén lobog. Feladata nem a melegítés, hanem az, hogy biztosítsa a magasabb tüzek, azaz a miniszteri és a császári tűz lobogását. Rendkívül leegyszerűsítve: a miniszteri tűz az emésztésünkről, a császári tűz a pszichikumunkról gondoskodik, egyszóval mindkettő nagyon fontos folyamatokat irányít. Amennyiben pedig a MING MEN nem lesz képes biztosítani az egyes tüzek égését, a problémák csak úgy záporoznak majd. Minél erősebben lángol a MING MEN, a test annál inkább képesebb lesz egyedül rendbe hozni a dolgokat. És éppen ezt használjuk ki ebben a hónapban. “Rákapcsolódunk” az idő energiáira, ami lehetővé teszi, hogy kommunikálhassunk a MING MENNEL, amit egyébként igyekszünk a legjobb állapotba hozni. Abban az esetben, ha ez sikerül, egész jövő évben nagy lesz az esélyünk arra, hogy megoldjuk az energiákkal kapcsolatos problémáinkat. Jelentős javulást érhetünk el az allergiás megbetegedések, az autoimmun betegségek, és az immunhiányos betegséges esetében, sőt a test energetikai állapotának javításával - főleg gyerekeknél - olyan gondok is megoldhatók lesznek, amelyeket eddig nem is tudtunk névvel illetni. A következő évet egyszerűen jobb kondícióban visszük végig, könnyebben védekezünk majd mind a fertőzésekkel, mind pedig a kellemetlen élethelyzetekkel szemben.
A januárt követő három hónapnak hasonló, de önálló feladata is lesz, és inkább az őket követő hónapokra fejtik ki majd hatásukat, mintsem az egész évre. Míg a Föld időszakának munkáját a január mintegy 80%-ban elvégzi, addig a maradék 20%-on megosztozik az április, a július és az október.
A Bivaly befelé forduló személyiség, és ennek megfelelően alakulnak a terhelései is. A problémák magába fojtásával, a megoldások elodázásával labilis állapotot teremt az epehólyag, a szív, a lép, a gyomor és a húgyhólyag területén. Habár a január a nyugalom hónapja, ez nem jelenti azt, hogy mozdulatlannak kell lennünk. Engedjük el magunkat, de célzottan készítsük elő a jövőt, a Föld uralmának tizenkét éves időszakát.
Eva Joachimová
Tartalom
Miért van szükségünk vitaminokra?
A vitamin elnevezés szó szerint “élettanilag fontos amint” jelent, az első izolált vitamin, a thiamin B1 alapján, amely kémiai szempontból: amin, azaz kötött nitrogént tartalmazó molekula. A vitamin elnevezés azután is megmaradt, hogy hirtelen kiderült: a vitaminok közé sorolt anyagok többsége kémiai szempontból nem amin. Kémiailag nagyon sokrétű, jellemzően kis molekulájú anyagokról van szó, amelyek nyomelemei nélkülözhetetlenek a szervezet problémamentes működéséhez.
A vitaminok az emberi táplálkozás alapelemeihez tartoznak. Többségük az ún. esszenciális anyagok közé sorolható, amelyeket a szervezet nem tud magától előállítani, ezért a táplálkozással vagy provitaminok formájában (béta-karotin az A vitamin provitaminja) kell a szervezetbe juttatni. Kivételt képeznek a bél-mikroorganizmusok tevékenységének köszönhetően a vastagbélben képződő K és H vitaminok, és részben az UV sugárzás hatására a bőrben szintetizálódó D vitamin.
Tartalom
Biokatalizátorok, koenzimek
A vitaminok az emberi szervezetben biokémiai reakciók katalizátoraiként töltenek be fontos szerepet, ezért nélkülözhetetlenek a szervezet anyagcseréjének problémamentes működéséhez. Néhány vitamin biokémiai szempontból (elsősorban a C-vitamin és a B típusú vitaminok) az enzimek oszthatatlan része és jelenlétük nélkül az enzimek szintézise teljességgel lehetetlen lenne. Vitaminok hosszantartó hiánya esetén tehát törvényszerűen bekövetkezik a törékeny enzim-egyensúly ingadozás (az enzimek általában láncolatban dolgoznak, működésükben az egyik kapcsolódik a másikhoz), ezt követően betegség léphet fel és szélsőséges esetekben halál is beállhat.
Az emberi szervezetben rengeteg enzim van (ezres nag yságrendekben), és az új molekulák felfedezésével számuk folyamatosan nő. A szervezetben biokémiai aktivitások széles skáláját biztosítják – részt vesznek a fehérjék, a zsírok és a cukrok-, a sejtlégzés metabolizmusában, a véralvasztásban és a véralvadékok feloldásában. Biztosítják az emésztést, felszabadítják az energiát az energiában gazdag kötésekből, részt vesznek a lebontásban, a szintézisben és az anyagok átalakításában is, egészség-megújítók és védelmezők, lényegében létfenntartók.
Az enzim valamenny i fehérjemolekulájában lenni kell koenzimnek nevezett nem fehérje résznek, esetleg kofaktornak. Koenzimként általában a vitamin molekulát, kofaktornak pedig a nyomelem (ásvány) ionját jelölik. A szervezet éppen a koenzimeket nem tudja önmagától előállítani és tekintettel arra, hogy az enzimek tevékenysége során felhasználódnak, a táplálékban azokat folyamatosan pótolni kell. A koenzimek ezen kívül védik az enzim fehérjemolekuláját a hőcsökkenéstől és segítenek a speciális szubsztrátum pontosabb felismerésében és megkötésében. Koenzimek – vitaminok nélkül a szervezetben káosz uralkodna. A vitaminok segítenek az egészség megőrzésében, védik a szervezetet a betegségektől és lassítják az öregedés folyamatát.
Tartalom
Ideális vitaminforrás
A vitaminok a természetben a növényekben zajló anyagcsere során keletkeznek. Természetesen állatok szervezetében is előfordulnak, kiváltképp a májban, ahol néhány vitamin elraktározódik. A növényi eredetű élelmiszerekben azonban a vitamin-tartalom nagyon ingadozik az állatok kondíciójának és etetésének, valamint az állati eredetű termékek ezt követő feldolgozásának függvényében. Számos vitamin eltűnik a hő és kémiai kezeléseknek köszönhetően. A vitamin-tartalom azonban a növényi eredetű élelmiszerekben is ingadozik. Termesztett növényekben a vitamin-mennyiség a növények túlnemesítése, a trágyázás, a talaj- és vízszennyezés és a nem megfelelő klímafeltételek miatt csökkenhet. A vitamin-tartalom még tovább csökken a kíméletlen feldolgozás és tárolás következtében. A vitaminok mennyiségének csökkenésére és a szervezetben való felhasználhatóságukra drámai hatással van a mikrohullámú sütő használata! Paradox módon kizárólag nyers zöldség és gyümölcs (például ésszerűtlen diéta esetén) fogyasztásakor is felléphet vitamin-hiány a szervezetben, mert ezeket a szervezet nem képes teljes mértékben megemészteni és hasznosítani, és a jelenlévő vitaminok többsége kiválasztódik a feldolgozhatatlan rostokkal együtt.
A legjobb megoldás, ha az ökológiai mezőgazdaság alapelvei szerint termesztett növényi eredetű élelmiszerek fogyasztásával biztosítjuk a megfelelő vitaminbevitelt, amelyeknél garantált, hogy nem kerültek kapcsolatba kémiai anyagokkal (trágyázó szerek, permetezések, …). Változatos és minőségi táplálkozás során nincs szükség a vitaminok pótlás ára. Amennyiben azonban megbetegszünk, életünkben növekszik a fizikai vagy pszichikai terhelés, esetleg betegség után lábadozunk, a vitamin-bevitelt azonnal növelnünk kell.
Tartalom
Avitaminózis – vitaminok teljes hiánya a szervezetben
Vitaminhiány helytelen táplálkozás (azaz a szervezetbe nem jut kellő mennyiségben - egyoldalú, biológiailag szegény, kémiailag módosított táplálkozás) vagy túlzott vitamin-felhasználás következében alakulhat ki. Túlzott vitamin-felhasználás helytelen életmód (dohányzás, alkoholizmus, stressz….), vagy betegség következtében léphet fel, mivel bármilyen megbetegedés esetén megemelkedik az enzimatikus aktivitás, amely számára a vitaminok létfontosságúak. Az avitaminózis további oka lehet a vitaminok nem megfelelő felszívódása a bélrendszerben - a minőségileg rossz bélmikroflóra miatt (nem megfelelő egyhangú étkezés, antibiotikumok vagy hormontartalmú fogamzásgátlók szedése), bél-betegség, vagy néhány gyógyszer szedése.
Tartalom
Hipovitaminózis – részleges vitaminhiány a szervezetben
Olyan m értékű vitaminhiány a szervezetben, amely már működési zavarokat okoz (lásd tovább). Az okok hasonlóak mint az avitaminózisnál. Hipovitaminózis a rossz étkezésnek köszönhetően viszonylag könnyen bekövetkezhet. Elsősorban azok veszélyeztetettek, akik fast-food formájában étkeznek és kizárólag kémiailag kezelt táplálékot fogyasztanak.
Hipervitaminózis – vitaminok túladagolása a szervezetben
Amennyiben a vitamint valaki túlzott mennyiségben fogyasztja, egészségügyi problémát is okozhat magának. Lényegesen nagy obb kockázat fenyeget a szervezetben felgyülemlett zsírokban oldódó vitaminoknál. Hipervitaminózis igen ritkán egyoldalú étkezésnél vagy nem megfelelő multivitaminos készítmények túlzott használatánál következhet be. A hipervitaminózis általában az ok megszüntetése után gyorsan lecsengő reverzibilis állapot.
(A Biomultivitamin termékdukumentációjából)
Zsírban oldódó (lipofil) vitaminok
A, D, E, K
A szervezetben készletekben rakódnak le (általában a májban). A szervezetben való hasznosításuk érdekében zsírt (olajat) kell hozzáadni a táplálékhoz.
Vízben oldódó (hidrofil) vitaminok
C, B1, B2, B6, B12, B3, B5, B9, H
Nem rakódnak le, a felesleget a szervezet azonnal vizelettel kiválasztja és mennyiségüket folyamatosan pótolni kell. Kivétel a májban lerakódó B12 vitamin.
Tartalom
Tudta?
Az influenza vírusát először 1932-ben sikerült laboratóriumi körülmények között azonosítani. Influenzajárványról szóló első feljegyzések azonban sokkal korábbról származnak. Az első járványok talán már i.e. 5. században bukkantak fel. Hippokratész annak i dején olyan betegséget írt le, amely kísértetiesen hasonlít az influenzához. Feljegyzései szerint a járvány képes volt megtizedelni az egész görög hadsereget. Az első megbízhatóan papírra rögzített járvány valószínűleg 1173-ban pusztított. Azonban még mindig sokan kételkednek, hogy valóban influenzáról lehetett-e szó. Több szerző is egyet ért abban, hogy 1580-ban tört ki az első influenzajárvány Ázsiában, amely végigsöpört Afrikán és Európán is. A legnagyobb, és kétségkívül a legismertebb influenzajárvány az ún. Spanyol nátha volt, amely 1918 és 1919 fordulóján szedte áldozatait. Valószínűleg ez volt egyben a legszörnyűbb világjárvány is az emberiség eddigi történelmében. Rövid idő alatt megközelítőleg 25-50 millió embert pusztított el az egész világon. Az influenza az emberiség 20%-át érintette, és a lakosság 2,5-5%-a vesztette életét a járványban. A következő halálos világméretű influenzajárvány az 1957 és 1958 között tomboló Ázsiai influenza (kb. 1,5 millió halott) és az 1969-ben felbukkanó Hongkongi influenza volt (1 millió áldozat).
A történelemből látható, hogy a 18. század elejétől a 19. század végéig megközelítőleg 50-60 évente ütötte fel a fejét valamilyen halálos influenzajárvány. A 20. században ez az idő 40 évre csökkent. E szerint a következő világméretű influenzajárvány 2008-2017 közötti években várható. ( www.chripka.cz)
Tartalom
Szakoktatók rovataiból
Nem mindennapi teherbe esés a Gynex használata után
L.N. nevű, 1967-ben született páciensem sokáig nem tudott teherbe esni. Eredménytelen volt a többszöri mesterséges megtermékenyítés is. Később azonban kétszer is áldott állapotba került, először 1989-ben majd 1992-ben, és két egészséges fiúnak adott életet.
1997-től a Provera nevű hormontablettával kezelték, de 10 kilogrammot hízott egy év alatt, és vágyott még egy gyermekre. A férj vizsgálatakor megállapították, hogy baj van a nemzőképességével. Az orvosok által javasolt mesterséges megtermékenyítés módját a hölgy elutasította. Később ovarium polycystikum-szindrómá t (soktömlős petefészek) diagnosztizáltak nála, és hormontartalmú fogamzásgátló (Diane 35) szedését javasolták, hogy az elnyomja a nem kívánt metabolikus hatásokat. A fogamzásgátló szedésének felfüggesztésekor a hölgynél rendszertelenné vált a menstruációs ciklus. A 2004 decemberében elvégzett ultrahang vizsgálat kimutatta, hogy túlságosan nagy a méh nyálkahártyája (17 mm), ami vérzéssel, és rákos megbetegedés kialakulásával fenyeget. Mivel a hölgynek korábban már igen jó tapasztalatai voltak a Gynex-szel, elkezdtük a szedését, napi 3x9 cseppel, és e mellett még fitoösztrogéneket szedett (Estrovone). 2005. 2. 1.-én a hölgy pozitív terhességi teszttel látogatott el hozzám. Terhessége problémamentes volt, gyönyörű, egészséges, 9. hónapra született gyermeket hozott világra.
Ez az eset hű en dokumentálja a Gynex erős harmonizáló hatását. A készítményt súlyos, hosszantartó hormonális probléma kezelésére kezdte szedni a hölgy, és a Gynex rövid időn belül meglepő teherbe esést segített elő, amelyben már sem az orvosok, sem a páciens nem reménykedett.
MUDr. Bohdan Haltmar
Tartalom
Emeljük rezgésszintünket
Manapság sokat olvashatunk tudományos filmek foglalkoznak a globális felmelegedéssel, a fotonövvel, ami a föld élőlényei számára egyre inkább megnehezítik az életfeltételeket.
Ha elfogadjuk azt a t ényt, hogy a sorsunk nem megváltoztathatatlan, csupán minden egyén tudatán, döntésén, vibrációján múlik. Életünket természetesen befolyásolják a szülőktől átvett minták, családtagok, tanítóink, társaink, a társadalom, amiben élünk, más emberek által belénk táplált hiedelmek, táplálkozási szokások. Viszont az emberi tapasztalás olyan természetű, hogy a tudat és a fejlettség nagyon magas szintjére is emelkedhet. Meg kell változtatni a téves gondolkodásunkat, téves érzelmi szemléletmódunkat, hogy megváltozzon a vibrációnk, mert a vibráció megváltoztatása a sors megváltoztatásának kulcsa. Egészségesnek lenni mindössze annyit jelent, hogy emeljük rezgésszintünket, harmóniába hozzuk testünk energiapályáit.
Nem hinném, hogy van még egy termék a piacon, amely olyan hibátlanul szolgálná a XXI. század emberének szükségleteit – test, lélek, szellem szinten - , harmonizálna, mint az Energy termékei.
Mindannyian tudjuk, hogy az élet vibrációja 7,83 Hz. Így a gyógyításhoz minimum 10 Hz kell, amivel a mi termékeink rendelkeznek.
Legutóbb egyik előadásomon éppen erről beszéltem, amikor az egyik munkatársunk arról számolt be, hogy olyan vért is vizsgáltak mostanában ahol a frekvencia 9,4 Hz volt. Döbbenetes, hogy tudományosan is bebizonyítható, hogy bizony egyre nő az emberek rezgésszáma. Alacsony rezgésszámú “gyógytermékeknek” egyre kevesebb lesz a létjogosultsága.
Most is azt vallom, hogy életet csak az orvos menthet, de a szintetikus gyógyszerek használata az energia elfojtása céljából káros következménnyel járnak. Lehet kém iailag befolyásolni az agyat, hogy eltompuljanak az érzelmi nehézségek, így az illető gyógyszerfüggővé válik, mert el akarja érni az egyensúly kémiailag kialakított hamis egyensúlyát. Viszont amint elhagyja a gyógyszert visszazuhan a káoszba, mert az eredeti energiák már nem tudnak működni. Az agy kémiai folyamatait gyógyszerekkel irányítani olyan, mint “ágyúval verébre lőni”. Én egyre-másra tapasztalom, hogy pácienseim marék számra hagyják el a gyógyszereket , természetesen a fokozatosság elveit betartva. Semmiképpen nem lehet elvonási szindrómát produkálni. Csodálatos gyógyulások vannak az egyén tudatának, döntésének köszönhetően, hiszen az Energy termékek fogyasztása a vibrációjuk emelkedését vonja maga után. Az pedig nem más, mint a gyógyulás. Az Energy csodálatos, de a CSODÁK akkor is Ők, akik a változásnak, változtatásnak ezt a rögös útját végig járják.
Gondolkozz másként, szeress, igyál több vizet, tornázz, egyél több zöldséget és gyümölcsöt, nem ihatsz kólát nem ehetsz “fehéreket”stb…
Sokat foglalkozo m az emberek tájékoztatásával, a tudatszint emelésével. Próbálok választ adni a miértekre, pl: “ Miért szedje Ő a Fytomineralt?” Válaszom: A számtalan ismert ok miatt: táplálék, gyógyszer, candida, stb…
A bolygónk oxigén és ásványi anyag szint csökkenése miatt csökken a föld életereje. Tehát biológiai szinten ezek emelése a cél.
A világ kutatói, és a mi kutatóink is felfedezték a kolloidásványnak nevezett dolgot, mely (Fytomineral) az ásványi anyagok kolloid formájában óriási segítséget nyújt ezen a téren.
Abidin doktor előadásán tudtuk meg, hogy a candida betegség tönkreteszi a szervezet nyomelem, ásványi anyag szintjét. Káros végtermékül a Prion(fehérje) savas PH kivonja a csontunk Ca tartalmát (csontritkulás), valamint megfoszt minket a nyomelemektől, am i híd a vitaminok sejtünkbe történő beépüléséhez. Így a krónikus betegségek gyógyításánál nélkülözhetetlen táplálékkiegészítő a Fytomineral.
Köszönöm, hogy elolvastál. Emeld a vibrációdat!
Csanádi Mária, természetgyógyász, szaktanácsadó
Tartalom
A kardiológus tanácsadójából jelentjük
Édesapám 75 éves, és volt egy enyhe agyszélhűdése. Tanácsot szeretnék kérni, mely Energy készítmények használata segítene elkerülni a következő esetleges agyszélhűdés kialakulását. Eddig a magas vérnyomására és a prosztatájára kellett orvosságot szednie. Kombinálhatja a hagyományos gyógyszereket az Energy készítményeivel?
Köszönettel Lenka
- Igen, a hagyományos orvostudomány gyógyszerei és a természetgyógyászat készítményei kombinálhatók egymással. Agyszélhűdés után az Energy készítmények közül az alábbiak használatát javaslom: Korolen – eleinte kisebb adagokban naponta 3x1-2 cseppet csepegtessen egy pohár vízbe, és étkezés előtt fél órával igya meg, majd 7 nap után folyamatosan növelje az adagot napi 3x6 cseppre. 21 napi használat utá
n tartson egy hét szünetet, és legalább 2x ismételje meg a háromhetes kúrát napi 3x6 cseppel (3 hét után mindig tartson 1 hét szünetet). Ezt kiegészítheti a Celitin szedésével – naponta 1x1 kapszula reggelente, és három hét szedés után ebben az esetben is tartson egy hét szünetet. Nagyon fontos a megfelelő folyadékbevitel – igyon legalább 2-3 liter vizet egy nap. Amennyiben édesapjának magas a vérnyomása, fontos, hogy minimálisra csökkentse a só használatát, és továbbra is szedje a vérnyomáscsökkentő gyógyszereket, illetve más betegségeire felírt orvosságokat.
Üdvözlettel mihamarabbi gyógyulást kívánva
MUDr. Július Šípoš
Tartalom
Energia, ellenálló-képesség és teljesítmény
Képes egész nap teljesíteni? Könnyedén elbánik a stresszel? Marad még estére energiája a s portra vagy a szórakozásra annak ellenére, hogy egész nap dolgozott, vagy egyszerűen bezuhan az ágyba, és bámulja a tévét? Elég ellenálló a szervezete? Vagy egy kis időjárás változás két hétre kisiklatja a kerékvágásból? Még ha első látásra nem is tűnik úgy, de ezek a kérdések szorosan összefüggnek az ön egészségével. Összpontosítás, energia, kitartás, megfelelő mennyiségű pihenés – ezek mind a jó egészség védjegyei.
A betegségekkel szembeni erős ellenálló-képesség fontos mutatója a jó egészségi állapotnak. A betegségeket nem maguk a baktériumok vagy más mikroorganizmusok okozzák, ha ez valóban így lenne, szüntelenül betegek lennénk, mert a mikrobák mindenhol körbevesznek minket. Képesek ugyan betegséget okozni, ám csupán akkor, ha a szervezet le van gyengülve! Az immunrendszer döntő szerepet játszik a betegségekkel szembeni ellenállásunkban. A táplálkozás, az immunitás és a fertőzések elválaszthatatlanul összetartoznak. A tápanyaghiány növeli a fertőzöttségre való hajlamot, és fordítva, a fertőzés mélyíti a tápanyaghiányt. Szervezetünknek ezért van szüksége több fontos tápanyagra a betegség ideje alatt. Amennyiben mindehhez hozzávesszük még azt is, hogy ilyenkor csökken szervezetünk természetes méregtelenítő képessége, biztosak lehetünk benne, hogy kész a baj. Az orvostudomány terén elért fejlesztések ellenére a fertőzések terjedését még mindig nem lehet teljesen megakadályozni. Abban az esetben, ha felütik a fejüket, kezelhetők ugyan különböző erős antibiotikumokkal, ám azok mit sem érnek a vírusokkal szemben. Ezért, ha megerősíti immunrendszerét, lehetőséget kap a régi közmondás igazolására, miszerint “Jobb egy csepp prevenció, mint több kilogramm gyógyszer”.
Mindebben sokat segítenek az Energy készítményei. Minőségi és mélyreható méregtelenítést biztosít a már oly sokat bizonyított Cytosan, és Vironallal kombinálva az immunrendszerünk is megkapja a szükséges támogatást. Baktériumok, vírusok, sőt gombák által előidézett akut vagy krónikus probléma esetén is hathatós segítséget nyújt a Drags imun (a szóban forgó kedvenc készítményem akkor is hatott, amikor nem is vártam volna). Természetesen nem szabad megfeledkezni az olyan kiegészítő készítményekről sem, mint például a Grepofit, amely elsősorban a betegség akut stádiumában tudja kifejteni hatását, valamint a Flavocel, amely hihetetlenül gyorsan képes elbánni a húgyúti fertőzésekkel. Fül- és mellékorrüreg-probléma esetében pótolhatatlan az Audiron, és a gyerekek által oly kedvelt Droserin. A nátha és megfázás miatt ideges gyerekek csodálatosan el tudnak lazulni, ha ezzel a bioinformációs krémmel masszírozzuk homlokukat és mellkasukat. Mérhetetlenül fontos a megfelelő mennyiségű vitamin és ásványi anyag bevitele is, ezért ne csak a betegség ideje alatt, de hidegebb időkben is kényeztessük szervezetünket a Biomultivitaminnal vagy a Fytominerallal. Prevenció! Emlékszik még?
Az immunrendszerrel szoros kapcsolatban áll a pszichikum is, azaz más szóval a tudat optimista állapota. Ám erről, majd legközelebb. Most az a legfontosabb, hogy a tél beköszönte előtt meglegyen otthon minden fontos készítmény, amellyel fel vehetjük a harcot a baktériumokkal és a vírusokkal szemben. Biztosíthatom, hogy az Energy készítmények segítségével ebben a harcban csak mi győzhetünk.
Zuzana Mikulová
Tartalom
Segítünk az örökletes idegbetegségben szenvedők állapotán
2007. október 5. és 7. között, Klimkovice fürdővárosában került megrendezésre a C-M-T Társaság országos konferenciája, ahol a résztvevők megismerkedhettek az örökletes idegbetegség gyógyításában felhasználható alternatív orvoslás és ha gyományos kínai orvostudomány módszereivel.
Milyen betegségről is van szó tulajdonképpen?
A Charcot-Marie-Tooth megbetegedések (más néven C-M-T betegség) olyan örökletes idegbántalmak, amely megközelítőleg négyezer embert érintenek Csehországban. Különböző generációk több tagjánál is előfordulhat, lehetséges, de nem biztos, hogy a gyereknél, súlyosabb a betegség, mint a szülőnél. A szóban forgó betegség az egész világon ismert, minden faji és etnikai csoportban jelen van. Létezését először 1856 és 1868 között dokumentálták, ám hatékony kezelése a mai napig nem létezik.
A pácienseknél a perifériás idegek károsodása miatt fokozatosan rosszabbodik az alsó, némely esetben később a felső végtagok mozgékonysága. A végtagizmok legyengülnek, mert a károsodott idegek nem képesek őket megfelelően és helyesen stimulálni. A szenzitív idegek működése is károsodást szenved, így azok nem tudják közvetíteni a fájdalom, a tapintás, a meleg, a hideg érzését. A CMT nem halálos betegség, és nem rövidíti le az élet időtartamát. Rendkívül gyakran vezet azonban a páciensek mozgáskorlátozottságához, bénulásához. A pácienseknek a járással van a legnagyobb problémájuk. Gyakori, hogy járás közben nem stabilak a lábujjaik vagy a bokájuk, ezért gyakran balesetet szenvednek. Az izomsorvadás következtében sérülhet a kéz is, főleg a finommotorika – írás, gombok begombolása, cérna befűzése, stb.
Hogyan gyógyítható a betegség?
Napjainkban nem létezik olyan hatékony módszer, amely meggyógyítaná a CMT-t. Leghatékonyabb kezelés a célzott rehabilitációs terápia, valamint a személyre szabott mozgás, amivel fenn lehet tartani az izmok erejét, illetve a páciens kitartását.
A CMT-ben szenvedő páciensek 1999-ben egyesületbe tömörültek, amelynek célja a betegek és azok családjainak megfelelő, szakszerű se gítése és informálása. Az egyesület szemináriumokat, személyes találkozókat, rekondicionáló kezeléseket szervez, és igyekszik támogatást szerezni a CMT alaposabb tudományos megismeréséhez. Az egyesület tagjai között vannak betegek, családtagok, egészségügyi dolgozók, beleértve az orvosokat és a kutatásban tevékenykedőket is.
A pácienseknek rendszeresen fel kéne keresniük a rehabilitációs intézeteket (ambuláns és gyógyfürdői ellátás is), hiszen ennek segítségével lesznek képesek megtartani kondíciójukat, illetve megelőzni betegségük állapotának rosszabbodását. Velké Losiny fürdőiben évente több tíz CMT-vel diagnosztizált beteg kezelteti magát. Rendszerint felnőttekről van szó, de némely esetekben gyermekek gyógyítását is vállaljuk.
Tekintettel arra, hogy Velk é Losinyban már néhány éve együttműködünk az Energyvel, és a készítmények használatával igyekszünk segíteni pácienseinken, természetesen a CMT-ben szenvedő betegek sem képeztek kivételt ez alól. Ahogyan azt már említettem a CMT gyógyíthatatlan betegég, nincsenek olyan orvosságok, amelyek közvetlenül a betegség okára hatnának. A betegek rendszerint különböző vitamin- és ásványi anyag-készítményeket szednek, a klasszikus értelemben vett gyógyszerek használata a különböző mellékhatások miatt esetükben nem ajánlott. A Supertronic-kal történő tesztelés segített feltérképezni, hogy a CMT esetében melyek azok a szervek, azaz energetikai területek, amelyek a leginkább gyengülnek a betegség miatt, így sikerült megállapítani azt is, melyek lehetnek a leghatékonyabb készítmények. Elsősorban az egyik alapregeneráló készítményről, a Renolról van szó, mert a CMT-s betegeknél a vese és a húgyhólyag pályája a leggyengébb. A Renol elmaradhatatlan kísérője az Artrin, amelyet kiválóan fel tudunk használni fürdők során, de pozitív hatása van annak is, ha bekenjük vele a fájdalmas területeket, az izmokat, ízületeket, hátat, gerincet. A mozgásszervek túlzott terhelése miatt a pácienseknek gyakran eldeformálódnak az apró végtagízületei, vagy artrotikus deformitások alakulnak ki a nagyobb ízületeknél és a gerincnél. Ezért hathatós segítséget tud nyújtani a Skeletin. Három hónapos kúrát, majd azt követő állapotfenntartó adagolást javaslunk. Amennyiben a páciensnél gyakoriak az alsóvégtagokban jelentkező izomgörcsök, javasoljuk a Fytomineral szedését, a megszokott adagolásban. A civilizációs betegségek sajnos az örökletes idegbántalomban szenvedőket sem kerülik el, éppen ezért a kineziológia vagy a Supertronic segítségével letesztelhető, hogy a páciens adott egészségügyi állapotára, mely Energy készítmények használata javasolható még.
A fájdalmas területeken alkalmazott akupunktúra szintén segít annak megállapításában, mely szerveket kell még jobban “kitisztítani” és erősíteni.
Az Energy készítményei közül gyakran használatos még a Regalen , az immunrendszer erősítésére a Vironal, a Grepofit és a Flavocel. Rendkívül kedveltek még a Balneolos fürdők. Azok a betegek, akik már kipróbálták az Energy készítményeket rendkívül pozitív visszajelzéseket adtak, és nekünk is jók a tapasztalataink.
A f ent bemutatott tapasztalatokkal ismerkedtek meg a C-M-T Társaság tagjai is, akik ezúttal Klimatovicében tartották hagyományos éves találkozójukat. Az előadás nagy érdeklődésre tett szert már csak azért is, mert a hallgatóság soraiban ültek néhányan, akik már kipróbálták az Energy készítményeit.
MUDr. Ivana Wurstová, főorvos, a Velké Losiny Gyógyfürdő vezető orvosa
Tartalom
Egészség A-tól Z-ig
Neuropathia – nem gyulladásos eredetű idegbetegség általános megnevezése. Cukorbetegség, belső elválasztású mirigyek megbetegedései, némely fertőzés, alkoholizmus stb. következtében alakulhat ki. A problémák azokon a területeken jelentkeznek, ahová a sérült idegek vezetnek. Amennyiben pl. az ülőideg sérül, károsul az alsó végtagok mozgásképessége (pl. járással kapcsolatos problémák), és a páciens paresztéziára panaszkodik (érzékelési rendellenesség, amely zsibbadással, szúró érzéssel jár).
Perifériás idegrendszer – az idegrendszer azon részei, amelyek a központi idegrendszeren kívül találhatók.
Orvosi szótár Maxdorf, 2004
Tartalom
Vitamarinnal a kóros elhízás ellen
A zsíros ételek állandó fogyasztása - ami ma nagymértékben jellemzi társadalmunkat - időelőtti leptin-rezisztencia kialakulásához vezet. A leptin, gyakran teltség hormonnak is nevezett szövethormon aktiválja a tápanyagbevitel központját a hipotalamuszban (az agy része), és informálja az említett központot a szervezetben levő zsírtartalékok állapotáról. A leptin-rezisztenciában szenvedő kórosan elhízott emberek soha nem érzik a jóllakottság, telítettség érzését, éppen ezért szüntelenül esznek, amivel még inkább súlyosbítják állapotukat. Az obesitasban szenvedők esetében, csakúgy, mint a cukorbetegeknél általános az a jelenség, hogy nem érzékelik az inzulint (un. inzulin-rezisztencia), aminek következtében a glükóz nem megy át kellőképpen a vérből a sejtekbe, így a sejtek paradox módon energiahiányban szenvednek, és olyan jeleket küldenek kifelé, amelyek újabb túlevésre sarkallnak. Legutóbbi kísérletek kimutatták, hogy az aerob mozgáson kívül a halolaj (Vitamarin) fogyasztása segíthet ezeknek az embereknek kikerülni az ördögi körből. A halolaj segít megszüntetni a leptin- és az inzulin-rezisztenciát, valamint ellenőrzés alatt tartja a vércukor- és zsírszintet. (PD)
Tartalom
Az elhízott emberek ínyencek is egyben?
A túlsúlyos emberek másokkal szemben állítólag aktíva bban reagálnak, és dolgozzák fel a nyelv, az ajkak és a száj környékéről jövő tapintási és íz ingereket. Elmondható, hogy a kóros elhízásra hajlamos emberek valóban nagyobb ínyencek, ezért érzékenyebben és intenzívebben képesek megkülönböztetni az ételeket egymástól. A jóllakottság agyi központját befolyásoló következő anyag a dopamin. Ez az a szervezetünkben levő anyag, amely olyan kellemes érzéseket kelt bennünk evés közben. A dopamin okozza az ételfüggőséget is. Vizsgálatok bebizonyították, hogy a kóros elhízásban szenvedők agyában kevesebb a dopamin-receptorok száma, mint normális esetben. Az étel ezeknél az embereknél tehát, mint a dopamin kiválasztására irányuló jelzés, fontos tényező a boldogság és elégedettség érzésének kialakulásában. (w)
Tartalom
Érdekelni fogja
*Amikor táplálékot fogyasztunk, gyomrunk kitágul. A hipotalamuszban található jóllakottság központja megközelítőleg 20 perc elteltével kapja a jelet a gyomorból, hogy valamit már ettünk, és azzal jóllaktunk. Éppen ez az első 20 perc jelent nagy veszélyt azok számára, akik imádnak enni. Saját akaraterejükkel kell ugyanis kordában tartaniuk az elfogyasztott étel mennyiségét.
*A kóros elhízásban szenvedők számát tekintve európai viszonylatban Csehország vezető helyet foglal el. Amennyiben összeadjuk a túlsúlyos és az obesitasban szenvedők számát, a nőknél vészjósló 68%, míg a férfiaknál még rosszabb 72% jön ki. Az obesitas és a túlsúly előfordulása Csehországban magasabb, mint az európai átlag.
*Statisztikák szerint a világ lakosságának mintegy fele szenved a túlsúlytól vagy a kóros elhízástól, ami nagyjából 3 milliárd embert jelent, miközben kb. 40%-uk igyekszik valamilyen módon csökkenteni testsúlyát.
*Orvosi szempontból a kóros elhízás gyógyítása során az a cél, hogy a páciens minimum 5-10%-al csök kentse testsúlyát, mert már ennek is jelentős hatása van az illető egészségügyi állapotára. A testsúly hosszantartó, minimum 5%-os csökkenése csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek, a fájdalmas ízületi betegségek, a daganatos betegségek, valamint a magas vérnyomás kialakulásának veszélyét, és az idő előtti elhalálozás rizikóját.
*Szakemberek tapasztalatai szerint a pácienseknek lassan, fokozatosan, de folyamatosan kell fogyniuk, átlagban hetente 0,5 – 1 kg-ot. Egy kilogramm lefogyása három hónappal hosszabbítja meg az életet.
*A brit Országos Rádió és Televízió Testület javaslata szerint a gyermek műsorokban korlátozni kéne a zsíros ételek és édes élelmiszerek reklámjainak előfordulását. Franciaországban ettől az évtől kezdve a gyártóknak minden magas zsír- illetve cukortartalmú ételek csomagolásán fel kell tüntetniük az esetleges egészségügyi kockázatokat. Az Egyesült Államokban ezzel szemben a szenátus úgy döntött, hogy a kóros elhízásról mindenki maga tehet, éppen ezért az államnak nem kell semmi ezzel kapcsolatos kérdést szabályoznia. De az amerikai gyermekorvosok egyesülete szeretné betiltatni az édes üdítőitalokat kínáló automaták felállítását az iskolákban.
Tartalom
A test uradalma az alapelemek időciklusaiban
A fa uradalma (reggel 3-9 óra)
Fa
Jupite r, kelet, reggel, tavasz, szeles idő, 3, 8,
Születés, csírázás, kút, gáz,
Tyúk, búza, árpa, hajtás és magasba növő zöldség, a tavasz termései, “fis” hangnem, látás, zöld, türkiz, kékeszöld szín;
savanyú íz; centripetális erő; vérszag,
kiáltás, harag, félénkség, rángatózás, remegés, eredetiség
HUN (chun – tudatfeletti); járás, kilépés,
Máj, szem, könnyek, epehólyag, szövetek, körmök,
A betegség névjegye – ínak, a betegség belépője – tarkó; testforma – hosszúkás; természetesség – friss, meleg, tulajdonság – meg is tud hajolni és ki is tud egyenesedni; funkció – bejutni mindenhova, terjedni; a változások fázisában – születés, nemzés, energia – emelkedő; havi fázis – feljövő félhold.
*Óriási emberséget, morált, nyitottságot, széles körű érdeklődést, kreativitást, eredetiséget, naivitást, hiszékenységet, pazarlást, kényelmességet, a dolgok döntő fordulatokig való befejezésének képtelenségét adja.
Amennyiben figyelmesen elolvassuk a Fa elemének attribútumait, első látásra észrevehető az uradalom és a gazdaság közti különbség. Míg a gazdaság kifejezetten a test munkájára összpontosít, arra, hogy biztosítani tudja annak fizikai létezését, addig az uradalom a test sokkal több funkcióját figyeli, és tevékenységét a világ, az Univerzum keretén belül vizsgálja. Odafigyel a harmonizálására, és elsősorban azt tartja szem előtt, hogy képesek legyünk teljesíteni azt a feladatot, amelyet a soron következő Földi Utunk megkezdése előtt tűztünk ki célul.
A Fa uradalmának időszaka a reggel és a tavasz. Ilyenkor minden friss és mohó energiával igyekszik meghódítani a világot, illetve minden ekkor csírázik és születik. A Fa fiatalságában mindazonáltal fizikai és pszichikai sérülékenység rejlik. Egy gyermeket könnyen megsebesíthetünk, és ugyanolyan könnyen megbánthatjuk egy ártatlannak tűnő apró szidással is. A gyermeki naivitás és hiszékenység nem képes felismerni, hogy az olyan mondatok, mint pl. a “Látni sem akarlak többé” csupán annyit jelent “Hagyj egy kicsit békén”. Így kell tekintenünk a Fa uradalmára is. A tavasz és a reggel is valódiságot, vehemenciát, örömteli, gondtalan kedvet kölcsönöz nekünk, azaz ideális állapotot teremet, hogy a lehető legjobban tudjuk elkezdeni az új napot. Optimizmussal telve megyünk a világos holnapok elé. Nem emésztenek minket a problémák, egyszerűen eredeti ötletekkel feltöltődve lépünk ki az adott napba.
A Fém gazdasága kora reggel (és kora tavasszal) tisztaságot és szilárdságot ad nekünk. Képesek vagyunk felkelni, és felegyenesedni. A Föld gazdasága hét óra után realitást hoz életünkbe, amelyre rát ámaszkodhatunk, olyan stabilitást ad, amely képessé tesz minket arra, hogy kiálljuk a reggeli aktivitás erős nyomását.
Ezzel a nyomással kapcsolatosan azonban problémák is felmerülhetnek. A jang mennyisége, amely úgy dobál minket ide-oda, mint a viharos szél, lehet, hogy meglep minket. Ilyenkor fáradtabban kelhetünk, mint ahogy lefeküdtünk. A Fém által biztosítandó szilárdság és tisztaság érzése helyett elkezdünk köhögni, a realitás és stabilitás helyett minden ízületünket érezzük, minden tagunk nehéz, és f ájnak az izmaink. Amennyiben stresszesek vagyunk, náthásak leszünk. Testünk arra figyelmeztet, hogy itt a legfőbb ideje pótolni a jangot. Testünk működőképessége veszélybe került, szervezetünk ereje kimerülőben van, és izomfájdalom esetén biztos, hogy már a tartalékokat is elővette. Ebben a helyzetben azonnal gondoskodnunk kell a megújhodásról, a regenerálódásról. A reggelt meleg italok és félig folyékony halmazállapotú ételek (pl. kása) fogyasztásával kéne kezdenünk. A hétköznapi reggeli (kenyér, kifli, de a hideg müzli is) ilyenkor inkább ártani szokott. A szilárd, hideg ételt ugyanis a gyomornak (FU jang szerv) fel kell dolgoznia, és ehhez jangra van szüksége. Ráadásul a feldolgozás előtt fel kell melegítenie a táplálékot, amihez szintén jang energia szükséges. Mindezek után a lép riasztja a Föld jinjét, de ezzel növeli a terhesség érzését, fejünk nehézzé válik, kézzel kell megtámasztanunk, de az is lehet, hogy inkább ledőlünk az asztalra (erről sokat mesélhetnének az általános iskolai tanárok), és az eredmény: szélsőségesen erős fáradtság. Állapotunk a Tűz uradalmának ideje alatt kicsit javulhat. A Tűz ugyanis meleget hoz. Amennyiben azonban nem szeretnénk, vagy nem tudunk kilencig várni, gondoskodjuk magunk arról, hogy testünk elegendő hőt kapjon: a legjobb erre a reggeli torna, vagy legalább néhány nyújtózkodás, de főleg a meleg ital, esetleg a meleg étel fogyasztása. Még jobb, ha mindezek után gyümölcsöt vagy zöldséget eszünk.
A kínai kozmológia táblázatai egyedülálló lehetőséget biztosítanak nekünk arra, hogy tudatosan beleszólhassunk életünk folyásába. Amennyiben úgy érzem kevés bennem az optimizmus, a bizalom, a kreativitás vagy az aktív energia, tudom, hogy a Fa elemének erősítésére kell összpontosítanom. A Fát, illetve a Fa - Szél energiáját a Fa tá blázatában szereplő attribútumokkal erősíthetjük, tehát pl. a zöld színnel vagy a savanyú ízzel, stb. Ám, ha nincs kedve zöld ujjas-mellényben munkába menni, semmi gond, vegye elő a “zöld” árpát vagy chlorellát. Ennek a két készítménynek köszönhetően ma már azt is eldönthetjük, hogy a gyors, dinamikus árpa, vagy a lassúbb, de kitartóbb chlorella a megfelelőbb-e a számunkra. Véleményem szerint hasznos lehet, ha az Energy készítményeit felosztjuk az uradalmak és a gazdaságok szerint.
A Fa gazdasága: Jang Probiosan (első a készítmények Hexagrammájából)
Jin / jang Regalen (első a készítmények Pentagrammájából)
Protektin (első a krémek Pentagrammájából)
A Fa uradalma: Jang Árpa
Jin Chlorella
Tehát a test gazdaságának készítményei után akkor nyúlunk, ha harmonizálni szeretnénk testünk működését, vagy meg akarjuk oldani a problémát, betegségeit. Az uradalom készítményei abban segítenek, hogy képesek legyünk elérni a hőn áhított célt, megadják nekünk ehhez azokat a tulajdonságokat, képességeket, amelyekre szükségünk van. Sőt mondhatnánk, hogy a jellemtulajdonságok változásáról, eltolódásáról van szó.
Néha azonban előfordulhat, hogy a bennünk levő Fát gyengítenünk kell. A Fát és a Fa – Szél energiáját a Fém táblázatában szereplő attribútumokkal gyengíthetjük, azaz pl. a fehér színnel vagy a csípős ízzel.
Eva Joachimová
Tartalom
Az egész világ ünnepli a karácsonyt
Rántott ponty vagy rántott hús? Ajándékbontás a fa alatt vacsora előtt vagy csak utána? Pénz a borítékban, praktikus ajándékok a rokonoknak, vagy épp fordítva apró figyelmességek, amelyek megmelengetik a szívet? Ne feledje, hogy a karácsony a föld különböző pontjain más és más, és ha már unja egy kicsit a pontyot, az évről-évre ismétlődő meséket a tévében vagy a papucsot a fa alatt, szerezzen ötlete ket abból, hogyan ünnepelnek a világ más tájain.
Ázsia
Közép-Keleten például két héttel karácsony előtt csicseri borsó-, búza-, bab- és lencsemagot ültetnek vattába. A magokat minden nap gondosan megöntözik, így karácsonyra a növények 15 cm magasra nőnek. E zeket a hajtásokat karácsonykor elhelyezik a barna papírból készített betlehem figurái mellé. Az emberek ilyenkor közel kerülnek egymáshoz. Libanonban például már karácsony reggel felkeresik egymást, kávéval, likőrrel és cukorban forgatott mandulával kínálják vendégeiket. A legfontosabb étkezés az ebéd, és az egész család együtt étkezik, rendszerint a nagyszülőknél vagy a család legidősebb fiútagjánál.
Tudja, hol adnak elő verseket, dalokat, színházi darabokat a gyerekek akár több órás műsor keretén belül szenteste napján? Amennyiben Japánra tippel – gratulálok, eltalálta! A keresztény japánok között a karácsony nem kifejezetten az a nap, amelyet teljes egészében a családjuknak szentelnének. Ilyenkor általában kedves és jó dolgokat tesznek másokért és másoknak, mondjuk egy kórházban a pácienseknek.
Ausztrália
Míg a Föld északi féltekén hideg van, az ausztrálok élvezik a nyári forróságot. Nem számít különlegességnek, ha karácsonykor, azaz december 25.-én 35 ° C van. Ez azonban senkinek nem veszi el az étvágyát, sőt! Vacsorára főleg húst szolgálnak fel, egyik kedvenc édességük pedig a flambírozott puding. Az aranyláz idején kis aranyrögöt tettek a pudingba. Ma már szerényebbek az emberek, meg kell elégedniük azzal, ha valamiféle apróságot sütnek bele a pudingjukba. Aki viszont meglepetést talál benne, annak szerencséje lesz. Néhány ausztrál és főleg turista előszeretettel fogyasztja el ünnepi étkét a tengerparti strandon.
Afrika
A Dél-afrikai Köztársaságban is a szabad ég alatt ünnepelnek, csak úgy, mint Ausztráliában, és az ünnepi menüt délben eszik. Hogy milyen finomságot fogyasztanak karácsonykor? Pulykát, sült marhahúst, hússal töltött tésztát, amihez mazsolás rizst, zöldséget, szilvás pudingot, krumplis chipset kínálnak. A családok délután kimennek a természetbe, játszanak vagy fürdenek, és csak este térnek haza.
Ghánában advent idején, ami egyébként négy hétig tart, és ami a jólét, valamint a gazdagság időszaka, letakarják a betakarított kakaót. Karácsonykor a családjuktól távol dolgozó emberek hazatérnek, és együtt ünnepelnek. A gyerekek karácsonyi dalokat énekelnek az utcán. A templomokat zöld faágak, de pálmaágak és gyertyák is díszítik. Este az emberek ellátogatnak a templomokba, ahol dicsőítő énekeket énekelnek, és felidézik Jézus születésének történetét.
Libériában ne keresse a karácsonyfát. A legtöbb háztartásban olajpálma szimbolizálja a karácsonyfát, amelyen kis harangok és csengők lógnak. December 25.-én az emberek karácsonyi dalokat hallgatnak, utána misére mennek, majd otthon megajándékozzák egymást, például pamutterítővel, szappannal, édességekkel, ceruzákkal és könyvekkel. Délután társasjátékot játszanak. Este együtt vacsoráznak a szabad ég alatt. Marhahúst és rizst esznek, de az ünnepi asztalról nem hiányozhat az édes keksz sem. Sötétedés után a tűzijátékok fényei emelik az ünnepi hangulatot.
Európa
Tudja, hol gyújtanak pásztortüzeket? Nem? Akkor segítek egy kicsit… Ez Skócia! A nagy ünnepségek itt Újév napján kezdődnek. Az emberek óriási tábortüzeket gyújtanak, körülöttük táncolnak, és skótdudán játszanak. Az ünnepek alatt hagyományos, zabpehelyből készült skót édességet esznek. Skóciában régebben nem volt nagy felhajtás a karácsony körül, mert a skót presbiteriánusi egyház soha nem fektetett nagy hangsúlyt a karácsony ünnepére. Azonban azok a skótok, akik más egyház tagjai, ugyanúgy ünneplik a karácsonyt, ahogyan az angolok.
Az angol karácsony sok-sok filmben megelevenedett már előttünk. Ezért csak emlékeztetőül idézzük fel, hogy az angolok imádják a karácsonyi dalokat, és szeretik a fadíszítés hagyományát. Az ajándékokat a Karácsony Atyja (Father Christmas) osztja szét, aki zöld vagy piros leplet visel. Az ajándékokat szenteste napján az ágyra felakasztott zokniba vagy párnahuzatba rejti, de a csomagokat rendszerint csak másnap délután bontják ki.
A kis dobok és triangulumok a görög karácsony attribútumai közé tartoznak. Fiatal fiúk zenélnek rajtuk, és kíséretükkel énekelnek karácsonyi dalokat, miközben az egyik háztól a másikig mennek. Az ünnepi asztalon rengeteg finomság kap helyet: disznótoros, édes-kenyér, amelynek a héjába egykoron a család foglalkozására utaló képeket véstek bele, továbbá gyümölcs és persze karácsonyi édesség. A karácsony legfontosabb jelképe egy lapos fatányér, amelynek oldalába egy drótra akasztott, kis fakeresztet körülölelő bazsalikomág függ.
A cipőnek a hagyományos karácsonyt ünneplő francia családokban van fontos szerepe. A gyerekek szenteste elhelyezik cipőiket a kandallónál, és várják, milyen meglepetésben lesz részük. A legtöbb francia családban készítenek betlehemet, amely körül az ünnepségek nagy része zajlik. Valahol libát, máshol gesztenyés pulykát lakmároznak, de sokan szeretik a pástétomos osztrigát is. Elképzelhetetlen, hogy az ünnepi desszertes tányérokról hiányozzon a hagyományos édes, fahasáb alakú, sok-sok csokoládéval (no meg persze kalóriával) leöntött desszert.
Oroszországban az egyházi karácsony ünnepét a tél ünnepe pótolja, vannak olyan hagyományok, amelyeket az ország különböző részeiben máig megőriztek. Imádságokat mormolnak, sőt az emberek néhol 39 napos böjtöt tartanak, aminek január 6.-án, azaz az “orosz szentestén” van vége. A böjt után 12 fogásos vacsorát fogyasztanak, a 12 apostol tiszteletére – ilyenkor például halat, borscsot, hántott kölessel töltött káposztát, gyümölcsöt, stb. fogyasztanak. A padlóra szénát szórnak, hogy jövőre a föld termékeny legyen, és minél több takarmány nőjön a lovaknak. Az emberek kotkodácsolnak, hogy a tyúkok minél több tojást tojjanak. A gyerekeknek a “bábuska” osztja szét az ajándékot, aki ez egyik legkedveltebb karácsonyi figura.
Amerika
A karácsonyi ünnepek az USA-ban államonként változhatnak, és nem csak földrajzi elhelyezkedésük szerint, de az alapján is, hogy korábban mely nemzetiség telepedett le azon a területen. Kaliforniába szörfdeszkán érkezik a Santa Claus, Hawaii-n az első karácsonyfákat szállító hajó kikötésével kezdődnek az ünnepek. Alaszkában az ajtófélfát ananásszal díszítik, mert ott ez a vendéglátás jelképe. Washingtonban kivilágítanak egy óriási karácsonyfát, amelyet maga az Egyesült Államok elnöke kapcsol be egy gombnyomással. New Orleans utcáin karácsonykor végigvezetnek egy ökröt, amelyet téli magyallal díszítenek, szarvaira pedig színes szalagokat kötnek. Arizonában egy mexikói rituálé honosodott meg, amelynek neve Las Posadas – ez egy olyan játék, amikor Máriával és Józseffel az élen szabad szobát kell találni egy fogadóban. A valóságban ma már egymást látogatják a családok, ahol a játékot mintegy imitálják, és közben megnézik barátaik és szomszédaik kis betlehemét. Az Egyesült Államokban sült pulykát esznek zöldséggel és szósszal. Desszertként gyümölcsben gazdag, brandy szószos pudingot tálalnak a vendégeknek. Az ünnepségek szenteste napján, az éjféli misével kezdődnek. Az amerikai házakat téli magyallal, fagyönggyel, zöld faágakkal díszítik, és a sötétbe milliónyi kis fény világít. A karácsonyfa ágaira pattogatott kukoricát és édességeket akasztanak.
Óceánia
Elgondolkozott már valaha azon, milyen lehet a karácsony Mikronéziában? Amennyiben nem, akkor most elárulom, hogy a protestáns keresztények számára karácsony napja az egyházi család napja. A mise nagyon hosszú, és további egy vagy két órán keresztül dicsőítő énekeket énekelnek. Abban az esetben, ha van ajándékozás, akkor szokás szerint az a helyes, ha az ajándékot kapó fél megtapsolja magát. És hogy mi az, amivel Mikronézia lakói gyakran meglepik egymást karácsonykor? Lefogadom, hogy nem találja ki! Képzelje el, két darab szappan.
Miloslava Martinová
Tartalom
Éghajlatunk étrendje
Nem tudom, hogyan csinálják, de már megint elhozták nekem a karácsonyt! Az ember éppen csak hogy magához tér az elmúlt ünnepek után, kétszer meglocsolja a virágokat, lemegy a kutyával sét álni, belenéz a szennyestartóba, hogy szembesüljön, mennyi ruhát kell kivasalnia, és lám csak: már itt is vannak az idei ünnepek. A főtt almából készített nedűhöz egész évben hű maradtam, csak most már teszek bele egy kis fahéjat vagy szegfűszeget, esetleg egy csipet vaníliát…, ezért nem csak hihetetlenül finom italt iszogatok, de csodálatos karácsonyi illatfelhőt is varázsolok vele. Egy ideig azon is gondolkodtam, hogy legközelebb bíborral fűszerezem, de végül gyáván elvetettem az ötletet – isten tudja, mi mindent tesznek most bele (Hát igen, fiatalkoromban a bíbor még bíbor volt, attól most sem félnék).
Eredetileg egy elragadó reneszánsz halrecepttel készültem, amelynek a címe: Fűszeres szószban tálalt csuka, ahogyan azt 1591-ben készítették. Ám megsajnáltam Önöket, a karácsony végül is a béke és a nyugalom ünnepe. Mivel mostanában nagyon jó a kedvem, kerestem egy garantáltan egészséges és egy garantáltan egészségtelen karácsonyi sütit. Ráadásul egy egyszerű számítással kiszámoltam, hogyha ezeket a finomságokat pontosan kiegyensúlyozott arányban, azaz 1:1 fogyasztják, akkor egyértelműen jót tesznek szervezetük kiegyensúlyozottságával és harmóniájával.
Tartalom
Pralinével töltött diógolyók
100 g vaj vagy növényi zsiradék, 100 g porcukor, 100 g csokoládé, 150 g b abapiskóta, 100 g dió, 50 g mazsola, erős kávé – ízlés szerint, 200 g rumos praliné, darált dió a külső díszítéshez.
A felolvadt zsiradékot elkeverjük a porcukorral, hozzáadjuk a finomra reszelt csokoládét, az összetört babapiskótát, a ledarált diót és az apróra vágott mazsolát, valamint a kávét. Az alaposan összegyúrt anyagból hengert készítünk, amit szépen egyenletesen felszeletelünk. A kis szeletek közepébe beletesszük a pralinét, golyóvá csomagoljuk, és meghempergetjük őket a darált dióban, majd hagyjuk megkeményedni.
Zabgolyócskák
250 g zabpehely, 4 evőkanál méz, 3 evőkanál olaj, 1 narancs, 1 citrom, reszelt kókusz a külső díszítéshez.
A zabpelyhet állandó kevergetés mellett zsiradék nélkül megpirítjuk. Ez után egy tálba tesszük, hozzáöntjük a mézet (ha szükséges rövid időre tegyük meleg vízbe előtte), az olajat, a narancs és a citrom kipréselt levét. Amennyiben szükséges tegyünk hozzá egy kis vizet. Az alaposan összegyúrt anyagból apró golyókat formázunk, amelyeket meghempergetünk a reszelt kókuszban.
Végezetül a játék kérdése: mely golyócskák egészségesek, és melyek nem?
Barbara Dlouhá
Tartalom
Fogyasztóink tapasztalatai az Energy készítményekkel kapcsolatban
A Cytosan visszaadta az antibiotikumok által tönkretett egészségemet
Az Energy készítményeivel már több éves tapasztalatom van. Hat évvel ezelőtt, amikor először találkoztam velük, sokat segítettek. Egészségem használatuknak köszönhetően rendbe jött, ezért egy kis időre abbahagytam alkalmazásukat. Tavaly októberben azonban, amikor egyik napról a másikra ledöntött a torokgyulladás, amihez füldugulás is társult, rögtön a betegség lecsengése után felkerestem a klubot, és az Energy készítményekre bíztam szervezetem teljes gyógyulását. A torokgyulladás ugyan 4 nap alatt elmúlt, de a füldugulásom csak nem akart szűnni. Az első antibiotikum adagot viszonylag jól viseltem. Amikor azonban elküldtek a fülészetre, ahol újabb antibiotikumot, majd még egy más fajta antibiotikumot írtak elő, néhány nap használat után kezdtem érezni, hogy nagy baj közeleg. Minden étkezés után úgy éreztem, összeszorul a torkom, és mintha valaki meg akart volna fojtani. A gyomrom miatt alig tudtam levegőt venni, ezért csak felszínesen lélegeztem, és minden normális lélegzetért hálás voltam. Az állandó torok- és szájszárazság sem volt túl kellemes érzés. Ezért szép lassan leszoktam az evésről. Végül már csak vajkrémes kenyeret, rizst kompóttal, tésztát és teát voltam képes enni. Semmi mást. Sokáig gondolkodtam, vajon meddig bírom mindezt? Amikor már pszichikailag is padlón voltam, elkezdtem használni az Energy készítményeket. Saját magam állapítottam meg, mely készítmények lennének ideálisak a számomra. Elsősorban a Regalen – amely a legjobb készítmény a májra. Kombináltam a Vironal használatával, és egy idő után a Vironalt felváltottam a Gynex-szel. Állapotom lassan javulni kezdett. Végre ehettem egy jót, mint minden normális ember. Csak az édességek okoztak továbbra is gondot. A vérvétel eredményei pozitív változást mutattak. Elégedettnek kellett volna lennem, de úgy éreztem, még mindig hiányzik valami. Mindenesetre teljesen leszoktam a feketekávéról és az alkoholról, amit egyébként korábban sem fogyasztottam túl sokszor, illetve a vendéglátó ipari létesítmények által előállított ételekről, legalább is egyelőre. És természetesen elhagytam a nehéz ételeket is. Végül valaki megsúgta: próbáljam ki a Cytosan és a Regalen kombinált használatát. Az antibiotikumok ugyanis állítólag a májat teszik tönkre először. A Regalent már használtam, így csak a Cytosant kellett megvennem, és két nap használat után hihetetlen megkönnyebbülést éreztem. Az Energy szórólapjai között felfigyeltem még egy termékre, a Probiosanra. Ez a készítmény ugyanis antibiotikumok használata után rendbe hozza a bélflórát. Meg kell, hogy mondjam, mindkét készítménnyel határtalanul elégedett vagyok.
Jarmila Hylmarová, Nová Paka
Tartalom
Sikerült megmenteni a csecsemőt!
Az Energy készítményeit már régóta használom, de hál’ istennek eddig csak náthára, köhögésre, és hasonló “apróságokra” szedtem őket. Nemrégiben azonban meggyőződtem arról, hogy akkor is segítenek, ha valóban nagy a baj.
Ami kor másodszorra teherbe estem (az első fiam majdnem 2 éves volt), meglepett, hogy néhány nappal a terhesség megállapítása után vérezni kezdtem. Már azt hittem, hogy elvetéltem, de az ultrahang szerint a magzat ott volt a méhemben. Kellemetlen hírként ért azonban, hogy van egy hematómám is, méghozzá közvetlenül a magzat alatt a placentához tapadva. A következő hetekben is előfordult vérzés, és a doktornő 50-50 százalékot adott, hogy a magzat megmarad. Nagyon féltem a vetéléstől, de a fiam miatt nem akartam befeküdni a kórházba.
Ekkor írtam Haltmar doktorúrnak az internetes tanácsadójába. Ő szinte azonnal válaszolt, mely készítményeket szedjem (a Vitamarinról és a Flavocelről van szó), én pedig rögtön be is szereztem őket. Három hét után ismét ultrahang vizsgálatra mentem, és az eredmény minden reményemet felülmúlta: a hematóma teljesen eltűnt (tulajdonképpen kettő, mert időközben még egy kialakult), és a gyerek is rendben volt. Nagy kő esett le a szívemről. Pszichikailag egészen addig a pillanatig nem voltam a legjobb állapotban, főleg az orvosok állandó “ijesztgetései” miatt. Egyedül Haltmar doktorúr tartotta bennem a lelket, ráadásul fizikailag is segített, amiért ezúton szeretnék még egyszer köszönetet mondani neki.
Andrea Opršalová, Brno
Tartalom
Számomra a Fytomineral a csúcs!
Kiskorom óta gyenge az immunrendszerem, ezért szinte minden körülöttünk repkedő bacilus megtalál. Tulajdonképpen mindig is igyekeztem erősíteni az immunrendszeremet, mozgással, egészséges táplálkozással, és főleg különböző étrendkiegészítők szedésével. A multivitaminok hosszú éveken keresztül voltak az én hamis barátaim. Immunrendszerem csak nem tudott megerősödni, míg végül kialakult egy jó kis vékonybél-gyulladás a szervezetemben. A kötelező kortikoidás és más szükséges mérgekkel történő kezelések után megismerhettem, mi az a krónikus fáradtság, elszürkült a hajam és a bőröm, vizesek lettek a szemeim, töredezett a körmöm. Egy szó mint száz, messziről látszott rajtam, hogy az egészség már régóta elkerül. Az egyik hölgy a kórházban takarít ás közben megkérdezte, hogy kemoterápián estem-e át, hogy ennyire hullik a hajam.
Az Energy készítményekkel egy barátnőm ismertetett meg, akinek relaxációs stúdiója van Uhersky Brodban. A Supertronicos mérés után elkezdtem szedni a Drags imunt, amely a Probiosannal együtt segített a szervezetem méregtelenítésében. Számomra azonban a Fytomineral volt az abszolút csúcskészítmény. Három napos használat után érezni kezdtem az energiahullámot. Udvari fodrászom kb. két hónap elteltével észrevette, hogy ismét sűrű, valamint egészséges a hajam és a körmöm, amit most megint kicsit hosszabbra növeszthetek. A szürke bőr már nem jelent problémát, nem is emlékszem, mi az, a szemem pedig újra a régi. Szóval nekem a Fytomineral a csúcs, habár csak “kiegészítő készítményrő l” van szó. Köszönöm az Energynek, hogy visszaadta az energiámat, és további sok sikert kívánok!
Markéta Bublíkova, Vlčnov
Tartalom
Köszönet az ENERGY-nek!
50 éves vagyok.
Méh eltávolításra voltam előjegyezve mióma, megnagyobbodott méh és megvastagodott méhnyálkahártya miatt.
Ezt rendszertelen vérzés és többszöri abrázió kisérte.
Ezt követően, az ENERGY-t megismerve, adtam magamnak még egy esélyt!
Az ENERGY készítményei közül a KING-KONG, CYTOSAN, és CYTOVITAL
kombináció javaslatát kaptam. Két hónap rendszere s szedés és használat után az ultrahangos vizsgálat kimutatta, hogy a mióma eltünt, a méh normális nagyságú és állapotú lett.
Örülök hogy találkoztam ezekkel a csodálatos termékekkel.
M.-né Ági, Kazincbarcika
Tartalom
Emocionális intelligencia (1)
Az Erény és a Bűn útja – Első megálló (300 évvel ezelőtt)
Zöld hegyoldalak tükröződnek vissza a fiatal Elba vizén , néhány házikó, napsugarak, vidám vendégek találkoznak itt Kuks völgyében. František Antonín Špork gróf már várja őket. Az előkészületek belekerültek ugyan egy kis pénzbe, de a fogadtatás pazar lesz. Szeretettel várja vendégeit a birtokon egykoron élő szegények és idősek kórházának barokk épülete, a templom, a kastély, a kápolna, a könyvtár, a színház, valamint a rendbe tett kertek. Ne felejtsük ki a felsorolásból a forrást, amelynek vizét gyógyhatásúnak nyilvánították, és amelyhez közel a lépcsőzet mellett homokkő aquaeductusokat látni, illetve az ötletesen elrendezett épületeket, amelyek újabb és újabb rejtett jelentéseket tárnak fel előttünk. Mindemellett a birtok legjobb lovai készen állnak, hogy elvágtassanak a vendégekkel a környező területekre is. Kuks kastélyának egyik legnagyobb büszkesége: Matyáš Bernard Braun szobrász alkotásai – a környező erdőkben megcsodálhatjuk az általa készített betlehemi jeleneteket, lanttal a kezükben álló zenész-szobrokat, amelyek húrjait egyébként a szél remegteti, így az ideérkezőket lágy dallamok fogadják. Braun törpe-szobrai teszik festőivé a folyóparton készített játszóteret, de az ő keze munkáját dicséri a templom és a kápolna csodálatos díszítése is (mert a játékhoz, az ájtatossághoz és a bölcsességhez morális tanok is tartoznak): az Erény és a Bűn szobrai.
Miért is írok az emocionális intelligenciáról szóló sorozatban a kuksi kastélyról? A művelt, karizmatikus grófról? Braun szobrairól? Kuks már gyerekorom óta “életem része”. Különböző korszakokban, különböző képét ismertem meg. Sokszor elhaladok mellette, amint éppen hazafelé tartok valahonnan (ma már rendszerint a felújított épületek világítanak az éjszakába). Ám am i a legfontosabb, hogy az utóbbi években egyre mélyebb és mélyebb kapcsolódási pontot találok közte és a munkám között. Sok emberrel közösen keressük annak a módját, hogyan használhatnánk ki emócióink energiáit – saját magunk és egészségünk érdekében, azért, hogy befolyásolni tudjuk a körülöttünk zajló eseményeket, hogy megvédhessük saját határainkat, hogy mélyebben érezhessük magunkat és másokat is, hogy képesek legyünk érzékelni és befogadni, amit a pillanatok hoznak elénk. A társadalmi tudat manapság azt a képet igyekszik kialakítani, hogy az emocionális intelligencia művelése elsősorban az érzelmek irányításáról szól, és ez tulajdonképpen egyenlő az érzelmek elnyomásával. Ahogyan azonban sorozatunk valamelyik következő részében majd el is mondjuk: az érzelmek hordozzák magukban a mi életenergiánkat. Ebből a szempontból, érzelmeink visszafojtásával saját magunk ellen vétünk, olyan ez, mintha eldobnák a lábunk előtt heverő értékes kincset. A következő felfordulást az érzelmek “jó” és “rossz” kategóriába való elosztása okozza. Szeretnénk, ha életünk csak “happy” lenne, és a kellemetlen érzéseket legszívesebben örökre elfelejtenénk. Hiszen ki szeretne szomorú, tehetetlen vagy ijedt lenni? Ám az olyan érzéseknek is, mint a harag, a szomorúság vagy a félelem nagy jelentősége van, és ami valóban megvalósítható, az az, hogy megtanuljuk megragadni ezeknek az érzéseknek az energiáit, átalakítani őket, és saját szükségleteink szerint felhasználni.
Ezért először Braun Bűnei mellett sétálgatnék Önökkel, és együtt megnéznénk, hogyan lehet olyan “gonosz” dolgokból is, mint a hiúság, a kapzsiság, az irigység vagy a harag akkora energiát nyerni, amely “kivilágít” minket. Visszatérek Önökkel Kuksba, hogy onnan induljunk együtt világkörüli utunkra: a kereszténységtől kezdve, amely valamennyire mindannyiunk sejtjeiben benne van, a toltékokon és a buddhistákon keresztül, egészen a fizikai laboratóriumokig. Az összekapcsoláshoz, a tér kialakításához vezető úton, ahol a “jó” és a “rossz” egy, életet szülő egységbe olvad össze.
Hanka Havlová
Emocionális és Szociális Kompetenciák lektora, ENNEA Csehország
Tartalom
Elolvastuk
Az egyiptomi falfestményeken gyakran láthatók vesszővel vizet kereső alakok. A tassili barlangokban talált hasonló falfestmények korát a szén szétesésének félidős módszerével tesztelték, és megállapították, hogy a festmények 8000 évesek. A víz utáni kutatásban, ami a sivatagi népeknél létfontosságú művészetnek számított, a varázsvessző volt az inga elődje. A varázsvessző vagy az inga segítségével történő vízkeresés u gyanazon módszer szerint zajlott, minden kultúrában. Az ingát ismerték az egyiptomiak, a héberek, a szkíták, a perzsák, az etruszkok, a druidák, a görögök, a rómaiak, a hinduk, a kínaiak, a polinéziaiak, a peruiak és az amerikai indiánok. Az i.e 1300 körül Mezopotámiában és az i.e. 2200 körül Kínában készített művészeti tárgyakon is ábrázoltak vizet kereső alakokat. További ilyen ábrázolásokat találtak Afrikában és Indiában is. Az ingát vagy a varázsvesszőt emberemlékezet óta használja az emberiség fém vagy víz keresésére, illetve a gyógyászatban. A matriarchális társadalmakban a mai napig használatos gyógyászati módszer.
Diane Stein, Minden nő természetgyógyász
Tartalom
Pohárral a kezünkben ünneplünk
Ki ne ismerné ezt? Az alkoholtartalmú italok fogyasztása gyakorlatilag hozzátartozik az ünnepléshez. A születésnapokon, évfordulókon és névnapokon kívül megünnepeljük a péntekeket, mert az a munkahét utolsó napja, a szombatokat, mert vasárnap nem kell korán kelni, és gyakran bármilyen hétköznapot is, mert ünneplésre mindig találunk alkalmat. Egy szó mint száz az alkohol egész egyszerűen társadalmilag elfogadott drog, amelynek pozitív és negatív oldalaival előbb vagy utóbb mindenki megismerkedik. Itt most meg kell jegyeznünk, hogy habár az alkoholizmus súlyos egészségügyi következményekkel járó betegség, a teljes absztinencia szintén nem előnyös.
Az alkohol, azaz a kémiai etanol C2H5OH a testünkhöz viszonylag közel álló anyag, és ha nem visszük túlzásba a fogyasztását, pozitívan hat a szív- és érrendszerre. A franciák borszeretetének köszönhetően bizonyítást nyert, hogy az alkohol megfelelő mértékű fogyasztása meghosszabbíthatja az életet. Ennek oka azonban nem csak az etanol, hanem elsősorban az antioxidáns bioflavonoidok, amelyek különösen a vörösborban fordulnak elő nagy számban. A kínai orvostudomány szerint az alkohol a tűz eleméhez tartozik, amely képes élénkíteni, mozgásba lendíteni a testet, sőt megnevettetni minket, de vigyázat, mert, ha túl sok körülöttünk a tűz, könnyedén “eléghetünk”. A túl sok tűz terheli a szívet és az ereket, rongálja az agysejteket, tönkreteszi a májat, és kiszárít (dehidratál), végül pedig csontfájdalomhoz, valamint csontszövet-fogyáshoz vezethet. Az etanol ezen kívül kalóriában rendkívül gazdag, ezért a fogyni vágyóknak el kéne kerülniük az alkohol fogyasztását. Biztosan örülnek annak a hírnek, hogy a kínai orvostudomány szerint sem a sör, sem pedig a bor nem számít alkoholnak, de azért mindkét ital esetében érvényes, hogy “mindent csak mértékkel”. Az elkövetkezendő ünnepnapokra vonatkozóan fogadjanak el tőlem néhány jótanácsot, hogy ne kelljen fejfájással vagy lelkiismeret furdalással ébredniük.
A kemény alkoholt és a vegyileg ízesített színes italokat inkább kerüljék el, ha mégis szeretnének inni ilyesmit, akkor azt feltétlenül még 23 óra előtt tegyék meg.
Ne keverjék az italokat egymással. Amennyiben mégis csak szeretnének “átnyergelni”, akkor sörről borra, ne pedig fordítva, mert a gyomruk megérzi.
Igyanak bármilyen alkoholt is, fogyasszanak hozzá vizet, hogy megakadályozzák a kiszáradást.
Soha ne igyanak alkoholt éhgyomorra, rágcsáljanak közben valamit, vagy egyenek falatkákat. Az alkohol ugyanis a gyomorban szívódik fel a vérbe, és ha van valami a gyomrukban nem részegednek le olyan gyorsan.
Mindig a minőséget részesítsék előnyben a mennyiséggel szemben.
Mgr. Tereza Viktorová
Tartalom
Hasznos gyógynövényeink közé tartozik
Tömjénfa - Boswellia
Örök áldott ajándék
A tömjénfa, latinul boswellia, kicsi, lombos, rendkívül szívós fafajta. A talaj minőségét tekintve tulajdonképpen teljesen igénytelen, és szükség esetén akár csupasz sziklán is képes megélni, amelyhez olyan hihetetlenül szilárd szubsztanciával tapad hozzá, mint a cement. A tömjénfának több fajtája is van, élőhelyei szerint kategorizálhatjuk őket. Legismertebb fajtái a Boswellia sa rrata és a Boswellia thurifera. A tömjénfa elsősorban Indiában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, főleg Szomáliában fordul elő nagy számban.
Ennek a nem feltűnő, páratlanul szárnyalt levelű, világos rózsaszín virágú fa törzsének bemetszésével rendkívül értékes aranysárgás gyanta nyerhető, amely a levegőn néhány hónap alatt az ismert tömjénné, azaz olibanummá szilárdul. Hagyományos füstölőként már 5000 éve használatos a különböző vallási és mágikus szertartásokon. A tömjén használatáról szóló legrégebbi f eljegyzések az ókori Egyiptomból származnak, ahol a templomokban napfelkelte idején a Nap, azaz Rá isten tiszteletére, valamint a holttestek bebalzsamozásának előkészületeikor használták. De használtak tömjént Babilonban, Perzsiában, valamint zsidó áldozati szertartások alkalmával. Rómában is minden közkedvelt volt egyes állami ünnepségek idején. A tömjén szimbolikusan a naphoz, a legnagyobb istenséghez, a megtisztuláshoz és az áldáshoz kötődött. A régi időkben rendkívül drága és nagyra értékelt szubsztancia volt, amit a Bibliában található utalások is alátámasztanak. Hiszen pont tömjén volt az egyik ajándék, amit a Három Királyok egyike vitt a kis Jézusnak a bölcsőhöz. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a tömjén ilyen szorosan összefonódott a kereszténység fogalmával, de több feljegyzés és kutatás is bizonyítja, hogy az emberek az elmúlt évezredekben nem csak vallási célokra használták a tömjént, hanem gazdagabb családokban például tömjénnel kezelték a megfázást, a hörghurutot és a felső légúti gyulladásokat. A tömjén mindemellett Egyiptomban, az ókori Görögországban és Rómában elismert kozmetikai készítménynek számított. A tömjén ugyanis hathatós segítséget nyújt több bőrbetegség esetében, beleértve a sömört is, ráadásul gyulladásellenes hatású, kisimítja és fiatalítja a bőrt.
A tömjén illatáról sokan azt állítják, hogy segít elűzni a negatív gondolatokat, a melankóliát, segít a koncentrálásban meditáció során, és jótékonyan hat azokra, akik túlságosan ragaszkodnak a múlthoz. A minőségi tömjén égetése valóban rendkívül hatékonyan képes megszüntetni a stresszt és a feszültséget, nyugodt, békés hangulatot teremt, és egyúttal az egyik legerősebb szer, ami képes semlegesíteni a levegőben levő kellemetlen szagokat és mikrobákat. Nyilvánvaló tehát, hogy a minőségi t ömjén égetésének a templomokban megvan a maga lelki és gyakorlati haszna is, mert egészen biztosan képes megakadályozni a cseppfertőzés terjedését olyan helyeken, ahol sok ember gyűlik össze.
A tömjént azonban napjainkban nem csak füstölőként használják. Gyógyhatásainak köszönhetően felkeltette a gyógyszeripar figyelmét is, és ma már több gyógyhatású készítmény egyik összetevője. Vizsgálatok bebizonyították, hogy a tömjén leghatékonyabb eleme, a boswelliasavak származéka (pentaciklikus triterpén savak), erő s gyulladásellenes hatású. A tömjén reményt adhat a reumás arthritisben, a colitis ulcerosában, esetleg Crohn-szindrómában, de a krónikus belső szerv-gyulladásban (pl. húgyhólyag), krónikus bőrgyulladásban vagy a bronchiális asztmában szenvedőknek. A tömjén-kivonat hasznosnak bizonyult az ízületek egészségének fenntartása esetén is. Nemcsak hogy segít megszüntetni az ízületi gyulladást és a különböző duzzanatokat, de fájdalomcsillapító hatású is egyben, javítja a mozgást, és támogatja az ízületi porcok regenerálódását. A tömjén-kivonat használata ezért hathatós segítséget nyújthat arthrosis, arthritis, reuma, köszvény, ízületi merevség, krónikus ízületi gyulladások, valamint ízület- és hátfájás gyógyítása esetén. A boswelliasavak képesek továbbá csökkenteni a koleszterin- és a triacilgliceridek-szintjét a vérben, védik a szívet és az ereket (antiatherosclerotikus hatással bírnak), és többek között pozitívan befolyásolják a fogyást. A boswelliasavak, valamint a tömjén-kivonat hosszantartó használata során soha nem mutattak ki negatív mellékhatásokat, illetve olyan okot, ami ellenjavallatot jelentene. A tömjén-kivonat minden Energy koncentrátum nélkülözhetetlen és rendkívül fontos alkotóeleme.
Amennyiben az ünnepek alkalmával ellátogatnak a templomba, és ott megérzik a tömjén archaikus, bódítóan édeskés illatát, lélegezzenek mélyeket, és adjanak hálát Istennek. Ezzel mind lelküknek, mind pedig testüknek jót tesznek.
Gyönyörű és nyugodt ünnepeket kíván Önöknek
Mgr. Tereza Viktorová
Tartalom
|