Energy Top




Tartalom 2003 / 05

Irattár



ORVOSI ÉS TERMÉSZETGYÓGYÁSZ KONGRESSZUS HÉVIZEN

2003.április 28-29-30-án került megrendezésre ez a színvonalas rendezvény melyen 29-én és 30-án, neves cégek előadóinak előadásait hallgathatták a résztvevők a helyi polgármesteri hivatal előadótermében. A természetgyógyászat és az orvostudomány valamint a technika legújabb vívmányait próbálhatták ki a résztvevő orvosok, terapeuták, természetgyógyászok és az idelátogató vendégek. Megkóstolhatták és megvásárolhatták a termékeket melyek a sportcsarnokban megrendezett kiállításon, forgalmazó és gyártó cégek standjain kerültek bemutatásra. Nagy örömmel töltött el, hogy az Energy termékekről és a meridián gyógyászatról előadást tarthattam (valamint a Hévizi kábel TV-vel készült riportomban) és részt vehettem a kiállításon.

Az előadásom témája, az öt elem tana és a testünk energia rendszere amihez szorosan kapcsolódnak az Energy termékek. A testünk meridiánjai a láthatatlan energia folyamok amelyeket testünk infratartománya látja el információval, fontos szerepet játszanak életünkbe. Ha a meridiánjaink helytelenül működnek akkor a fizikai test megbetegszik. Mint akupresszőr a pálya tapintható pontjaira, masszázsterápiákkal és ősi módszerekkel hatok, de a regenerációnak elengedhetetlen része a fitoterápia ,homeópátia és a biorezonancia. Eddigi praxisom alatt nem találkoztam jobb termékekkel a test teljes regenerációjához mint az Energy. Csodálatos, hogy minden meridián pályára meg van a legmegfelelőbb és egyben az egész testre kiható termék: Flavocel ill. Cytosan valamint a Piedin, a fogkrémek és a Sárkányvér (Drags Immun) amit nagyon várunk a magyar piacon.

A kongresszus résztvevői között neves személyiségek is jelen voltak mint például Kazimir Piotrovics a méregtelenítés nagy mestere.

Tartalom



Áprilisban a májműködést támogatjuk

A márciusi epe túlterhelés után áprilisban, a májra kerül sor. A máj csökkent működését elsősorban a Regalen használatával serkenthetjük, amit ajánlatos a Protektin alkalmazásával kiegészíteni. Ha a tavaszi méregtelenítő kúra mellett döntünk akkor bizalommal fordulhatunk a Stimaral, Fytominerál és különösképpen a Cytosan és a Drags Imun termékeinkhez.

Ha látásproblémái vannak, ez is lehet a csökkent májműködés előjele, ugyanúgy mint az izomfáradtság, az emésztési panaszokról nem is beszélve.

Tartalom



A tökéletes hangulathoz a Békegong biztosította a háttér zenét

A főszervezők közt megemlíteném a Táde Bióházat továbbá Herbalaszt (a Fitform progamjának keretén belül a fitballt és revisballt mutatták be), az EgénVitál Center pedig a szárított gyógytermékeket, a Pipecom szövetkezet pedig a “Piramis energia a minden napokban” címmel tartott előadást és kipróbálhattuk ezen piramisok jótékony hatását és még sokan mások. Bátran ki merem jelenteni, hogy az Energy termékeknek igen nagy sikere volt. A szaktanácsadás módja és a termékek használata valamint a harmónia ami nem csak a termékek fogyasztása biztosít hanem a forma és a színek harmóniája is, a Pentagram füzet olyan színben taglalja a testünk egységét, hogy nem csak a laikus számára információ hanem a szakmai körök is a legnagyobb elismeréssel szólnak róla. lenyűgözte a résztvevőket. Sokan hiányolták a szakmailag már elismert “Supertronic” készüléket mely többek közt emelte volna a rendezvény és kiállítás színvonalát. Szeretnék köszönetet mondani az Hungary Energy cég vezetőinek és munkatársainak kik segítettek abban, hogy részt vegyek ezen a rendezvényen.

Csanádi Mária természetgyógyász A hévizi Energy Klub vezetője és a kongresszus egyik főelőadója

Tartalom



Tapasztalatok…

Úgy éreztem nincs semmilyen komoly egészségügyi problémám amikor amikor megismerkedtem az Energy termékekkel. Jobban meggondolva, mégis csak van egy kis emésztési problémám, hát megpróbáltam a Regalent. Fokozatosan emelkedő adagokkal eljutottam a 3x 1 kis kanálig, most a második hét után elkezdtem tapasztalni a kedvező változást. Megszűntek a gyakori fejfájások, a puffadás. Azokat az ételeket amelyeket eddig csak nézegettem, szagolgattam, már gond nélkül fogyaszthatóvá váltak számomra. Ilyenek a paprika, uborka, töltött káposzta, stb. Ez nem minden, a továbbiak talán kissé hihetetlenek de mégis igazak. A lábam szárán levő visszértágulat elkezdett laposodni, halványodni, már alig látszik hol volt. A hasamon egy nagy tyúkszemszerű bőrkitüremlés lassú hámlással egyszer kifordult és nem fejlődött vissza. A szemem alatt levő apró fehér kemény dudorok először felpuhultak majd felszívódtak és eltűntek. A vállamon egy megeröltetés miatt gyulladás alakult ki mely erősen fájt, hol csak feszültséget okozott amiért folyamatosan kíméltem nehogy újra belobbanjon. Egyszer azon vettem észre magam, hogy nincs feszültség, nyugodtan be tudom kapcsolni a melltartóm pántját . Ha végig gondolom mindezek az elváltozások azon az energiapályákon helyezkedtek el amelyekre a Regalen hatással van, tehát természetes hogy működése közben ezeket a “mellékhatásokat” tapasztalhattam. Egy év telt el mióta elkezdtem a kúrát, már minden Energy alapterméket kipróbáltam.

A regalenből most kezdem a harmadik üveggel. Nő vagyok s mint minden nő természetesen hiú. Ez a változás talán a legnagyobb örömömre szolgált mert az “úszógumik” semmilyen tornával nem sikerült csökkenteni.

A Regalen ezen is segített. Nem fogyókúráztam s a kilóim száma sem csökkent, erre nem is volt szükség, mégis az idővel meg növekedett térfogatom a csípőm tájékán olyan mértékben csökkent, hogy olyan mint húszéves koromban. A Regalen és a Korolen pedig pszihikai problémát oldott meg. Talán már 20 éve is folyamatosan a gyomromban egy fájdalom nélküli mégis érezhető görcs volt, amely szintén még előjön, de olyankór tudom mi a teendő.

B. L-né, Tolcsva

Tartalom



A regalenben levő növény – orvosi párlófű

Agrimona Eupatoria L. Az orvosi párlófű évelő, mintegy 75 cm magasságúra is megnő. Júniustól augusztusig virágzik. Aránylag elterjedt növénye a száraz mezőknek, mezsgyéknek, cserjéseknek, bozótosoknak, romlerakodó helyeknek, azonban termesz teni is jól lehet. A gyűjtés tárgya általában a virágzó szár, melyet júniustól augusztusig gyűjtenek. Ez a leguniverzálisabb drogok egyike. Stimulálja az epe működését, segíti a máj méregtelenítő tevékenységének nővelését valamint a zsírok és a koleszterol metabolizmusának javítását. Összességében javítja az emésztést, tompítja a gyulladásos folyamatokat főként az emésztőszervek nyálkahártyáiban és enyhíti a különféle alapú hasmenéseket. A drogot bőrbetegségek esetén is alkalmazzuk, mégpedig kombináltan, belsőleges és külsőleges terápiában, külsőleg borogatások, fürdők vagy kenőcsök formájában. Amennyiben finomabb hatást szeretnénk elérni, javasoljuk inkább a leforrázott szárból nyert tea alkalmazását. Amennyiben átütőbb hatást szeretnénk elérni, helyénvaló a főzet alkalmazása. A homeopatikus tea ugyancsak nagyon hatásos szokott lenni.

Az orvosi párlófüvet használhatják terhes és szoptató nők is, nem mérgező és nem ismerünk alkalmazásának semmilyen jelentős nem kívánatos hatását. Előnyös hosszú távú alkalmazásra, azonban nem állandóra. Az orvosi párlófű jól beválik keverékekben is. Máj indikációk esetén kombináljuk fecskefűvel, füstikével, gyermekláncfűvel, katángkóróval, rózsa virágával, máriatövis magjával, fehérüröm vagy feketeüröm szárával és körömvirág virágával. Külsőleges alkalmazásra különösen jó a kombinációja nadálytő gyökerével vagy pásztortáska szárával. Körömvirág virágjával, kakukkfű szárával és zsályával együtt az orvosi párlófű ideális gargalizáló keveréket alkot torokfájás esetére.

Az orvosi párlófű a homeopátiában is nagyon kedvelt. A tinktúrát egy egész sor problémára használják, mindenek előtt a máj és az epe problémáinak gyógyítása során, hasmenések, sárgaság esetén, emésztési zavarokban, bélrenyheségben és bélmosáshoz.

A mágiában valamikor az orvosi párlófü védelemként szolgált a negatív energiák eltérítésére és a rossz szellemek elüldözésére. Az orvosi párlófű azonban elismerten egyike a leghasznosabb növényeknek talán egész Európában, amit többek között a szlovén népi hagyományos elnevezése is tanúsít: “Vsega sveta zdravje” azaz “Az egész világ egészsége”. Nálunk is nagy figyelmet szentelnek az orvosi párlófűnek, főként a falusi lakosság körében.

A friss szárból nyert nedv 35–70 grammos mennyiségben hasmenés ellen szolgál, a máj és a lép panaszaira, a máj és a tüdő tályogjaira és béldaganatok esetében.

Az orvosi párlófű leforrázott szárából nyert vizet a lábfürdő vizéhez adva, használ fáradtság ellen.

A Gyógynövényhatározó alapján

(Janča – Zentrich, Eminent Kiadó 1994)

Tartalom



Gyémántfogak – Biztosan Ön is mindig erről álmodott!

Ahhoz, hogy fogaink olyan kemények és szépek legyenek, mint a gyémánt testünknek maximális gondoskodást kell nyújtanunk. Most bemutatunk Önöknek három olyan bioinformációs fogkrémet – Fehér gyémánt, Silix, Balsamio, amelyeket az Energy cég speciális technológiája alapján fejlesztettünk ki. A fogkrémek alapösszetevője a Podhajská forrásból származó harmadkori tenger termálvíze, amely egy sor hatékony ásványt és sót tartalmaz. Ez az ínyre összehúzó hatást kifejtő víz a létező legjobb tisztítószer.

A gyógynövények speciális elegyét a termál vízben tárolják, és a növényekből kiválasztódnak a hatékony anyagok, valamint ásványok.

Az Energy cég fogkrémeiben a gyógynövények mennyisége eléri az 50% is. A készítményekben található illatosító anyag a kellemes illat biztosítása mellett felfrissíti a szájat, fertőtlenít és regenerál. A szóban forgó anyag speciálisan kiválasztott antimikrobiális, antibakteriális, vírusellenes és gombaellenes hatásokkal bíró illóolajakból áll.

Azt javasoljuk, hogy mind a három fogkrémet felváltva használja, hiszen mindegyik másmás energetikai pályát segít a testben. A szájüreg tisztítása során a természetes anyagok és az információk egyszerre hatnak a fogakra, valamint az azokkal összeköttetésben levő szervekre. A fogkrémeknek rendkívül segítő a tisztító hatása, habzásuk közepes. Méregtelenítés folyamatát felgyorsító lenolajat, illetve a fogzománcra pozitívan ható lecitint tartalmaznak.

Ezek az anyagok a növényi illóolajakkal együtt antibakteriális védő réteget hoznak létre a fogzománcon. A készítmények ezenkívül termálvízből származó fluoridokat és olyan bioinformációkat tartalmaznak, amelyek felgyorsítják a szükséges elemek és ásványok – fluor, mész – felszívódását. A bioinformációk felgyorsítják továbbá a felesleges fluor, illetve a nehézfémek (főleg a higanyt és az ezüstöt, amelyek a fogtömések elkészítéséhez használatosak) kiválasztódását a testből.

Minden fogkrémnek eltérő a frissítő ereje, és hatásaikat kölcsönösen kiegészítik.

A fehér gyémántnak enyhén frissítő az íze, a Silexnek közepesen frissítő a Balsamio pedig erősen frissítő ízzel rendelkezik.

A fogkrémek jellemzése:

Fehér gyémánt – enyhén fahéjcitromos ízű, mérsékelten illatosított bioinformációs fogkrém.

Elsősorban a vese, a máj, a vékony és vastagbél, a három sugárzó és a gyomor energetikai pályáinak harmonizációját segíti. A fogmosást követően gyengéd bizsergést és lágy fájdalomcsillapító hatást érzékelünk, a növényi illóolajak védőréteget képeznek a károsodott fogon, és a készítmény használata után még sokáig érezzük a tisztaság érzését. Alkalmazása a homeopatikus gyógyítás során a legjobb.

Silix – A szövetek szilárdságára ható, nagy mennyiségű kolloidszilíciumot tartalmazó bioinformációs fogkrém.

Elsősorban a szív, a vastagbél, a vese, a máj és a húgyhólyag ínizomzatának energetikai pályáinak harmonizációját segíti. A perui amazóniai őserdőkből származó, gyulladásgátló kopaiva balzsamot tartalmaz.

A tisztaság érzése, valamint a közepesen erős frissesség és védelem a szájban rendkívül hosszantartó.

Balsamio – maximálisan frissítő és adsztringens hatású bioinformációs fogkrém.

Elsősorban a vékonybél, a három sugárzó ínizom, a lép, a máj, az irányító, a jing és a jin összekötő energetikai pályáinak harmonizációját segíti. Kopaiva balzsamot, valamint daganatellenes hatású lapacho és uncaria kivonatokat tartalmaz. A szóban forgó alapanyagok a perui Amazónia őserdeiből származnak.

A fogakon tükröződik az ember egészségi állapota.

A fogak állapotát befolyásoló egyik legfontosabb tényező a szájüreg pH értéke. Abban az esetben, ha savas reakció lép fel, a fogzománc károsodást szenved. Aki azt akarja, hogy egészségesek legyenek a fogai, annak úgy kell táplálkoznia, hogy az emésztéssel ne alakítson ki kedvezőtlen klímát a fogazata számára.

Mit tegyünk fogínygyulladás esetében?

Fogínygyulladásban szenvedőknek minél gyorsabban változtatniuk kell az étrendjükön, és eme egyszerű tett, akár fél éven belül megnyugtathatja a fájó fogakat, sőt megállíthatja a károsodás folyamatát is.

Szájvíz: fogmosás után csepegtessen pár csepp Drags Imunt a csupasz fognyakra. A Drags Imun ún. sárkányvért tartalmaz, amely nagyon jó összehúzó hatással rendelkezik, segít megállítani a vérzést és gyulladásgátló hatással bír. Ez a készítmény tökéletesen helyettesíti a szájvizet.

Belsőleg szintén használhatja a Drags Imunt a Cytosannal együtt, amely humátokban gazdag és védi a beleket. Külsőleg az Artrin bioinformációs krém használatát, belsőleg a vesetevékenységet segítő valamint a test ásványgazdálkodását befolyásoló Renol cseppek használatát javasoljuk.

Kerülje el a túlságosan fluoros környezet kialakítását. Abban az esetben, ha a szervezetben túl sok a fluor, szétesnek a fogak és csökken a testben levő szövetek szilárdsága és rugalmassága.

Kellemetlen szájszag: okát a rossz gyomorműködésben találhatjuk. Ebben az esetben a szájüreg tisztítása mellett az alábbi készítmények egyenkénti fogyasztását javasoljuk: Regalen, Gynex, Drags Imun, Cytosan. A gyorsabb hatás elérése érdekében elképzelhető két, esetleg három szóban forgó termék kombinálása is. A gyógymód táplálkozásváltoztatással is kiegészíthető, csakúgy, mint a már említett fogínygyulladás esetében.

Afták és sömörök: Ebben az esetben külső és belső használatra is segíthet a Drags Imun, csak belső használatra pedig a Cytosan javasolt. A benne található anyagok eliminálják a herpeszvírusokat.

Nyelv: fogmosáskor ne feledkezzen meg a nyelvéről sem. A fogkrém dobozán található kép egyértelműen elárulja, hogy milyen kapcsolatok vannak az egyes szervek és a nyelven levő reflexív zónák között.

Az analitikus elemzések szerint a Fehér gyémánt, a Silix és a Balsamio fogkrémek a Mengyelejev féle periodikus rendszer több mint 50 elemét tartalmazzák.

Tartalom



A nehézfémek az idegrendszert is megterhelik

Úgy tűnik, hogy egyre több ember igyekszik az egészségéről való gondoskodást a saját kezébe venni. Azok száma is növekszik, akik azért keresik fel a fogorvosukat, hogy a régi amalgám töméseiket ún. “fehérre” cseréltessék ki.

Hogy is van ez a nehézfémekkel a szervezetünkben?

Az embert egy hordóhoz hasonlíthatnánk, amelyet az idők folyamán mindenféle méreggel környezeti ártalmakkal töltenek meg, mérgező anyagokkal a vízből, a levegőből, az élelmiszerekből, a kozmetikumokból, a gyógyszerekből, a spaykből, a tisztítószerekből, festékekből, lakkokból, de a saját testünk belsejéből is. Mivel azonban ez a hordó nem feneketlen, egy szép napon túlcsordul és elkezdenek megjelenni a betegségek. Az immunrendszer sejtvédelme megsérül, ami a krónikus betegségek, allergiák, gyulladások, de az autoagresszív megbetegedések alapját adja. Ezután az immunrendszer olyan mérvű meggyengülése következik, hogy már nem tud ellenállni minden vírus, baktérium, penész és parazita támadásnak.

A nehézfémek egyik, a szervezetünkben lévő forrása a fogászatban használatos fémekben keresendő. Egyre több tanulmány bizonyítja, hogy ezek a fémek közvetlenül károsítanak. Ezen kívül pedig növelik a mérgező hatását a többi anyagnak, amelyekkel a szervezetünk találkozik (pl. A formaldehidek a bútorokból, oldószerek és peszticidek az élelmiszerekből...).

Nézzük meg tehát az amalgámot.

A biztosítók a hátsó fogak tömésére mint standard anyagot, a safargamot térítik. A port (ezüst, ón, réz, cink) folyékony higannyal keverik össze és formázható állapotban tömik be a fogba. Az amalgámok modernebb fajtája, az ún. Non-Gamma 2, amelyben a higany szorosabban kötődik, már úgynevezett standard fölötti anyagnak minősül és a biztosító nem téríti azt.

Bebizonyították, hogy nagyon forró vagy savanyú étel rágásánál, fogyasztásánál, fogmosásnál (főként fluor tartalmú fogpasztával), de az alvás közbeni fogcsikorgatás során is a dörzsöléssel nehézfémek szabadulnak fel és a nyállal a gyomorba és a béltraktusba jutnak. A higanygőzök, melyek a fogak fúrásakor és tömésekor keletkeznek, a nyálkahártyán át egyenesen az agyba hatolnak, vagy belégzéskor a tüdő léghólyagjaiba. A szájban lévő baktériumok a higanyt és az ónt erősen mérgező szerves vegyületekké változtatják. Ezek azután elraktározódnak az agyban és a szervekben és folyamatos terhelést jelentenek az immunrendszer számára.

Nem csoda hát, hogy a nehézfémterhelés az idegrendszerben általános tünet a lakosságnál. A legrosszabb helyzetben a gyermekek vannak, mert az ő agyuk és idegrendszerük 120x érzékenyebb a mérgekre. Már a születés előtt terhelve vannak, ha anyjuk a terhesség ideje alatt amalgám tömést csináltat magának. A higany ugyanis át tudja törni a placentáris akadályt – a védelmet az anya és gyermeke között. A gyermeke agyában a nehézfémek főleg az agresszivitáscentrumra hatnak, nyugtalanságot okoznak, viselkedési zavarokat, koncentrációs zavarokat. A terhes nőknek ezért nem volna szabad sem kifúrni az amalgám töméseket sem új amalgám töméseket készíteni, mivel ez az anya és a gyermek idegrendszerére is szerencsétlen hatással van, a gyermek pedig már nagyon szennyezetten születik meg.

Mit tehetünk tehát a nehézfémeknek a szervezetünkből való eltávolítása érdekében?

Testünknek a nehézfémektől való megszabadítása nagyon bonyolult folyamat. Az amalgám tömések eltávolításakor megnő a nehézfémek koncentrációja a testben és az agyban. A tömés kicserélésének előkészítése főként a vesére hat, melyet fel kell készíteni erre a beavatkozásra. Úgy kell a vesét ellátni, hogy az itt felszabaduló nehézfémek ne tudjanak újból megkapaszkodni. Ehhez használhatjuk az Energy készítményeit, a különféle tisztító gyógyteákat vagy perui gyógynövényeket, melyek az utóbbi időkben egyre nagyobb érdeklődésnek örvendenek. Megmutatkozott ugyanis, hogy nagyon hatékonyak a mi európai populációnk számára is. A következő lépés a nehézfémforrások eltávolítása a szervezetünkből, amilyenek az amalgámtömések. A cserének fokozatosan kellene lezajlania, 1–2 tömésenként, 4– 6 hetes intervallumokkal, úgyhogy ez a folyamat egy évig, sőt tovább is eltarthat. El kellene távolítani a szürkére szineződött foganyagot is, mivel az elszineződés a foganyag fehérjéjének az amalgámmal való reakcióját bizonyítja. Néha olyan nagyméretűek a tömések, hogy a fogorvos nem tudja tökéletesen eltávolítani az összes elszineződött kemény fogszövetet úgy, hogy minőségi új tömést lehessen készíteni. Ebben a fázisban segítenek a homeopatikumok: szerkezeti és drenázs a májra, vesére és emésztőrendszerre, kombinálva az Energy készítményekkel, esetleg másokkal. A tömések kicserélése után egy olyan szakasz következik, amikor a felszabadult fémeket el kell távolítani a szervezetünkből. Az emésztő traktusban a fémek felfogására bevált a szelén és a cink, az E és a C vitamin, az Energy készítmények közül a Fytominerál, a Cytosan és nagyon hatékonynak mutatkozott a zöld moszat, amely képes a nehézfémeket a belekben megkötni.

Mi lesz azonban a nehézfémekkel az agyban? Az idegrendszerből nagyon nehezen távolíthatók el. A legújabb és az Energy jóakarói számára bátorító információ az a tény, hogy a fémeket az agyból a Drags imun eredményesen tudja eltávolítani. A nehézfémektől való méregtelenítés eredményét ugyanúgy, ahogy a nehézfémterhelést is Supertronic műszerrel ellenőrizhetjük.

Ez megmutatja a nehézfémek jelenlétét, vagy ellenkezőleg jelen nem létét, de más terhelésekét is úgy az agyban mint más szervekben is. Ezen eredmények alapján alakítják ki a tisztító kúrák tartamát.És milyen tömést kellene előnyben részesítenünk az amalgám helyett?

A legjobb az lenne, ha az Supertronic segítségével egyénileg tesztelhetnénk, hogy mennyire bírjuk az új tömőanyagot, mivel minden ember egyéniség és másképpen reagál a “fehér tömésekre” is, melyekből nagy mennyiség van a piacon nálunk is.

Ha akarjuk, az út a gyógyuláshoz létezik és ez a cikk inspirálhat mindenkit, aki az egészségének megőrzését komolyan gondolja. Lehet, hogy eddig nem tudták, hogyan fogjanak hozzá a nehézfémektől való megszabaduláshoz.

MUDr. Hana Mrenicová

Tartalom



Bízzon bennünk, írjon, segítünk!

Az önök által írt levelek témái:

- az Energy készítményei visszaadták nekem az egészséget

- kedvenc Energy készítményem

- az Energy készítményei segítettek a kedvenc háziállatomon hírújságunkban közétesszük, és a levél íróját megajándékozzuk egy általa választott termékünkkel.

A kinyomtatott hozzászólások szerzői a pentagram szirupjai közül felvehetnek egyet saját klubjukban. Címünk: Hungary Energy Kft., H-1065 Budapest, Nagymező u.49.I/1., Tel./fax: +36-1-3540910, +36-1-3540911

e-mail: hungary.energy@energy.sk

Tartalom



Influenza – az immunrendszerünk indikátora

Nemrégen történt, hogy a lakosság nagy részét legyűrte az influenza. Eszükbe jutott már valaha elgondolkodni azon, hogy mit bizonyít ez?

Az influenza az ellenállóképességünk indikátora, úgyhogy könnyen képet alkothatunk a lakosság többségének immunállpotáról. Az idei influenza hirtelen hidegrázással és magas lázzal kezdődött. A láz tűz, amelyben szervezetünk mérgei elégnek. Sok méregnek kellett felgyülve lennie, mivelhogy a betegség lefolyása az emberek többségénél nagyon hosszú ideig tartott. Komplikációként súlyos orrmelléküreg gyulladások, légcsőhurutok vagy még tüdőgyulladás is fellépett. Az Supertronic diagnosztizáló mérésekből világossá váltak a limfatikus rendszer pályáján, a szív és a tüdő pályáján fellépő komplikációk és néha az agyhártya terhelése is. Saját tapasztalatból tudom, hogy a betegség állapotában és a lábadozás során is jó szolgálatot tett a kísérő szimptómákra használt szereken kívül elsősorban a Drags imun az Energytől, amely jelentősen javított az influenza utáni szaglás elvesztésén és étvágytalanságon. A lép pályájára való hatással és a csontvelő aktiválásával, továbbá vírusellenes és egyéb hatásaival jelentősen megrövidítette a betegség időtartamát. Meggyőződésem, hogy ennek köszönhető a felgyógyuláshoz szükséges idő lerövidülése. MUDr. Hana Mrenicová

Tartalom



Cellulitis

Cellulitis

1. A kötő- (elsősorban zsír) szövet kóros elváltozása, amely néha idősebb korban, gyakrabban azonban a fiatal nők combján és fenekén fordul elő. A kötő septusok beszívják a bőrt, amely így egyenletlen lesz (matrac vagy narancsbőr külső).

2. Sztreptokokkusz cellulitis – a bőralatti kötőszövet gyulladása, amelyet a sztreptotokok okoznak, és tünetegyüttesek kísérnek (láz, hidegrázás és egyéb). Izompólya gyulladás is bekövetkezhet, és így nekrotizáló fascitusz jelleget is kaphat.

3. Anaerob cellulitis – a bőralatti kötőszövetet sújtó üszkösödési, elhalási folyamat, amelyet az anaerob baktériumok (clostridium) váltanak ki. Az orvostudomány gyakorlati szótára alapján Kiadta Maxdorf, 1995

Hogyan bánjunk el az 1. típusú cellulitisszel, amelyben nagyon sok nő szenved?

A divattervezők egyetértenek abban, hogy az idei nyár a miniszoknyák jegyében telik. Ön azt mondja, hogy ez Önt nem érinti, mert azaz idő, amikor még gondtalanul fedte fel lábait már a múlté? Vagy úgy tűnik Önnek, hogy lábai talán mégsem hibátlanok? Azok közé tartozik, akik az ún. narancsbőrrel küszködnek, és már most attól tart, hogyan végződik a nyári szabadság fürdőruhában?

A fiatalabb korosztály képviselői között egyre többeknek vannak problémái a cellulitisszel. Mit mondanak erre a problémára a szakemberek?

Az orvosok állítják, hogy a szervezet védőmechanizmusáról van szó, amely a mérgek okozta károsodás ellen védekezik. Azok a mérgek, amelyeket a vese közreműködésével a test nem képes kiválasztani, leülepednek a zsírokban, és így alakul ki a rettegett narancsbőr.

Okozói lehetnek a rossz vér és nyirokkeringés, hormonális elváltozások (hormonális kezelés és nem megfelelő antikoncepció), rossz étrend, esetleges öröklődő hatás is, amelynek azonban nem kell mindig megnyilvánulnia.

Sok nő tapasztalata szerint a hirdetésekben szereplő “garantált eszközökkel” való cellulitis eltávolítás egyértelmű befejezést jelent. Ezek azonban, ha csak rájuk támaszkodnak nem hoznak teljes sikert. Az orvosok is, akik e problémával foglalkoznak, komplex megoldást ajánlanak:

Elsősorban az olyan táplálékok fogyasztását kell korlátozni, amelyek káros matériákkal telítik a szervezetet – főleg a kávéról, a dohányzásról, az alkoholról és feleslegesen sok sóról van szó. A mérgek könnyebb eltávolítása érdekében növelni kell a szervezetbe juttatott folyadék mennyiségét, naponta legalább 2,5 litert kell inni, nyáron pedig még ennél is többet. Ezek azok az elvek, amelyek az egészséges életmódhoz tartoznak, tehát nincs semmi új a nap alatt.

És ezért kérdezzük tehát:

Hogyan lépjünk fel a cellulitis ellen az Energy termékek segítségével?

A válaszért megkerestük a kutatási és fejlesztési igazgatót, Vladimír Ďurinát. “Mivel a cellulitist elsősorban a nyirokrendszer szennyeződései okozzák, főleg a Vironalt, a Droserint és a Renolt kéne a hölgyeknek minél előbb kipróbálniuk. A bőr feszessége és rugalmassága összefügg a tüdőműködéssel és e tekintetben biztosan hasznos volna a Flavocel alkalmazása is, hiszen a termékben levő flavonoidok kedvező hatással bírnak a kollagénrostok feszességére. Amennyiben periférikus vérellátásról van szó, hasznosnak találom a Balneolal történő fürdést, belső felhasználásra pedig a Korolent”.

Semmi esetre sem kellene a nőknek elhinnie, hogy segít nekik valamiféle “csodakrém” használata”, üzeni Vladimír Ďurina, aki a hangsúlyt elsősorban az életmódra fekteti. Ide tartozik főleg a helyesen kombinált mértékletes táplálékfelvétel, az állati eredetű zsírok, a hús és az édességek, beleértve a cukor felhasználásának csökkentését, és minél több mozgást. Éppen a mozgás tölt be jelentős szerepet abban, hogy a nyirok szabadon áramolhasson és elvezesse a testből a toxikus anyagokat. Ezt segítik elő az akár kézzel, kefével vagy durvaszemcsés mosdókesztyűvel végzett masszázsok is.

“Semmi esetre sem lehet bízni a termék érintett helyeken történő szimpla felhasználásában vagy csak a krém alkalmazásában. Ez egyébként más problémákra is érvényes. Amennyiben meg akarunk szabadulni valamilyen egészségügyi problémától, mindig komplex módon kell eljárni,” tanácsolja V.Ďurina.

Tartalom



Energy Group – társaság határok nélkül

- Magyarország:

MVDr. Lubomíra Chmelař előadásának, melyet február végén, Budapesten tartott, nagy visszhangja volt. Az előadás fő témáját az Energy új termékei adták, melyek már kaphatók, vagy az idei év folyamán kaphatók lesznek Magyarországon. Az előadást Marosi Zoltán, a Hungary Energy Kft. ügyvezető igazgatója és Nikola Buriánková, az Energy Group RT. kereskedelmi igazgatónője nyitotta meg.

A Magyar piac kínálatában megjelent újabb termék, a Flavocel és a Cytosan úgy a tanácsadók mint a vásárlók köreiben is nagy sikert aratott.

- Cseh Köztársaság:

Az Energy Group RT márciusban és áprilisban továbbképzéseket szervezett a Supertronickal való mérés témájában. Ezeket az akciókat a Cseh Köztársaságban és külföldön is nagy érdeklődés kiséri.

Az Energy Klubok a legközelebbi jövőben egy, a termékek egyes területei szerint tagolt plakátsorozattal bővítik kínálatukat.

- Szlovákia:

A megújult Piedin visszhangja a szlovák piacon nagyon pozitív.

Az “Egészséges gyermek” project első hivatalos eredményei, mely projektben a szlovák Energy Klubok és a kiválasztott óvodák vesznek részt, már elérhetőek és nagyon kedvezőek. Az akció kiértékelésében többek között részt vesz MUDr. Mária Butkovičová is. A végeredményt az Energy szlovák hírlapjának különkiadásában szeretnék nyilvánosságra hozni. (dg)

- Lengyelország:

Lengyelországban állandóan bővül az Energy Klubok hálózata. Márciusban új klub nyílt Katovicében és Gdyniában, előkészítő fázisban a poznani Energy Klub megnyitása.

Az Energy Poland lektorainak találkozója MVDr. Lubomír Chmelařal a festői Beszkidekben valósult meg. Az előadások segítenek teljessé tenni a szakmai ismereteket a termékek és a cég filozófiája terén.

A lengyel piacon a legkedveltebb termékek közé tartozik a Korolen, a Balneol és a Vironal. Ezek iránt érdelkődnek leginkább az itteni tanácsadók. (as)

Tartalom



TANÁCSADÓI TÁJÉKOZTATÓ

Supertronic 2000 Magyarországon

Az Energy Társaság technológiai osztálya, Dr. Lubomir Chmelar vezetésével, közel fél éve fejleszti a Supertronic diagnosztizáló készüléket. Ez a készülék, melynek első prototípusai már hosszú idő óta tesztelés alatt állnak, nagyban hozzájárul, hogy pontosabban és nagyobb szaktudással tudjuk Önöknek termékeinket ajánlani.

Mindenki számára elérhető ára és technikai kidolgozása lehetővé fogja tenni, hogy tanácsadóink is széles körben alkalmazni tudják. Munkatársaink, annak érdekében, hogy a Supertronic használata valamennyi érdeklődő számára lehetséges legyen, Brnoban egy oktató központot kívánnak létrehozni, amely szakmai a képzést biztosítaná.

A készülék működésének alapelve

A Supertronic olyan segédeszköz, amely használata segíthet, hogy adott esetben mely regeneráló eljárás alkalmazása a legmegfelelőbb az Energy táplálék kiegészítőkkel kapcsolatban. A készülékkel a bőr akupunktúrás pontjainak elektromágneses frekvenciáit lehet érzékelni, azaz az idegrendszer azon szignáljait, amelyekkel idegrendszerünk a szöveteket és szerveket informálja a szervezet megfelelő működésről. Ezek az ingerek frekvenciás elektromágneses jelek. Abban az esetben, ha a szóban forgó irányító funkciók károsodást szenvednek a műszer értékcsökkenést fog mutatni. A készülékkel le lehet tesztelni, hogy az Energy regeneráló készítményei közül melyik segíthet pótolni a hiányzó frekvenciákat. A készítmények tesztelése során minden olyan ponton értéknövekedést kell elérnünk, ahol a tesztelés előtt értékcsökkenést tapasztaltunk.

Társaságunk Magyarországon is szeretné elindítani a szakmai képzést a Supertronic diagnosztizáló berendezéssel, és használatával kapcsolatban.

Az első szeminárium várható időpontja: 2003. május 31.

Természetesen, munkatársainkat a már megszokott hírlevelekben is tájékoztatjuk az említett előadásról! Kérjük, ha a képzéssel kapcsolatban bármilyen kérdése van, forduljon bizalommal kollégáinkhoz a már ismert elérhetőségeinken!

Köszönettel: Hungary Energy Kft

Tartalom