Energy Top
A
 VÉKONYBÉL MERIDIJÁNJA
A MERIDIÁN ÚTJA: 
A
kisujj csúcsának külsô részén kezdôdik, innen a kisujj külsô élén, valamint 
a tenyér külsô élén keresztül a csuklóba vezet, ahonnan a singcsont alsó élén
végigfutva a könyökbe, az ízületi nyúlványok közé érkezik. Majd a felkar külsô,
hátsó részén át a váll hátsó részébe jut, ahonnan is a lapockán, valamint a trapéz
izmon keresztül a 7. nyakcsigolya alá fut be. Innen elôrefelé halad a kulcscsont
feletti mélyedésbe, ahol is kettéágazik, két egymással teljesen ellentétes irányba:
a kötôszöveten keresztül lefelé vezet a szívbe, a gyomorba és a vékonybélbe;
felfelé pedig a garat oldalán halad végig az alsó állkapcson keresztül 
a járomcsontra, valamint a belsô szemüreghez, ahol is a fül felé fordul, majd
belefut. Az alsó állkapocstól indul még egy rövid oldalága, amely az arcon
keresztül a belsô szemüregbe fut, ahol összekötôdik a húgyhólyag pályájával.
AZ ENERGIAZAVAR FIZIKAI MEGNYILVÁNULÁSAI: 
Torokfájás, váll- és felkar-fájdalom, feszítô fájdalom az alhasban, a testnedvek
termelésével és elosztásával kapcsolatos problémák, illetve az erre utaló
szindrómák, mint például a szemfehérje besárgulása, továbbá fülzúgás,
siketség, tarkó- és vállfájás.
AZ ENERGIAZAVAR PSZICHÉS MEGNYILVÁNULÁSAI: 
A
pálya diszharmóniája az érzelmek problémás elemzésében és feldolgozásában
nyilvánul meg: túlzott kritizálás, kritikátlanság az elemzésben, saját érzelmek
átértékelésének képtelensége. A háttérben a létezés elvesztése miatti félelem
húzódik. Az illetô úgy érzi, hogy nem képes elônyt kovácsolni a saját
tevékenységébôl, rugalmatlan, úgy érzi, hogy nem képes meghatározni a saját
határait, könnyelmu, túlértékeli a saját lehetôségeit, mások kárára bôvíti a saját
határait, ingerlékeny s a háttérben a központi idegrendszer károsodása is
megbújhat [epilepszia, illetôleg epileptiformis (epilepsziaszeru) állapotok].
JELEN PÁLYA HARM
ONIZÁLÁSÁRA ALKALMAS ENERGY KÉSZÍTMÉNY:
Korolen – Ruticelit
14. ábra – Avékonybél meridiánja
<<  < TARTALOM   >  >>