Energy Top


HÍRMONDÓ 2008/10

Tartalom

Irattár


Októberi termékajánlatunk

Októberben is éreztetik hatásukat azok a nehézségek, amelyek a Kakas uralkodásának ideje alatt befolyásolják életünket: a pszichikumra, a gyomorra, valamint a vesére nehezedő terhelés; és mindehhez társul még a vastagbélre nehezedő “nyomás” is.

A Föld időszaka remekül szót ért a GYNEX-szel és a CYTOSAN-nal, hiszen mindkét készítmény a Föld eleméhez tartozik. Emésztési panaszok vagy bélbántalmak esetén hívjuk bátran segítségül a PROBIOSAN-t, amely legyőzi a rosszullétet, de még egy komolyabb fertőzést is.

Ha egészségügyi problémáink mellé kiegyensúlyozatlan lelki állapot társul, kombináljuk a Probiosan használatát a Gynex szedésével. Így két legyet ütünk egy csapásra. A Gynex támogatja lelkünk és elménk stabilitásának visszanyerését, segít visszatérni a középponthoz, az eredeti ÉN-hez, a Probiosan pedig feléleszti mindazt, ami a jövőben fontos lesz a számunkra.

Abban az esetben, ha tavaly baj volt az immunrendszerünkkel, akkor októberben, a védelmező Kutya uralkodása idején ne feledkezzünk meg a megelőzésről, és szedjük az IMUNOSAN-t! Ha az egészségmegőrzés irányítása minden igyekezetünk ellenére kicsúszik a kezünkből, vegyük elő két hűséges szövetségesünket, a VIRONAL-t és a GREPOFIT-ot.

(Joa)

Tartalom


Nemzetközi kutatások

A Spirulina rák- és vírusellenes hatásáról

Japán kutatók kimutatták, hogy a Spirulinában megtalálható egyfajta poliszaccharid (aminek ők a kalcium-spirolan nevet adták) sokféle vírusra hat – köztük van a HIV és a herpesz vírusa is –, gátolva a vírusokat a sejtek elleni támadásban. Egy másik laboratóriumi kísérletben a Spirulinából kivont kék festékanyagot juttattak be mellrákos sejtekbe, és a tumorok méretének csökkenését, illetve eltűnésüket tapasztalták.

Egy indiai kutatásban dohánylevél rágása miatt kialakult szájrákban szenvedő betegeknek adtak hosszabb időn át Spirulinát, és mintegy 80%-uknál a betegség visszafejlődését észlelték.

A Spirulina egyik legérdekesebb összetevője a fikocianinnak nevezett kék festékanyag, amelyhez hasonló egyetlen más növényi vagy állati eredetű táplálékban sem található meg. Ez a festékanyag adja a kékeszöld alga jellegzetes színét. Kémiai besorolását tekintve ez az anyag fiko-biliprotein. A a kutatások kimutatták róla, hogy mind a májat, mind a vesét védi a kórokozóktól, illetve a szabad gyököktől. Vagyis ez esetben egy antioxidáns pigmentről vagy fehérje pigmentről van szó.

A klorofill jelentősége

A japánok egyébként élenjárnak az algakutatásban. Persze máshol, amerikai egyetemeken, illetve hozzájuk kötődő kutatóintézetekben is folynak hasonló vizsgálatok. Elsősorban az USA-beli University of Mississippi, a National Center for Natural Products Research és a School of Pharmacy említhető ebben az összefüggésben.

A gyógyszergyárak nem érdekeltek, sőt inkább ellenérdekeltek az effajta vizsgálatokban, hiszen a Spirulina sokféle gyógyszert helyettesíthetne, így széleskörű elterjedése sértené a gyógyszergyártók profitérdekeit.

Legalább ennyire figyelemre méltó a Spirulina klorofill tartalma, amely ugyancsak hozzájárul jellegzetes színéhez. Alan Keith Tillotson írja One Earth Herbal Sourcebook című művében: “A magas klorofill tartalmú ételek és növények gyógyszerhatástani vizsgálata kimutatta rákmegelőző hatásukat, amely valószínűleg annak köszönhető, hogy a zöld növényekben és az algákban megtalálható festékanyagok hozzákapcsolódnak a rákkeltő (karcinogén) vegyületekhez, és ösztönzik kiürülésüket a szervezetből.” Ha a rákos sejteket sikerül megkötni, még mielőtt daganatokká állnának össze, akkor megelőzhető az “ámokfutásuk” – az, hogy kifejlődjön a rákbetegség.

A Spirulina jól ismert immunrendszert erősítő hatásáról is. Ahogy dr. Mark Stengler (A Natural Physician’s Healing Therapies című könyvében) leszögezte: “A Spirulina ösztönzi a természetes ölő (natural killer) sejteknek, valamint az immunrendszer más, hozzá hasonló elemeinek a képződését…”

Algatermesztés otthon?

A NaturalNews.com portálon érdekes beszélgetés olvasható arról, termeszthető-e házilag a Spirulina, és ha igen, egyáltalán érdemes-e ezzel foglalkozni. (A nagyüzemi algatermesztés lúgos kémhatású természetes vizekben, úgynevezett algafarmokon történik – a szerk.).

Nos, a szakértő válasza: az otthoni termesztés elvben lehetséges, de sok nehézséggel jár. Az ellene szóló, leglényegesebb érv az, hogy házilag szinte lehetetlen elérni azt a jó minőséget, amire egy profi gyártó cég képes. A Spirulina termesztéséhez ugyanis rengeteg szódabikarbónára, valamint nitrogén- és foszforforrásokra, nyomelemekre van szükség. A táptalajnak gondosan kiegyensúlyozott összetételűnek kell lennie, és állapotát szinte naponta szükséges ellenőrizni, illetve módosítani. A szüretelés már egyszerűbb, aztán következik a mosás, majd a szárítás. Ez utóbbit viszont már nehezebb szakszerűen megvalósítani otthon, mert csakis alacsony hőmérsékletű szárításról lehet szó, hogy a fitonutriensek ne sérüljenek. Ha például alacsony hőmérsékletű kemencében történne a szárítás, akkor a művelethez szükséges idő és a levegővel (oxigénnel) való érintkezés miatt a növényi hatóanyagok nagy része tönkremenne. A végtermék tehát külsőleg, ránézésre hasonlítana ugyan az ismert Spirulinára, de tápértékét és élettani hatását tekintve a nyomába se érne egy jó minőségű étrend-kiegészítőnek. Bár a fehérjetartalma (kb. 50%) megmaradna, de éppen a legfontosabb fitonutriensek – például a béta-karotin, a zeaxantin és az alfa-karotin – hiányoznának belőle.

(Forrás: www.naturalnews.com)

Tartalom


Hétköznapi csodák

Mit emelnék ki elsősorban októberi klubmagazinunk cikkeinek gazdag kínálatából?

Hadd kezdjem a szívemnek legkedvesebb írásokkal, amelyek az egy vagy több termék alkalmazása kapcsán adódott tapasztalatokról szólnak. Persze mindegyik ember külön világ, és mindenkinek más-más készítmény segíthet leginkább. De kit ne érintene meg, ha arról olvas, hogy egy alig 4 éves kislánnyal milyen csodát tett a Vitamarin? Vagy ha arról értesül, hogy egy valósággal agyongyógyszerezett idős embernek a súlyos műtét utáni állapotában milyen hatalmas változást hozott néhány csepp Regalen bevétele?

Ezek a beszámolók persze egytől egyig előbb aggódó, majd lelkessé vált szülőktől, hozzátartozóktól származnak. A gyógyítással hivatásszerűen foglalkozó orvosok számára azonban – és valljuk be, az olvasók szemében is – sokkal hitelesebb, ha szakmabelitől olvasnak-hallanak dicsérő szavakat az Energy filozófiájáról, illetve a termékek alkalmazása során szerzett tapasztalatokról. Ezért is érdemel külön figyelmet a dr. Szabó Ida szegedi gyermekgyógyásszal készült interjú. Például, amikor azt mondja: “minél több a gyakorlatom, a tapasztalatom, annál kevesebb gyógyszert használok”, vagy amikor hangsúlyozza: “az Energy szerek harmonizáló hatásúak, tehát nem tudunk velük rosszat tenni”. Önmagáért beszél és valóságos hitvallással ér fel, amikor a doktornő így fogalmaz: “Bár biztosan vannak más jó készítmények is, különösen a gyógynövény alapúak között, de más olyan termékrendszerrel, amely egyúttal energetikailag is ilyen szépen harmonizálja szervezetet – nos, olyannal nem találkoztam. Ezért is maradok hűséges az Energy rendszeréhez, termékeihez.”

Végül 3 mondat házunk tájáról. Kaptunk néhány elismerő, dicsérő visszajelzést olvasóinktól, ezeket köszönjük. Klubvezetőink és klubtagjaink is adósok maradtak azonban a kritikával, javaslataikkal. Kérjük, írják meg ezeket is. És kérjük azt is, hogy időben – legkésőbb minden hónap 8-ikáig – juttassák el hozzánk cikkeiket, illetve a tervezett előadásokról, más programokról szóló információkat, hogy bekerülhessenek a következő lapszámba.

Kellemes időtöltést, hasznos olvasnivalókat kíván:

Kürti Gábor

szerkesztő

kurti.gabor@energy.sk

Tartalom


Mégis maradt a mandula

A természet mindig értelmet ad az életnek! Mint ahogy reményt adott a levél írójának, egy 4 éves kislány édesanyjának is.

“Kedves Ibolya!

Már régóta tervezem, hogy levelemet megírom. Most végre időm is engedi, így nekilátok.

December közepén Fertőszentmiklóson egy előadásodon vettem részt, beszéltünk telefonon is, és kértem a segítséged abban, hogy a kislányomnak, aki 4 éves és nagyon sokat küzd a mandulájával, mit tudsz tanácsolni.

Tavaly 4-5 alkalommal volt gennyes a mandulája, hónapról hónapra antibiotikumokat szedett, és az orvosok mindinkább afelé terelgettek, hogy legjobb lesz kivenni, mivel csak nagyobb lesz a probléma. Én tanácstalan voltam, hogy mi lenne jobb, kb. Fél éve hallottam először az Energy termékekről, és úgy gondoltam, adok egy utolsó esélyt a gyermekem mandulájának. (Nekem nincs mandulám, 2-éves koromban vették ki, és talán azóta sem voltam beteg, ez arra ösztönzött, hogy jobb megszabadulni tőle.)

Egyébként a gyerek általában egy-egy betegség után 3 hét múlva újra náthás lett, köhögött, és már gyulladt is volt a mandulája, jöhettek újra az antibiotikumok. A gyerekorvosnak sokszor fejtörést okozott, hogy mit írjon fel, hiszen a közelmúltban adott már antibiotikumot. Egy hónapig sosem húztuk ki betegség nélkül.

December elején, amikor ismét nagyon beteg lett a gyermekem, úgy döntöttem, hogy ha ez újra előjön, akkor kivetetjük, viszont akkor jött az Energy, és gondoltam, veszteni valóm nincs. Tanácsodra elkezdtük használni a Renol-t, a Drags Imun-t, a Droserin-t és a Fytomineral-t. Igyekeztem pontosan betartani, amit mondtál, 3 hét után mindig tartottunk egy hét szünetet.

Az eredménnyel nagyon elégedett vagyok, azóta nem volt beteg a kislányom. Mindig számolgatom, de most már 4 hónapja, hogy egyáltalán nem volt beteg, pedig az oviban különböző influenzák voltak, ő pedig megúszta minimális, pár napig tartó orrfolyással. Néha nem tudom elhinni, hogy idén még nem szedett antibiotikumot. Ez hihetetlen.

Biztos, hogy nagyszerű termékek ezek, borzasztóan hálás vagyok értük. Kérdésem az lenne, hogy továbbra is szedje ezeket a szereket kúraszerűen, vagy alkalmanként, vagy csak ha probléma adódna, például nátha, köhögés stb.”

Természetesen a válaszom ez volt: A kislányodnak a Fytomineral-t mindig szükséges adni, a többit akkor, ha észleled a tüneteket. Egyébként csak a téli hónapokban ismételjétek meg.

Közreadta:

Gyenese Ibolya

Keszthely

Tartalom


Megújult kiadvány: rövid termékkatalógus

Örömmel adjuk hírül, hogy a klubtagok által régen várt, rövid termékkatalógus tartalmában és formájában egyaránt megújult, és a napokban már el is jut a klubokba. A kiadvány természetesen kibővült a legutóbbi megjelenése óta a hálózatba került új termékekkel, a Spirulina Barley-val és az Imunosan-nal. A készítmények ismertetése részletesebb a korábbinál, többek között belekerült az összetevők bemutatása is.

Tartalom


Postai árurendelés

A Hungary Energy Kft. Üzleti rendszerében lehetséges a megrendelt termékek postai kiszállítása is, a következők szerint:

    • Termékrendelést írásos formában fogadunk el: levél, fax, e-mail.
    • A postai szállítás utánvétes formában történik úgy, hogy az utánvét összege a postaköltséget is tartalmazza.
    • A cég budapesti központi klubja – 1149 Budapest, Róna u. 47., tel/fax: (1)-354-0910, (1) 354-0911 – kifizeti a postaköltséget, ha a rendelés összege – az esetleges árengedmény igénybevétele után – eléri a bruttó 40 000 Ft-ot.
    • Az ország többi klubjában az utánvét összege minden esetben tartalmazza a postaköltséget, kivéve, ha az érintett klub vezetőjével ettől eltérő, egyedi megállapodás történik.

A fentieken túl a cég budapesti központi klubja a megrendelt termékeket Budapest területén díjmentesen kiszállítja, ha a rendelés összege – az esetleges árengedmény igénybevétele után – eléri a bruttó 80 000 Ft-ot.

Postai rendelés: Hungary Energy Kft., 1149 Budapest, Róna u. 47.

Kérjük, hogy rendelés esetén adja meg az alábbi adatokat:

  • címzett pontos neve és címe;
  • regisztrációs szám (ha klubtagunk);
  • telefonszám, email, egyéb elérhetőség;
  • rendelt termék pontos megnevezése, darabszáma;
  • dátum, aláírás.

A postai rendelés kézhezvételétől számított 3 munkanapon belül postára adjuk a megrendelt termékeket. Rendeléssel, szállítással, sérüléssel kapcsolatos reklamációval cégünk központi igazgatóságánál élhet. Sérülésmentes, felbontatlan terméket az átvételtől számított 8 munkanapon belül lehetősége van árkorrekcióval (árkülönbözet esetén) más Energy termékre cserélni.

Hungary Energy Kft.

Tartalom


Beszélgetés dr. Szabó Ida szegedi gyermekgyógyásszal

Az Energy “egyszerű, világos, harmonizáló hatású rendszer”

Szeptemberben kezdett sorozatunk folytatásaként ezúttal dr. Szabó Ida szegedi gyermekgyógyásszal beszélgettünk. A doktornő több mint egy évtizede ismeri és alkalmazza a gyógyításban az ENERGY termékeit. A szerkesztő, Kürti Gábor beszélgetett vele.

Dr. Szabó Ida gyermekgyógyász, már 19-dik éve ugyanazon körzet házi gyermekorvosa. 1980-ban végzett, 10 évig a szegedi Gyermekklinikán dolgozott, főként intenzív osztályon. Édesapja és mindkét nagyapja orvosként működött, sőt az egyik nagymamája volt az első nő Magyarországon, aki orvosi diplomát kapott. A Gyermekklinikán főként a gyógyszeres kezelés, az intenzív beavatkozások álltak előtérben. Miután a doktornő körzetbe került, elkezdett érdeklődni a szelídebb gyógymódok iránt.

  • Orvosnak hívják azt az embert, akit a beteg felkeres, és gyógyszert kap tőle. Legalábbis ilyen kép él a köztudatban. Doktornő hogy áll ezzel?
  • Ön a kérdését a magyar szóhasználatban szokásos elnevezéssel tette fel. Sokkal jobban szeretem a beteg helyett a páciens szó használatát, mivel egyrészt nem csak az keres fel orvost, aki ténylegesen beteg – főként ha komolyan vesszük a prevenciót –, másrészt ha valóban beteg is, nem jó, ha minduntalan azt kódoljuk, hogy ő “a” beteg. Oktalanság például nőgyógyászati rendelésen “beteg”-nek szólítani egy várandós (és nem “terhes”!) kismamát. A nyelvészkedés után kérdésére visszatérve: minél több a gyakorlatom, a tapasztalatom, annál kevesebb gyógyszert használok. Úgy gondolom, hogy alternatív gyógymódokkal sokféle gyógyszert ki tudunk váltani, minden káros hatásukkal együtt. Éppen ezért egy akupunktúrás posztgraduális képzésen vettem részt, hogy elektroakupunktúrát alkalmazhassak. Tanulmányozom és tapasztalatokat gyűjtök a homeopátiás terápiában, a tüneti szerek alkalmazása gyakorlatommá vált.
  • És az ENERGY? Már 10 évvel ezelőtt is rengeteg ilyen profilú cég működött Magyarországon, most pedig még több van jelen a táplálékkiegészítők piacán. Mi volt az a plusz, ami miatt épp az Energy-t választotta?
  • Jó 10 éve annak, hogy az Energy Magyarországon elérhetővé vált, azóta használom a termékeket. Bagi Magdolna doktornő hívta fel a figyelmemet az ENERGY termékekre. Az ő alapos szakmai tudása, tapasztalata, hozzáállása a páciensekhez példaértékű számomra. Feltétlenül meg kell említenem Budapestről Márkus Vera doktornő nevét, aki szintén megosztotta velem tapasztalatait, mind szakmailag, mind emberileg sokat tanultam tőle. Klubvezetőnk, Fohsz János is jó tanácsokat adott. Mindegyiküknek köszönettel tartozom.
  • Hogy miért éppen az ENERGY? Nos, erre több válaszom is van. Az egyik: akkoriban ismerkedtem meg a hagyományos kínai orvoslással (HKO). Az Energy filozófiája szépen megfelel a HKO elméletének, ezért azonnal átlátható rendszert jelentett számomra. Másfelől a készítmények hatékonysága és a takarékossága egyaránt “megfogott”. Nem vagyok üzletasszony, nem is az üzlet oldaláról közelítem meg ezeket a dolgokat. Nekem igencsak rokonszenves volt az, hogy gyorsan, áttekinthető módon és olcsón tudtam segíteni. Ahogy gyűltek a visszajelzések, a tapasztalataim, egyre inkább az Energy mellett tettem le a voksot. Zömmel az Energy termékeire támaszkodom. Bár biztosan vannak más jó készítmények is, különösen a gyógynövény alapúak között, de más olyan termékrendszerrel, amely egyúttal energetikailag is ilyen szépen harmonizálja szervezetet – nos, olyannal nem találkoztam. Ezért is maradok hűséges az Energy rendszeréhez, termékeihez. Számtalan igen jó tapasztalatom adódott velük. Az sem mellékes, hogy ha a gyermekgyógyászatban alkalmazom őket, akkor a vásárlás a szülőknek nem jelent nagy anyagi megterhelést. A néhány ezer forintért megvásárolt termékek sokáig, hónapokig elegendők, még akkor is, ha több gyermek használja őket – és mennyi gyógyszert kiválthatunk velük!
  • Doktornőnek mi a tapasztalata: inkább az akut vagy inkább a krónikus jellegű betegségekben segítenek az Energy készítmények?
  • Igazából nem tennék különbséget, mert néha a “legképtelenebb” bajokon is tudunk javítani. Egy akut állapotot nyilván könnyebben és gyorsabban lehet rendbe hozni, mint egy krónikus betegséget. Ha akár az energetikai kisiklás, akár a méreganyagok felhalmozódása több évtizedre vezethető vissza vagy hosszú évek óta tart, akkor természetesen lassabb a javulás.
  • Gyermekeknél persze nem lehet szó több évtizedről.
  • Ez igaz, de én nemcsak gyermekeknek, hanem felnőtteknek is ajánlom ezeket a szereket. Ha egy gyermek háziorvosaként az ember “bekerül” a családba, előbb-utóbb a szülők és a nagyszülők problémáit is megismeri, és ha tanácsot kérnek tőlem, nekik is nagyon szívesen segítek. Így azt mondhatom, hogy 85-90 éves korral bezárólag foglalkoztam segítségre szorulókkal, noha a legnagyobb gyakorlatot természetesen a gyermekek vonatkozásában szereztem.
  • Jól gondolom, hogy a gyermekek könnyebben és gyorsabban reagálnak az Energy készítményeire, mint a felnőttek?
  • Így van: akut betegségnél valóban napokban mérhető a javulás, sőt sokszor – még ha túlzásnak tűnik is, hogy ezt mondom – órákban. A krónikus betegségek esetén a javulás lassabb, az állapottól, az alapbetegségtől, a gyermek szervezetétől függ. Emellett az Energy termékek nagyon jók megelőzésre. Például ha az ember tudja, hogy a családban milyen jellegű problémák, betegségek adódnak, mire lesz hajlama a gyermeknek, akkor akár megelőzésként is lehet adni ezeket a készítményeket. Úgy gondolom, hogy mind a megelőzésben, mind pedig az akut és a krónikus betegségek kezelésében fontos szerepe van az ENERGY termékeknek. Tudom, nem minősülnek gyógyszernek, de biztos, hogy igen sok gyógyszeres kezelést – a mellékhatásokkal együtt – ki lehet kerülni velük.
  • Sokakat érdekelhet, hogy Önnek a saját tapasztalatai alapján kialakított protokollja – ha lehet így nevezni – mit ír elő a kezelési sorrendben. Első helyen vannak az Energy készítmények, aztán jönnek az allopátiás gyógyszerek, vagy a kettő együtt, esetleg előbb a homeopátia?
  • A “menetrend” teljesen az adott helyzettől, a betegségtől és a szülőktől függ. Ha van olyan szülő, aki csakis a gyógyszeres kezelést fogadja el, akkor gyógyszert alkalmazok. Ha valakinek olyan jellegű panasza van, hogy úgy érzem, homeopátiás szert célszerű adni, akkor azt adok, ha inkább Energy készítményre van szüksége, akkor azt ajánlom, ha pedig gyógyszerre, akkor azt. Előfordul, hogy az összes módszer keveredik. Meg kell találni a családdal a közös hangot. Ha lehetséges, mindig megpróbálkozom a szelíd gyógymódokkal, közülük is azzal, amit a tapasztalataim alapján a legjobbnak látok. Nagyon sok olyan családom van, akik eleve úgy jönnek a rendelésre, hogy elmesélik: a gyermeknek mikor kezdődtek a panaszai, melyik Energy szert, szereket adták neki, milyen adagban, mióta, mennyit javult a helyzet; és ellenőrizzem, hogy így minden rendben van-e, és kell-e gyógyszer. Ha kialakul az építő jellegű kapcsolat a családdal, akkor, úgymond, könnyű dolgom van. Ahogy a bölcsek mondták: a gyakori betegségek – gyakoriak, a ritka betegségek – ritkák. Vagyis a gyakorlott szülő egy hurutos betegséget vagy egy hasmenést, esetleg egyéb problémát nagyon szépen ki tud kezelni, és sokszor nekem csupán annyi a dolgom, hogy megnézzem, megfelelő-e a gyógyulás, kialakult-e szövődmény, szükséges-e gyógyszeres terápia. Természetesen vannak olyan esetek, amikor első és elkerülhetetlen a gyógyszeres kezelés.
  • Érdemes-e esetleg együtt adni az Energy terméket akár allopátiás, akár homeopátiás szerekkel, vagy inkább egymás után?
  • Jómagam inkább egymás után szoktam alkalmazni ezeket a szereket, ritkábban egymás kiegészítőjeként. Például allergiás időszakokban az Energy termékek alapszerként szolgálnak, és ha egy-egy tünet, például szemviszketés mégis erősebben jelentkezik, akkor rásegítek a terápiára alacsony potenciájú homeopátiás szerrel. Ilyesmi előfordul. Nyugodtan állíthatom, hogy nem zavarják egymás hatását. Ha ezek sem elegendők, gyógyszert is rendelek.
  • Ön szerint mire lenne szükség ahhoz, hogy a magyar orvostársadalom jobban megismerje és elfogadja ezeket a készítményeket?
  • Úgy tapasztalom, hogy egyre több a nyitott orvoskolléga. Látni kell egyfajta folyamatot. Érthető, hogy egyelőre itt tartunk, ha belegondolunk abba, hogy a rendszerváltásig semmiféle alternatív gyógymód nem igazán terjedt el Magyarországon. Amikor az egyetemen tanultam, az akupunktúrát csak zárójelben, valami rettenetes furcsaságként említette meg az egyik tankönyvünk. Optimista vagyok, bízom benne, hogy az orvostudomány és a természetgyógyászat egyszer majd valóban nem ellenfelek lesznek, hanem egymás mellett, egymást kiegészítő és támogató gyógymódként működhetnek. Úgy gondolom, hogy a nyugati és a keleti orvoslás összehangolása felé haladunk – az úgynevezett integratív orvoslás irányában. Nem hiszem, hogy egyik vagy másik módszert elvakultan követni kellene, hanem mindig az egyént, a teljes egyént kell nézni ahhoz, hogy az ember megtalálja, mivel tud leginkább segíteni. Tehát ha lassan is, de jó irányba változik a helyzet. Tudomásom szerint a szegedi Gyermekklinikára a szülő kérésére beengedtek már természetgyógyászt. Így a természetgyógyász és az orvos egymással konzultálva próbálhat segíteni az egyes problémákon – hiszen nem egymás riválisai, hanem egymás segítői, egymás kiegészítői vagyunk a gyógyulás érdekében. Előrelépés az is, hogy egyetemi szintű természetgyógyász-képzés folyik Magyarországon. Arra biztatom a szülőket, hogy kérjék az orvosok és a természetgyógyászok összefogását, akkor a kórházakban, klinikákon is megteremtik erre a lehetőséget.
  • Van még egy olyan irányzat, ami elgondolkoztathatja az orvosokat. Konkrétan: a gyógyszeripar is elég erőteljesen elmozdult abba az irányba, hogy gyógynövény alapanyagú gyógyszereket fejlesszen ki.
  • Valóban sok gyógyszercég próbálkozik ezzel, nagyon kevés azonban az olyan gyógytermék, amit rendszeresen használok. Úgy gondolom, hogy az általuk kifejlesztett termékek az Energy készítmények energiablokkokat oldó és energetizáló hatásához képest “labdába se rúgnak”!
  • Ön szerint mely területeken várható előrelépés az energy termékek jobb megismertetésében?
  • Engem főként a szakmai előadások, szakmai továbbképzések témakörében szoktak megkeresni. És persze itt van az újdonságunk, az internetes tanácsadás, amely szépen beindult, és egyre több érdeklődő ragad, ha nem is tollat, klaviatúrát. Véleményem szerint ezzel sokaknak tudunk majd segíteni. Hadd hívjam fel a figyelmet a Vitae magazin hasábjain keresztül is az internetes tanácsadás egyik vonatkozására. Jó lenne, ha a tanácsot kérő – bármilyen problémája miatt érdeklődik –, egy kicsit több adatot szolgáltatna, például az életkoráról, a neméről, a testsúlyáról, a vizsgálati eredményeiről, arról, mivel próbálkozott eddig. Mert ha csak annyit tudok, hogy valakinek fáj a lába, azzal nem sokra megyek, de ha például azt írja valaki: “75 éves nő vagyok, a lábam így vagy úgy fáj, és ilyen-olyan vizsgálatoknak ez meg ez lett az eredménye”, akkor már jobban segíthetek. Tehát egy picit árnyaltabban kellene fogalmazni és több adatot megírni, ha hozzám fordulnak.
  • Végül még egy dolog: amit rendkívül fontosnak tartok, és az előadásaimon is hangsúlyozni szoktam. Ha eltekintünk a különböző speciális termékektől, és csak az 5 alapkészítményt vesszük: sok a kavarodás és a félreértés amiatt, hogy az egyik jó, tapasztalt tanácsadó az egyik bajra az egyik fajta terméket ajánlja, a másik tanácsadó esetleg ugyanarra a bajra a másik fajtát. Pedig nincs itt semmiféle konfúzió! Teljesen világosan kell látni, hogy az Energy szerek harmonizáló hatásúak. Tehát nem tudunk velük rosszat tenni. Ha az energetikai kört, az 5 elem tanának körét bárhol, bármelyik elemnél a helyére billentjük, az óhatatlanul viszi maga után a többit is. Az Energy-nek éppen az a rendkívüli előnye, hogy könnyedén áttekinthető, világos rendszer, amelynek alapján könnyen és gyorsan lehet tanácsot adni. Pontosan az a nagy érdeme, hogy egyszerű.
  • Doktornő rendel, gyermekgyógyászként házhoz is kell járnia, emellett előadásokat, konzultációkat tart, Interneten ugyancsak ad tanácsokat. Minderre hogyan futja a nap 24 órájából?
  • Úgy gondolom, hogy jó beosztással mindenre jut elég idő. Igazából az ember arra hagy, arra szorít időt, amit fontosnak ítél. A másik dolog – és ezt a magas labdát le kell ütnöm –, hogy már 10 éve szedem az Energy termékeket, és ennek is köszönhető, hogy az ember, energiájának teljében, másokon is tudjon segíteni.

K. G.

Tartalom


A TEST URALKODÓJA – AZ ALAPELEMEK IDŐCIKLUSAIBAN

A Fém uradalma (augusztus, szeptember, október, 15–21 óra)

FÉM:

    • Vénusz, nyugat, este, ősz, szárazság, 4, 9
    • érés, hervadás, folyó, szilárd halmazállapot
    • ló, rizs, kicsi, sűrű, összezsugorodott növények, az ősz termései
    • “e” hang, fehér, szürke, fémes és lila színek
    • erős, csípős íz; centrifugális erő, dohos szag
    • sírás, bánat, szomorúság, depresszió, akarat
    • PO (tudatalatti); fekvés, beszéd
    • tüdő, orr, lélegzet, slejm, vastagbél

A betegség jele – bőrön, szőrzeten, hajon; a betegség belépése – váll; testi forma – szögletes; természete – tiszta; tulajdonság – aláveti magát a változásoknak, és hagyja magát alakítani; funkciója – összehúz; szárazság – dehidratál; a változások fázisában – beérés; energia –sűrűsítő; havi fázis – fogyatkozó félhold.

Az ősz (mint évszak) és a délutánok olyan időszakot hoznak, amelyet legjobban a Fém eleméhez tartozó pihenés és harc jellemez. Olyan, rendkívül fontos területekről beszélünk, amelyek elégedhetetlenek a túléléshez. Ősszel kell “elraktároznunk” mindent, ami szükséges az életben maradáshoz. Ez viszont azt jelenti, hogy alaposan át kell gondolnunk, mi az, amire valóban szükségünk van, és mi az, amit az elmúlt időszakból teherként cipelünk magunkkal – csak azért, mert még nem jött el az ideje, hogy félretegyük –, vagy inkább: még nem volt kedvünk elbúcsúzni tőle.

Leltár, határidők, rendrakás

A fémhez a leltár és a határidők tartoznak: rendrakás, felesleges dolgok kivétele a sorból, kiegészítés. A Kutya, a Fém utolsó uralkodója, a védelmi vonal őrzője, vagyis az emberi szervezetben az immunrendszer védelmezője. Keleten október az a hónap, amikor kifejezetten ajánlatos a kutyahús fogyasztása, és amikor én még fiatal voltam, a kutyazsír a légúti problémák legjobb “orvosságának” számított (tudjuk, hogy a tüdő a Fémhez tartozik).

A védekezésről alkotott elképzelésünk ma már mindettől nagyon messze van. A leltár elkészítésének szükségessége azonban még mindig fennáll. Tulajdonképpen fel sem fogjuk, mennyi fölösleges dolog halmozódik fel életünk során háztartásunk eldugott kis sarkaiban, valamint a testünkben. És itt most nemcsak a szervezetünk működését nehezítő, a belekben vagy ereinkben lerakódott anyagokról beszélünk, de azokról a dolgokról is, amelyek lelkünk legmélyebb, rejtett zugaiban lakoznak.

A Kutya lojalitást hoz magával, képessé tesz minket arra, hogy kitartsunk a saját életutunk mellett. Az ősz éppen arra szolgál, hogy megálljunk egy pillanatra, megpihenjünk, és közben átgondolhassuk, valójában mire is van szükségünk ehhez az úthoz. Miután dűlőre jutottunk, több mint valószínű, hogy harcba kell szállnunk. Harcolnunk kell azért, hogy képesek legyünk tárgyilagos, elfogulatlan választ adni a következő kérdésekre:

  • Valóban szükségem van az alábbi tulajdonságokra?
  • Valóban nem tudom nélkülözni őket?

A következő tulajdonságokról van szó:

Alkotókészség, szexepil, öntudat, állandóság, kitartás, energia, céltudatosság, önérvényesítés, harciasság, rossz alkalmazkodóképesség; a tiszteletadás kikényszerítése, az alárendeltség elutasítása.

Megszabadulni a felesleges dolgoktól

Ez után jön a következő csata: a felesleges dolgok kivétele a sorból. Többnyire a következő szavakat fogjuk dörmögni az orrunk alatt, miközben félreteszünk egy-egy tárgyat: “Inkább visszateszem a helyére, 2-3 év múlva még örülni fogok neki, hogy nem dobtam ki.”

Az élőlények esetében persze teljesen természetes dolog a ragaszkodás, mert a ragaszkodás elhozza a Tűz elemét, a Tűz pedig maga az élet. A Fém azonban ebből a szempontból hátrányos helyzetben van, mert a Tűz irányítja, igyekszik minél jobban az ellenőrzése alatt tartani. A Fémnek minden erejére szüksége van ahhoz, hogy megőrizze a tisztaságot, és képes legyen ragaszkodni a szabályokhoz.

A Fém segít könnyebbé tenni bőröndjeinket, és ezzel megkönnyíti számunkra a Víz folyóján végigvezető utat, azt, amely a következő időszakban, vagyis a Víz és a Tél uradalmában vár ránk.

Elképzelhető, hogy nappal képesek leszünk magunkkal vinni sok-sok bőröndöt. Ám ha a nap sok izgalmas élményt kínál nekünk, valószínűleg nem tudunk majd könnyen elaludni, sokat forgolódunk, és rendszerint hajnali 1-3 óra között fel-felébredünk, mert ilyenkor a Fa elemhez tartozó máj igyekszik legalább valamit lebontani abból a sok felesleges és megterhelő dologból, ami a nap folyamán a szervezetünkbe jutott. Nem csoda, ha reggel fáradtan, összetörten kezdjük a napot. Ha viszont este rászánnánk egy kis időt, hogy nyugodtan leüljünk, elengedjük magunkat, lazítsunk, akkor esélyt adnánk szervezetünknek, hogy félretegye azt, ami felesleges, és sokkal jobban telne az éjszaka, majd a reggel. Frissebbek lennénk, és képesek arra, hogy megvalósítsuk céljainkat.

Réz kannák, réz kardok

A Fémet a réz kannák és a kardok jelképezik. Réz kannák – hogy egy csésze finom tea mellett képesek legyünk a szabályoknak megfelelően dönteni arról, mi az, ami előnyös számunkra, és mi az, ami valóban csak terhet jelent. Kardok – hogy kellőképpen felfegyverkezzünk a harchoz, amit majd a felesleges dolgokkal kell megvívnunk, a harchoz, amit gyakran saját magunkkal folytatunk. A Fém feladatának teljesítésével azonban megkönnyítjük a következő uralkodó dolgát, azaz lehetővé tesszük a Víznek, hogy optimális feltételeket teremtsen az Út következő szakaszához.

Az Energy termékei között egyelőre nincs olyan készítmény, amely kifejezetten a mostani uradalom vezetőjét segítené, de egészen biztosan nem követünk el nagy hibát azzal, ha a segítőjéhez, vagyis gazdálkodójához, a Tűzhöz fordulunk. Egy rendes gazdálkodóhoz híven ő is megtesz mindet azért, hogy az uradalom ismét annak teljes szépségében pompázzon.

A TŰz gazdasága

jang: Grepofit

(a Szárazság energiája, ötödik a készítmények hexagramjából)

jin/jang: Vironal

(negyedik a készítmények pentagramjából)

Droserin

(negyedik a krémek pentagramjából)

Eva Joachimová

Tartalom


Búcsú a nehézfém-terheléstől?

Biorezonanciás méréssel kimutatták a szervezetemben az ólom, a higany és az alumínium túl magas szintjét. (Ajánlottak is a megoldáshoz csodálatos méregtelenítő készítményeket – nem éppen baráti áron –, de én ezeket természetesen nem fogadtam el, mert az Energy-vel kerestem a megoldást.)

Esetem sajnos tipikus. Az ólmot bármelyik nagyváros szmogjával “begyűjthetjük”, esetleg munkahelyi ártalomként. A higany jellemző módon az amalgámtömésekkel kerül a szervezetbe. Én több mint 10 éve kicseréltettem az összes tömésemet, csakhogy a nehézfémek “felezési ideje” 20 év. Az alumínium főként az alumíniumedényekből és –evőeszközökből jut a szervezetbe. Hogyan? Tegye fel a kezét az, akinek nem alumíniumból volt otthon a teáskannája 20 évvel ezelőtt! Én például gyerekkoromból csak alumínium-evőeszközre emlékszem, nem nagyon volt más.

Most viszont azzal kellett szembesülnöm, hogy a szervezetem szépen elraktározta ezeket a fémeket, ott csücsülnek valahol, beágyazódva, s zavarokat okoznak. A természetgyógyász, aki a mérést végezte, azt mondta, hogy nálam különösen a kisagy és az agyalapi mirigy területén vannak lerakódások, melyek az idegpályák működését akadályozzák.

Nem ijedtem meg. Czimeth tanár úr is azt tanítja, hogy a bölcs ember nem fél. Elgondolkodtam tehát, hogyan oldhatnám meg ezt a feladatot. A különböző méregtelenítési módszerek ebben az esetben nem segítenek, mert ezeket már próbáltam. Itt a Cytosan nem nyerő, a Pentagram termékek sem képesek erre. A fémek ugyanis kötésben vannak, először fel kell őket szabadítani. Viszont a Chlorella kapcsán azt olvastam, hogy hatásos a nehézfémekkel szemben. Nosza, rajta! Tavaly szeptemberben, amikor megjelent a piacon, el is kezdtem szedni. Persze a Barley-vel együtt. Azóta is szedem mindkét terméket, egy napot sem hagyok ki!

Sokan megkérdezik tőlem: “És ezt meddig kell szedni? Életem végéig?” Üzleti fogást sejtenek mögötte, de én ilyenkor visszakérdezek. Te meddig szennyezed a szervezetedet? Életed végéig? Ugye, nem gondolja senki, hogy a nehézfém-szennyezést 2 doboz algával el lehet tüntetni? Gondolkodjunk reálisan. Ha a mennyisége amúgy 20 év alatt csökken a felére, akkor az alga rendszeres fogyasztásával ez talán 4-5 évre csökkenthető. Ez túl hosszú idő? Miért? Talán nem éri meg?

Szerintem nagyon is megéri. Tíz hónapos, rendszeres fogyasztás után (amikor megjelent, a SpirulinA is bekerült a kúrába) arról számolhatok be, hogy a szervezetemben beindult a lassú, de nagyon kellemes hatású méregtelenítés. A bőr alatti raktárak olyan észrevétlenül számolódtak fel, hogy már a mosógépet és a ruhaipart is meggyanúsítottam, pedig nem vétkesek. Nem a ruhák tágultak, hanem az én körméreteim csökkentek. Ez számokban annyit jelent, hogy a 75B méretű melltartómat 70B-re kellett cserélnem. Szándékosan ezt az adatot adom meg, ugyanis nem hallottam még olyan fogyókúráról vagy sportról, amely ezt a méretet csökkentette volna. Persze centiméterekben mérve máshol is tapasztaltam előnyös változást.

Úgy látom, hogy az algák a narancsbőrnek (cellulitis) is nagyon jót tesznek.

A másik feltűnő változás: én, aki korábban egy év alatt se ettem meg 1 kg zöldséget, most mindennap megkívánom. Nem a gyümölcsöt, mert azok általában savasak, hanem a nyers zöldséget. A karalábé a kedvencem, de bármelyik gyökér vagy zöld levelű zöldség jöhet.

A nehézfém mennyiségét korai lenne még ellenőriztetni, de érezhetően jobban érzem magam. Türelmesebb vagyok, kevésbé tudnak kihozni a sodromból, és szó szerint könnyebbnek érzem magam. A mozgás is jobban esik, és inkább tudok örülni az örömteli dolgoknak.

Kedves Olvasó! Ha elfogadsz egy tanácsot: a zöld élelmiszereket hosszú távra illeszd be az étkezésedbe, hiszen jótékony hatásukra mindennap szükséged van. Ne 2-3 hónap alatt várj csodát, mert a szervezeted nem így működik. A benned lévő mérgek se ennyi idő alatt kerültek oda. A tartósítószerek, mesterséges anyagok és színezékek sajnos a táplálkozásunk részesei. Folyamatosan kell gondoskodnunk az eltávolításukról. A túlnyomórészt savasító hatású táplálkozás szintén tipikus jelenség, ezen is változtatnunk kellene. Aztán ott vannak az emésztési problémák, bélbetegségek, szóval ezer okból érdemes a zöld termékeket fogyasztani. S ha kitartó vagy, akkor végül ők fogyasztanak Téged. Kíméletesen és visszafordíthatatlanul.

Nekem megéri. És Neked?

Takács Mária

tanácsadó

Zalaegerszeg

Tartalom


“Isten áldja meg a cseppjeidet!”

A következő történet levélben érkezett hozzám egyik barátnőmtől, aki sokszor kéri és meg is fogadja a tanácsaimat. Lelkendezve újságolja egyik levelében: “Apával van egy jó sztorim. Kisjányom – mondogatja –, Isten áldja meg a cseppjeidet! Megmentettél!”

Apukája nemrégiben a nyaki csigolyákat érintő, súlyos gerincműtéten esett át. Veszélyes volt a beavatkozás, s a gyógyulás sem volt könnyű. Apukája nem hisz a természet erejében, így a természetgyógyászatban sem. Vagyis a barátnőmnek nem volt könnyű dolga, amikor segíteni akart. Lássuk, hogyan is lett az édesapja “hívő”.

“Aput sokáig injekciózták, hogy lábra bírjon állni. Az antibiotikumos-szteroidos injekciók azonban tönkretették a máját és az epéjét. Halványsárga volt az arca, nem bírt enni, hányingere volt, ment a hasa... Mindig csak feküdt és szédült. Egy este pont vacsoráztunk, ő ott haldoklott az asztal mellett. Nem tudtam tovább tétlenül nézni a szenvedéseit. Elé tettem egy csepp Regalen-t egy kortynyi vízben feloldva, és ráparancsoltam: »ezt most márpedig beveszed apukám, vagy beviszlek az ügyeletre«. Ott ült a pohár előtt kb. 10 percet. Szagolgatta, aztán lehúzta. Fintorgott meg rázkódott egy sort, aztán kiment, elszívott egy cigit, bevette a gyógyszereit és lefeküdt aludni.

Reggel nagy dübörgés, ki kellett szaladnia a WC-re, aztán szinte percek alatt jobban lett. Körülbelül 1 hét alatt mintha kicserélték volna! Napi 3x1 cseppet iszik a Regalen-ből, mert van más gyógyszere is, jó erősek, többet nem akartam adni neki. Teljesen helyrejött. Már nem sárga, a Regalen levitte a vérnyomását is, nem szédül, nem zúg a füle, és nem kóvályog… Azt hiszem, használ neki a lábára és a derekára is, mert tegnap már ő akart kimenni kapálni, pedig nem egy jó ötlet, de legalább már kedve volt hozzá, és fel tudott kelni. Azóta is szedi a 3x1 cseppet, és ma már a déli és az esti adagot magától vette be.”

Takács Mária

tanácsadó

Zalaegerszeg

Tartalom


Droserin, Artrin, Protektin, Ruticelit, Cytovital

Egyszerű krémek – VAGY ennél többet tudnak?

Szinte mindegyikünknek van olyan problémája, amelyről azt gondoljuk, hogy megoldhatatlan. Én sem tudtam, hogyan szabaduljak meg az íny- és fülgyulladástól. A folyamatosan erősödő fájdalom arra késztetett, hogy vállaljam a kellemetlen sebészeti beavatkozásokat, antibiotikumok és fájdalomcsillapítók szedését. Csakhogy az eredmény még ezek után sem látszott, ráadásul arthrosis alakult ki az állkapocsízületemben.

Nem tudtam, mit tegyek. Felkerestem az ismerős természetgyógyászomat, aki egyben nyugdíjas biológia tanár is. Ő mutatta meg nekem az Energy cég akkori újdonságát, az Artrin krémet. A céget már korábbról ismertem, és nagyon jó tapasztalataim voltak a Regalen-nel. Éppen ezért egy percig sem haboztam, és bekentem a krémmel a fájó területeket. A természetgyógyász javaslatára az Artrin-t csak vékony rétegben alkalmaztam, naponta kétszer-háromszor.

A szenvedéseimnek azonban csak nem akart vége szakadni, a fájdalom lassacskán visszatért. Ezért kipróbáltam, mi történik, ha a krémet minden órában felkenem. És lássanak csodát: a fájdalom szűnni kezdett, a gyulladások szépen gyógyultak, és nekem visszatért az életkedvem. Az arthrosis napról napra szebben gyógyult, és ma már tudom: ha jelentkezik a fájdalom, elég az állkapcsomat Artrin-nal kezelni, és nem kell féltenem többé sem a fogaimat, sem az ízületeimet.

Nem hagyott nyugodni, mi idézte elő a “csodát”, milyen “titok” rejlik abban a bizonyos krémben. Végkövetkeztetésem egyszerű volt: ez nem más, mint a természet tiszta és pótolhatatlan ereje, amely a gyógynövények egyedülálló feldolgozásában és regeneráló “dallá” való átalakításában áll. Minden krém gyártása a gyógynövények podhajskái vízben történő kilúgozásával kezdődik. A víz jelenti az életet, és a víz hordozza az információkat – ez elődeink hagyománya. És abban a pillanatban szinte áramütésként ért a felismerés: “ez nem is krém, hanem gyógynövénypakolás”!

Az Energy krémek egyedülálló hatásai

Az Energy mind az 5 bioinformációs krémje egyedülálló módon kezelt, természetes forrásokat tartalmaz. Humát (tőzegkivonat), illóolajok, almaecet, sárkányfa nedve, a Podhajská-forrás vize, gyógynövénykivonatok. Egyik készítményben sincs kenőanyag vagy zsír, aminek köszönhetően a krémek vízben kiválóan oldódnak. Mivel a bőr nemcsak önmaga, hanem a test minden belső szerve számára is befogadja a tápanyagokat és kiválasztja a salakanyagokat, a gyógynövény-pakolások küldetése az, hogy a bőrön át bejutva segítsék a szervezet teljes regenerációját, táplálását és védelmét.

Általánosan ismert és tudományosan bizonyított tény, hogy a bőr a felvitt anyagok 80%-át képes hasznosítani. Az Energy krémek előállításának egyedülálló módja garantálja, hogy a krémek a bőrön keresztül eljutnak az emberi test legmélyebb rétegeibe, és a hatóanyagok közvetlenül a sejtek közötti területekre és a hajszálerek közé kerülnek. Ott pedig segíthetnek a táplálásban, a védekezésben, illetve abban, hogy a salakanyagok kiürüljenek a szervezetből. A krémek mindegyike tartalmaz olyan hatóanyagokat, amelyek gondoskodnak a test méregtelenítéséről, a szövetek megújításáról és a megfelelő immunvédelemről. A forrásvízben extrahált gyógynövényekben levő bioinformációk “tájékoztatják” az agyat, hogyan tudja a szervezet leginkább kihasználni a krém hatásait – ugyanúgy, ahogy ez a gyógynövény-koncentrátumok esetében is megtörténik.

Találunk a sorban olyan gyógynövényeket, amelyeket elődeink annak idején légzéskönnyítésre, vértisztításra, szíverősítésre, a magas vérnyomás csökkentésére vagy pajzsmirigybetegség esetén használtak. A krémekben elődeink – modern köntösbe öltöztetett – ősi ismereteivel találkozhatunk. A nagymamám például nagyon jól tudta, hogy a szervezet tisztában van vele, miként használja ki a torma hatásait a megfázás ellen. Neki is a nagymamája tanította ezt. A természet ezt a szájról szájra terjedő információt beírta a mi genetikai állományunkba, és a “központi szerverünk” szükség esetén azonnal fel tudja használni.

A szóban forgó gyógynövénypakolások további óriási előnye csakúgy, mint a gyógynövény-koncentrátumoké, hogy magukban foglalják a keleti filozófia felbecsülhetetlen tapasztalatait, amelyek az Energy Pentagram© készítményeinek mindegyikében megtalálhatók. Minden Pentagram© produktumban jelen vannak azok a legerősebb gyógynövények, amelyek a szervezet bizonyos rendszereire célzottan hatnak, valamint azok a “segéd-gyógynövények”, amelyek támogatják a többi terület működését. A készítmények tartalmának összeállítása több ezer éves tapasztalaton alapul, és abból a tudományos tényből indul ki, hogy minden egyes szerv befolyásolja a többi szerv működését, és ugyanolyan mértékben vesz részt a szervezet harmóniájának megteremtésében és működésének fenntartásában, mint a többi szerv. Ha egy szerv nem képes a többi egyenrangú partnere lenni, az azt jelenti, hogy nem kapja meg a működéséhez szükséges tápanyagokat, valamint a külső támadásokkal szembeni védelmet. Éppen ezért biztosítani kell számára mind a szükséges anyagokat, mind pedig a védelmet.

Segítség a tüdőnek, a vastagbélnek és a bőrnek

A Droserin bioinformációs krém a tüdő, a vastagbél és a bőr megfelelő működéséhez szükséges erőt tartalmazza. “Munkaköri leírása” egy mondatban is összefoglalható: a szervezet és a külső környezet közötti érintkezés szavatolása. Ha egy kicsit elgondolkodunk azon, miről is van szó, az első, ami eszünkbe jut: a légzés. A szén-dioxid (mint salakanyag) és az oxigén cseréjét biztosító elsődleges szervünk a tüdő és a léghólyagocskák. Ezt a funkciót a bőr is ellátja.

A szükséges anyagok befogadásáért és a felesleges anyagok eltávolításáért a vastagbél felel. A bőr ebben a folyamatban is részt vesz – és a szerepe itt sem elhanyagolható. A fürdésnek is az a célja, hogy elősegítsük a salakanyagok távozását. A Droserin éppen ezért mindennapos használatra is alkalmas, például tusfürdő vagy fürdőhab helyett. Az említett két módszer főleg a száraz – rosszul táplált, oxigénhiányos – bőrűeknek előnyös. A Droserin használatával, főként ha a vastagbél és a tüdő fölötti területre kenjük, megerősítjük az említett két szerv működését, így azok képesek lesznek megvédeni a szervezetet, ha az a kórokozókkal közvetlen kapcsolatba kerül. Vagyis: képesek lesznek elindítani az ellenanyagok termelését, és megakadályozzák a mikroorganizmusok bejutását a szövetekbe.

A vese, a húgyhólyag és a nyirokrendszer táplálása

A tápanyagokkal és a salakanyagokkal való gazdálkodásáért a vese és a húgyhólyag, valamint a nyirokrendszer felel – ez utóbbi a segítőtársa a táplálásban, a tisztításban és a védelemben. Az említett rendszereknek az Artrin képes a legtöbb hatóanyagot nyújtani. Az Artrin tehát elsősorban akkor segít, ha a szóban forgó gazdálkodás elégtelen, így a salakanyagok felhalmozódnak az ízületekben és tönkreteszik őket.

A krémet egyrészt a károsodott terület, azaz az ízületek fölé, másrészt a vese és a húgyhólyag fölé kell kenni. Ismét előnyös, ha az Artrin-t fürdőhöz vagy tusfürdő helyett használjuk. Javaslom az Artrin-nal való teljes testmasszázst is, amely leginkább a nyirokrendszernek nyújt támogatást.

Támogassuk a májat és az epehólyagot!

Ha szeretnénk elérni, hogy a szükséges anyagok megfelelően beépüljenek sejtjeinkbe és szöveteinkbe, a májnak és az epehólyagnak feltétlenül szükséges jól működnie. Az említett szerveknek elegendő olyan anyagot kell termelniük, amely részt vesz az emésztésben. Emellett elegendő olyan májsejtnek is rendelkezésre kell állnia, amely kiválasztja a testből az élettel összeegyeztethetetlen, mérgező anyagokat, a toxinokat.

Ilyen célra készült a Protektin, amely nemcsak pótolja a sejtek és az enzimek előállításához szükséges hiányzó anyagokat, hanem semlegesíti is a toxinok egy részét, ezzel időt adva a májnak az új májsejtek előállításához.

Célpont: a szív, a vékonybél és az erek

Ahhoz, hogy a tápanyagok, illetve az élethez szükséges egyéb anyagok megfelelőképpen keringjenek a testben, eljussanak minden szövethez, majd a célállomásukhoz, jól kell működniük az ereknek, valamint a biológiai pumpának, azaz a szívnek, és a szívvel párban álló másik szervünknek, a vékonybélnek. A harmonikus állapot megteremtéséhez használjuk a Ruticelit-et.

A krém feladata, hogy támogassa a vérkeringést, “kijavítsa” az érfalakat, és megtisztítsa őket a lerakódásoktól. A legvékonyabb ereknek is el kell juttatniuk a tápanyagokat a test minden részén fellelhető idegekhez. Ha az erekben lerakódások vannak, az idegek táplálása csorbát szenved. A Ruticelit segítségével segítjük az erek működését, így tápláljuk az idegeket is.

Hormonrendszer, idegrendszer

Minden életműködésünket a központi idegrendszer vezérli, igénybe véve küldönceinek, a hormonoknak a segítségét. A hormonrendszer működőképességét és védelmét a Cytovital biztosítja. Ezt a krémet a belső elválasztású mirigyek fölötti területre kell kenni.

Természetesen a bőrnek is megvan a maga hormonális “igazgatója”, és a Cytovital segítségével neki is visszaadhatjuk a megújhodás képességét, csakúgy, mint a bőr festékanyagaiak, a pigmenteknek, hatékonyabban védve bőrünket az ultraibolya (UV) sugárzástól.

  • * *

Bőrünk, a két világ (testünk és a külvilág) közti határvonal valóban kiválóan képes kihasználni a Pentagram mind az 5 elemét: Fém – befogadás, Víz – elosztás, Fa – beépítés, Tűz – kommunikáció, Föld – irányítás. A minél jobb életminőség elérése céljából azt javasolom, hogy az Energy bioinformációs krémjeit használja mindig kombinálva, a Pentagram© koncentrátumokkal együtt. Hogy az adott pillanatban melyik készítmény a legmegfelelőbb szervezetünk számára, azt a Supertronic készülék segítségével tudhatjuk meg.

Vlastimila Husárová

Tartalom


Elhízás: leáldozott a BMI napja?

A testtömegindex (BMI – Body Mass Index), amit évek óta annak megállapítására használunk, mennyire elhízott vagy épp fordítva, alultáplált valaki, a szakértők szerint immár elavulttá vált.

A számítás eddig egyszerű volt. A kézikönyvekben szereplő utasítás szerint testsúlyunkat elosztottuk a magasságunk négyzetgyökével, és ha nem is voltunk elégedettek az eredménnyel, biztonságérzetet adott az, hogy tudtuk: túlsúlyosak vagyunk. Amerikai tudósok azonban immár úgy gondolják, ez az egyszerű számítási mód nem megbízható. Arra a következtetésre jutottak, hogy az eddig használt BMI révén a jövőben nem tájékozódhatunk. A 18,5 alatti testtömeg-index eddig alultápláltságra (elégtelen táplálkozás vagy más egészségügyi probléma), míg a 25 feletti érték túlsúlyra, a 30 feletti BMI pedig kóros elhízásra utalt.

A jó hírű minnesotai Rochester Klinika tudósai arra figyelmeztetnek, hogy ezek a kategóriák nem adnak megfelelő útmutatást. A végső BMI érték nem tükrözi például, milyen az ember izomzata vagy testfelépítése. Azoknak az embereknek, akiknek a testtömegindexe kóros elhízásra utal, paradox módon nagyobb esélyük van a hosszabb életre, és esetükben kevésbé súlyos szív- és érrendszeri betegségek jelentkeznek, mint a “normális” értékeket mutató embereknél – állapítja meg az amerikai szakértők tanulmánya. Alacsony BMI esetén viszont az emberek egészségét sokkal súlyosabb egészségügyi szövődmények veszélyeztetik.

Az elhízás és az étrend cseh szakértője, Erika Matějková véleménye szerint az amerikai tanulmány a következőket támasztja alá: “A BMI valóban csak tájékoztató adattal szolgál. A szív- és érrendszeri vagy a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát tekintve sokkal megbízhatóbb az, ha a szervezetben levő zsír mennyiségét vizsgáljuk”, állítja az Egészséges Táplálkozás és Életmód Központjának szakembere. Majd hozzáteszi: “Például egy rendszeresen sportoló, magas férfinél (akinek kiépített izomzata van) kiszámított testtömegindex lehet, hogy a kóros elhízás határát súrolja, mégis teljesen egészséges, és a túlsúllyal kapcsolatos egészségi problémák egyáltalán nem veszélyeztetik. Ám ugyanez fordítva is igaz: egy nagyon sovány lánynak lehet alacsony a BMI-je, de valószínűleg gondjai vannak az egészségével, mert nincs megfelelően kiépített izomzata, és a csontjait csak zsír veszi körbe.”

A BMI számítás hasznának a megkérdőjelezése azonban nem jelenti azt, hogy a kóros elhízás ne volna veszélyes – figyelmeztet mind az amerikai tanulmány, mind a cseh szakértő.

(Forrás: www.zdravi.centrum.cz)

Tartalom


A feng shui módszereivel

Engedjék be az energiát!

Meghívom önöket egy kis sétára a lakáson belül. Menjünk végig együtt az egyes szobákon és más helyiségeken, figyeljük meg, hogyan áramlik az univerzális csi (qi) energia, és tanuljuk meg együtt, hogyan befolyásolhatjuk ezt az áramlást. Helyezzék magukat kényelembe, indulunk. A feng shui lesz segítségünkre.

A lakásba vezető főbejáratnak a feng shui szempontjából rendkívül fontos szerepe van. A bejárati ajtó és a mögötte található terület nem csak az önök névjegye, kapu is egyben, amelyen keresztül a csi (vagyis az energia, az életerő – a szerk.) beáramlik otthonukba.

Nem véletlenül szeretjük feldíszíteni a bejárati ajtónkat, hiszen tudat alatt ezzel csalogatjuk otthonunkba az energiát. Ha szeretnék elérni, hogy házuk vagy lakásuk energetikája jobb legyen, hazatérve nem akarnak fáradtak lenni, vagy egyszerűen csak szeretnék mozgásba lendíteni, bevonzani az esetleges változásokat az életükbe, kezdjék mindezt a bejárati ajtónál.

Először álljanak a bejárati ajtajuk elé, és nézzenek ki. Ha egy magányos fát, oszlopot, sarkot vagy a szemközti ház homlokzatát, esetleg a forgalmas utcát látják maguk előtt, akkor valamit tenniük kell. A felsorolt dolgok ugyanis energetikai szempontból mérgező nyilak, amelyek hosszan tartó hatása negatívan befolyásolhatja a lelket és az egészséget is.

A futónövénytől a bagua tükörig

Amit lehet, javítsanak ki saját maguk. Az oszlopra futtassanak fel futónövényt, vagy vegyék körbe nádfonattal. A magányosan álló fát nem kell azonnal kivágniuk (no persze csak akkor, ha nem tujáról van szó, amitől jobb minél előbb búcsút venni), inkább ültessenek köré néhány bokrot. Az önök házával szemben álló házzal vagy a forgalmas utcával azonban nehezen tehetnek bármit is…

Ebben az esetben nincs más hátra, mint a legerősebb “javító” feng shui eszköz használata, azaz a bagua tükör alkalmazása (nyolcszögletű, esetleg kerek, a kör kerületén elhelyezett 8 trigrammal). Ez képes visszatükrözni a sugárzott energiát, így megvédi a ház lakóit az ártalmas hatásoktól. Az effajta tükröt nyugodtan használhatják a forgalmas utca negatív hatásaival szemben, de a bagua elhelyezése a szomszédokkal szemben már veszélyesebb, mert szerencsétlenséget hozhat rájuk vagy tönkreteheti az önök közötti jószomszédi viszonyt. A bagua tükörrel óvatosan kell bánniuk, és ne feledjék: soha ne helyezzék a tükröt a lakáson vagy házon belül, a lakóhelyiségekbe.

Ha tehát bármely okból nem használhatják a baguát, tegyenek a bejárati ajtó mindkét oldalára burjánzó, színes virágokkal teli ládákat (jó, ha a bal oldalra elhelyezett növény magasabb). Ha szeretik a szobrokat, helyezzenek a bejárati ajtó mindkét oldala mellé egy-egy védőállatot ábrázoló szobrocskát (rendszerint sárkány, kutya vagy oroszlán). Abban az esetben viszont, ha lakásuk bejárati ajtaja egy társasház közös folyosójára nyílik, és fény vagy hely hiányában nem tehetnek sem virágot, sem szobrot az ajtó elé, hívják segítségül a főbejárat harmonizálásának hagyományos pogány módszerét. Akasszanak az ajtó fölé egy cérnára fűzött, piros masnival átkötött fagyöngycsokrot. A fagyöngy örömöt, boldogságot és szeretet vonz az otthonukba.

Lehet, hogy ez a módszer túlságosan hagyományosnak tűnik önöknek. Akkor viszont nem marad más hátra, mint a bejárat feng shuijának modern eszközökkel való megerősítése. Készítsenek elő festéket, képeket és egyéb olyan kellékeket, amelyeket fel tudnak és akarnak használni a bejárati ajtó díszítéséhez. Használják a bejárati ajtót egyfajta reklámfelületként, és adják hírül mindenkinek: Itt ÉN lakom.

Tereza Viktorová

Tartalom


A nőket több baktérium veszélyezteti, mint a férfiakat

A gyengébb nem képviselőinek irodai munkahelyén háromszor-négyszer több baktérium található, mint a férfiaknál. A munkavégzésre szolgáló helyiségekben rendszerint több baktérium fordul elő, mint a pihenőszobákban. Ezeket a meglepő megállapításokat Charles Gerba, az Arizoniai Egyetem professzora publikálta egyik tanulmányában.

Charles Gerba száznál több irodát vizsgált New York, Los Angeles, San Francisco és Washington egyetemi, valamint adminisztratív épületeiben. Az eredmények őt magát is meglepték. “Azt gondoltam, a férfiak környezetében több a baktérium, mint a nők körül”, vallotta be Gerba professzor. “A vizsgálat eredményei valószínűleg azzal függnek össze, hogy a nők gyakrabban kerülnek kapcsolatba kisgyerekekkel, illetve sűrűbben érintkeznek élelmiszerekkel a munkahelyükön. A következő problémát a smink jelenti”, magyarázza. “A nők munkaasztala tisztábbnak és rendezettebbnek tűnik ugyan, mint a férfiaké, de több különböző apró dolog van rajta, beleértve a kozmetikai és kézápoló készítményeket is, amelyek kiválóan alkalmasak a mikroorganizmusok átvitelére. A sminkdobozkák a telefonokkal, pénztárcákkal, valamint az asztalfiókokkal együtt a kórokozók által igencsak kedvelt területek. A vizsgálatok során a nők által használt asztalok fiókjainak 75 százalékában találtak morzsadarabkákat és élelmiszer-maradékot. “Valóban meglepő volt, mennyi ételmaradékra bukkantunk a nők íróasztal-fiókjaiban”, mondta Gerba professzor.

A billentyűzeten és az egéren van a legtöbb kórokozó

A férfiaknak sincs azonban okuk az ünneplésre. A tesztek során ugyanis a férfi pénztárcák mutatták a legrosszabb eredményeket. “A farzseb, ahol meleg van, és amely kiváló környezetet teremt a kórokozók szaporodásához, szinte baktériuminkubátornak is nevezhető.” A következő meleg hely, ahol a baktériumok remekül érzik magukat az urak által használt irodákban, a PC, a billentyűzet és az egér. “Elmondható, hogy egy iroda informatikai eszközein általában 400-szor több baktérium van, mint az ugyanazon irodához tartozó mellékhelyiség WC-deszkáján.”

A baktériumok mennyiségét, Gerba professzor véleménye szerint, kéztörlők használatával, valamint az irodai felszerelések rendszeres fertőtlenítésével lehetne csökkenteni. Az ily módon rendszeresen kezelt felületeken 25%-kal kevesebb baktérium fordul elő, miközben a kulcsfontosságú helyeket elég csak naponta egyszer fertőtleníteni.

(Forrás: Medical Tribune, 14/2007)

Tartalom


Színezze ki a mandalát!

A mandalák nemrégiben “születtek újjá”. Egyre gyakrabban jelennek meg az ellazulás, az összpontosítás vagy az önismeret- és kreativitásfejlesztés eszközeként. Ám a mandalák ősrégiek – megvolt a maguk jelentése és értelme már több száz évvel és generációval előttünk is.

Maga a szó óindiai eredetű, és kört jelent. A mandala lehet minta, struktúra, motívum, szimbólum, valamilyen ábrázolás – de mindig kör alakú, és minden, benne levő dolog a középpont felé koncentrálódik. Egy kör, amelyben minden a középpont felé fut, vagy éppen fordítva: egy középpont, amelyből egy kör növekszik – ez a mandala jellegzetes sajátossága.

Miért kör, és hogyan hat?

A kör az élet elsődleges alakzata. A mandalák mintáját mindenhol megtaláljuk a természetben és körülöttünk: virágok, a fák évgyűrűi, madárfészek, pókháló, csigaház, sőt még a bolygók pályái is természetes mandalák. A kör különleges alakzat. Két dolog kifejezője: a végtelen jele, mert nincs kezdete, sem vége, ugyanakkor, ezzel együtt korlátozza is a végtelent. Ez nagyon fontos, mert ha szemtől szemben állnánk a végtelen térrel, könnyedén elveszíthetnénk tájékozódó képességünket. A kör határt szab a képzelőerőnek, és ez a világűr megfoghatatlanságát tekintve igencsak megnyugtató.

Aki már megfigyelte, hogyan színezik a gyerekek a mandalákat, annak tulajdonképpen nincs is szüksége hosszabb magyarázatra. Egyszerűen látja és érzi, hogyan hat a mandala. Megnyugtat, lecsillapít, mindenki számára lehetővé teszi, hogy eljusson a saját bensőjéig; különleges, mély hangulatot teremt. Munka közben, a mandalák színezésekor vagy készítésekor az összpontosítás miatt a felnőttek esetében is (csakúgy, mint a gyerekeknél) azonnal csend alakul ki. Ilyenkor mindenki nyugodttá válik, és a kezek gondos munkájára figyel. A felnőtteket sokszor az egyszerű tény is boldoggá teszi, hogy színezhetnek. Végül is a kifestők gyermeki szórakozásnak minősülnek, és a felnőttek sokszor elutasítják a színezés lehetőségét, bár lenne hozzá kedvük.

Hogyan dolgozzunk velük?

A mandalák használatához nincs szükség különösebb ismeretekre vagy használati utasításra. Nincsenek szabályok a rajzolásukra vonatkozóan. Néhány alapvető dolog és gyakorlati tanács azonban rendkívül fontos, főleg akkor, ha gyerekekkel együtt színezünk. A mandalák színezése nem csupán valamifajta figyelemelterelő foglalatosság, amit azért vetünk be, hogy a gyerekek ne rosszalkodjanak. Ha túl gyakran és válogatás nélkül teszünk mandalákat a kicsik elé, a velük való munka elveszíti értékét és hatékonyságát. A mandalákat egy-egy nehéz nap után, kirándulást követően, illetve nehéz vagy kellemetlen feladat végrehajtása előtt ajánlatos színezni.

A gyerekek rendszerint 15-20 percet, néha fél órát képesek eltölteni ezzel a tevékenységgel, ezért a mandalaszínezésre vagy -készítésre mindig szánjunk kellő időt, hogy a folyamatot ne kelljen félbeszakítani. A mandalakészítés közben nyugalomra van szükség, aki akar, relaxációs zenét hallgathat közben. A színezéshez használjunk színes ceruzát, zsírkrétát vagy vízfestéket. A filctollak élénk színűek ugyan, de gyors és pontatlan rajzolásra csábítanak.

Amikor segítenek a mandalák

  • Kifejlesztett már magában egyfajta belső ellenszenvet a meg nem oldott konfliktusokkal szemben?
  • Gyakran kételkedik önmagában?
  • Gyakran érzi úgy, hogy nem kiegyensúlyozott?
  • Fél, hogy elveszíti az önkontrollját?
  • Gyakran gondterhelt?
  • Kis dolgokra is ingerülten, agresszívan reagál?
  • Igyekszik elnyomni magában bizonyos problémákat az étkezéssel, alkohollal, cigarettázással, gyógyszerszedéssel kapcsolatban?
  • Gyakran érzi úgy, hogy egy helyben topog?

Ha egyik vagy akár több említett pont is igaz önre, a mandala energiája megerősítést jelenthet, hozzásegítheti a megoldáshoz.

Mit jelent a gyerekek számára?

A mandalával való foglalkozás a gyerekek esetében gyorsabb eredményhez vezet. A mandalák erősítik a gyerekek összpontosító képességét. Az a gyerek például, akinek gondot jelent az odafigyelés a házi feladatra vagy bármilyen feladatra, annak a feladat elvégzése előtt egy mandalát kellene kiszíneznie. Így ugyanis javul a felfogóképessége, és sokkal könnyebben tanul – anélkül, hogy önfegyelmezésre pazarolná az energiáit. Könnyebben fog önmagával is foglalkozni. A rakoncátlan és fegyelmezhetetlennek tűnő gyerekek megnyugszanak, a passzívabb csemeték viszont aktívabbá és vidámabbá válnak.

A mandalafestés bizonyítottan bevált a gyermekek jellegzetesen nehezebb fejlődési szakaszaiban: 3 éves korukban, az első dackorszak jelentkezésekor, 6 évesen, amikor az óvodából iskolába mennek, illetve pubertáskorban, amikor a gyerekek egyedül érzik magukat, és úgy gondolják, senki nem érti meg őket. A mandalakészítés és -festés azoknak a gyermekeknek is ajánlott, akiknél probléma van a finommotoros mozgásokkal. A tevékenység segítségével ugyanis megszűnik az izomtónus-zavar, és ennek következtében a gyermek – többek között – pszichikai szempontból is kiegyensúlyozottabbá válik.

Ne kutasson új energiák után

Bármilyen célra szolgáljon is a mandala a csemetéje esetében vagy éppen önnél, meglátja, hogy a mandala nézegetése önmagában is elősegíti a kedélyállapot javulását. A színezés előtt nézze át nyugodtan a felkínált, kör alakú képeket, és spontán módon válasszon közülük egyet. A gyerekek esetében is hagyja, hogy ők válasszanak. Majd üljön le egy nyugodt helyre, és nézzen rá a mandalára. Ha sokáig és intenzíven nézi a mandalát, furcsa benyomása támad. Mintha a mandala koncentrikus alakzatán keresztül valami húzná a középpont felé. Abban az esetben pedig, ha egyértelműen a középpontra összpontosít, úgy érzi majd, mintha a kép fénylene és sugározna. Ezzel egy időben testében leírhatatlan nyugalom áramlik szét.

Az itt vázolt módszer segítségével energiával töltődhet fel még azelőtt, hogy hozzáfogna magához a kreatív tevékenységhez. Hogy mennyivel erősebb lehet az energiaáramlás akkor, ha valaki kreatív módon foglalkozik a mandalával, azt csakis az tudhatja meg, aki fogja a ceruzát, és nekiáll színezni.

Szabaduljon meg a hétköznapok szemléletétől, és vágjon bele!

(Forrás: www.prolevaky.cz)

 

Tartalom


Mi mindenre jó a Stimaral?

Segítség az iskolakezdés kapcsán

A szeptember sok szempontból változásokat hozott a legtöbb családban. Nemcsak a hirtelen jött időváltozáshoz való alkalmazkodás miatt – szeptember 16-án, amikor e sorokat írom, éppen 14 fokos, barátságtalan, novemberinek megfelelő nap van –, hanem a munkahelyi és az iskolai (újra)kezdés okán is.

Sokan érzékelik, hogy gyermekeik mennyire stresszesek. Nem csoda, hiszen erősen hat rájuk az erőszak uralta, nyugtalan környező világ, a teljesítménykényszer, amely bizony a kisiskolások mindennapjait ugyanúgy átszövi, mint a felnőttekét – akár akarják ezt a szülők, akár nem. Ha megmasszírozom a 13 éves fiam hátát és a vállát, újra meg újra meglepődöm, pedig előre tudom, hogy csupa izomgörcs. Érthető: hatalmas testi-lelki súlyt cipel mindennap. A talpán pedig a stresszre igencsak érzékeny hasnyálmirigy zónájának állapota ugyancsak egyértelműen jelzi, mekkora feszültséggel küzd az iskola kapcsán.

Szerencsére az Energy a stresszkezelés terén is igencsak elkényeztet bennünket, fogyasztókat, lassan már nem tudunk választani a “csemegékből”. Ha a gyermekeinknek akarunk segíteni a jó hangulat, az önbizalom, a nyugodt, kiegyensúlyozott légkör megteremtésében és megtartásában, talán a legjobb választás lehet a Stimaral, illetve a Vitamarin. (Az utóbbiról külön cikket közlünk egy elégedett édesanya tollából.)

Az adaptogén növények fontossága

A Stimaral olyan összetevőket tartalmaz, melyek segítik szervezetünk méregtelenítését, javítják a máj, a vesék működését (bajkáli csukóka, pontuszi üröm), továbbá vannak benne olyan elemek, melyek a központi és perifériás vérellátást segítik (ilyen a páfrányfenyő, az üröm, a szurokfű), valamint a tüdőre, a gyomorra és a belekre előnyösen ható kivonatok és antibakteriális hatású alkotóelemek. Érdemes külön kiemelni az úgynevezett adaptogének hatását.

Ezt a kifejezést csakis az úgynevezett civilizációs betegségek elszaporodása kapcsán érdemes értelmezni. Nyilvánvaló: a mai világban szervezetünknek egyre nagyobb szüksége van olyan fajta segítségre, amellyel élve képessé válik – az egészség károsodása nélkül – válaszolni a különféle kihívásokra, feldolgozni az állandóan ismétlődő, negatív hatásokat és a stresszt. Mint dr. Barta Gizella onkoradiológus egy korábbi cikkében rámutatott, ezért van rendkívüli jelentőségük a különleges, adaptogén hatású gyógynövényeknek, és nem véletlen, hogy mindinkább bevonják őket a klasszikus orvostudományba.

Sokféle előnyös testi-lelki hatás

Nézzük részletesebben a Stimaral néhány adaptogén hatású összetevőjét.

Arália: tonizál, csökkenti az összetett zsírok és a koleszterin szintjét, anabolikus hatású.

Lenzea carthamoides: neurotropikusan hat (serkenti a központi idegrendszert), csökkenti a vércukor, a koleszterin szintjét, anabolikus hatású, védi a májat és a szívizomzatot.

Schizandra chinensis: védi a májat és a gyomrot, hatékony fájdalom, láz, köhögés esetén, óvja az ereket a “meszesedéstől”, oldja az izomfeszültséget.

Gyermekeinknek persze nemcsak testi, hanem lelki és energetikai segítségre is szükségük van. Ezért fontos, hogy a Stimaral a 3., 4., 5. és a 6. csakrára (ezekre az energiaközpontokra) is hatással van. A 3. csakra határozza meg aktivitásunkat, az idegrendszer dinamizmusát, felelős a környezetünk felé irányuló megnyilvánulásainkért. Az adaptáció képességéért a 4. csakra felel. Ha jól, harmonikusan működik, az illető fejlett, szívós, jól bírja a terhelést, jó kapcsolatokat tart fenn környezetével, fejlett az önkontrollja. Az integrációért az 5. csakra felelős. Ennek harmonikus működése esetében tudjuk a múltat, a jelent és a jövőt egyidejűleg érzékelni, valamint összekapcsolni azokat, ez biztosítja a sikereink alapját. A 6. csakra ellenőrzi az agyalapi mirigy (hipofízis), a hipotalamusz, az agy halánték- és homloklebenyeinek működését, felel az intuitív tudásért.

(kürti)

Tartalom


A Vitamarin segített a kislányomon

Kislányom most 3 és fél éves. Koraszülött volt, pici baba kora óta keveset alvó, problémás gyerek. Éjszakánként 2-3-szor felébredt, és a nappali alvásai is csak nagyon rövid ideig tartottak.

Képtelen voltam kipihenni magam mellette, sajnos az apukája ebben nem segített, magamra hagyott. Nagyon kikészültem testileg és lelkileg. Mivel a kapcsolatunk sem volt túl fényes, így amikor a gyerekem 2 éves lett, elköltöztünk, visszamentem dolgozni, és a kislányom bölcsödébe került.

Ez annyira sok volt az én amúgy is hisztire hajlamos gyerekemnek, hogy olyan viselkedést vett fel, ami már súrolta a normális határát. Senkit nem fogadott el, mindenkivel üvöltött, ha valaki jött hozzánk, közölte vele, hogy “tűnj el!”. Éjszakánként többször felsírt. Míg a bölcsiből hazaértünk (gyalog 10 perc) kb. ötször verte magát a földhöz. Már az utcára is féltem vele kimenni. Nem tudtam, mitévő legyek.

Pedagógus vagyok, de a tudásom cserbenhagyott. Több szakember – pszichológus, homeopátiával foglalkozó doktornő, gyógypedagógus, pedagógus kollégák stb. – véleményét is kikértem: Mindenkivel megosztottam a problémámat, hátha valaki mond valami okosat és használhatót.

Egy ilyen beszélgetés alkalmával a keszthelyi Energy Klub vezetője, Gyenese Ibolya ajánlotta a VITAMARIN kapszulákat. A hatás már 3 nap múlva jelentkezett. Az én kislányom, aki amúgy nagyon értelmes, kreatív és nyitott az új dolgokra, megnyugodott. Mintha kicserélték volna. Még a bölcsődében is megjegyezték a változást.

Napi egy kapszulát szedtünk, ő is, én is, az övét teába öntöttem bele. Hihetetlen volt a változás: teljesen megszűntek a hisztik, a dühkitörések. Abszolút kezelhetővé vált a gyerekem, már ismét érdekelték a világ dolgai, és az emberekhez nagyon kedves lett. Sőt empatikus, már amennyire ez ilyen fiatal korban lehetséges. Számomra ez volt a csoda és a megmentőnk.

Még valami: 15 hónapos korától fogva csak nehezen tudott elaludni. Ma már az elalvással sincs gondunk. Egyébként ez idő alatt betegségeket sem kapott el a bölcsiben.

Már két hónapja nem szedjük a kapszulákat. A nyugodt viselkedés megmaradt, csak néhány hiszti jelentkezett, de ez 3 évesen normális. A gyerek nyugodtan és órákig eljátszik, igényli a társaságot, és minden érdekli. Örülök, és hálás vagyok, hogy ráakadtam ere a csodálatos szerre.

Nagy Izabella

Tartalom