Termékkatalógus

A TERMÉSZET IRÁNTI TISZTELET ÉS A TISZTA, JÓ SZÁNDÉK TETTE LEHETŐVÉ SZÁMUNKRA,
HOGY MEGALKOSSUNK EGY OLYAN KIVÉTELESEN HATÉKONY ÉS IDŐTÁLLÓ KONCEPCIÓT,
AMELY TÁMOGATJA A TEST REGENERÁLÓDÁSÁT, VALAMINT A LÉLEK ÉS AZ ELME KIEGYENSÚLYOZOTT MŰKÖDÉSÉT. AZ EMBERI SZERVEZETRE EGYSÉGES EGÉSZKÉNT TEKINTÜNK. NEM LÉTEZIK BENNE SEM EGÉSZSÉG, SEM BETEGSÉG, CSAKIS HARMÓNIA VAGY DISZHARMÓNIA. AZ EGYENSÚLYI ÁLLAPOTBÓL VALÓ KIBILLENÉS OKÁT KERESSÜK, ÉS GYENGÉD, KÍMÉLETES HATÁSSAL ADJUK VISSZA A TEST TERMÉSZETES EREJÉT ÉS VITALITÁSÁT.

Pentagram® gyógynövény-koncentrátumok

A Pentagram® gyógynövény-koncentrátumok alkotják kínálatunk alappillérét. A koncentrátumok hatásmechanizmusa holisztikus szemléleten alapul, ezért a koncentrátumok előállításakor szem előtt tartjuk, hogy a test, a lélek és a szellem kölcsönösen összefonódik. Összetételüket tekintve a jin és a jang, valamint az 5 elem ősi elméletéből indulunk ki, és a készítményeket gyártásuk során a modern tudomány ismereteivel gazdagítjuk. A készítmények két szinten hatnak az emberi szervezetre. Hatóanyagaik a fitoterápiás alkotóelemek segítségével közvetlenül befolyásolják az egyes szerveket, a homeopátiás összetevők pedig az agykéreg alatti irányító központokra hatnak, így befolyásolják a betegség közvetlen okát. A készítmények megfelelnek az 5 természeti alapelem energiáinak: Vironal – Fém, Regalen – Fa, Renol – Víz, Gynex – Föld, Korolen – Tűz, és segítenek abban, hogy az életfolyamatokat egyensúlyi állapotban tartsuk.

Regalen

REGALEN

 30 ml

Kiskereskedelmi ár: 7500 Ft
Klubtagsági ár: 6500 Ft

Termékleírás
Korolen

KOROLEN

 30 ml

Kiskereskedelmi ár: 7500 Ft
Klubtagsági ár: 6500 Ft

Termékleírás
Gynex

GYNEX

 30 ml

Kiskereskedelmi ár: 7500 Ft
Klubtagsági ár: 6500 Ft

Termékleírás
Vironal

VIRONAL

 30 ml

Kiskereskedelmi ár: 7500 Ft
Klubtagsági ár: 6500 Ft

Termékleírás
Renol

RENOL

 30 ml

Kiskereskedelmi ár: 7500 Ft
Klubtagsági ár: 6500 Ft

Termékleírás

Pentagram® gyógynövénytartalmú krémek

A Pentagram® regeneráció rendszerét 5 bioinformációs Pentagram® krém egészíti ki, amelyek szintén megfelelnek az 5 elemnek: Droserin – Fém, Protektin – Fa, Artrin – Víz, Cytovital – Föld, Ruticelit – Tűz. A krémek gondosan összeválogatott kompozíciója 50%-ban tartalmaz gyógynövénykivonatokat és nagy mennyiségű tápláló, valamint bőrvédő összetevőket. Fontos alkotóelemük a harmadkori termálvíz, a jelentős gyulladáscsökkentő hatású humátok és az értékes gyantakivonatok (mirha, tömjén, Croton lechleri), amelyek biztosítják a krémek maximális regeneráló hatását. A Pentagram® krémek nemcsak összetételüknek, hanem széleskörű felhasználhatóságuknak köszönhetően is kivételesnek mondhatók. Könnyedén beszívódnak a bőr mélyebb rétegeibe, onnan eljutnak a szövetekbe. Így nem csupán a bőrre gyakorolnak jótékony hatást, hanem az energetikai pályákon keresztül a mélyebben fekvő szervekre is.

Protektin

PROTEKTIN

 50 ml

Kiskereskedelmi ár: 3900 Ft
Klubtagsági ár: 2900 Ft

Termékleírás
Ruticelit

RUTICELIT

 50 ml

Kiskereskedelmi ár: 3900 Ft
Klubtagsági ár: 2900 Ft

Termékleírás
Cytovital

CYTOVITAL

 50 ml

Kiskereskedelmi ár: 3900 Ft
Klubtagsági ár: 2900 Ft

Termékleírás
Droserin

DROSERIN

 50 ml

Kiskereskedelmi ár: 3900 Ft
Klubtagsági ár: 2900 Ft

Termékleírás
Artrin

ARTRIN

 50 ml

Kiskereskedelmi ár: 3900 Ft
Klubtagsági ár: 2900 Ft

Termékleírás

Szoliter gyógynövény- koncentrátumok

Annona Muricata Forte

Annona Muricata Forte

 

Kiskereskedelmi ár: 6900 Ft
Klubtagsági ár: 5900 Ft

Termékleírás
Cistus Incanus

Cistus Incanus

 30 ml

Kiskereskedelmi ár: 6900 Ft
Klubtagsági ár: 5900 Ft

Termékleírás

További gyógynövény- koncentrátumok

Stimaral

STIMARAL

 30 ml

Kiskereskedelmi ár: 6900 Ft
Klubtagsági ár: 5900 Ft

Termékleírás
King-Kong

KING KONG

 30 ml

Kiskereskedelmi ár: 6900 Ft
Klubtagsági ár: 5900 Ft

Termékleírás
Relaxin

Relaxin

 30 ml

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás

Fertőzésekkel szembeni védelem

Az emberiség a penicillin felfedezése után meg volt győződve arról, hogy a bakteriális fertőzéseknek vége. Mára azonban bebizonyosodott, hogy a természet bizonyos esetekben ellenáll az antibiotikumoknak, sőt a mikrobák lassan kezdenek felülkerekedni rajtuk. Ez talán nem is csoda. A legtöbb légúti betegség ugyanis vírusos eredetű, mégis gyakran antibiotikumokkal kezeljük őket. Ennek következtében nő az allergia előfordulása és a mikrobák gyógyszerekkel szembeni ellenálló-képessége (rezisztenciája). Teljesen nyilvánvaló, hogy az antibiotikumok használatát alaposan meg kell fontolni, és itt az ideje az új utak keresésének. Az egyik ilyen utat az Energy készítményei jelentik.

Grepofit

GREPOFIT

 135 kapszula

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Drags Imun szappan

Drags Imun szappan

 100 g

Kiskereskedelmi ár: 1400 Ft
Klubtagsági ár: 950 Ft

Termékleírás

Humát készítmények

A külső és belső használatra szolgáló humát készítmények tőzegkivonatokat, ún. humátokat tartalmaznak, amelyek jelentős mértékben képesek megtisztítani a szervezetet. Elbánnak a legkülönfélébb mutagénekkel: sugárzások, dohányzás, vegyi anyagok, gyógyszerek, veszélyes vírusok (ún. onkovírusok). A humátok magukhoz kötik a nehéz fémeket, a toxinokat, a szerves vagy akár szervetlen eredetű anyagokat, és ezt követően mindenféle kockázat nélkül kiválasztják őket a szervezetből. Elsősorban a bélrendszert védik, és megakadályozzák, hogy a káros anyagok bekerüljenek a vérkeringésbe. Antioxidáns hatásúak, és „rábírják” a szabad gyököket, hogy „kiégjenek”. A humin anyagok a legerősebb immunomodulátorok közé tartoznak, és több területen is képesek megóvni a szervezet működését.

Cytosan

CYTOSAN

 90 kapszula

Kiskereskedelmi ár: 9000 Ft
Klubtagsági ár: 7000 Ft

Termékleírás
Cytosan SAMPON

Cytosan sampon

 200 ml

Kiskereskedelmi ár: 3200 Ft
Klubtagsági ár: 2200 Ft

Termékleírás
Cytosan szappan

Cytosan szappan

 100 g

Kiskereskedelmi ár: 1400 Ft
Klubtagsági ár: 950 Ft

Termékleírás
Balneol

BALNEOL

 110 ml

Kiskereskedelmi ár: 3700 Ft
Klubtagsági ár: 2700 Ft

Termékleírás

További étrend-kiegészítők

Imunosan

Imunosan

 90 kapszula

Kiskereskedelmi ár: 5500 Ft
Klubtagsági ár: 4500 Ft

Termékleírás
Skeletin

SKELETIN

 135 kapszula

Kiskereskedelmi ár: 5900 Ft
Klubtagsági ár: 4900 Ft

Termékleírás
Revitae

Revitae

 90 kapszula

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Vitamarin

VITAMARIN

 90 kapszula

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Peralgin

PERALGIN

 120 kapszula

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Celitin

CELITIN

 90 kapszula

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Flavocel

FLAVOCEL

 150 tabletta

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás

Természetes ásványi anyagok és vitaminok

A növényekből és termésükből kivont, tisztán természetes eredetű, a szervezet számára létfontosságú, teljes értékű vitaminok használata előnyösebb, mint a mesterségesen előállított vitamin- vagy ásványi anyag készítmények alkalmazása. Ezek az elemek a természetben mindig más anyagokkal létrehozott, harmonikus kötésekben vannak jelen, és ez a tény a természetes eredetű étrend-kiegészítőkben pótolhatatlan szerepet tölt be. Bár a mai napig nem ismerjük működési mechanizmusuk minden részletét, kétségtelen, hogy elsősorban a szinergikus hatás miatt rendkívül fontosak, mert ennek révén erősítik a természetes vitaminok hatásait, segítik felszívódásukat és hasznosulásukat.

Fytomineral

FYTOMINERAL

 100 ml

Kiskereskedelmi ár: 6900 Ft
Klubtagsági ár: 5900 Ft

Termékleírás
Vitaflorin

Vitaflorin

 90 kapszula

Kiskereskedelmi ár: 4500 Ft
Klubtagsági ár: 3500 Ft

Termékleírás

Probiotikumok

A probiotikus baktériumkultúrák az emésztőrendszerben segítenek fenntartani az egészséges mikroflórát, amely rendkívül fontos szerepet játszik az emésztés és az immunrendszer megfelelő működésében. A probiotikumok megakadályozzák a kórokozó mikroorganizmusok, elsősorban a baktériumok és a gombák szaporodását a bélrendszerben, illetve az egész szervezetben. Mindemellett fontos szerepet töltenek be a daganatos megbetegedések, valamint az ételallergia elleni küzdelemben is. Kiválóan kiegészítik az antibiotikum-kezeléseket, a kúra alatt és utána is javasolt a szedésük.

Probiosan

PROBIOSAN

 90 kapszula

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Probiosan I. CAPS

Probiosan Inovum

 60 kapszula

Kiskereskedelmi ár: 5500 Ft
Klubtagsági ár: 4500 Ft

Termékleírás

Zöld élelmiszerek

Az olykor szuper élelmiszereknek is nevezett zöld élelmiszerek kizárólag természetes, minimális mértékben kezelt forrásokból származnak, és jelentőségük hatalmas tápanyagtartalmukban rejlik. Nélkülözhetetlen vitaminok, ásványi anyagok, enzimek, antioxidánsok, aminosavak és a szervezetünk számára létfontosságú anyagok gazdag forrásai. Míg a szintetikus készítményeket egymástól izolált anyagok összességének tekinthetjük, addig a zöld élelmiszerek hatóanyagai bonyolult és pontosan meghatározott kötésekben lépnek működésbe. A szinergia, azaz az anyagok kölcsönös együtthatásának elve szerint működnek, így hatásuk megsokszorozódik. A zöld élelmiszerek hatóanyagai ráadásul ideális arányban vannak jelen, ez biztosítja a megfelelő felszívódásukat és optimális hasznosulásukat. Az Energy küldetésének tekinti, hogy felkutassa bolygónknak a civilizációtól távoli szegleteiben, a még teljesen tiszta természet kis szigetein található legjobb kvintesszenciáit. Kiváló minőségű biológiai forrásainkat kizárólag ezekről a helyekről, az érintetlen természet öléről szerezzük be, majd kíméletesen feldolgozzuk, alaposan ellenőrizzük és még friss állapotban csomagoljuk őket.

Organic * Chlorella * TABS

ORGANIC CHLORELLA TABS

 200 tabletta

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Organic * Chlorella * Powder

ORGANIC CHLORELLA POWDER

 100 g

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Hawaii * Spirulina * TABS

HAWAII SPIRULINA TABS

 200 tabletta

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Hawaii * Spirulina * Powder

HAWAII SPIRULINA POWDER

 100 g

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Barley Juice TABS

BARLEY JUICE TABS

 200 tabletta

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Organic* Barley Juice * Powder

ORGANIC BARLEY JUICE POWDER

 100 g

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Spirulina Barley TABS

SPIRULINA BARLEY TABS

 200 tabletta

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Organic MACA powder

ORGANIC MACA POWDER

 100 g

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Org.Sea Berry/ Homoktövis por

ORGANIC SEA BERRY POWDER

 100 g

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Org. Goji / Ördögcérna por

ORGANIC GOJI POWDER

 100 g

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Organic Matcha zöldtea por

ORGANIC MATCHA POWDER

 50 g

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Raw Aguaje por

RAW AGUAJE POWDER

 100 g

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Org. Beta / Vöröscékla por

ORGANIC BETA POWDER

 100 g

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Nigella Sat./Feketekömény olaj

ORGANIC NIGELLA SATIVA

 100 ml

Kiskereskedelmi ár: 3500 Ft
Klubtagsági ár: 2500 Ft

Termékleírás
Sacha Inchi/ Inka Mogyoróolaj

ORGANIC SACHA INCHI

 100 ml

Kiskereskedelmi ár: 3500 Ft
Klubtagsági ár: 2500 Ft

Termékleírás

Fürdők és fertőtlenítő készítmények

Biotermal

BIOTERMAL

 350 g

Kiskereskedelmi ár: 1400 Ft
Klubtagsági ár: 1400 Ft

Termékleírás
Spiron

SPIRON

 50 ml

Kiskereskedelmi ár: 3500 Ft
Klubtagsági ár: 2500 Ft

Termékleírás
Audiron

AUDIRON

 30 ml

Kiskereskedelmi ár: 3500 Ft
Klubtagsági ár: 2500 Ft

Termékleírás

Természetes Pentagram® szappanok

A nyugati civilizációk egyre gyakrabban fordulnak az ősi tanítások felé, hogy megtalálják bennük a korábbi képességek újbóli elsajátíthatóságának kulcsát. Legértékesebb állapotunk az, amikor a középpontban vagyunk, amikor belső súlypontunkat középen tudjuk tartani. Az élet szülte különböző helyzetek azonban gyakran kibillentenek minket egyensúlyi állapotunkból, és nem mindig olyan egyszerű visszatérnünk a középpontunkhoz, azaz eredeti önmagunkhoz. Az egyensúlyhoz vezető, legegyszerűbb út az apró napi szertartásokon keresztül vezet. A Pentagram® szappanok – Droserin, Protektin, Artrin, Cytovital és Ruticelit –, valamint a Pentagram® samponok csakúgy, mint a bioinformációs krémek növényi kivonatokat, tisztán természetes illóolajokat és harmadkori termálvizet tartalmaznak. Jótékony hatást gyakorolnak a bőrre és a hajra, illetve az akupunktúrás pontokon és a reflexzónákon keresztül szervezetünk egészségi állapotát és érzelmeink feldolgozását is előnyösen befolyásolják. Hatásuk kíméletes, összetételük pedig a lehetséges legnagyobb mértékben természetes.

Protektin szappan

Protektin szappan

 100 g

Kiskereskedelmi ár: 1400 Ft
Klubtagsági ár: 950 Ft

Termékleírás
Ruticelit szappan

Ruticelit szappan

 100 g

Kiskereskedelmi ár: 1400 Ft
Klubtagsági ár: 950 Ft

Termékleírás
Cytovital szappan

Cytovital szappan

 100 g

Kiskereskedelmi ár: 1400 Ft
Klubtagsági ár: 950 Ft

Termékleírás
Artrin szappan

Artrin szappan

 100 g

Kiskereskedelmi ár: 1400 Ft
Klubtagsági ár: 950 Ft

Termékleírás
Droserin szappan

Droserin szappan

 100 g

Kiskereskedelmi ár: 1400 Ft
Klubtagsági ár: 950 Ft

Termékleírás

Hajápoló kozmetikumok

Nemcsak a szappanok, hanem a samponok használatával is felerősíthetjük a Pentagram® koncentrátumok és krémek hatásait. Az említett kombináció felgyorsítja a szervezet megújhodását, a készítmények együttes kölcsönhatása beteljesíti a hagyományos kínai orvoslás tanításait: együttes belső és külső hatás. Segítségükkel ráadásul – ezzel párhuzamosan – életünk részévé tehetjük a testi és szellemi megtisztulás rendszeres rituáléját. Stabilizáljuk ezáltal a harmóniát, és az elégedett és értelmes élet bevált receptjéhez nyúlunk. Az egészségről és a kiegyensúlyozottságról való gondoskodásunk új, nem várt méreteket ölt. A Pentagram® szappanok és samponok mindegyike az 5 elem hatását támogatja, tehát bátran elindulhatunk ezen az úton – a nélkül, hogy félnünk kellene a kisiklástól. És ehhez csak egyetlen dolgot kell tennünk. Válasszunk egyet közülük.

Protektin SAMPON

Protektin sampon

 200 ml

Kiskereskedelmi ár: 3200 Ft
Klubtagsági ár: 2200 Ft

Termékleírás
Ruticelit SAMPON

Ruticelit sampon

 200 ml

Kiskereskedelmi ár: 3200 Ft
Klubtagsági ár: 2200 Ft

Termékleírás
Cytovital SAMPON

Cytovital sampon

 200 ml

Kiskereskedelmi ár: 3200 Ft
Klubtagsági ár: 2200 Ft

Termékleírás
Droserin SAMPON

Droserin sampon

 200 ml

Kiskereskedelmi ár: 3200 Ft
Klubtagsági ár: 2200 Ft

Termékleírás
Artrin SAMPON

Artrin sampon

 200 ml

Kiskereskedelmi ár: 3200 Ft
Klubtagsági ár: 2200 Ft

Termékleírás
Nutritive hajbalzsam

Nutritive hajbalzsam

 200 ml

Kiskereskedelmi ár: 3200 Ft
Klubtagsági ár: 2200 Ft

Termékleírás

Fogkrémek

Silix

SILIX

 120 g

Kiskereskedelmi ár: 1400 Ft
Klubtagsági ár: 1000 Ft

Termékleírás
Diamond

Diamant

 120 g

Kiskereskedelmi ár: 1400 Ft
Klubtagsági ár: 1000 Ft

Termékleírás
Balsamio

BALSAMIO

 120 g

Kiskereskedelmi ár: 1400 Ft
Klubtagsági ár: 1000 Ft

Termékleírás

Bőrápoló kozmetikumok

Dermaton testápoló olaj

Dermaton testápoló olaj

 100 ml

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Dermaton Gél

Dermaton Gél

 100 ml

Kiskereskedelmi ár: 4900 Ft
Klubtagsági ár: 3900 Ft

Termékleírás
Caralotion

CARALOTION

 200 ml

Kiskereskedelmi ár: 3200 Ft
Klubtagsági ár: 2200 Ft

Termékleírás
Artrin balm

Artrin balm

 50 ml

Kiskereskedelmi ár: 4200 Ft
Klubtagsági ár: 3200 Ft

Termékleírás

Beauty Energy

Az igazi titok nemcsak minden Renove kozmetikumban rejlik, hanem saját magunkban is – mélyen, legbelül. Külsőnk a test és a lélek tükre, azaz a belső szépségünk tükröződése. Ezért nemcsak a bőrünk szépségével kell törődnünk – az igazi cél egész szervezetünk belső harmóniájának visszaállítása. Ha gyönyörű bőrre vágyunk, először önmagunkat kell megértenünk! A természetes revitalizáló szérummal kiegészített Pentagram® bőrápoló krémek segítségével egyedülálló lehetőségünk nyílik egyrészt bőrünk ápolására, hogy az egészséges és gyönyörű legyen, másrészt arra, hogy kapcsolatba léphessünk önmagunkkal. Segítségükkel ráhangolódhatunk önmagunkra, dolgozhatunk az érzéseinkkel, feltárhatjuk a lényegünket és segíthetünk saját magunknak. A Renove készítmények olyan élményt nyújthatnak, amelyeket az általános bőrápoló kozmetikumoktól nem szoktunk elvárni!

Cytovital Renove

CYTOVITAL RENOVE

 50 ml

Kiskereskedelmi ár: 7900 Ft
Klubtagsági ár: 6900 Ft

Termékleírás
Ruticelit Renove

RUTICELIT RENOVE

 50 ml

Kiskereskedelmi ár: 7900 Ft
Klubtagsági ár: 6900 Ft

Termékleírás
Artrin Renove

ARTRIN RENOVE

 50 ml

Kiskereskedelmi ár: 7900 Ft
Klubtagsági ár: 6900 Ft

Termékleírás
Droserin Renove

Droserin Renove

 50 ml

Kiskereskedelmi ár: 7900 Ft
Klubtagsági ár: 6900 Ft

Termékleírás
Protektin Renove

Protektin Renove

 50 ml

Kiskereskedelmi ár: 7900 Ft
Klubtagsági ár: 6900 Ft

Termékleírás
Visage Sérum

VISAGE SZÉRUM

 15 ml

Kiskereskedelmi ár: 8900 Ft
Klubtagsági ár: 7900 Ft

Termékleírás
Visage Oil

Visage oil

 100 ml

Kiskereskedelmi ár: 5900 Ft
Klubtagsági ár: 4900 Ft

Termékleírás
Visage Water

VISAGE WATER

 150 ml

Kiskereskedelmi ár: 5900 Ft
Klubtagsági ár: 4900 Ft

Termékleírás

Kozmetikai olajok

Almond oil / Mandulaolaj

Almond oil

 100 ml

Kiskereskedelmi ár: 4500 Ft
Klubtagsági ár: 3500 Ft

Termékleírás
Argan oil

Argan oil

 100 ml

Kiskereskedelmi ár: 6900 Ft
Klubtagsági ár: 5900 Ft

Termékleírás

Posztoljon minket a közösségi oldalakon

Soha ne kételkedjen abban, hogy a nyitott emberek kis csoportja képes megváltoztatni a világot.
A történelem során valójában csakis ilyen kis csoportoknak sikerült bármilyen változást elérniük.